Múltkori bevezető cikkünkben röviden áttekintettük, hogy mit is gondolunk általában az utastájékoztatásról, mik a céljai, és felvázoltuk a főbb irányokat. Nézzük most meg részletesebben az egyes elemeket. Kezdjük mindjárt azzal, hogy az utastájékoztatási feladatoknak milyen technikai feltételei vannak, azaz milyen háttér kell ahhoz, hogy az utas felé el tudjuk indítani a füstjeleket.

Kezdjük a vasúttal. Először is nézzük azt a gyakran előforduló helyzetet, hogy nincs jelen személyzet, aki tájékoztatni tud élőszóban. Ez egy olyan szituáció amivel egyre gyakrabban találkozunk, ugyanis az élőmunka igen drága, ezért a vasúton kisebb forgalmú megállóhelyeken nincs már személyzet.

Nem mindig volt ez így. A MÁV az ország messze legnagyobb foglalkoztatója volt, több százezer család megélhetését biztosította. Ez szemmel látható nyüzsgést eredményezett az állomásokon, ráadásul az egységes vállalatnál az sem fordulhatott elő - szemben a mai viszonyokkal -, hogy valamelyik szakág tüntetően, undorral kerülte volna az utasokkal érintkezést. Egyszóval az utas minden valamirevaló állomáson találhatott olyan vasutast, akitől kérdezhetett.

Mi a mai viszonyok között természetesnek tartjuk, hogy egy KÖFI-s vonalon a jelenlétes szolgálattevő is teljesen felesleges, sőt azt is kívánatosnak tartjuk, hogy ahol a pénztárosok a saját bérüket sem tudják megtermelni, ott helyettük automata adja a jegyet - mindez azonban kihalttá, személytelenné teszi az állomásokat, ennek következményeiről még sok írás fog e blogon megjelenni.

Hogy jutunk hozzá így a kívánt információhoz?
 

• A legtöbb utas tud olvasni, ebből következően írásos tájékoztatót a szeme elé rakni meglehetősen jó ötletnek tűnik. Az utóbbi pár évben megjelentek a vasúton a fix, rögzített és zárható táblák, amelyekre már biztonsággal ki lehet rakni a menetrendi információkat és a változásokat. Egy táblás megállóhelynél lényegében nem is kell több, szinte minden fontos dolgot így az utas tudtára lehet hozni. Az Európai Unió utasjogi rendeletének egyik látványos eredménye volt, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság bírságától rettegő MÁV az összes kicsike megállóhelyre leszúrt egy A/3-as méretű táblát menetrendi és díjszabási tudnivalókkal. Lopják? Néha. Rongálják? Igen. De a pótlás előbb-utóbb megtörténik, így összességében nagy előrelépés történt a megállóhelyi utastájékoztatásban. Figyelem, a dimaikus utastájékoztatást itt még nem említjük külön, de alapos mérlegelés után egyébként könnyen arra juthatunk, hogy kisebb forgalmú helyeken is szükség lehet rá.

Dinamikus statikus: lapozható menetrendi táblák egy közepes állomáson. Mindenki bogarászhatja magának.

• Abban a pillanatban, mikor a táblás megállóhelyről átugrunk egy nagyobb állomásra, ott már sokkal több információ szükségeltetik, bonyolultabb a rendszer, és így is el kell tudni navigálni az utast. A jól bevált írásos tájékoztatók ide is kellenek, ezek nagyjából meg is vannak mindenhol. Jól jön azonban, ha nem mindent hosszú körmondatokba szedve közlünk, hanem közérthető, egyszerű képekkel – piktogramokkal – operálunk. Ennek egyik oka, hogy nem csak magyarul tudók fordulnak meg ilyen helyeken, tehát kell egy közös nyelv. Másik oka, hogy helytakarékosak vagyunk, egy piktogram hosszú mondatokat spórol. Ezek a jelek azért jók, mert általában mindenhol (mind az országon belül, mind külföldön) ugyanaz a kép ugyanazt jelenti. Ha pedig feltaláltuk a piktogramot, természetesen a megállóhelyeken is alkalmazhatjuk őket.

Piktogram-erdő a Déli pályaudvaron. Eligazodunk?

• Ezeken a nagyobb állomásokon a dinamikus utastájékoztatásra is szükség van, azaz a változó körülményeket lehetőleg valós időben az utasok tudomására kell tudni hozni. Erre a legalkalmasabb tárgyi eszköz valamiféle kijelző. A kezdetlegesebbek csak az előre felfűzött vonatindulási adatokat, és legfeljebb a késést tudják kijelezni, a fejlettebbekkel már egyéb utazást segítő információ is kijelezhető. Azonban mint minden gép, ez is csak azt tudja, amit megtanítanak vele, és csak annyira, amennyire a kezelője jól kezeli (erről majd a személyi feltételek körében). Azért a nagyobb pályaudvarainkon már majdnem mindenhol adottak a dinamikus utastájékoztatás tárgyi feltételei. Sokkal komfortosabb az utazónak, ha mindig a neki épp legfontosabbak vannak a szeme előtt, és nem a papírból kell kibogarásznia. Így a tömegközlekedésben kevéssé jártasak is könnyebben boldogulnak, és nem egy rémálom lenyomataként marad meg számukra az utazás.

AEG márkájú kijelző Kőbánya-Kispesten. Ez már nem csattog.

• A képi megjelenítés mellett a hangos tájékoztatás szerepe kiemelkedő. A gépi vagy élő bemondás ugyancsak sokat segít, ha azt megfelelően kezelik. Nagyon hiányzik, hogy sok kis állomáson, ahol nincs személyzet, legyen távkezelt hangos utastájékoztatás. Technikailag sem lehetetlen megoldani, még a MÁV-nak is gyakran sikerül. Óriási lépés ez komfortban, mert nem várná az utas hóban-fagyban a vonatot hiába, ha tudná, hogy nem fog jönni.

• Ha a vasúti társaságnak használható és informatív a honlapja, ráadásul a ma nagyon divatos okostelefonokon és más kütyükön is könnyen megjeleníthető, akkor az utazást megelőző és az utazás közbeni utastájékoztatás szolgálatába lehet állítani. A MÁV-START Elvira elnevezésű szőke hölgye ugyan már nem mai csirke, de még mostanában is sok adatbázis-hibával küzd, akár rendes (pl. Budapesten belüli utazások), akár rendkívüli (pl. vágányzári) menetrendi tájékoztatásról van szó. De hogy jó példát is említsünk ugyanettől a társaságtól, a Vonatinfó, azaz a vonatok pillanatnyi közlekedésének térképes és szöveges megjelenítése egy utazás közben is hasznos kis eszköz.

A "népszerű" Solari márkájú, lapozós kijelző egy példánya Győrben.

A fedélzeten hasznáható utastájékoztatási eszközökről külön cikk szól majd.

Pragotron vagy Solari? Szalóczi vagy Rábai? Iránytábla vagy iránycetli? Fokgyem vagy Vultron? Elvira vagy Mariska néni?