A helyenként ütemes, helyenként kínálati jelleget mutató magyar vasúti menetrenddel kapcsolatban készek vagyunk elismerni, hogy több részletében elég jól sikerült. Az „elég jól” két dolgot jelent: egyrészt valószínűleg lehet jobbat is, másrészt a jó menetrend próbája a napi gyakorlat, amely során kiderülhet, hogy a papíron jól mutató megoldás a valóságban nem szolgálja az utasokat. Ilyen alaphangulatban vizsgálunk meg minden kedden egy-egy vonalcsoportot, arra keresve a választ, hogy az infrastruktúra ismert korlátai között, szintén nagyjából adott járműállománnyal tudunk-e szebb, jobb, tarthatóbb menetrendet alkotni, avagy másokhoz hasonlóan nálunk is megáll a tudomány a mostani időadatok szépítgetésénél. Némi elméleti bevezető után viszont eddig még csak sugaras irányokban vizsgálódtunk, bár az igaz, hogy a gerincvonalak tekintetében a vasútnak kevés harántoló szerepe maradt a hálózatban. Nézzünk egy olyat, ahol még azért akad valamennyi!

Pécs-Szombathely gyorsvonat a hőskorban Barcson

Szombathely és Pécs között Nagykanizsán át emberemlékezet óta közlekedik valamennyi távolsági vonat. A szerzőtársak emlékezetében többé-kevésbé az MD-s gyorsok ideje volt a hőskor, elég sokáig dolgoztak ebben a járatban kedvenceink. A 2000-es évek közepére azonban számuk fogyásával elkezdtek kikopni, valamint megjelent a kínálatban egy InterCity is: a Pécset Béccsel Kaposváron át összekötő Corvinus IC. Azóta átvették a hatalmat a csörgők és a kék kocsik, de igazán nagy menetrendi kínálatról sosem beszélhettünk, inkább csak 1-2 vonatról naponta. Aztán ahogy a 41-esen a pályaállapotok egyre kevésbé mutattak derűs képet (a Corvinus is átkerült a 60-as vonalra, mert nem mutatkoztak a kaposvári utastömegek Szombathely és Bécs felé). Ekkor jött 2008 decembere, amikor az új menetrend már 3 gyorsvonatot tartalmazott. Ennek ára az volt, hogy a Corvinus is elvesztette nevét és IC-minőségét (sőt bécsi végállomását is, ekkor csak Bécsújhelyig ment el), és kvázi integrálódott ebbe a távolsági rendszerbe. A követés is ütemes jelleget mutatott, jóllehet a 4-8 órás követési időkkel az itf-től elég távol állt. A témában több oda-vissza lépés is történt később: ütemkinyírás két vonattal, majd visszacsinálás néggyel (tiszta négyórás ütem, benne visszaálló Corvinussal, ami Gyékényesig zágrábi stokkot is vitt), majd a legkevésbé csúcsidőszakinak ítélt járatpár pénteki, ill. vasárnapi korlátozása. Most megint a napi négy vonatnál, és a négyórás ütemnél tartunk, de már Corvinus nélkül. A kérdés az, hogy milyen lehetőségek adódnak a helyzet javítására.

Korlátozó feltételek

Bizony vannak bőven. A pálya csak kisebb szakaszokon nevezhető jónak (pl. Pécs-Szentlőrinc 120, de ezt a legtöbb dízelgép csak 100-ra tudja kihasználni) egyébként többnyire 60-100 közötti tempó jellemzik az útvonalat, így a kerek 250 kilométer megtétele az általános mérce szerinti rövid idő alatt eleve nemigen lehetséges. A másik probléma, hogy egyes vonalszakaszokon a vasúti utasforgalom a különböző mostoha tényezők ellenére is haldoklik, az igény egyre alacsonyabb. Emiatt a 60-as vonal tetején (Barcs-Gyékényes), vagy a 17-es alján (Zalaszentiván-Nagykanizsa) szakmailag egyre nehezebben indokolható kétszintű közlekedés (személy- és gyorsvonat is) fenntartása. Az előbbin a gyors már többnyire átvette a személy szerepét, és minden megmaradt megállást teljesít, az utóbbin ez a folyamat még csak elkezdődött a 2012-es ritkítással. Fontos a struktúra megálmodásánál figyelembe venni azt is, hogy például a 60-as vonalon a legtöbb állomás biztosító berendezése ma is kulcsazonosítós, kézi állítású váltókkal. Ennek állítási időigénye elég nagy, főleg, ha nem kettő, hanem csak egy baktert vezényelnek az állomásra (a szolgálati biciklivel persze). Ilyen esetekben a menetrend szerkesztésekor lehetséges rugalmasság is kicsi, hiszen a magas állomási normaidők, valamint a két állomás közt a rossz pálya miatt szükséges nagy átérési idő együttes szükséglete miatt nemigen lehet csak úgy átdobálni egy-egy keresztet egy másik állomásra. Ezt a Szigetvár-Darány 17 kilométeres állomásköz, ahol a pécsi elővárosi forgalom indokolta személyekkel együtt kellene elférni, csak tetézi.

Szombathely-Sopron személyvonat. Egykor az MD-k elérték Sopront is.

