Noha a konkrét értelemben vett Golden Pass-ból még csak kóstolót kaptunk, virtuális svájci utunk során már volt egy „hideg előétel” Genfben a Mont Blanc látványával körítve, egy „leves” a Genfi-tó vizéből, egy „meleg előétel” Lausanne-ban, és egy különleges „ínyenc ragu” nosztalgiajárművekből összefőzve. Ennyi fogás után pedig csakis a desszert következhet… ami stílusosan nem lehet más, mint csokoládé és sajt - és egy valódi luxusvonat, amely még a nevét is a csokiról kapta!
Orient-Expressz kicsiben?! Nem járunk messze az igazságtól...
Ez a két étel köztudottan ugyanolyan része az ottani sztereotípia-gyűjteménynek, mint a bankok, az órák és a bernáthegyi kutyák… meg a alpesi gazdálkodás olyan attribútumai, amelyeket egyébként legalább ilyen könnyen megtalálunk az osztrákoknál, illetve részben a bajoroknál is. Mindezen közhelyek közel egyidősek a mai értelemben vett turizmus első felvonásával, amikor a tömegközlekedés és a szállodaipar is átélte azt az ugrásszerű fejlődést, amit a nagyvárosok – tehát az 1880-as évek óta léteznek –, az idegenforgalom újabb és újabb erőre kapásai pedig csak tovább táplálták őket.
Ha jobban belegondolunk, rájöhetünk, hogy a Genfi-tótól északra kialakult 1000 mm nyomtávú vasúthálózat is ezekek a „turisztikai robbanásoknak” köszönheti létét, illetve a fejlődéseit is. A Montreux-ből kiinduló fővonal teljes megnyitása után már egy évvel, 1906-ban forgalomba állt az első két étkezőkocsi, amelyeket aztán még két másik is követett. A következő lépés egy új, minden eddiginél nagyobb luxust nyújtó szerelvény forgalomba állítása volt 1914-ben, ennek kocsijai a keskenynyomközű vonalakon akkor még ritkaságszámba menően zárt peronokkal rendelkeztek – a két „párnás” kocsi pedig szinte már művészi gondossággal kimunkált belsőt kapott, fotelszerű ülésekkel, szőnyegekkel, faragványokkal, falfestésekkel és intarziákkal –, sőt az egyikük még panoráma-ablakokat is.
A panorámaablakos kocsi a későbbi Pullmann-kocsik ihletője volt
Ez "csak" másodosztály!
Fotel, kilátással...
Igen, ez még mindig egy vonat belseje...
Nemcsak az Aranypók ügyel a részletekre...
Méltó a Wagons-Lits arculatához...
Még egy ital is jobban esik ilyen környezetben...
Hangulatvilágítás minden napszakra
Nem a tömegek számára készült...
A legjobb, ami kihozható fából és sárgarézből
Az első világháború kitörése még harcok nélkül is elég súlyos hatással volt a semleges államra, és ismét kellett néhány év a „magasabb igények” előtérbe kerüléséig. Az 1920-as évek végére azonban egyszerre indult meg a luxusvonatok újbóli fejlődése a Rheingold forgalomba állásával és a Wagons-Lits nagy járműbeszerzéseivel – és ebből jutott a MOB vonalára is, Golden Mountain Pullman-Express néven. A négy kocsiba ugyanolyan luxus került, mint nagyvasúti rokonaikba, és innen sem hiányozhattak a jellegzetes ovális WC-ablakok. Legalább ilyen impozánsak voltak a hattengelyes csuklós motorkocsik is, melyek közel ezer lóerővel szolgáltattak vontatást, és egyben poggyászteret is. A már említett 1914-es járművek az új szerelvény tartalékjárműveivé váltak – de mindez kérészéletűvé vált a gazdasági világválság miatt, és az új kocsik végül a Rhätische Bahn-hoz kerültek.
A 80 évvel ezelőtti vonat már csak különleges alkalmakkor tekinthető meg egyben - itt a MOB 111 éves születésnapja alkalmából járt Blonay és Chamby között
A többi Pullman-kocsi néhány heggyel odébb, de ugyanolyan hamisítatlan alpesi környezetben jár ma is...
...és a belsejük szépségét is a leggondosabb kezek őrzik.
