Nyitó megjegyzés: bár szerkesztőségi név alatt született a cikk, az egyik szerző véleménye fajsúlyosan jelenik meg benne, amivel a blog közösségén belül nincs teljes egyetértés. Úgy is fogalmazhatunk, hogy szinte mindenkinek eltér a véleménye valamennyire a témában. :)

Most, hogy már csak egy hetet kell várni a nyárinak nevezett hónapok egyikére, a MÁV-START-nak sem maradt sok választása, hogy elővegye a szűk egy hónap múlva induló nyári menetrendjére a nagy haditerveket, főként, hogy milyen formában is akarnak megbirkózni azokkal a vélt és valós utastömegekkel, akik valamilyen természetes állóvíz menedékében szándékoznak átvészelni a fokokat és az UV-sugarakat. Az előző években leginkább a balatoni kínálat volt az, amely miatt dicsértünk vagy dorgáltunk, de most a vasúttársaság egy újabb sebességbe kapcsolt a nemzetközi kínálatban is. Decemberben még csak az tudott megjelenni a menetrendkönyvben, hogy az Adria ugyanúgy heti háromszor jár, mint eddig, most azonban már a naponta közlekedéséről van szó – azt pedig már eddig is tudni lehetett, hogy az Istria is a hét minden napján fellármázza majd az őrségi táj éjszakáját. Ha csak ezen kínálatok szükségességéről lenne szó, valószínűleg elintéznénk egy bekezdésben – de olyan tálalást sikerült hozzátenni, amely máris felébreszt bennünk bizonyos gondolatokat.

Volt egy másik Istria már 5 évvel ezelőtt is (most is megy, csak motorvonattal), de ez egy Ljubljana-Pula fürdősvonat. Abban csak büfészakaszos első osztály és ülőkocsik voltak. 

Valószínűleg nem véletlen egybeesés, hogy a cég most érezte elég vastagnak a kültakaróját ahhoz, hogy sok éves lemaradást behozva egy újabb céltáblát fessen rá a legnagyobb közösségi oldalon való megjelenéssel. Ezt ugyan a számítógéphez valamit is értő, és az ilyen kommunikációtól el nem zárkózó emberek sok korosztálya belakta már, de valamiért úgy élhet az illetékesek fejében, hogy az ott levők többségéhez képest már maga Cukorhegy is egy vén trotty – és épp ezért a fiatalabb generációk felé próbálnak szólni akkor, amikor új kampányukat vetik be e vonatok népszerűsítésére. Ennek része a tegezés is, amivel amúgy már hosszú ideje szórakoztat vagy bosszant minket egy másik kék-sárga arculatú cég is. Tőlük inkább az éttermük és a büféik kínálatát kellett volna átvenni, de örüljünk inkább, hogy nem a tegezés melletti másik fő jellemzőjüket választották követendő példának: képzeljük csak el, hogy a vasutasok a leendő utas kezébe nyomnak egy imbuszkulcsot – vagy még inkább szakaszkulcsot – a peronon, hogy ha utazni akarsz, rakd össze magadnak a vonatot…

Indulóban Koperből

Utóbbi gondolat szürrealitásával már a nyitó „képregény” is versenybe száll, ahogy Garfield és Jon dialógusát a kereskedelmi tévék valamelyik blasz négyes sorozatából is kiselejtezett szereplők szájába adják, akik közben egy Flirt asztalkájára könyökölnek, a háttérben pedig olyan színek villóznak, ahogy az Amszterdamból visszatérő ifjúság láthat egy CAF kocsit, miután még gyorsan magába tömte a határőrök elől az utolsó űrsütit. Már egyből elsütik a naaaagy szóviccet, amit a vonatok márkájának is szánnak, hogy SEA←YOU. Ééééérteed?!... Még jó, hogy nem tesznek oda egy hullámos hajú, dobozgitáros figurát is, hogy ez Elvisz a tengerig. (Éééérteed…) Meglepődésre azonban nincs nagyon okunk, a Balatonon már az északi- majd a déli part vonatneveivel is bizonyított a „kreatív csapat”.  Az első hagyományai szerint most is kapunk egy semmitmondó emblémát, az utóbbiból pedig a nyilazást ismerjük a bulizást éltető sebesvonattal. Aki az 1-es pótlékot behatóbban forgatta, az viszont azt is kiszúrhatta, hogy ezt a névadást legalább az Istria esetében úgy képzelték el, hogy ezt a jelmondatot egy kukaccal a vonatnév elé toldották. Éééérteed…