Útvonal-hosszabbítás Sopron felé

Ha kevés az utas a járaton, vonjunk be még egy nagyobb várost! Sopronba így is továbbmegy egy vonat a négyből (az, ami a Corvinus romjain még megmaradt). A gond az, hogy a Szombathely-Sopron órás személyvonati ütem miatt (ami ráadásul más fekvésben megy csúcsban, mint azon kívül) elég nehéz lesz elférni úgy, hogy közben ne legyen lassabb a gyors a személynél. Ez vezet el a következő dilemmához: a pálya 120-as, a dízelek többsége csak 100-at tud (annyi Ludmillája összesen nincs a GYSEV-nek, hogy egy ilyen járatra elég legyen, különben is kell Csorna felé az IC-re), akkor lassabban menjünk (és drágábban) Sopron és Szombathely között, vagy álljunk negyed órát gépcsere miatt. Az egy szem ilyen vonat most gépcserézik, de menetvonala így is látszik a személyvonati ütemen.Emellett Bécs el nem érésével jelentős utasszám-növekedést ettől a megoldástól sem lehet várni, legfeljebb az érkező flirtök miatt lehet egyre több GYSEV-es kocsinak megfelelő feladatot találni. A közszolgáltatók versenye nem lenne nagy, a Volán a napi 1 járatát 6,5 óra alatt közlekedteti végig, ennél a vasút durván egy órával gyorsabb lenne.

Útvonal-hosszabbítás Mohács felé

Az ötlet nem rossz, de Mohács szerepe az országos vérkeringésben nem nagy, és az is inkább Budapest felé irányul távolsági szempontból, erre az irányra Pécsen túli utast valószínűleg csak elvétve lehet találni. Az illesztést nehezítheti itt is a nagy állomásközök sokasága (Pécsbányától nézve 16, 15 és 24 kilométer, tekintve, hogy nemrég Bólyon is megszűnt a szolgálat). A távolsági vonatok megjelenése a Pécsre járókon se segítene sokat, se kínálatban, se menetidőben.

MDmot Mohácson - a fenti MD-s hőskoros sorozatba szépen beleférne - de szívesen látnánk modernebb kivitelben is

Kétórás ütem

Többször több helyen elhangzott már részünkről is, hogy a 120 percesnél ritkább ütemű követés megbízhatatlanul ritka, emiatt utasriasztó hatású. Az első kérdés az, hogy lehetséges-e ilyet kialakítani az ismertetett korlátozó paraméterek mentén, a második pedig, hogy tudná-e az annyival növelni az utasforgalmat, ami valódi többletköltségeket fedezni tudja.

Az első kérdéshez érdemes nagyjából a meglévő menetrendi struktúrából kiindulni, hiszen az jól illeszthető a múlt héten bemutatott Budapest-Zalaegerszeg gyorsok (vagy hibridek) zalaszentiváni keresztjéhez, páros óra egészkor. És ezzel még megmarad a kétórázás lehetősége, a mai vízvári kereszt mellé egy bajcsai és egy szigetvári megfelelően beilleszthető, a menetidő a pécsi végén növekedne csupán pár perccel. A még korábban bemutatott pécsi távolsági struktúra is csak javítana a helyzeten, jobb szentlőrinci csatlakozásokat adva ki (igaz ez a négyóránkénti vonatra is ugyanígy igaz lenne).

Nem emlegettem a nagykanizsai csatlakozásokat, amik egyébként szintén léteznek, de a 30-as vonal küszöbön álló felújítása miatt a következő években ideiglenesen megváltozhatnak, az átépítés miatti végső állapot (úgy értem, hogy nemcsak az első ütemben átépülő Lepsény-Szántód, hanem a következő Szántód-Balatonszentgyörgy szakasz elkészülte után) pedig egészen más struktúrákra lesz lehetőség. Ugyanezen ok miatt a vonal e sorozat elemzéseiből is kimarad, bár jelentőségét ismerjük, a társvonal 29-essel együtt, mondjuk úgy, hogy később válik aktuálissá tervezgetni őket.

A második kérdés már fogósabb, általában az országban elég harmadlagosak azok a távolsági viszonylatok, amelyek nem érintik Budapestet. Ez az olló ráadásul csak nyílik, itt szőr mentén kénytelenek vagyunk blogunktól kissé távolabb álló témákra, mint a felsőoktatás országos helyzetére és benne a vidék szerepére, meg az önkormányzati szerveződés változásaira (megyék és statisztikai régiók szerepe) utalni. A kétórás játékhoz a mai három helyett öt vagy hat szerelvény kellene (a pécsi 35-40 perces fordítás marad, a szombathelyi 2:20-2:25-ös kérdéses, hogy levihető-e 25 percre egy ilyen hosszú járatnál), soproni hosszabbítás esetén pedig még egy. A dízeles mozdonyos vontatás relatív drágaságát, és a négy óra fölötti menetidőt figyelembe véve nehezen tudom elképzelni, hogy a vonatonkénti utasszám akár csak megtartható lenne (azaz a kínálat növekedésével arányosan nőne az utasszám), sokkal inkább a meglévő utasok oszlanának szét jobban, kis növekmény mellett. Emiatt a konklúzió az, hogy az ötletek jók, de a rendszer elmuzsikál így is, a fejlesztések pedig most talonban maradnak a "jobb időkre".