A lassan századik születésnapjához közeledő két „túlélő” kocsi a mai napig szolgálatban áll a vonalon, közel eredeti állapotukban – az egyikük egy bárszakaszt kapott – és egy olyan feladatkörben, amely legalább velük egyidős: a Train du Chocolat szerelvényében. Az édes utazás reggel indul Montreux állomásán, a két Pullman-kocsi mellett egy panorámakocsival kiegészülve, amely egyben vezérlőkocsi is – de aki már látott SBB-ingavonatot, az már kevésbé kapja fel a fejét az ilyen műszaki megoldásokon. Azon viszont már inkább, hogy a vezérlőkocsi elejében is jut hely az utasoknak, mivel a vezetőállás magasított.
A vonat saját reklámmozdonya még néhány svájci klisével...
Mindenből csakis a legjobbat...
Ezen a vonaton nem kell felár a mozdonyvezető szemszögéhez, csak a többi járaton
Montreux és Chamby között már volt szerencsénk utazni a szerpentin-szakaszon, ahol hol az egyik, hol a másik oldalon tűnik fel a Genfi-tó, a látványt pedig csak néha szakítja meg egy-két alagút. Jor után a két és fél kilométer hosszú Jaman-alagúton ér át a vonal a hegylánc túloldalára, Fribourg kantonba – s innen egészen Montbovon-ig lefelé vezet az út, de legalább akkora kanyarokkal, mint a korábbi hegymenetben. Montbovon a csatlakozóhelye a korábbi GFM vonalnak, mely egy szárnyával együtt ma TPF néven egészen a Bern-Lausanne fővonalig nyúlik el. Mindeközben az utasok a reggeli kávét és croissant-t élvezhetik a személyzetnek köszönhetően.
Les Sciernes-ben a vonat csak áthalad... az utasok viszont minden apró momentumnak tudnak örülni - még egy vasútfotósnak is!.
Vágány- és irányváltás Montbovon állomásán
A „csokivonat” az irányváltás után viszont csak Gruyéres-ig megy el, ahol először a sajthoz lehet szerencsénk: mindjárt az állomással szemben helyezkedik el a városka legnagyobb sajtgyára, amelynek életébe mi is bepillantást nyerhetünk, egy jópofa interaktív kiállításon pedig még a frissen fejt tej, illetve a tehenek által lelegelt fű illatát is átérezhetjük. A gruyéres-i sajt egyébként legalább annyira fogalom az országon belül, mint az ementáli, és aki a későbbiekben is meg akarja ízlelni, az helyben is vásárolhat egy kisebb szeletet, vagy akár egy egész malomkeréknyit is.
Boldogok a sajtkészítők?! Lehet, de az ő életükben is voltak kutya idők...
Érlelődik a gruyéres-i sajt... a kiállításon ezt is láthatjuk (forrás: Wikipedia)
Gruyéres legnagyobb nevezetessége azonban mégsem a sajtgyár, hanem a közeli dombtetőre felépült vár, amelynek falai egyben a mindössze egyetlen főtérből álló óvárost is magába foglalják. Az itt található néhány ház azonban érintetlenül maradt fenn a középkorból, és igencsak idilli látványt nyújtanak virágokkal teli erkélyeivel, valamint cégtábláival. A legdíszesebb házban egyébként az egyik udvari bolond lakott régen… aki ráadásul még a „mesterségére” is rácáfolt azzal, hogy megjósolta azt, hogy az uradalmat majd egyszer a berniek fogják leigázni.
Gruyéres, még a vonatablakból...
...és bent a főtéren
Az előző képen jobb oldalt látható hotel cégtáblája
Kész bolondokháza?! Az bizony!
A hűbérbirtok közepén álló vár már a XIII. század óta létezik, de lakóépületként csak két évszázaddal később kezdte használni a névadó dinasztia. Ebből a korszakból maradt fenn a konyha, ahol egy régi óraműhöz hasonló szerkezettel forgatták a pecsenyéket, valamint a hercegek régi hálószobája és több üvegablak is is.
A vár külső látványa
Kilátás a kertre és a hátsó falakra
Középkori konyhatechnika...
