Hova megy ez a vonat?

Határeset: Szlovénia

2012. június 14. Szerző: biciklis bakter

Vasútunk nem elszigetelt hálózat, hanem számos ponton kapcsolódik a szomszédos országok vasúthálózatához. A belföldi infrastruktúra, menetrend és díjszabás mellett ezúttal megnézzük, hogy hol és hogyan kapcsolódnak össze határaink mentén a sínpárok a szomszéd vasutakkal, milyen földrajzi és gazdasági jelentőségük van, vagy lehetne, milyen fejlesztési lehetőségeket hordoznak magukban, és ha nem jól működik valahol, akkor megpróbáljuk feltárni ennek okait. Mint korábbi cikkeinkben, ezúttal is igyekszünk több lábra állni: megnézzük, van-e közúti tömegközlekedési kapcsolat a határaink két oldalán lévő települések között. Első górcső alá vett szomszédunk a délnyugati: Szlovénia

Bajánsenye/Hodos

Szlovéniával vasúti kapcsolatunk csak 2001-ben jött létre: ekkor adták át a forgalomnak a Zalalövő-Hodos-Muraszombat vasútvonalat. A vonal lényegében az 1982-ben megszüntetett vasutvonal helyén épült újjá. A régi vasút csak néhány évig töltötte be szerepét: 1906-os átadása és az 1920-as trianoni döntés között csak 14 év telt el, az új határ pedig Hodos és Bajánsenye között kettészelte a vonalat. A határátmenetet megszüntették, a két határállomás között a síneket is felszedték. Így sorvadt el a vonal mindkét fele, a magyar szakaszt 1982-ben be is zárták, a jugoszláv oldalon pedig nem volt forgalom a pályán. Szlovénia önállóvá válását követően merült fel a közvetlen kapcsolat újjáépítésének lehetősége. Az új pályán azóta viszonylag élénk teherforgalom zajlik, melyről korábbi cikkünkben részletesebben írtunk. Rögtön utána megnéztük a belföldi és távolsági személyforgalom alakulását is, most pedig a kishatárforgalomra fókuszálunk.

terkep.pngTérkép a térségről. Hálózat lenne, de ott vannak a határok. (forrás: bueker.net)

A hazai oldalon a 25-ös menetrendi mezőbe tartozik a vonal. A határállomás a szlovén területen fekvő Hodos, magyar oldalról odáig mennek ki a személyvonatok. A szolgáltatást Bz motorkocsikkal látja el a MÁV-Start, az utasszámok alapján nem is kell több. A Hodosra átutazók száma minimális, 0-1-2 fő. A menetrendi struktúra nagyjából a zalaegerszegi érkezésekhez és indulásokhoz igazodik, de erősen változó csatlakozási időket nyújt. A legutóbbi menetrendi módosítás alaposan megnyirbálta az itteni személyvonatokat is, így már az is alig mondható el, hogy a Bajánsenye és Zalagereszeg közötti belföldi rész kiszolgálja az itt fekvő falvakat Zalaegerszeg és a főváros felé.

hodos_gr.jpg
A határátmenet helye Bajánsenye és Hodos között. Alig feltűnő, de szinte átjárhatatlan.

A vonal kifelé szinte teljesen "vak". A szlovén menetrendben a Hodos-Ormož mező tartalmazza az időadatokat. Mint azt a már hivatkozott cikkben leírtuk, a szlovén menetrend lényegében az igényeken alapszik, a reggeli és délutáni munkába, iskolába illetve hazajárást szolgálja ki, napközben pedig egy 10 órás óriási szünet ásít a lapon. Hodosra érkezőben sem jobb a helyzet: a 11 órás szünetet csak az érkező Citadella nemzetközi gyorsvonat szakítja meg. Muraszombat alatt, Ormož és Pragersko felé már sokkal barátságosabb a kép, és még Ljubljana vagy Maribor felé és van csatlakozás, de vigyázat: a vonatok nagy része csak hétfőtől péntekig közlekedik, néhány vonat szombaton, és csak a Mura IC, a Citadella és egy pár személyvonat járnak naponta.

