Hova megy ez a vonat?

Elfeledett fejlesztések

2015. április 01. Szerző: biciklis bakter

Kedves Olvasóink! A mai alkalommal olyan - évekkel ezelőtti - járműfejlesztési projekteket mutatunk be Nektek, melyek a 2000-es évek elején igencsak előremutatóak voltak, nagyon jól találkoztak a magyar vasút fejlesztési igényeivel, de valamiért mégsem jutottak el a sorozatgyártásig. Sokukra ma is szüksége lenne a vasútnak. Lássuk hát, min dolgoztak mérnökeink 13-15 évvel ezelőtt!

m62328gy.jpg

A Vasútijármű- és Girlandgyár első kezelésbe vett járműve egy Szergej volt, a GySEV megrendelésére. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de végül mégsem lett belőle nagy sorozat, mert a próbafutások során kiderült, hogy az árvaszúnyogok kifejezetten szeretik ezt az árnyalatot, így szinte megközelíthetetlen volt a mozdonyvezetőknek a gép. A magas szúnyogirtó-költségek miatt végül a GySEV nem rendelt többet. Kár érte, jól állt a Szergejnek a zöld, a társaságnál pedig van hagyománya a szovjet gépek üzemeltetésének.

tizeske2.jpg

A próbálkozásokkal persze nem hagytak fel, a MÁV ugyanis ekkortájt selejtezte a Nohabokat, kapóra jött tehát egy felszabadult gép, a megnövekedett répaforgalom üzembiztos ellátására. Az M61-010-es jármű végül a képen látható színezéssel debütált a Füstiben, és állt munkába, de a Nohab-GM alapítvány hamar lecsapott egy jobb ajánlattal a gépre, így a következő tavasszal már az eredeti meggypirosra fényezve állt a Keleti fűtőházban, az alapítvány felségjelzésével az oldalán.

btmx101.jpg

Igazi innovatív fejlesztésként mutatkozott be 2003 tavaszán a Nohab vezérlőkocsi terve, mely a balatoni nyári forgalmat lett volna hivatott fellendíteni, így a Déliben nem kellett volna körüljárni a Nohabokkal. A Btx vezérlőkocsikból kialakított, Nohab-orral ellátott kocsi a Balaton igazi sztárja lehetett volna, de sajnos pont annyi Nohabot kellett volna selejtezni a projekthez, mint amennyi Nohab-orra szükség lett volna az első szériához, így a gyártó valamiért nem vállalta a folytatást.

bdbhw.jpg

A személykocsi-piacon hozott volna robbanásszerű fellendülést a Girlandgyár és a Dunakeszi Járműjavító közös projektje, a BDbhw emeletes - eredetileg zsiráfszállításra tervezett - személykocsija. A poggyásztér megnövelt belmagasságának tervezésekor a Budapesti Állatkert zsiráfjainak méretét vették alapul - de a vasút végül nem volt vevő a modellre, számunkra teljesen érthetetlen módon.

wrx.jpg

Maradva a személyszállításnál, a regionális forgalom körülményeinek javítása volt a célja a WRx projektnek, melynek során a - sajnos azóta forgalomból kivont - MDmot motorvonatok egyik mellékkocsijából alakított volna ki étkezőkocsit. A nem túl kifinomult rugózás miatt sajnos folyadékok felszolgálása némi akadályba ütközött, a borjúbécsi meg nem készült el Kakasszék és Székkutas között, így rövid úton leállították a kocsit, és visszaalakították eredeti formájára.

wrzx.jpg

Ugyanezen ötlet másik terméke a még mellékebb vonalak egykorvolt sztárja, a Bz poggyász-mellékkocsiból kialakított étkező, ahol a rácsos rész a krumpli tárolására szolgált volna. Mivel a Bz mellékkocsik között az átjárás menet közben nem igazán biztosított, az utasok rendszerint elképesztően berúgtak, mire a vonat a célállomásra ért. Az ötletet a MÁV felső vezetése aztán valamiért nem támogatta...

m63-003_dx.jpg

A mozdonyprojekt sem állt le ezidő alatt. Az egyetlen darab M63-asból egy korszerű nagydízelt alakítottak ki, áramvonalas külsővel. Sajnos a próbafutások során sok hiba adódott, ezért a fejlesztést elvetették. Képünkön is épp egy sikertelen futópróbáról vontatják haza a járművet. Pedig jól nézett ki...

m377337.jpg

A tolatószolgálatot is modernizálni tervezték, ezért a rendkívül elavult román M47-esekből terveztek kialakítani egy kisebb járművet. Végül a licencet birtokló Augusztus 23. Művek nem járult hozzá az átalakításhoz, így az ötlet hamvába holt.

m672037.jpg

Persze a másik irányba is próbáltak fejleszteni a rendkívül perspektivikus román alapanyagból, de a tesztek annyira titokban folytak, hogy a gépet rendesen nem is tudtuk lefotózni 2003. nyarán, csak ez a dokumentum jellegű fotó maradt fenn a mega-verzióról.

