Nyár végén még nem tudtuk, felkerekedünk-e még újabb buszozásra, vagy a 266-os típustól, mely több mint két éve már hívószó egy kisebb közösség számára, ha fotóstúráról van szó, végleg elbúcsúzunk. Nos, a típus megérte közforgalomban az idei évet, de már csak néhány salgótarjáni, miskolci, sátoraljaújhelyi, és tiszaújvárosi kocsi áll készenlétben tartalékként - nagyjából addig, amíg a forgalmi engedélyük érvényes. Ez nem jelenti azt, hogy időnként ne lehetne velük találkozni - az egyik nógrádi gép például a leghavasabb szombati napon ugrott be segíteni, hogy a Cserhát déli felén ne álljon le a forgalom. A mi járművünk, a BHR-335-ös sem pihent a túra előtt: csütörtökig ugyanis kölcsönben volt az encsi üzemegységnél, ott teljesített szolgálatot. Az utazás ezúttal is megtartotta a szokott kereteket: volt egy kis falujárás, kis tomboló szocialista realizmus és ipari környezet, tájképek, meg ami még belefért...
A túra ötlete akkor jött január elején, mikor tudomásunkra jutott, hogy Kazincbarcikán valamennyi Ikarus 266-ost leállították az előző év végével. Szerettük volna még a BHR-331-es kocsit elvinni onnan egy utolsó körre - ennek személy szerint külön örültem volna, mivel ezzel a busszal nem egyszer utaztam, míg a "rendkívül közismert és forgalmas" Bódvarákó-Bódvaszilas-Tornabarakony útvonalat járta. A kazincbarcikai üzem azonban, elsősorban létszámhiánnyal indokolva, nem vállalta a jármű biztosítását, a miskolci üzem viszont felajánlotta helyettük a segítségét. Nem reménykedtünk igazán sem a résztvevők nagy létszámában, sem napos, havas időben. Az élet mindkettőt megcáfolta...
A BHR-331-es még 2008-ban, a régi vonalán
Az utazás a miskolci buszpályaudvaron, a Búza téren indult. Mivel délelőtt csak az indulásra értem oda, este pedig nem volt lehetőségem állványos fotózásra, régebbi képekhez nyúltam: egyik szerzőtársunk tíz, illetve öt éve, így látta a végállomást - akkor még persze zömmel Ikarusokat, bár nem mondanám hogy a márka ma már ritkaságnak számít errefelé.
Már selejtek. De még nem olyan régóta...A debreceni illetőségű C56-ost pedig már sárga színben kell keresni...
...csakúgy mint ezt a rövid ideig Németországban is szolgáló 250-est.
Ha minden igaz, ez a csuklós is megvan még.
Miskolcot elhagyva az első megállásunk Sajóbábonyban volt. A Miskolc szélétől alig néhány percnyi utazásra lévő kisváros egy hosszan elnyúló völgyben fekszik, melynek végén az ipari park áll - az ÉMV vegyipari üzem egykori területe. Az üzemhez vezet iparvágány, az első felvétel a sajóbábonyi vasútállomás elejénél lévő sorompónál készült.
Az állomás egyik épülete elhagyatva. Az akadálymentesség biztosítása a térség kohász hagyományaihoz méltó :)
Vasúti közlekedésre utaló nyomok.
A vegyipari művekkel egyidős lakótelepen.
A miskolci előváros részét képező kisvárosból Boldvára, egy árnyalatnyival távolabb eső faluba tértünk át. A több átépítést megélt, de alapvetően XII. századi templom a falu emblematikus, gyönyörű építménye.
Munkaközi pihenő közbeiktatva: edelényi buszállomás
Bent a Cserehátban: téli hangulat a Damak és Hangács közötti összekötő úton
Hullámzó szotyolaföldet képzeljünk oda, ahol most hó és elhagyatottság az úr.
Abodra érkeztünk. A falu ugyan több mint 15 kilométer Edelénytől, az 1980-as években így sem úszta meg a városhoz csatolást, több környékbeli faluval együtt. Ma már újfent önálló.
Ahol nem az a fő beszédtéma, eltakarították-e a havat a buszmegállóból...
Az Abodhoz tartozó Királykúton vagyunk. A puszta sok évszázados történettel rendelkezik, a mezőgazdaság emelte föl, és sajnos kilátástalanságát is ennek az ágazatnak a sorsa hozta magával. A hely egy ideig a bábolnai mezőgazdasági kombinát egyik fióktelepe volt, ahol állattenyésztéssel, illetve növények génmegőrzésével is foglalkoztak, több mint százan is éltek itt - bár a lakhatási körülmények nem voltak igazán jók. Ma már csak naponta egyszer jön ki ide az autóbusz...
Leérkeztünk Szendrőbe: a vasútállomás északi végénél járunk
A rudabányai bányató, és ősember-lelőhely elágazásánál. A fotózást megzavaró közjáték egy autós megjelenése volt, aki a csoportosulást meglátva először beparkolt a busz elé kíváncsiskodni, aztán zavarában majdnem nekitolatott, végül visszafordult Szuhogy irányába (amerről jött). "Felforgatjuk a környék nyugalmas életét" - állapítottuk meg...
A völgyben Rudabánya, innen már megállás nélkül hajtottunk Miskolcig.
Újfent köszönjük a túra megszervezését, illetve az ÉMKK és munkatársainak közreműködését is. És igen, lesz még biztosan hasonló utazás. Ha máshogy nem, ex-NDK-s 280-assal, 260.32-essel, vagy egyszer majd E95-össel, vagy C56-ossal. Változóban van a buszállomány, még akkor is ha az ország pillanatok alatt elnyelt több mint másfél száz használt norvég eredetű Volvot, de közben dolgozik a Kravtex üzeme is, és úgy tűnik hogy sok évnyi pangás után most végre ahhoz közelítő ütemben történik az állomány frissítése, ahogy az elvárható lenne.