Hova megy ez a vonat?

Bonn – az egykori nyugatnémet főváros közlekedése képekben

2015. február 24. Szerző: feketén villogó térközjelző

Folytatva a sorozatot, a Rajna-parti Brohltól kicsit tovább hajózva a Rajnán elérjük az egykori nyugatnémet fővárost, Bonnt. A délen található fogaskerekűvel és a pazar kastéllyal már megismerkedtünk, most a várossal és közösségi közlekedésével tesszük ugyanezt.

dsc02253.jpgHochkreuz (fogadalmi oszlop) 1333-ból és még "nosztalgia" színezésű Stadtbahn-motorkocsi (B100C) 1993-ból.

A Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) egykori fővárosa ma távolról egy alvó kisvárosnak tűnik. A német újraegyesítés után Berlin lett az új, egyesített Németország fővárosa, a legfontosabb intézmények át is költöztek Berlinbe. De mi maradt Bonnban? Hasonlóan a Ruhr-vidéki, részben iparukat vesztett városokhoz képest itt is a hanyatlás jelei láthatók? Közlekedjünk egy kicsit helyben!

A II. világháború után 1990-ig az NSZK fővárosa, 1999-ig pedig az egyesített Németország kormányzati székhelye volt. A kormányzati hivatalok fele Bonnban maradt, így sokan csak „Bundesstadt”, azaz a szövetségi város jelzővel illetik. 141 négyzetkilométernyi területén 318 ezren laknak (2008).

A „kisváros” közösségi közlekedését városon belül a Stadtbahn- és villamos- és autóbusz hálózat jelenti, kiegészülve az ütemes elővárosi vasúti közlekedéssel. Több vonal közvetlen kapcsolatot ad Kölnnel.

Nézzük a kötöttpályás járműállományt:

  • Villamos: Jelenleg 24 db DUEWAG gyártású, 65%-ban alacsonypadlós, R1.1 típusjelű villamos motorkocsi rója a síneket, az 1994-es beszerzésük után a régi T4, GT6 és GT8 villamos motorkocsikat 1995-ben Szófiának adták el.
  • Stadtbahn: A korábbi „A” típusú motorkocsit a tartományban üzemelő társaságok nem tudták adaptálni, mert egyrészt a gyorsvasúti kiépítésű pályákon, másrészt pedig a városi villamosvasúti pályákon is közlekedni tudó járműre volt szükségük. A fejlesztés eredményeképpen alakult ki a hattengelyes, magaspadlós kétirányú "B" sorozatú motorkocsi, mely mind a BoStrab (Verordnung über den Bau und Betrieb der Straßenbahnen, azaz a villamosok építési és üzemeltetési szabályzata), mint az EBO (Eisenbahn-Bau- und Betriebsordnung, azaz a nagyvasúti építési és üzemeltetési szabályzata), ugyanez a nagyvasúton előírásainak megfelelő üzemre alkalmas. A járműállomány 38 db B80C, B100S, B100C típusjelű kocsit tesz ki, 1974-1993 közötti beszerzésekből. (80 és 100: legnagyobb sebességet jelöli, S: Schaltwerksteuerung, kapcsolóműves vezérlés, C: chopper-vezérlés)
  • A legfiatalabb Stadtbahn-kocsik 2003-ból származnak: 15 db Bombardier gyártású K5000 típusú, hattengelyes csuklós motorkocsival gyarapodott az állomány. A kocsik jellemzően a Kölnnel közösen üzemeltetett 16-os és 18-as városközi vonalakon vannak forgalomban.

 dsc02129.jpgBonn HBF, azaz a főpályaudvar. Épült 1884-ben, mint a mi Keletink, állapota is hasonló. Először 1990-ben láttam egy testvérvárosi csereüdültetés folyamán, azóta sem sokat változott. 