405v.jpg

A városi közlekedésben is komoly fejlesztések folytak akkortájt. A kisebb forgalmú trolivonalak megmentésére a BKV az amúgy is rossz üzemkészségű Ikarus 405-ös midibuszaiból alakított át egyet troliüzemre. Az üzemkészséget sajnos az új jármű is megörökölte, így nem lett folytatása a tervnek...

Sok év telt ez e próbálkozások óta, de a lelkesedés nem hagyott alább, hiszen igények most is vannak, melyeket ki kell elégíteni. A kora reggeli és késő esti Railjet vonatok gazdaságosabb kiszolgálása érdekében az ÖBB egyes vonatokat egy vezérlőkocsival ad ki, így van lehetőség leszaladni Oroszlányba, újabb utasok bevonása érdekében.

dsc_8179-1200.png

Ugyancsak a peremidőszaki utasmennyiség inspirálta az Északi Járműjavító legújabb fejlesztését, a szóló BDV motorkocsit. Múlt pénteken csíptük el a próbamenetet:

dsc_1080-1200.png

Ötlet tehát mindig van, és úgy gondoljuk, eme innováció a magyar megújhodás mozgatórugója. Reméljük, jövő ilyenkor újabb fejlesztésekről számolhatunk be, és így tíz év után újabb lendületet kap a nem annyira nyomós igényeket kiszolgáló tervezőiroda....

Ja igen, és ne feledjék: április 1-jét írjuk! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr17324956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

v2peti 2015.04.01. 12:20:58

Nekem meg van egy képem a tervezett ABzmotról, ami a hosszú vicinálisok utasainak lett volna kedvező. A 35-ös és a 62-es vonalon lettek volna bevetve, de az utóbbi vonal azóta megszűnt.

Jani97531 2015.04.01. 16:51:57

@v2peti: Nekem meg lett volna a tervem a hazai személyszállítás fellendítésere. Miért ne vegyünk emeletes kocsikat a tengerentúlról és egy kis átalakítás és GySEV színre való fényezés után már használhatok is az ex Amtrak Superliener kocsik. :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.04.01. 19:30:46

A szóló BDV bitang! De tán még lenne is benne ráció egy-két helyen.

totii 2015.04.02. 09:32:44

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Na ja, nem komikusabb, mint egy V43-as egy Bhv-val vagy egy Bdt-vel Szeged és Kiskunfélegyháza között.

Angol vasutas 2015.04.02. 19:42:33

Nekem személyes kedvencem az emeletes BDbhw.

KissGecihuszár 2015.04.04. 10:00:32

Számomra a trolivá "vedlett" 405-ös volt az ápr. 1-i tréfa non plus ultrája! Még jó, hogy a BKV-ban is van annyi realitásérzék, hogy ezt a nettó hulladékot, az Ikarus szégyenét nem adaptálták troliként, mert nagy valószínűséggel úgy szaggatta volna a felsővezetékeket, mint ahogy gagyi pornófilmekben a bugyikat szokták, főként ha esetleg fel talál borulni, ami bizony megtörtént anno a 27-es viszonylaton! Ezt a típust jobb mielőbb a bontóba, s ezzel a hazai buszgyártás szemétdombjára küldeni, mert bárminemű reinkarnációja csak a károkat okozza, s ezáltal viszi a pénzt.
Ami a GySEV, MÁV legendás mozdonyainak, vagonjainak "újra gombolását" illeti; valóban érdemes lenne erre több figyelmet szentelni, ugyanis nagyon nem állunk úgy anyagilag, hogy a régi, lekoszlott szerelvények túlnyomó többsége helyett csiri-biri Stadlereket, Flirteket, egyéb nagysebességre képes, hosszú távú szerelvények garmadát legyünk képesek belátható időn belül beszerezni, márpedig a minőségi szolgáltatáshoz ha valami nagyon kell, nos az pont a minden igényt kielégítő, korszerű személyszállító vagonpark.

Albu 2015.04.21. 09:10:17

Király! Az első bekezdés nem kellett volna. A Viharkeresztesi Gazdaságos Vasútban is az volt a szép, hogy soká esett le, hogy az áprilisi Pályaőrben volt – sok más mellett – az az egy szem cikk. : )

v2peti 2015.04.23. 00:16:11

Nekem van papírom a 20 évvel ezelőtti komoly tervről. A Dunakeszi járműjavító egy By-motorvonatot tervezett. A tervasztalnál tovább nem jutottak. Valószínű, hogy kellőképpen ki sem lett dolgozva a terv. Ez egy By motorkocsit, egy köztes kocsit és egy vezérlőt tartalmazott volna. Gondolom az MD-k leváltására készítették volna. Mindhárom egység By-ból lett volna kialakítva. De azután jöttek a Putyinkák, így ebből nem lett semmi.
süti beállítások módosítása