Az osztrák vasutat legalább egy kicsit is járatosak számára Bregenz leginkább mint a Bécstől legmesszebb fekvő belföldi végállomás lehet ismerős. A railjet-eknek hét óra kell, hogy eljussanak ide a fővárosból, de ekkora távolságon már az éjszakai járatnak is van létjogosultsága. Kevesen utazzák végig ezt a távot, van, aki már a Mariazellerbahn miatt előbb leszáll a vonatról, másoknak Salzburg és Innsbruck válik érdekesebbé, és magas hegyek is már vannak Tirolban. Ha valaki mégis átkel az Arlberg-alagúton, azok is inkább Svájcot célozzák meg… pedig ugyanazt az alpesi hangulatot a határon innen is megtalálhatják, a jelenlegi árfolyamok mellett még olcsóbban is. A hegyi tájakban pedig nemcsak parasztházakat és teheneket találhatunk, hanem itt is lehet kisvasutazni – erről szól mai írásunk.
Vorarlberg tartomány nem kizárólag hegyekből áll… a lakosság nagy része az iparral és a közigazgatási központokkal együtt a hegyek aljától a Rajna és a Bodensee partjáig terjedő síkabb vidékre települt, itt helyezkedik el maga Bregenz, a tartományi főváros is. (És ezen a részen is van egy kisvasút...) Az ipari forradalom ezt a régiót nemcsak a vasút megépítésével, hanem a textilipar gépesítésével is fellendítette, de az északnyugati hegyvidéken fekvő Bregenzerwald kimaradt a jóból. Az ottani lakosság is részesedni akart azonban a fejlődésből… míg 1871-ben ugyan az egyik falu azért utasította el a vasúti kapcsolatot, mert az a szokásokat és a népviseletet is megváltoztathatja, később már belátták, hogy a jószág is hamarabb talál piacra, a munka nélkül maradtak álláshoz juthatnak, meg a szárnyait bontogató turizmusból is hasznot tudnak húzni. Így épült ki a Bregenzerache patak völgyében a 35 km hosszú vonal Bregenz és Bezau között, amely 1902-ben nyílt meg.
Mielőtt kisvasutazni indulnánk, érdemes Bregenz-ben is körülnézni, és nemcsak a tóparton. A városi kötélpályákat és a fentről élvezhető panorámákat már megtapasztalhatták olvasóink, de ha a földön maradunk, a belvárosban ilyen házakat is láthatunk...
...fent a dombokon meg ez a templom, illetve egy várfalakkal határolt óváros is.
A túlsó végállomás, Bezau sem valami egyszerű falucska, sőt, kimondottan a kistérség egyik központja...
...egy ilyen impozáns templommal...
...és rengeteg fazsindellyel borított házzal, amelyet a hegyek között, és a szemközti svájci Sankt Gallen kantonban is találhatunk sokat.
A hegyi házak között még papírbolt és bank is akad...
Három évtizeddel később a magántársaság már nem tudott megbirkózni a konkurenciával és a gazdasági helyzettel, ezért sor került az államosításra. Az ÖBB a többi kisvasúton ismert módon fejlesztgette ugyan a járműparkot dízelmozdonyokkal és négytengelyes kocsikkal, de nem gondolkoztak túl nagy jövőképben. Ezen az ismét erőre kapó idegenforgalom sem tudott segíteni, amelynek igényeit már 1974-ben kiszolgálták nosztalgiavonatokkal – 1980-ban pedig egy elmosott híd és egy sziklaomlás miatt Kennelbach-ig vágták vissza a forgalmat, a maradék szakaszon buszok álltak forgalomba… de ez is csak 1983 elejéig tartott.
A történelem nem ismétli önmagát, csak a történészek?! Már előtte is szűntek meg osztrák kisvasutak hasonló okokból, de még a 2000-es évek második felében is történt hasonló eset. Akkor az Ybbstalbahn alsó szakaszát vitte el részben a víz, és ott is ugyanez a sors következett be. Az ÖBB nem tartott igényt a kisvasutakra – ma már egy sincs a kezelésében – a legtöbb település meg úgy gondolta, hogy egy bicikliúttal majd többen fognak odapedálozni, mint amennyi utast a vonatok kényelmesen elszállítanak. A vonalból itt is megvan még egy hasonló nyúlfarknyi szakasz, mint Waidhofen „helyi közlekedési eszköze”… meg az a rész, amit a felső szakaszt üzemeltető egyesület múzeumvasútnak átvett.
Andelsbuch Bezau-tól Bregenz felé tartva az első olyan állomásépület, ahol nem állnak meg vonatok. Odabent ma kulturális események zajlanak, a két vagont pedig a múzeumvasút adományozta nekik.
Megmaradt az árurakodó, meg némi vágányzat is...
...de erre kössön valaki csomót!
Beljebb az erdőben is megmaradt a nyomvonal nagy része, köztük ez a híd is...