Gruyéres címere a vár üvegablakai egyikén
A belső terek többségében azonban mégsem a középkori várakra jellemző fehér (vagy csupasz) falakat és súlyos bútorokat találunk, mivel az épületet a XIX. században megvásárló Bovy-család a legtöbb szobát neobarokk stílusban építette át. Így kerültek az egyik szalonba az impresszionista Corot faliképei, és ebből a korszakból származnak a lovagterem falfestményei is.
XV. Lajos korának stílusában kidekorált szalon...
...ilyen természeti idillekkel a falakon és a beépített szekrényeken
A Corot által dekorált szoba egyik fala
A lovagterem középkorias hangulata is legfeljebb csak másfél évszázados
A lakosztályok mellett legalább ennyi szép látványt tartogat a külső fal által körbevett kert, és persze a környező vidék panorámája… a különleges hangulatot pedig azzal is fokozzák, hogy olyan művészek munkáiból rendeznek időszaki kiállításokat, akik fantáziavilágokat ábrázolnak műveikben.
Kettő az állandóan látható képek közül... van benne fantázia?!
Ha a látogatók beteltek a látvánnyal – vagy inkább gyomrukat töltötték meg a főtéri éttermek egyikében – ugyanaz a különbusz viszi őket tovább a dombról is jól látható Broc-ba, amely Gruyéres állomásáról is biztosította a transzfert ide. (Korábban ezt az útszakaszt is a vonattal tették meg, egy gyors irányváltással Bulle-ben.) Pontosabban a célállomás neve az, amely a vonatjegyen is szerepel: Broc-Fabrique. A gyár pedig nem más, mint a Cailler csokoládégyár, amely 1929 óta Nestlé kezében van. A névadó családnak két ízben is sikerült forradalmasítani az édesipart: elsőként az alapító atyának 1819-ben azzal, hogy elsőként vezette be a gépi gyártást, jóval olcsóbbá téve így a csokit - majd nyolc évtizedre rá az unokája találta ki azt, hogy tejet használjanak az addig szokásos víz helyett. Ő nyitotta meg a gyárat is a jelenlegi székhelyén. Ahogy a sajtüzemben, itt is részünk lehet egy interaktív gyárlátogatásban, melynek talán az a része a legkellemesebb, ahol végigkóstolhatjuk a termékpalettát – feltéve, ha jóban vagyunk a kínálatot nagyrészt uraló nugátos ízekkel – majd ami elnyerte a tetszésünket, azt a gyári boltban is megvásárolhatjuk.
Broc-csokigyár, végállomás
A vasút és a gyár szimbiózisa jóval sokrétűbb, mint ez a nosztalgiavonat (forrás: Wikipedia)
A gyár két klasszikusa: a Frigor nevű krémes csokoládé és az Ambassador bonbon...
Ennyi élménnyel – és édességgel – eltelve délután 15.55-kor indul vissza a szerelvény Montreux-be, ahogy az odaúton, most is csak az irányváltó állomásokon illetve egy-két vonattalálkozás miatt megállva, majd 17.38-kor áll meg ismét a Riviéra városában.
Nem sokkal indulás előtt a délutáni napfényben...
...majd ismét Montreux-ben egy kellemes nap végén.
Nem esett viszont szó arról, hogy mibe kerülhetnek ezek az élmények – de nem szükséges aggódni, nem teljesen vállalhatatlan árak miatt van ez így. A kicsit riasztó árú 99 frankos „normál” jegy a vonatozás mellett a két gyár és a vár meglátogatását, valamint a busztranszfert és a reggelit is tartalmazza – akinek azonban másodosztályú InterRail vagy Swiss Pass (netán FIP-szabadjegy) lapul a zsebében, annak mindez csak 59 frankba kerül… az első osztályú bérlettel rendelkező utasok pedig csak 49 frankot fizetnek. A program májustól októberig minden hétfőn, szerdán és csütörtökön indul, júliusban és augusztusban a hét összes többi napján is – mivel azonban igen népszerű, így érdemes elővételben megvenni a jegyeket, amelyre akár a MOB honlapján is lehetőség van.
Ezzel az utazással már jókora ízelítőt kaphattunk a Golden Pass első szakaszából és az azon közlekedő járművekből is – a következő írásban pedig sor kerül a komplett, „mindennapos”útra is.