Ezúttal ismét Ausztriába kalauzolom a kedves Olvasót, a téli síszezonban és a sajnálatos siklóbaleset után is ismerősen csengő Kaprunt és környékét szeretném bemutatni.
A siklóvasút, amely teherszállításra (például buszokhoz) is alkalmas, de most „csak” személyszállító szerepe van.
A Salzburg tartományban fekvő Kapruni-völgy, mint említettem, elsősorban a jó síterepeiről híres, de nyáron is van itt látnivaló. Míg a síterepekhez való eljutáshoz csak a völgy elejét érintjük, addig a vízerőmű és a felette magasodó víztározó-tó a völgy végében található. Ausztriában a magas hegyek és sűrű, bővízű vízfolyások adják a lehetőséget gravitációs rendszerű vízierőművek építésére, tehát itt nem egy közel síkvidéki folyó duzzasztásával érik el a vízszintben a magasságkülönbséget, hanem akár háromezres csúcsok között völgyzáró gát építésével és víz szabályozott (csövön át) való erőműre eresztésével. A völgyben legtöbbször csak az erőmű látszik, a gátat és a víztározót a hegyek között kell keresnünk.
Ezen ez elven működik a kapruni vízierőmű és az azt kiszolgáló Wasserfallboden és Mooserboden nevű víztározók is. Utóbbihoz meg valahogy el kell jutni, karbantartási feladatok ott is akadnak. Itt kapcsolódik a munka a szórakozással, a nagyközönség előtt is megnyitott tározótól meseszép kilátás nyílik a völgyre, valamit a Kitzsteinhorn 3203 méteres és a Hoher Tenn 3368 méteres, valamint a Wiesbachhorn 3564 méteres csúcsaira.
Nyáron érdekes látvány Zell am See városban a fejbúbig beöltözött és sífelszerelést cipelő turista is, a kapruni gleccser korlátozottan, de nyáron is alkalmas síelésre.
A „rövid” bevezető után lássuk az erőmű közlekedési vonzatát:
A völgy eleje, elhagytuk a sírégiót. Háttérben a kép közepén kissé létszik a völgyzáró gát.
Természetesen nem egyénileg, hanem szervezett túra keretében közelíthető meg a víztározó. Az első szakaszon busszal utazhatunk.
A helyiek leleményessége: havat sem kell takarítani, valamint a kőomlástól sem kell tartani, mert alagúton át közelíthető meg az „eszközváltó hely”.
A továbbjutásunkat segítő „eszköz” pályája, talán fűnyírónak is gondolhatnánk. Magát az eszközt a cikk elején lévő kép ábrázolja.
Kilátás a siklóból, háttérben a völgy vége és Kaprun település.
A harmadik szakaszon megint buszra szállunk.
Fentről visszatekintve (két busszal) játékvilágnak tűnik a táj.
Szintén visszafelé az alsó tározót láthatjuk, ennek a völgyzáró gátját láttuk a völgy végéből.
Hogy valami közlekedéssel kapcsolatost is mutassak: Az egykori postabusz a kapruni járműkiállítást reklámozza.
A felső tározó gátja, felette a Hoher Tenn 3368 méteres csúcsa.
Szintén a felső gát, de felülről. A túloldali kis épülethez érkezett a busz.
A Kitzsteinhorn 3203 méteres csúcsa igazán közel van.
Az előttünk lévő csúcsok mindegyike 3000 méter feletti. A tározóból talán a nyár miatt, talán egyéb okból, de tekintélyes mennyiségű víz hiányzik.
A siklóvasút 2000. november 11-i tragikus balesete miatt 2004-ben még csak felvonóval volt megközelíthető a Kitzsteinhorn lába melletti síterep.
Útközben felfelé, lassan ez már az örök hó birodalma.
Ratrak, avagy a hótoló-hótaposó nyáron is elkél, ne felejtsük: júliusban készült a kép.
A síterep látványa a központi épületből, a símezőhöz a kicsi sikló visz le.
Azért „földközelben” is van látnivaló: Sigmund Thun Klamm (szurdokvölgy) Kaprun után a völgyben található.
Bár ebben a cikkemben - a blog alaptémájához képest - kisebbségbe került a közlekedés, de azért remélem, hogy megérte megismerni ezt a környéket. Nekem biztos, mert 2004 nyara után ez örökre élmény marad.
Amennyiben tetszett, akkor legközelebb kiruccanunk egy tartománnyal arrébb, egy hasonló üzemet bemutatni. Ígérem, hogy abban több vasúti jármű lesz...
