A mai poszt akár képzeletünkben is játszódhatna, azonban 2013. május 12.-én vasárnap történik. Érdekes, eklatáns példája a magyar vasút működési zavarainak, mindennapjainak, és sok utaselégedetlenség forrásának. A sok ki nem védhető műszaki hiba, időjárási körülmény, valamint más közlekedők teremtette baleset okoz így is elegendő késést, menetrend-borulást, elvárható lenne tehát, hogy a vasút „házon belül” ne csináljon magának még többet (azzal, hogy az előbb említett zavarok kezelésében is lehetne jobban jeleskedni, például forgalomirányítási, vagy más operatív beavatkozási oldalon, most nem is foglalkozunk). Nézzük, mi is történt.
Szili és Gigant, a két főszereplő Gyékényesen a belépő vonatra várva. Még fenn a Szili szedője, de a Gigant van elöl.
Történt egy szép napon, hogy a – nyári időszakot leszámítva – egyetlen megmaradt zágrábi kapcsolat, az Agram nemzetközi gyorsvonat a menetrend szerinti 11:34 helyett 11:46-kor lépett be Magyarországra. Nem egy egetverő késés, elvileg akár a határellenőrzés alatt ledolgozható. Ez nem sikerült, hogy miért nem, abba rendészeti szaktudás és a konkrét események ismerete nélkül nem szeretnénk belemenni, a lényeg az, hogy a 12:00-s indulás helyett a vonat a forgalmi szolgálattevőtől 12:21-kor kapta meg a menesztést. Ezalatt a horvát gép lejárt, a két magyar gép pedig rájárt a vonat másik végére. Ezek a V63-049 és a V43-1352 voltak (tudom, tudom, de én már csak ragaszkodok az eredeti pályaszámokhoz…), ezek közül a Szili még ragyogott a friss fényezéstől (talán a friss fővizsgától is). Ránk soroztak továbbá (a vonat végére, tehát ahonnan a horvát gép lejárt) egy belföldi stokkot, ami kocsmából (mi így hívjuk, becsületes neve WRbumz), három Halbiból, és pakliból (ő lenne a Ds sorozatú poggyászkocsi) állt. Az első kérdés persze az, hogy ezeket miért egy külön tolatási művelet keretében kell a vonatra adni, miért nem járhat rá a géppel együtt előre (az egyetlen logikus magyarázat az, hogy így a nemzetközi stokk a vonat végén marad, és a Déliben egyszerűen lekapcsolható).
Igen, vasárnap révén volt nemzetközi stokk. Hétköznapokon a Dráva-híd javítása miatt Kapronca és Gyékényes között vágányzár van buszos pótlással, hétvégén azonban szabad a pálya. Az Agram fordáját ismerve jó kérdés, hogy a horvát vasút a vasárnap beadott három kocsiját hogyan kapja majd vissza, még az is lehet, hogy egész héten nálunk köröznek a Gosák. A vonat nagyobb távot megtenni hivatott kocsijai azonban elkerülték a vágányzárral érintett szakaszt: ljubljanai közvetlen kocsi nem volt, pedig reggel direkt rásorozták az egy szlovén Gosát a Münchenből jövő vonatra, azonban ez is csak Zágrábig közlekedett, ott át kellett szállni. Ugyanígy a magyar kocsma is csak Gyékényesen csatlakozott, pedig forda szerint ő is eljár egy vonatváltással a szlovén fővárosig - most viszont a SzVÖR-re csak nyomokban emlékeztetett az összeállítás.
Mielőtt elkezdtem a szerelvénnyel foglalkozni, ott tartottam, hogy 12:21-kor volt menesztés. Aztán a forgalmász látta, hogy így nagyon fájni fog a karja egy idő után, ezért abbahagyta. Összesen négyszer vágta le a főmegszakítót a Gigant az elindulási próbálkozásoknál (ez a Gosában a légbefúvón elég jól követhető volt, de lehetséges - bár csak feltételezés - hogy a kocsma nagyobb áramigénye is szerepet játszhatott a dologban, pedig ilyesminek nem szabadna problémát okoznia egy ekkora masina esetében). Már-már azt fontolgattuk a másik két szerző- és útitárssal, hogy átszállunk a 8907-re (Pécs-Szombathely, lassan esedékes volt), amely Zalaszentivánon gyorsvonathoz csatlakozik, és csak egy órával ér utánunk a Délibe…papíron. Mire döntöttünk volna, valahogy mégis sikerült életet lehelni a gépbe, és 12:33-kor elindultunk Nagykanizsa felé.