...amelyen most biciklút halad. De látszik, hogy ez nem is annyira kerékpározás szempontjából nehéz terep, hanem inkább geológiailag érzékeny...
Ezen a részen még a múzeumvasút is járt...
A helyiek nem nyugodtak bele ilyen könnyedén a vasútjuk elvesztésébe, igaz, ekkor már nem a saját utazásuk vagy áruik szállítására, hanem a kirándulók fogadására alapozták jelentőségét… de erősek voltak azok a hangok is, amelyek a sínek helyén szélesebb közutakat akartak látni. Amikor az egyik polgármester 1984-ben összeállt egy járműveket és gépeket gyártó cég tulajdonosával, és a vonal végén lévő szakaszon egy teherautóból barkácsolt „mozdonnyal” és egy teherkocsiból átépített személykocsival kezdtek el „vonatozni”, majd egy egyesületet is megalapítottak, a kezdet kezdetén még büntetést is kaptak illegális pályahasználatért…
A vasút első mozdonya egy Heeresfeldbahn-mozdony volt, amelyet a katonai célú kisvasutakra szerzett be a német hadsereg 1943-ban. Az eredetileg állítható nyomtávolságú gép igencsak kibelezve került az egyesület tulajdonába, egy munkakép hajtását kapta meg.
A másik, 1961-es Gmeinder-gyártású mozdony is német eredetű, múzeumvasúti karrierje előtt egy cementgyárban dolgozott. A keresztnevét az első társához hasonlóan egy helyi hölgylakosról kapta.
Kisvasúti járműnek egy kicsit nagynak tűnnek... és ez igaz is, mert a Stubaitalbahn 1000 mm-es pótkocsijairól van szó. De az Innsbruck-ban már látott kis kéttengelyes pótok közül is szolgált itt egy korábban...
A vasút kollektívája is érezte, hogy tájidegen járműről volt szó, ezért az egyik kocsi új felépítményt kapott, amely jobban hasonlít a klasszikus kisvasúti járművekhez... de ha majd a későbbi képeket megnézzük, látszik, hogy ez is kilóg a sorból. Az előző képen látott kocsikkal együtt már el is akarják adni azokat...
Belül már jobban megvan a kisvasúti hangulat fapadokkal és az osztrák járművekben tipikus csupasz villanykörtékkel...
A képen látható 2091-es típussal kezdődött 1937-ben a dízelüzem a kisvasúton, de ez a gép csak három évvel később gördült ki a gyárkapun. Kettő is van belőle a gyűjteményben, különlegességük, hogy két hajtott tengelyt két futó fog közre.
A dízelesítés újabb mérföldkövét a '60-as években forgalomba állt 2095-ös sorozat jelentette, amelyből ugyan mindössze 15 darab készült, mégis meghatározói lettek az ÖBB-s kisvasutaknak. Ezen a vonalon egészen a bezárásig jártak, majd a múzeumi korszakban is vendégeskedtek itt, míg 2014-ben nem sikerült egy saját példányt szerezni.
Az előbbi mozdonyhoz sikerült már hozzáillő kocsikat is szerezni. A Mariazellerbahn-on az új motorvonatok forgalomba állítása után a hagyományos személykocsik nagy része feleslegessé vált... köztük az ottani "élményvonat", az Ötscherbär néhány járműve is, ezek is itt leltek új otthonra.
Az ebből a „játékvasútból” kinőtt egyesület három évtized alatt építette fel a ma látható vasutat. A rendes forgalom iparvasutakról átvett dízelmozdonyokkal és Innsbruck-ból származó villamospótkocsikkal indult meg… aztán egymás után jöttek a gőzösök, és a régi teherkocsik alvázára épített személykocsik a vonal hőskorának stílusában, de sok tekintetben kimondottan modern műszaki megoldásokkal. Az idő múlása és a többi kisvasút átalakulása miatt azonban már az ÖBB-től érkezett nagyobb dízelgépek és a Mariazellerbahn-ról is ismert négytengelyes személykocsik is egyre inkább nosztalgiának hatnak.
A jellegzetes nyolcablakos személykocsik több osztrák kisvasúton is előfordultak. A felépítmény a korábban már említett járműgyáros úr műhelyében épült meg - de más múzeumvasutak is folyamodtak hasonló megoldáshoz.
Az előbbi kocsi belülről... így első látásra senki sem mondaná meg, hogy még alig húsz éves múlt, nem száznál több. A hátsó falon lévő tablók és az ablakokon lévő feliratok azokra a gyerekekre emlékeztetnek, akiket erről a vidékről rendszeresen eladtak inasnak és cselédnek a sváb mestereknek, parasztoknak.
A vasút második büfékocsija is teherkocsiból épült át néhány évvel ezelőtt, de ezen már látszik a modernebb kivitelezés...
...bent úgyszintén a szálkamintás fémpadlóval és a vaslemez oldalfalakkal. De legalább a személyzet és a csipkefüggöny autentikus...
