Hova megy ez a vonat?

Fehérvár-átépítés, 9. rész: Közel a készhez

2015. november 03. Szerző: Laptoptáskás Ügynök

A legutóbbi bejelentkezés óta sok idő telt el, melynek elsődleges oka egy hosszadalmas, csaknem két hónapon át tartó vágányzár volt, amely megnehezítette az errefelé közlekedést. A balatoni irány is csak egy vágányon haladt, a szombathelyi és a komáromi pedig még úgy sem, ennek oka pedig az volt, hogy megépült a végponti váltókörzet, amely közben érthető módon nem volt fenntartható a vonatforgalom. Apró zavaró körülmény, hogy a vágányzárnak hétfőre lett vége, tehát a hosszú hétvégén még pont tartott - ami azért volt a szokottnál nagyobb gond, mivel a legutóbbi hétvégén az elsejei munkaszüneti nap vasárnapra esett, így az ekkor szokásos temetői utazások egy részét most sokan csoportosították át eggyel korábbra.

9-0.jpg

A forgalom ugyan még az ideiglenes vágányokon zajlik hátul, de lassan a végleges rész is alkalmas lesz erre.

A vágányzár azonban szerencsésen véget ért, a forgalom az építés alatt megszokott mederben zajlik immár, úgyhogy ideje volt megnézni, hogy állnak a dolgok. Nézzünk friss képeket az átépítésről, hiszen az állomás igen sok elemében kezdi elnyerni végleges formáját!

9-1.jpg

A kezdőpont felől érkezve látszik, hogy itt még nincs a helyén minden, van olyan vágány is, ami még átépítve sincs, másik pedig még a levegőben áll.

9-2.jpg

Egy leendő váltókapcsolat a kezdőpontnál...

9-3.jpg

...és egy további vágánypár helye. Egészen konkrétan azoké, amelyek a torony helyén, vagy alatt fognak vezetni.

9-4.jpg

Az ipari műemléki védettségért kiáltó létesítmény még áll: ha elbontják, akkor is az utolsó munkafázis lesz.

9-5.jpg

Az alacsonyabb vágányszámok peronjai előrébb nyúlnak majd, mint régen.

9-6.jpg

 A felüljáró nem változott a múltkori cikk óta, folytatás valószínűleg majd akkor, amikor az ideiglenes négy vágányról lekerül a forgalom a végleges peronos vágányokra.

9-7.jpg

A peronos vágányok használatba vételéhez már nem kell sok: a térkő és a perontetők is jól állnak, sőt a liftaknák is többé-kevésbé késznek látszanak.

9-8.jpg

Az aktuális látkép egyre készebb állomást mutat.

9-10.jpg

A peronoktól a végpont felé haladva találunk még anyaglerakatot, ez az oldal azonban jobban áll, mint a másik.

9-11.jpg

Itt ugyanis kész vágányzatot látunk mindenütt: a nemrég véget ért vágányzárral itt csaknem minden elkészült.

9-12.jpg

A legutóbbi munkák fő motívuma: a végponti váltókörzet és a kivezető vágányok átépültek.

9-13.jpg

Szemre 80-nal járható kitérő a végponton.

9-14.jpg

A bak a 20-as vonalhoz tartozik, annak majdani második vágányához tud kapcsolódni. Ez előrelátó projekttervezést mutat, így, ha egyszer kiépül a második vágány Várpalota felé, nem kell már fehérvári állomás biztosítóberendezésébe utólag belebarmolni, vagy pláne félegyházi módra nyíltvonali kiágazást építeni.

9-15.jpg

Az 5-ös vonal kivezető vágánya is megújult.

Bár az állomás jól halad, az látható, hogy menetrendváltásra, vagy év végére nem lesz teljesen készen. A kezdőponton esedékes utolsó fázisokra már inkább csak jövő tavasszal kerül majd sor, és az új, végleges biztosítóberendezés élesítése is inkább ekkorra várható. Ez a forgalmi kiszámíthatatlanság mellett leginkább az EU-s elszámolás miatt érdekes, így ugyanis a projektet bizonyos mértékben szakaszolni kell majd az idei év végéig érvényes (KÖZOP) és a jövő év elején induló (IKOP) operatív programok között.

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr138044084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsivany2 2015.11.03. 11:08:57

Kiskunfélegyházán nem nyíltvonali kitérő épült, az a kitérő szerves része az állomásnak.
Kölcséghatékony módszer, ami a forgalomban nem okoz jelentősebb torlódást, de lehetővé teszi a második vágány létét.

Laptoptáskás Ügynök 2015.11.03. 11:10:54

@Zsivany2: Érdekes, én úgy tudtam, hogy az nem lett része a félegyházi D55-nek (vagy D70-nek?), hanem Városföldről távkezelik, mint elhúzott állomásfejet.

fizolt 2015.11.03. 15:01:30

@Laptoptáskás Ügynök: Kiskunfélegyháza bejárati jelzőin belül van a kitérő. Városföldről pedig üzemszerűen már nem kezelnek semmit, mert azt a 155-ös vonal állomásaival egy helyről, Kiskunfélegyházáról kezelik. Kiskunfélegyházán D55-ös van(a Szeged felőli végén helyikapcsoló toronnyal).

Laptoptáskás Ügynök 2015.11.03. 15:08:49

@fizolt: Óriási... Mindig azt hittem, hogy erre az ordenáré szerencsétlen "vágánykapcsolatra" ebben rejlik az egyetlen érdemi magyarázat.

Adani 2015.11.04. 08:14:46

Békéscsabán anno ezt spórolták ki ,ilyen megoldással ott is megoldható lett volna valószínűleg a duplavágány Murony elől, de anno mikor 1992-93 körül megépült a második vágány nem kötötték be a bizt. ber-bem ondván úgyis mindjárt jön a felújítás és majd akkor. Így lett egy régi használaton kívüli bal vágány és egy modern jobb vágány. Egészen mostanáig kellett várni rá, hogy átépüljön Békéscsaba és valódi kétvágányú pályaként üzemlejen Murony-Békéscsaba állomásköz.
süti beállítások módosítása