De az is lehet, hogy úgy gondolták, hogy „sziú”, mert ők még a jugoszláv koprodukciós indiánfilmeken nőttek fel, amelyeket természetesen könyv formájában is elolvastak a nagy May Károly tollából. Meg Verne Gyula köteteit is szívesen forgatták, ami rendben is volna, az viszont már kevésbé, hogy náluk nemcsak ez a két író, hanem mindenki és minden más is magyar(os) néven fut.  Például a városnevek, épp ezért következetesen Abbázia, Fiume és hasonló nevek szerepelnek a célállomások között. Vagyis dehogy következetesen, mert Pula az nem lett Póla, ami az "ősi" magyar neve… amit azonban ugyanúgy nem nagyon használnak a mai köznyelvben, mint a másik kettőt - arról nem is beszélve, hogy ezek eredendően az érintett települések olasz elnevezései voltak. De néhányan szeretnek ilyen nevekkel nosztalgiázni, főleg arra reflektálva, hogy ezek is "hozzánk tartoztak" – de ha manapság Abbáziáról beszélünk, az újabb generációk legfeljebb csak odáig jutnak, hogy összekeverik Abháziával. Oda pedig jaj, nem megyünk, mert ott lövöldöznek…

Kockásra üljük a fenekünket, mire leérünk? 

A célpontok bemutatásánál is látszik, hogy a fiatalkorukból nemhogy kiöregedett, de azt igazán soha nem is élvezett emberek írhatták a szövegeket. Az a fajta, aki vidékre menve is nekiállna népieskedni, de tehet akármekkora kapanyelet is a foga közé, a derék parasztember ki fogja szúrni, hogy nem a traktor, hanem a családi kombi kulcsa lóg ki a zsebéből. Talán egyedül a semmitmondóság az, amiben jól teljesítenek, de erre sajnos szükség is van, ha a fiatalabb generációk érdeklődését kell megfogni. Amikor viszont valami érdekeset próbálnak mondani, pont Opatija esetében rúgnak egy hálószaggatót a saját kapujukba. Hivatkoznak holmi Osztrák-Magyar Monarchiára, meg a császárra… de a szomorú valóság az, hogy a kettő között egyre kevesebb korrelációt lát az ifjúság, és valószínűleg még azt sem tudná megmondani, hogy melyik volt az a bizonyos császár. Csak reménykedni tudunk, hogy egy közvéleménykutatás kapcsán nem kérdeznének vissza, hogy „japán vagy kínai”, és a szavazatokban nem Caligula és Bokassa vezetne fej-fej mellett. (A puritán, munkamániás Ferenc József egyébként nem is volt az a nagyon vakációzós, lábáztatós típus, ha mégis ki akart kapcsolódni, akkor legtöbbször Bad Ischl és a vadászat mellett döntött.) Még a nemzeti érzelmű ifjaknak is próbálnak a kedvében járni, mikor Rijeka esetében megemlítik, hogy „Valamikor a Magyar Királyság fő tengeri kikötője volt” – kár, hogy ennek a kikötőben meghagyott pár bikán kívül (amin budapesti cégek német nevű tulajdonosai szerepelnek) gyakorlatilag semmi nyoma nincs.

Mindez eddig csak csúnya kötözködés lehetne, ha a suszterek legalább a kaptafájuknál ülve lennének a szakma aranykoszorús mesterei, de a honlap nemzetközi vonatos oldalainak feltűnő színvonalromlása itt is szépen fertőz. Tavaly még legalább az Adria és az Istria is ugyanolyan önálló oldallal bírt, mint például München vagy Bukarest, ahol először a célállomásokról született egy itt-ott furcsa szóviccekkel megtűzdelt, és nem mindig az átlagember látásmódját követő ajánló, amely után katonás rendben következtek a menetrendek és az árak, a lehető legaprólékosabban elmagyarázva hogy mi merre mennyi. (A készítő ráadásul a gyomrán át is szerethette nézni a vonatozást, mert mindenhol ott sorakoztak az étkezőkocsik étlapjai, és hogy mit ehet-ihat az ember egy hálókocsiban reggelire ingyen és plusz pénzért.) Itt most mindent elintéznek egy oldalon, a menetrendet letudják a pesti indulási időkkel, a maradékot meg majd megmondja Elvira kartársnő – és a jegyeknél is elég odavetni a legolcsóbb árat (ezt szerencsére már finomították azzal, hogy a fekvőhelyes- és hálókocsik árát is odarakták), az apróbetűs részt úgyse olvassa el senki.