Nézzük meg táblázatosan egy hétköznap találkozásait Hodos állomásán:

SŽ é.: 3:49   12:54 15:45 16:34 19:02 21:36
MÁV i.: 4:18 6:20 13:09   16:40    

 

MÁV é.:       6:09 15:40 16:55  
SŽ i.: 4:20 5:05 5:58   15:55 17:13 20:15


Látható, hogy teljességgel használhatatlan, még hétköznap is csak két pár nyújtana csatlakozást (amiből egy pár maga a Citadella /a táblázatban pirossal jelölve/), a másik pár is olyan időben van amihez nem lehet programot szervezni. Hétvégén, mivel odaát szinte semmi sem jár, kirándulóforgalom sem lehet. Kimondhatjuk az ítéletet: ez a határátmenet jelenleg a határmenti személyforgalom számára halott.

mura_ic.jpg

Mura IC Hodoson, indulásra készen. Csak álmodhatunk arról, hogy elérjük Magyarország felől.

Van-e autóbusz esetleg, amivel menni tudnánk? Nincs, a Vasi volán és a Zala volán járatai Bajánsenye határátkelőnél visszafordulnak, a Muraszombat felől jövők pedig a hodosi központban fordulnak vissza. A két buszmegálló között mindössze egy kilométer a távolság.

A térség falvai szinte mindig egy zárt egységet alkottak, az Őrség néprajzi és földrajzi tájegységbe illeszkedve. A határ által kettéosztott kistérség a schengeni nyitást követően sem tud így összeforrni. Mondhatnánk: a közúti átkelő tárva-nyitva, autóval és gyalog bárhová, de közösségi közlekedési szempontból a vasfüggöny nem omlott le.

hodos_motor.jpg
Csak autók várják a személyvonatot Hodoson.

Véleményünk szerint a Zalaegerszeg-Muraszombat menetrendi kínálat fejlesztésével, legalább hétvégi reggeli-esti oda-vissza kínálattal a turizmus, ezen belül az éledező kerékpáros turizmus kiszolgálható volna. Mivel a szlovén határmenti kistérség sem túl fejlett, így a munkába járáshoz ugyanezen kínálat hétköznapi kiterjesztése még várat magára, de hosszabb távon érdemesnek tartjuk a megfontolását, különösen azért, mert mindkét irányban így a Citadellán túl újabb csatlakozási lehetőségeket nyitna meg mind Budapest, mind Ljubljana vagy Maribor felé.

Rédics/Lendva

A térképra ránézve adja magát a rédicsi határátmenet, ami nem véletlen: 1890-ben nyílt meg a Zalaegerszeg-Csáktornya HÉV, amely az 1920-as határhúzásig üzemelt. Azóta a Zalaegerszeg-Rédics szakasz zsákvonalként vegetál, a legutóbbi ritkítás óta méginkább. A Jugoszláviához került szakasz 1991-ig még üzemelt, de akkor azt is újabb határ vágta át: a horvát-szlovén. Lendva így szigetüzem lett a szlovén vasúton belül, nincs belföldön át kapcsolata a hálózat többi részével. Nem is jár rajta személyvonat, mivel az egyetlen komoly település a környékén maga Lendva. A horvát oldalon pedig Csáktornyáról Muraszerdahelyig (Mursko Središče) hétköznap 5 pár vonat szolgálja ki az érintett falvakat és kisvárosokat. Optimista énünk azt gondolja, hogy az európai intergrációval e vonal élete új értelmet nyerhetne Horvátország csatlakozása után, esetleg a Rédics-Lendva átmenet visszaépítésével együtt, de a realitások azt mutatják (látva Hodos példáját is), hogy ez még nagyon messze van.

redics_bz.jpg

Bz a vonal végén Rédicsen. Innen Zalaegerszeg és Csáktornya is messze van.

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr204586718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása