Hova megy ez a vonat?

Merre jár ez a busz?

2013. július 23. Szerző: Thomas a laprugós

Az előző héten műholdas vonatkövető alkalmazásokról írtunk. Bemutattuk a MÁV-Start, és több külhoni vasúttársaság ilyen célú szolgáltatását. A cikk összeállítása során kíváncsiak lettünk, milyen próbálkozások vannak e téren a hazai autóbuszos szolgáltatók frontján: erről szól a most következő írás. 

hatvan_vln_k.jpg

 

A Volán-társaságok az utóbbi egy-két évben kezdtek bele járműkövető rendszereik kiépítésébe: ebben a fő katalizátort azok az Európai Uniós operatív programok jelentették, melyek segítségével a forgalomirányítás, utastájékoztatás, integrált közlekedés terén lehetett fejlesztésekre pályázni. Ezeknek pedig természetesen, a gyakorlatban minden esetben része volt a járművek GPS-alapú követhetőségének biztosítása. Az első térképes járatkövető alkalmazást az autóbuszos cégek közül azonban nem Volán-társaság, hanem még több évvel ezelőtt, a helyi közlekedést bonyolító Pécsi Közlekedési Rt. helyezte üzembe. A cég azóta - komoly visszhangot kiváltó korrupciós ügyek nyomán megszűnt: a helyébe lépő Tüke Busz a valós idejű menetrendi keresőt (egyelőre) nem helyezte újra üzembe, saját új (bár a régivel némi hasonlóságot mutató) honlapján.

hatvan_aut_all_k.jpgA Hatvani Volán új, "csak majdnem intermodális" buszpályaudvara: a társaság a forgalomirányítást is korszerűsítette, ennek hozadékaként helyezték az üzembe az utasok számára járatkövető alkalmazásukat.

 A többi, önálló helyi szolgáltató egyelőre nem rendelkezik járatkövető alkalmazással, míg a Volán-társaságoknak pedig egyelőre kevesebb mint a fele fogott bele ebbe a feladatba. Ők az alábbi megoldások közül választottak:

- Térképes járműkövető rendszer kiépítése, melynek informatikai hátterét a HC Linear Kft. biztosítja. (Az IQSYS közreműködésével, mely például jegykiadó gépek szoftveres hátterével is foglalkozik.)

- Térképes járműkövető rendszer kiépítése, melynek informatikai hátterét a Swarco Traffic Hungary Kft. biztosítja. (Ez a cég a közlekedési területen régóta tevékenykedő Vilati és Signelit fúziójából keletkezett, majd vált a tőkeerős nemzetközi cég, a Swarco leányvállalatává.)

- A CData-Térképtár Kft. működtette rendszer használata, mely az országos menetrendi keresőbe integrált.

E sorok írásakor (2013 júliusának közepén), az alábbi helyzet tapasztalható:

A HC-Linear féle rendszert a három észak-alföldi cég, a Szabolcs, a Hajdú, és a Jászkun Volán választotta. A Szabolcs Volán rendszere egyelőre tesztüzemben működik (láthatóan kevesebb funkciója aktív, mint a másik kettőnek), így alaposan el is dugták a linkjét. A Hajdú Voláné és a Jászkuné könnyebben megtalálható, bár ez utóbbi próbálgatásom során meglehetősen instabilnak bizonyult, többször is megszakadt a szerverrel való kapcsolat.

Használja ezen kívül a terméket a Kisalföld Volán is, a győri és soproni helyi járatok esetében, azonban ott saját fejlesztésben, némi többlet adattartalommal egy kicsit "átkozmetikázott" térképváltozata is elérhető.

 

Lássuk az alkalmazást! A keresőmezőbe elkezdjük beírni a település nevét, vagy a menetrendi mező számát - és ahogy az ilyenkor máshonnan már ismerős, a program felajánlja a kapcsolódó megállókat. A térképen, vagy a baloldali ablakban a megállóra kattintva pedig megjeleníthetőek az érkezés időpontjával, menetrenddel, és járatokkal kapcsolatos információk is.

tiszacsege_busz_k.jpg

 

Amennyiben olyan járatot választunk ki, mely éppen úton van, a térképen megjelenik egy autóbuszt ábrázoló piktogram, jelölve annak tartózkodási helyét. Arról azonban sajnos nem kapunk direkt információt, járművünk pontosan közlekedik-e: a megállóba érkezés várható időpontját össze kell vetnünk a statikus menetrendi adattal. Egy két perces sietésben lévő járművet figyeltem: a megállóban tartózkodást a program jelezte, majd a menetrendi érkezés időpontjában rövid ideig az "esedékes" szót írta ki, és ezt követően - felismerve hogy a jármű már elhaladt, törölte az érkezésre váró buszok közül.

nagymajor_k.jpgA "menetrend" fül alatt a statikus adatok. Az érkezés alatt a valós idejű szám jelenik meg. Az autóbusz ezek szerint körülbelül 10 perces késéssel döcög a nagymajori bekötőúton.

Bosszantó probléma, hogy a program a konkrét megállóhoz rendeli hozzá a járatot: egy több kocsiállásos buszállomás esetében így használata nehézkes, mivel ha az induló kocsiállás számát az utas nem ismeri, sorban végig kell néznie azokat, míg meg nem találja, ahonnan a keresett járat indul. A legkiforrottabb változatban, a Hajdú esetében szerencsére már kiküszöbölték ezt: létezik az "összmenetr." fedőnevű funkció, melyben mondjuk egy debreceni "parasztelosztó" összes járata megtalálható.

A Swarco rendszerét a Hatvani és a Nógrád Volán használja: ez jobban hasonlít a vonatinfóra, már abból a szempontból, hogy a térképen egyszerre látszik valamennyi jármű, és nem egyenként kereshető. A pontosan (legfeljebb 1-2 perces eltéréssel) közlekedő járatokat zöld, a sietésben lévőket piros, a későket pedig sárga szín jelöli. Buszfotósok, fordaösszeírók örülhetnek: a feltüntetett információk között ott van a járművek rendszáma is.

gdx366_gps.jpgA kocsi balassagyarmati útja végére ért, menetrend szerint valóban négy perce. Vajon csak a készülék mérte be pontatlanul a pozíciót, vagy a járművezető már haza is ugrott vacsározni? :)

További meglepetés: jelenleg angol nyelvű Chrome verzióval böngészek. Ennek megfelelően, a program magától átváltotta a nyelvet! Csak a Kossuth út/Kossuth Way csere nem lett tökéletes...

 

 

 

08_tel 006_k.jpgIllusztráció a kocsiról: néhány éve decemberben, a nógrádkövesdi vasútállomás előtt.

 

A megállók neve itt is könnyen kiválasztható, és a térképen rájuk kattintva megjeleníthetőek a következő 24 órában onnan induló járatok. Amennyiben az indulási időpont mellett csillag (*) jelzést találunk, abban az esetben úton lévő buszról, valós idejű indulási időpontjának előrejelzéséről van szó. A lista szűkíthető a "járatok" menüpont alatt úgy, hogy csak adott menetrendi mező, vagy helyi járat adatai látszódjanak: itt azonban újfent belefutunk abba a problémába, hogy a rendszer megállóhelyhez rendelt: ugyanazon útvonalat bejáró, de eltérő kocsiállásról induló járatokat nem egy alpont alatt találunk meg. (Példaként egy próba: a 3075-ös mező, Salgótarján-Szécsény viszonylatú járatai három sorban jelennek meg a mezőn belül, mivel induló kocsiállásuk Salgótarjánban különböző.)

starjan_mh_k.jpgMinden kocsiállás külön látszik a salgótarjáni buszpályaudvaron...

Mindkettő programra igaz még az a "természetes" hiányosság, melyet ismerünk régóta, és az utastájékoztatás során ha fel is tűnik, hallgatólagosan tudomásul veszünk: a társ Volánok adatai vagy nem jelennek meg, vagy pontatlanul jelennek meg. Tehát például egy Volánbusz üzemeltette salgótarjáni járatot nem mutat a térkép, de akkor is zavarba jön, ha a Jászkun Volán valamely menetrendi mezőjében olyan járatra keresünk, melyet nem ő, hanem például a Tisza Volán üzemeltet.

A CData rendszerébe történő integrálódást a Vasi Volán kezdte meg, a szombathelyi helyi menetrendekkel, melyet nemrég a helyközi járatokra is kiterjesztettek. A helyközi buszmenetrend keresőjéből jól ismert küllemű alkalmazás itt csalható elő: a késés és sietés percben megadott értéke mellett akár megállónként is visszakereshetőek adott nap valós időadatai, és itt is megnézhetjük rendszám szerint, hogy éppen melyik megbecsült, bár matuzsálem korú Ikarus 280-as futja éppen a köröket. A térképes megjelenítés itt egyelőre gyerekcipőben jár: csak a helyi közlekedésnél van rá lehetőség, ahol a járat száma látszik, illetve a már említett zöld-piros-sárga színkódok is, de mindez a késés mértéke nélkül.

szhely_cdat.JPG

A korábbi megfigyelések alapján, rövid ideig a Borsod Volánnál is elérhetőek voltak valós idejű adatok néhány járatnál (talán azon autóbuszok esetében, melyek addigra már megkapták a berendezést?), azonban jelenleg ez nem működik: nyilvánossá tétele még várat magára.

