A Bajor Alpokban található Wendelstein csúcs meghódítása után legutóbb kis cégismertetőben ismertettem a Transdev cégcsoport által üzemeltetett vasútvonalakat és járműveket, a minisorozatot a BOB és a táj által generált élmények megosztásával zárom.
A wendelsteini élmények után induljon a nyári BOBozás!
Általában igyekszem egy-egy nap utazásait úgy megtervezni, hogy nagyobb erőfeszítés nélkül kényelmesen, de abszolút nem időpazarló módon fedezzem fel a kiszemelt terület nevezetességeit, természeti adottságait. A számomra ideális terv elkészítéséhez eddig jó partnernek bizonyultak a német vasúti személyszállítással foglalkozó cégek, valamint az általuk nyújtott menetrend és jegykínálat.
Túlzásba nem viszem a keresgélést, az ütemes menetrend – mely legtöbbször minimum órás követést jelent, de a fővonalakon még sűrűbbet – és a jegykínálat – mely számomra kimerül a tartományra érvényes vasúti napijegyekben – miatt nem kell sokat gondolkodnom a tervezés során. Természetesen az ütemes menetrendet nem – csak – a turistáknak találták ki, az az egész tartomány mindennapi mobilitását szolgálja.
A napijegyek munkanapokon reggel 9 órától, hétvégén egész nap érvényesek az úgynevezett „C” kategóriás „termékeken”, azaz a gyorsvasutakon (S-Bahn), a személyvonatokon (RB), valamint a sebesvonatokhoz hasonló régióexpressz (RE, IRE) kategórián. Tehát a gyorsvonat (D), intercity (IC) kiesik a kínálatból, de konkrét országot átívelő utazás hiányában ezekre nincs is szükségem. Ráadásul a napijegy 1-5 fő együttes utazását teszi lehetővé az adott napon!
Mindössze csak azt kell megtervezni, hogy mennyi időt kívánok egy adott helyen eltölteni, a többit a menetrend határozza meg. Az állomás melletti kisvárosra elég lehet egy-másfél óra, egy nagyobb településre elkél kettő is. És ha tovább szeretnék maradni? Sebaj, a menetrend nagy szabadságot ad a tervezésben.
Fura ez? Vagy szokatlan? Nekem kinn ez már lassan a „rém unalmas” kategóriába esik, illetve úgy fogalmaznék, hogy egy általános élménybeszámolóban nem az „eltökölt” utazásról mesélek (nem ennek van hírértéke, ez itthon is "biztosított"), hanem a lényegről, a látottakról. Ilyen szempontból nem baj, ha egy átlagutasnak az utazás rutinszerű, kiszámítható és az események nem okoznak benne maradandóan rossz élményt.
Őszintén, előbbieket le sem írnám – mert ennek kellene természetesnek lennie –, de a hazai viszonyok mindennapi „megélése” után mégis csak nyugtatólag hat egy-egy napra való visszaemlékezés.
Mivel a Bajor Felvidéken szolgáltató magánvasutat előzőleg a száraz tényadatokkal együtt bemutattam, most a két vasúti utazás közötti „egyéb látnivalókról” számolnák be a teljesség igénye nélkül, természetesen műszaki beállítottságomnál fogva a vasút sem marad ki a visszaemlékezésből.
A hegyi élmények után nem akartam az egy megállóra lévő Bayrischzellt kihagyni, ez az egyik oldalág végállomása.
Visszaemlékezve, még egy wendelsteini látkép.
A tóparti Schlierseeből irányváltás után indultam el Holzkirchen felé, az érkező szerelvény szintén visszafogás után Bayrischzell felé tartott.
Holzkirchen: a három ág négy motorvonata egyesítve indul München felé.
A lenggriesi ágon a vasút 1874-ben ért el Bad Tölzbe, én 2016 nyarán, utam egyik tervezett állomásaként.
„Véletlenül” pont a vonat érkezése után nem sokkal indult a belváros felé a helyi járat.
Isarpart, avagy a belváros széle.
Először modellvasúti prospektusban láttam ezeket a házakat (Kibri 8818-8821), innen az utazási ötlet.
Marktstrasse: sétálóutca a XV.-XVII. században épített házakkal.
A házak 1900 környékén kapták festett egyen homlokzatukat.
Egy tucat hangulat, ennek hatására egy óra helyett másfelet töltöttem el a városban.
Egy (már unalmasan tervezhető) másfél ütemmel később irány Lenggries!
Étteremmel bővített felvételi épület Lenggriesben, a túloldalt kerékpártároló található.
Az 1964-es gyártású V126-os tartalékmozdonyként szolgál.
Miért azt a vacak mozdonyt fényképezem ez a szép busz helyett? – kérdezte a sofőr. :-)
Azért az utazás fő része a három ág beutazását jelentettem, így visszafelé leszálltam Schaftlachban, hogy a harmadik – legrövidebb – oldalág se maradjon ki.
Tegernsee hangulatos állomásépülete.
A vasútállomás mellett található az Oberbayernbus garázsa.
Az állomás a település felől
Tóba pottyanás nélkül csak panorámába fér bele a bencés rend egykori kolostora és bazilikája. Az épületegyüttes ma Wittelsbach-házi örökösök tulajdonában van, a pincében (alagsorban) egy söröző üzemel.
A bazilika belső tere
A Tegernsee egy nyári este, valószínűleg itt egy óránál (napnál) több idő is kellemesen eltölthető.
Kávéház-tópart-Alpok, nyugalom. Vagy külsőleg csak annak látszik?
Visszaindulás előtti csendélet
Gmund felvételi épülete
Háromnegyed nyolckor képes voltam leszállni München szélén, hogy még kivonatozzak Wolfratshausenbe, de erről majd legközelebb…
És itt önnek a kérdések, felvetések, ötletek magam és szerzőtársaim felpiszkálására: Van érdemi hatása bármilyen „ugye megmondtam, hogy meg fogom mondani, hogy megmondom” stratégiának, vagy a jelenlegi szakmaiatlan, ötletelős, pótcselekvő közlekedéspolitika miatt veszett fejsze nyele az egész? Inkább nem rontom el a magam és olvasótársaim kedvét, így én ezúttal is csak a szépre emlékezem.
