2. rész: Zágráb-Budapest, Ljubljanán és Rijekán át
Az előző részben Murakeresztúrtól egészen Zágrábig jutottunk a Déli Vasút mentén, valamint néhány kevéssé ismert vonalon is tettünk egy-egy kört. A zágrábi pihenő után folytattuk utunkat a júliusi forróságban egy reggeli személyvonattal, első körben Károlyvárosig (Karlovac).
Ha régi jugoszláv térképen jelöljük, egyszerű beföldi vonatozgatásnak tűnik 2. és 3. napi programunk...
Károlyvárosban az állomás a Kupa folyó bal partján van, innen egy kényelmes 10 perces sétával az ódon, erőd alakú belvárosban találhatjuk magunkat, de sok minden sajnos nincs ott… A délszláv háború ezt a környéket jobban érintette, és ez meg is látszik az utcaképen. Amint azonban kilépünk az óváros falai közül, egy élénkebb kép tárul elő, a főút mellett már több üzlet, élénkebb gyalogosforgalom, felújított házak és kellemes kávézók várják a turistákat.
Nyomokban felismerhető a HÉV III. osztályú szabványépület Draganičiben is.
Karlovac belvárosa kihalt térrel - megsínylette a délszláv háborút.
Károlyváros felől a következő határugrásra indultunk, a szlovéniai Metlika felé. Ez a vonal egy mellékvonal a két ország között, ezúttal a Zágráb-Ljubljana táv megtételére ezt választottuk, különösen azért, mert itt sem fog vonat járni december 9.-től.
Metlikai személyvonatunk és a Zágrábból érkező gyorsvonat Karlovacban.
A Kupa-völgyben halad a vonal átlagosan 50 km/h-s pályasebességet engedve. A szélesebb völgy aztán egyre keskenyebbé vált, áthaladunk Ožalj vára alatt, és hamarosan elértük a horvát oldal határállomását, amely igazából megállóhely: Bubnjarci. A helyi személyvonatok Y1-es motorkocsijai idáig járnak, és innen fordulnak vissza Károlyváros felé.
Zorkovacon szint érintetlen állapotban maradt fenn a HÉV IV. osztályú épület.
Ožalj után egyre szűkülő völgyben emelkedik a vonal.
A határőrizeti szervek egy konténerben „laknak”, az állomásépület (mivel egykor ez is állomás volt) zárva. A gyors kiléptetés után (mindössze kis csapatunk volt az átlépő) a határhídon áthaladva Metlika állomása következett, beléptetés. Közvetlen csatlakozással mentünk tovább Novo Mesto felé.
Bubnjarci határállomás: régen Magyarország és Ausztria, ma Horvátország és Szlovénia határa. Felismerhető a HÉV I. osztályú felvételi épület.
Átszállás Metlikában Novo Mesto felé.
Črnomelj állomása után tovább emelkedett a pálya, egy szép íves viadukt után pedig egy hatalmas területű, napsütéses szőlőhegy oldalában kaptatott a vonat.
Semič állomás és a látkép a vonatablakból.
Semič után a vonat eltűnt egy alagútban, átvágtuk a hegyet, a túloldalon pedig néhány falu után Novo Mesto következett. Ez a régió legnagyobb városa, vasúti szempontból pedig kiszolgálója, itt található fűtőház is, melyben a szlovén vasút két megmaradt Kennedyje (661-032 és 661-164) lakik.
Novo Mesto fűtőháza
Trebnje és Grosuplje nagyobb városokat érintve kora délutánra Ljubljanába értünk. A városra mindenképp szánni kell némi időt, mert nagyon szép fekvésű, kellemes hangulatú, és élhető város. Mi egész estére maradtunk, majd a következő reggel útnak indultunk Budapest felé haza – de nem a Citadellával…
Ljubljanában igen élénk teherforgalom zajlik a pályaudvaron át.
Hanem a Rijekába (Fiume) induló gyorsvonattal. A szlovén karsztvidéken Postojna-Pivka-Ilirska Bistrica állomásokon át értük el a határt. A ki- és beléptetés itt is külön zajlik, gépcsere a túloldalon, Šapjane horvát határállomáson. Bár még december 31-ig az egyenáramú (3 kV DC) vontatás még Rijekán át egészen Moravice állomásig működik, a horvát vasút Ansaldo kétszekciós mozdonya (Žutka) vette át a vonatot. Ha minden jól megy, jövőre Šapjane lesz a rendszerváltó állomás a 25 kV és a 3 kV között.
Napfürdőző szlovén 363-as villanymozdony Ilirska Bistricában, mialatt kiléptettek bennünket Szlovéniából.
A Kvarner-öböl látképe a vonatablakból.
Opatija-Matulji mediterrán állomása igen kellemes hely.
Egy Žutka bújik elő a Rijeka állomás előtti alagútból, Moravice felől jövet.
Rijekában a Pfaff Ferenc által tervezett állomásépület oldalában elköltött kellemes ebéd után indultunk tovább Zágráb felé. A vonal itt a tengerszintről rövid idő alatt több mint 800 m-t emelkedik, komoly hegyi pálya, 26 ezrelékes emelkedőkkel. A tengerpartot és a kikötőket, a Krk-szigetre vezető híddal együtt még sokáig látni a vonatablakból.
A Bakari-öböl háttérben Rijekával, a vonatablakból.
Moravice jelenleg még a mozdonyváltó állomás, az épület előtt található egy kiszigetelt szakasz a felsővezetékben. Az állomás Zágráb felőli oldala 25 kV 50 Hz váltóáram, a Rijeka felőli oldala 3 kV egyenáram. A beérkező vonat átgurul a másik áramnem alá, ahol a mozdonyt levontatja a másik gép, majd visszagurítja a saját áramrendszere alá, végül rájár a vonatára és indulhat is tovább.
Vonatunk előző és következő mozdonya tolat Moravicében, épp a Žutkát gurítják vissza a 3 kV-os feszültség alá.
Moravice felsővezetéke: a kiszigetelt szakasz az épület előtt.
Izgalmaink fokozódni kezdtek a késés folyamatos növekedésével, amely a pályaépítések miatt egyre gyűlt. Utolsó lehetőségünk Budapest felé ugyanis Zágrábban a Kvarner elérése volt, melyre menetrend szerint 21 percünk volt. Késéünk Zágráb előtt 18 és 22 perc között ingadozott…
Zágráb, az ASEA-licenc Končar 1141-es és egy olasz eredetű 1142-es egymás mellett.
Szerencsére azonban a késések ezúttal mellettünk álltak, Zágrábban éppen a Kvarner indulási idejében jutott a vasúti dolgozók eszébe, hogy mégse az a mozdony vigye a vonatot, ami a szerelvényen volt, így a gépcserével jó 10 perc késéssel indult a vonat, átszállásunk így nem volt veszélyben.
Utolsó határellenőrzésünk pedig már Gyékényesen, egy közelgő hűsítő zivatar előszelében történt. Három nap alatt négyszer léptük át a horvát határt, ezzel olyan határátmeneteket is bejárva, amelyekre nem lesz jövőre lehetőség, a dolgok jelen állása szerint... A sok tanulság mellett egy nagyon fontosra itt is ráébred az ember: a Schengeni Egyezmény által biztosított szabad mozgás értéke felbecsülhetetlen. Rengeteg idő ment el a határokon való állással, rengeteg papírmunka, és a szokásos „határ-érzés” egyáltalán nem baj, hogy lassan eltűnik az életünkből…