Reméltük, hogy csak a beindulás volt nehéz a géppel, a késés miatt meg nem aggódtunk túlságosan, mert láttuk a menetrendben az öt perc tartalékot Gyékényes és Murakeresztúr között, meg a 15 perc álldogálást Nagykanizsán (ennek nem volt üzemviteli oka, csupán az ütemhez igazítás céljából betervezett puffer), amelyek a késés több mint felét hivatottak voltak elnyelni. Ez nagyjából meg is történt, bár Nagykanizsáról a mozdonyvezető váltás után sem sikerült pöccre az indulás. Balatonszentgyörgyre is ezzel a 18-20 perc késéssel érkeztünk, ahol már várt minket a keszthelyi stokk (még három Halbi), meg a csatlakozó sátoraljaújhelyi interkontinentális sebesvonat, ami ugye ezen a napon már előszezonban is közlekedik. A késés 20 perc körül maradt a keszthelyire rájárás után is. A megállásoknál éreztük, hogy a gigant már nyolc kocsival sem gyorsul úgy, ahogy talán kéne neki (később 11 kocsival a szili sem volt rosszabb), így a késés nem csökkent.
Az Agram nemzetközi gyorsvonat az első, második és harmadik vágányon áll.
Aztán jött Balatonboglár, és erre a menesztésre már nem reagált a hattengelyes. Bekövetkezett az, amit már Gyékényesen sejteni lehetett: a mozdony kilehelte lelkét. Mondhatnánk, hogy még szerencse, hogy volt nálunk egy másik… Csakhogy Balatonbogláron se tolatógép, se tolatószemélyzet, se kocsivizsgáló, aki a szerelvény szét- és összeakasztását elvégezze. Sőt a KöFi miatt már állomási ügyelet sincs, ezért nem lehet semmit otthagyni! Elsőre egyszerűnek hangzik, hogy a két gép cseréljen helyet, és uccu tovább, a valóságban ez mintegy ötven percig tartott, tekintettel arra, hogy minden műveletet a vonatszemélyzetnek kellett végrehajtania (szét- és összekapcsolás, tolatásvezetés, stb.) Nagykanizsán az állomási személyzettel ez a művelet maximum fele idő alatt végrehajtható lett volna, ráadásul a forgalmat se zavarjuk vele. Így ugyanis a mögöttünk jövő személynek (8615) is jó 10 percet kellett dekkolnia a bejáraton, mire meg tudott előzni minket, ugyanis pont akkor ért oda, amikor a Szili körbejárta a Gigantot és a kocsikat, elfoglalva ezzel mindhárom vágányt (gondoljunk csak bele, mi van akkor, ha Balatonszárszón döglik meg a gép, ami csak kétvágányos…).
Immár a festékszagú Szili áll elöl: hamarosan indulhatunk tovább...
A vonat személyzete becsülettel tette a dolgát, ami igazából nem is az övé lett volna. Az egyik jegyvizsgáló elmondása szerint Gyékényesen is tudták már, hogy a Giganttal problémák vannak, és az volt az eredeti terv, hogy a Szili vontat majd (azonban a hattengelyesnek is Budapestre kellett jönnie). A rendelkezés végül más lett, és ezért kb. 400-500 utas lehet kifejezetten hálás. Reméljük, hogy „hálájuk” utoléri azt, akit illet.
Természetesen így, 72 perc késés után menetrendről többé szó sem volt. Nemcsak nálunk, hanem a szembejövők esetében sem, akik, a keresztek kialakításától függően 5-15 perc késést (vagy késéstöbbletet) szedtek össze csak azért, mert mi nem ott jöttünk, ahol kellett volna. A személyünket Balatonaligán előztük vissza, de Lepsényben bejárt mellénk keresztet várni, így aki Bogláron átszállt, az még meggondolhatta magát. Székesfehérvárig a késés 90 percre nőtt, innentől már kevésbé zavartuk a többi forgalmat a fővárosig (bár a 4533-as számú személyvonatnak is odaraktunk 15 perc késést, amikor leelőztük). A Háros-Kelenföld közti 40-ezés miatt (az is szinte botrány, de majd az illetékes szerzőtárs megírja) végül 96 percig hízott a késés. A fő gond ezzel tényleg csak annyi, hogy ha Gyékényesen maradnak az eredeti elképzelésnél, szinte az egész nem lett volna.
Kelenföldre +95 perccel ért a vonat, ebből 25 perc engedményt adott Kelenföld utastájékoztató rendszere.
Thomas, a laprugós párhuzamos indokolása:
Amire itt választ kellene keresni, és igazából minden vasúti forgalmi zavarnál ezt kéne megtenni: ki-kivel-miért-mit kommunikált? Vajon mi ennek az elméleti sémája?
Adott egy döglődő mozdony, van egy másik ami vontathatna. A vonat személyzete (vagy az állomásé) ezt jelezné. Kitől kell engedélyt kérni hogy mehessen a Szilis vontatás, kiken megy át az egész, mire visszaérhet Gyékényesre a parancs: mehet a mozdonycsere? Mert itt valaki nem engedett valamit, vagy nem értett meg valamit, és megint a kommunikáción bukott el a dolog, nem az akaraton.
Zárszóként még hozzátehetjük, hogy ez az egész így is elverte a környék menetrendjét arra a délutánra, abba viszont bele se merünk gondolni, mekkora káoszt okozott volna, ha két hónappal később történik meg...