...a sok fém mellé viszont így is befér a fa...
...viszont ennek a szomszédságában megint modern dolgokkal találkozunk a pénztárgép és a kávéfőző formájában. De a jegyeket is géppel adják ki az állomásokon, a kéregjegyet csak emlékbe és a lekezelés miatt kapja mellé az utas...
A múlt fejlődésében nem ez volt az egyetlen lépcső... még előtte megépült ez a többfunkciós kocsi...
...amelynek legfőbb célja az akadálymentesítés volt.
Ha jön egy (vagy több) kerekesszékes, az üléseket kioldják, és összetolják...
...és máris jut nekik bőven hely. Ha viszont nem kell akadálymentesíteni, a jármű nyitott kocsiként is szolgál, ehhez az ablakokat motoros emelő (!) működteti - a köztük lévő gombokkal vezérelve!
Rámpa lehajt, korlát kihajt...
...és kezdődhet az emelés!
A fejlődés nem mindig volt azonban töretlennek mondható… az 1999-es nagy árvíz a Sporenegg-híd egyik pillérjét is elmosta, ezt az impozáns műtárgyat csak három évvel később sikerült helyreállítani. A Schwarzenberg-Bersbuch vonalrész a közút szélesítésének esett áldozatul 2004-ben, Bezau állomásnak egy részét pedig eladták, hogy oda boltot építsenek. Az utóbbi miatt azonban egy érdekes műszaki megoldással oldották meg a mozdonyok körüljárását: egy fordítókorong és tolópad keverékével. A sok negatívum mellett azonban elkészült egy modern fűtőház és műhely is, a kocsiknak meg egy tető, amely ha nem is ad olyan teljes védelmet az időjárás ellen, mint egy járműcsarnok, de így is jobb körülményeket biztosít a tárolásra.
Ezt a tiszta, világos és tágas mozdonyszínt sok közforgalmú vasút is megirigyelné.
Odabent épp a két gőzmozdony egyike, az Uh sorozat utolsó megmaradt tagja áll javítás alatt.
Megint az osztrák figyelmességek - vagy dekadenciák?! - egyike: bőrápoló krém és kézmosó paszta a mosdókagyó mellett!
A járműtároló vágányok teteje alatt áll a korábbi büfékocsi... mivel ebbe csak a talponálló rész fért bele, így indokolt volt, hogy nagyobbra cseréljék. Később majd ebből is egy normál ülőkocsi lesz...
A már említett "részfordítókorong" üzemben...
...és a körüljáró vágányra vezető végállásban.
Ez a buszállomás, és a mellette álló bolt okozta az állomás egy részének vesztét - de legalább arra figyeltek, hogy az utóbbi illeszkedjen a helyi építészet hagyományaihoz.
Az utasok többségét azonban nem a mélypontok érdeklik, és nem is a történelmi hitelesség… ők csak vonatozni akarnak a mindössze öt kilométernyi megmaradt pályán. Nem is kis számban… minden vonatra jut egy – nagyrészt német – csoport, és ezt május közepétől október elejéig minden hétvégén, júliusban és augusztusban pedig bizonyos keddi és csütörtöki napokon is megtehetik. Az sem feltétlenül akadály az odajutáshoz, ha valakinek nincs autója… Bregenz és Dornbirn felől is óránként indulnak a Schwarzenberg vasútállomása mellett is megálló buszok Bezau felé.
Schwarzenberg, végállomás, most éppen vonatmentes időben.
Ilyen sziklafalak alján fekszik maga az állomás. Hogy a busz a háttérben a vonattal érkezett csoportot várja-e, vagy a vonatra váró tömeget hozta-e, arra már nem lehet visszaemlékezni. Itt jól látszik, mennyivel nagyobb az innsbrucki kocsi a többihez képest.
Körüljárás közben... a képről épphogy lemaradt az ütközőbak.
Indulásra készen Bezau felé... a vonóerőt az U sorozat - amely olyan jellegzetes mozdonya az osztrák kisvasutaknak, mint Magyarországon a 490-esek (meg Romániában azok resicai utángyártásai), Németországban meg a IV K típus... - egyik gépe szolgáltatja, amely már a vonal megnyitásakor is itt volt szolgálatban.
Úton a hegyek között...
A Sporenegg-hídban eredetileg csak egy rácsos szerkezet volt, a bal oldali hídfőben ugyanolyan boltív volt, mint a jobb oldalon. Az árvíz utáni újjáépítés azonban talán még impozánsabbá tette a hosszabb híddal.
Érkezik a vonat is a hídra... a következő pillanat pedig már a címlapfotó volt...
Bezau, végállomás... régi és modern határán minden szempontból!
Az itt töltött nap után több lehetőségünk is van a program kellemes folytatására… például átmehetünk Svájcba is valami meredek élményt gyűjteni, vagy olyan dolgokat felfedezni, amelyről még nem írtunk e blogon… de hamarosan ezt is pótolni fogjuk.