A java viszont a végére marad: a komfortkategóriákat sikerül ha kicsit szétszórtan is, de azért viszonylag érthetően megmagyarázni. Az utolsó bekezdés viszont nemcsak a legjobban koronázza meg az egész cikket, de a legjobb szemelvény is, ha a cégnél uralkodó állapotokat akarjuk frappánsan összefoglalni. Kedvenc mondatunk a következő: „Ezeken a vonatokon ne számíts modern berendezésre, légkondira, konnektorokra vagy zárt rendszerű, vákuumos wc-re. A SEA←YOU egy kicsit retró vonat.” Mi ebben a meglepetés azoknak, akik még a pesti elővárosi forgalom egy részében vagy az összes gyors- és sebesvonatunkban is legfeljebb csak a modern(nek kinéző) berendezésre és néhány halberstadti kocsiban a zárt WC-re számíthatnak? Ez a mondat azonban így az optimista impotens hozzáállásához hasonlít, aki szerint „milyen szépen lóg” a célját vesztett szerszám.

Ez a látvány vár az út végén.

A maradék néhány mondat is érdemes arra, hogy elemezzük: Éld át az utazást (biztos, hogy élmény lesz, de nem biztos, hogy úgy, ahogy ők és az utasok is elképzelték), nyisd ki az ablakot (mikor már úgy érzed, meghalsz bent a melegben, csak aztán vigyázz, mert ha sikerül is lehúzni, egyből vissza is ugorhat), engedd be a dinári hegyekből a friss levegőt (meg vele együtt a kő- és a vasport is), csinálj egy szelfit (az kell, az fontos, de kérünk, ne írj hozzá olyan szöveget, ami miatt csúnya kommenteket kapunk), és gyönyörködj a hegyekben, az erdőkben, mielőtt elérnél a tengerhez (hegyek és erdők arrafelé két külön kategória, de szép ellentmondás is, hiszen közben mindenhol az van a képeken kettőskereszttel, hogy „aludj a tengerig” – feltéve, ha tudsz a melegtől, a fékcsikorgástól meg az Istria esetében a tolatásoktól). Ha felfrissülésre vágysz, használd a fedélzeti tisztálkodási lehetőségeket (persze csak mosdókagyló van, amiből a „kagylót” el is hagyják a szövegben, így beugratva azokat, akiknél ez az eufemizmus a WC-t jelenti – de még jó, hogy nem azt mondja, hogy a felfrissülés érdekében nyisd ki az ablakot, mint a skót a vendégeinek). Hozz magaddal elemózsiát az útra, vagy vásárolj italokat és harapnivalót a kocsikísérőnél (ez viszont zseniálisan diplomatikus körülírása annak, hogy nincs étkezőkocsi).

Végkövetkeztetésnek csak az a mondás jut eszünkbe, hogy „A marketingköltségek háromnegyede kidobott pénz – csak azt nem tudja senki, hogy melyik háromnegyede az.” Ezen produkció után van néhány erős sejtésünk, de közben azt is tudjuk, hogy az ezt elkövető dolgozók fizetéséből – vagy a reklámügynökség honoráriumából – sem javulna a helyzet sem általában a vasúton, sem pedig a járműparkban, így nem állunk neki populista húrokat pengetni. Azt a közmondást viszont így sem hagyhatjuk ki, hogy a jó bornak nem kell cégér – megtoldva azzal, hogy a rosszat meg akárhogy is reklámozod, kiderül a turpisság. Blogunk közösségéből van aki csak fotósként vagy történészként foglalkozik a tengerparti vonatokkal, de olyan is akad, aki utazik is velük többször… így tudjuk, hogy az Adria közkedveltségének úgyis mindegy, hogy mit mondunk róla (idén azonban legalább jobban eloszlanak majd az utastömegek és könnyebben is lehet jegyet kapni rá, ha naponta jár), az Istria és Rijeka ellenben túl sok hátránnyal küzd ahhoz, hogy ilyen cirkuszi mutatványokkal fel lehetne tornázni az utasszámát. A fiatalabb generációk talán mégsem olyanok, mint amilyennek ez a kampány beállítja őket, és átlátják majd a lényeget, ami nem a „SEA←YOU next time” rejtett üzenete – mert nem lesz legközelebb! Akkor meg az ezt elkövetőknek nem nagyon fogják többé mondani odabent, hogy „SEA←YOU tomorrow” – de lehet, hogy nekik nincs is már holnap, csak #alszanakatengerig.