dsc02132.jpgKisváros ICE megállással. Az itt működő nagyszámú kormányzati intézmény miatt (is) indokolt. Az összesen öt vonatfogadó vágány viszont nem valami sok, de nem is ácsorognak órákat a szerelvények. (v.ö. Kelenföld és Déli) 

dsc02135.jpgItt is, máshol is, mindenhol kölcsönözhető kerékpár. 

dsc02136.jpgModellezők H0-s méretarányban is beszerezhetik a Kibritől. :-) A pályaudvarból egyenesen az utcára, a villamos elé esünk ki. 

dsc02144.jpgIgazi villamos vonalból csak két és fél van a városban (61, 62 és a 65-ös nyolc indulással).

dsc02150.jpgTovábbi Kibri modellházak is felfedezhetők a klasszikus kisvárosi utcaképben.

dsc02163.jpgAz autóbuszvonalak a gyorsvasútra hordanak rá, illetve pár érinti a belvárost (Friedensplatz) is.

dsc02167.jpgA Sterntor: egy kis középkori városfal maradvány. A Sterngasse végében lévő eredeti 1244-ből származó kaput 1898-ban útszabályozás miatt elbontották, helyette ez épült 1900-ban, többnyire az eredeti kövek felhasználásával.

dsc02171.jpgAz 1751-53 között épült Fürstenberg-palota, mint postaépület szolgált 1877-től 2008-ig. Előtte Beethoven szobra áll. Szülőháza – ma múzeum – a Bonn utca 20. szám alatt található.

dsc02177.jpgAz 1737-38-ban rokokó stílusban épített (befejezve 1780 körül) régi városháza a belvárosban. 1944-ben „természetesen” ez sem maradt ki a bombázásból, először 1950-ben rekonstruálták, utoljára (1,7 milliárd forintnak megfelelő euróért) 2010-2011-ben.

dsc02187.jpgÉs folytassuk a járművek bemutatását a legfrissebbel: modernizált Stadtbahn-szerelvény (B80C) úton Siegburgból Bonn felé. A pályaszám első két számjegye a gyártás évére utal (1975).

dsc02190.jpgAz év nagy visszatérése: 1974-es (B80C) gyártású kocsi „házilag” modernizálva Siegburgban. Mivel az alacsonypadló-kérdés itt magasperonnal megoldott, így nem kidobott pénz a további 25 évre szóló felújítás.

dsc02210.jpgEgy régebbi kocsi műszerfala.

dsc02215.jpgAmikor az újabb (B100C, 1993) tűnik régebbinek. A jó régi színezés nekem ismerős 1990-ből. Ez sem marad ilyen, mert modernizálni fogják. 

dsc02217.jpgVillamos a Stadtbahn-alagútban. A Stadtbahnhoz magasperon kell, ide meg alacsony. A kettő közé meg lépcső, tehát „praktikus” a kialakítás.

dsc02229.jpgRészben alacsonypadlós villamos belső tere. A kocsik tavaly voltak 20 évesek.

dsc02231.jpgHuszár utca egy „kimondhatatlanulhosszúnevűintézménnyel”. Azért maradt itt hivatal bőven, a Berlinbe költözött intézményeknek, hivataloknak Bonnban is van kirendeltsége.

dsc02248.jpgA 61-es villamos észak-nyugati önálló ága is kertvárosias. 

dsc02254.jpgA belvárosban és a városrész-centrumokban terepszint alatti (kéreg alatt, vagy mélyvezetés) a vonalvezetés. A Bad Godesberg felé vezető alagutat 1994-ben adták át. Ezek szerint 1990-ben az építkezés miatti ideiglenes vonalvezetést láthattam.

dsc02256.jpgEgy kölni (B80D, 1992) Bonnban. A mindkét várost érintő „transzkontinentális” járatok (16,18) kocsi kiadásáról a két város közlekedési társasága közösen gondoskodik.

dsc02258.jpgKülföldinek a legnagyobb német végállomás: „Zug endet hier” (egyébként Bad Godesberg Stadthalle).