További próbálkozások? A Körös például büszkén hirdeti az integrált helyi és helyközi keresőt: ez csak annyit jelent, hogy a CData adatbázisa már ismeri a helyi járatokat is: azonban átszállásos utazás tervezésére, a helyi és helyközi járatok között, egyelőre alkalmatlan. Valószínűleg a HC Linear-os alapokon nyugszik a kecskeméti és tatabányai helyi járatok keresője, azonban ezek egyelőre statikus térképek. A Volán-társaságok több mint fele tehát (köztük a dunántúliak többsége, és a Volánbusz is) egyelőre nem rendelkezik dinamikus járatkövetéssel: várható azonban, hogy a fejlesztési projektek nyomán, bővülni fog az ilyen alkalmazással rendelkező társaságok köre. Nincs információnk azonban arról, hogy várható-e az, hogy valamennyi Volán valós idejű adatai bekerüljenek a CData keresőjébe, még ha térképes megjelenítés nélkül is. Annak fényében, hogy a kereső lényegében létrehozása óta ismerhetné a vasúti menetrendet (és mint látjuk: ismeri is, igaz hogy a vasúti menetrendi adatbázisa két éve nem frissült), nem vennénk biztosra a dolgot.

cdata2011v.JPGTudna ilyet is...

 A kérdés innentől talán messzebbre is mutat: lesz-e akarat arra, hogy a hazai közlekedési társaságok, technika fejlődés nyomán létrejövő óriási adatbázisait valamilyen módon összekapcsolják, és belőlük a hasznos adatokat kinyerve, lépéseket tegyenek vele az integrált közlekedés irányába…

Ígéretesnek látjátok-e a buszos térképek fejlesztéseit? Lesznek-e ezekből jól használható utastájékoztató alkalmazások, ha itt-ott még erőteljesen mutatkozó "üzemi célú" jellegükön (legalábbis, az utasok számára publikált felületen) módosítanak? Mobilos felhasználók: nálatok működnek-e ezek az alkalmazások?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr255412684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

matteo14 2013.07.23. 08:55:55

Még anno az iEmig legelsõ publikus verziójának üzembehelyezésénél egyik ismerõsöm megjegyezte,hogy ha ez így folytatódik,akkor lesz olyan,hogy a kalauz azért nem engedi indulni a vonatot,mert a csatlakozó buszjárat késésben. Ezt az ötletet akkor futurisztikusnak találtam. Eltelt 4(?) év és tessék...

matteo14 2013.07.23. 09:02:45

Egyébként szerintem jármûkövetéssel több cég is rendelkezhet,ha abból indulunk ki,hogy a Kontakt-Busz Kft. (Volánbusz és újabban BKK alvállalkozó) is feleszerelte a buszait GPS-es nyomkövetõvel,de ezeket csak a buszsofõrök ellenõrzésre használják. Valami szakitól kérdezem,hogy az ilyen egységek használhatók átalakítás nélkül a fenti rendszerekhez hasonló módon?

Thomas a laprugós · http://hovamegyavonat.blog.hu 2013.07.23. 09:52:05

@matteo14:
"Egyébként szerintem jármûkövetéssel több cég is rendelkezhet,ha abból indulunk ki,hogy a Kontakt-Busz Kft. (Volánbusz és újabban BKK alvállalkozó) is feleszerelte a buszait GPS-es nyomkövetõvel,de ezeket csak a buszsofõrök ellenõrzésre használják."

Igen, erre utaltam a cikkben is. Legtöbb cégnél már van GPS-es követés, legfeljebb csak forgalomirányításra használják. A műszaki részéhez nem nagyon konyítok, szerintem alapvetően a szoftveres oldalával kell dolgozni, hogy az utas is használhassa: a "kütyü" csak nem autós, vagy turista GPS-es, hanem valami komolyabb. :)

ggaborx 2013.07.23. 20:15:11

A technológia kb. 10 éve rendelkezésre áll és nem is olyan drága. A gond eddig az volt, hogy a megfelelő haveroknak idegen volt a téma. Szerencsére fejlődnek és így már eredmények is vannak, a szakterületi cégek meg lassanként le is húzhatják a rolót.

A mostani útdíj botrány is dettó ugyanez. Dilettáns haveri kör, aztán csodálkoznak, hogy ez is egy szakma és saját kútfőből, az unokaöcsi látott már térképet felkiáltással nem lesz eredmény, csak káosz.

Dezsoeke 2013.07.23. 23:59:37

Erről csak egy szó jut az eszembe: WAZE
süti beállítások módosítása