dsc02274.jpg(Bonn-)Mehlemnél is üzemel komp, a cél a túlparti (Bonn-)Königswinter, mint most már ismeretes, a legrégebben üzemelő német fogaskerekű vasút otthona. 

dsc02276.jpgA kompüzem pofon egyszerű, egy személy vezet, egy jegyet oszt. A komp oldalrakodós, az oldalajtó lenyitásával együtt ki is köt.

dsc02283.jpgUgyanez a helyzet Königswinterben is, ahol…

dsc02284.jpg... körültekintés nélkül szintén hamar a kerekek alá kerülhetünk.

dsc02295.jpgMég egy kis nosztalgiaszín, sétányok, éttermek, ez Königswinter.

Összességében ismételten egy kedves kisvárost ismertem meg. Építészeti emlékekből a levegőből történő területrendezés miatt kevés eredeti látható, a belváros magasházait leszámítva kellemes, parkokkal és zölddel gazdagon ellátott, összességében gondozott várost láthattam viszont. A Bonnban maradt hivatalok és a Berlinbe költözöttek helyi kirendeltségei, valamint a háttérintézmények biztosítják a nagyvárosias pezsgést, persze nem annyira, mint annak idején „teljes üzeben”.

A közlekedés-tervezésben itt is végigsöpört a Németország más vidékeire is jellemző gyorsvasút-építési láz, annak minden előnyével (gyorsaság, kényelem) és hátrányaival (túlméretezett aluljárók, magas kontra alacsonyperon, felszíni hálózat ritkítása). Felújításokra természetesen itt is szükség van (lesz), elég csak a régi főpályaudvar épületére ránézni.

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr697209595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

von Stirlitz · http://skodabusz.blog.hu 2015.02.24. 09:06:15

A 141 ezer négyzetkilométer kicsit nagynak tűnik, majdnem másfél Magyarország. Wiki szerint 141,2 nkm a helyes adat.

Fradista Utazó · http://attus.hu 2015.02.24. 10:15:40

A Hbf-on nem 4, hanem 5 peronos vágány van, mind az 5-öt használják is folyamatosan.
A Zug endet hier kép kétszer van, egyszer rossz felirattal.

Fradista Utazó · http://attus.hu 2015.02.24. 10:20:35

A Bundesstadt egy teljesen hivatalos elnevezés. A köznyelvben használt Bundesdorf, na, az nem hivatalos :-)

A Stadtbahnhoz meg érteni kell a 60-70-es éveket, amikor százezernél többen dolgoztak egy kis területen, a kormányzati negyedben.

feketén villogó térközjelző 2015.02.24. 10:33:17

@Fradista Utazó: Valamiért négy rémlett, de megnéztem és javítottam a helyes ötre.
A "zugendet" képből kettő van, egy Stadtbahnos, megy egy villamosos, vágányzár miatt mindkettő ugyan azon az állomáson Ramersdorf) készült.

Fradista Utazó · http://attus.hu 2015.02.24. 10:52:30

@feketén villogó térközjelző: Ne hülyéskedj, mindkét kép ugyanaz, a 0374 Stadtbahn-kocsi a 16-oson.

feketén villogó térközjelző 2015.02.24. 12:04:22

@Fradista Utazó: Na végre én is megtaláltam és javítottam. :-)

padorjan 2015.02.25. 00:14:44

A rendeletek hivatalos nevei kicsit mások, mint a szövegben szereplő.
Verordnung über den Bau und Betrieb der Straßenbahnen (BOStrab)
Eisenbahn-Bau- und Betriebsordnung (EBO)

feketén villogó térközjelző 2015.02.25. 09:02:10

@padorjan: Köszönöm, kijavítottam, mert így hivatalos, viszont én eddig csak így, rövidítve (tömörítve) hallottam a németeknél is.
süti beállítások módosítása