Szászország nem túl nagy tartomány, mégis itt találjuk a legtöbb kisvasutat, némelyiket töretlen üzemben, némelyiket árvíz vagy felszámolás után visszaépítve. Az ottani hét vonal (plusz néhány emlékmúzeum és további újjáépítési projekt) már önmagában bőséges látványosságot kínálna a vasútbarátoknak, de mégis érdemes továbbmenni a szomszédos Szász-Anhalt tartományba is, ahol egy méretében az összes szász vonalat felülmúló, de más szempontból is igen érdekes vasúttal találkozhatunk.
Látszólag nincs sok különbség, de merüljünk csak el jobban a részletekben...
A legnagyobb törpe természetesen a szovjet, ahogy azt egy vicc tartja. A német kisvasutak között azonban a „legnagyobb” a Harz-hegységben található – és ezt a paradoxnak ható jelzőt a Harzer Schmalspurbahnon büszkén is vállalják. A rekord méret azonban leginkább csak a 140 kilométert elérő hálózathosszúságra vonatkozik, itt nem találunk olyan nagyvasútra is beillő panoráma- vagy Pullman-szerelvényeket, mint az RhB vagy a MOB vonalain. A nyomtáv – 1000 mm – ugyan közös velük, de ennek ellenére a járműpark inkább a szász vonalakon közlekedő mozdonyokkal és kocsikkal mutat rokonságot.
Az eddigi cikkekből se lógna ki egy egy ilyen hangulatfotó...
A hatalmas hálózat nem mindig volt egységes a több mint 125 éves múlt során, és néha meg is rövidült… de később mégis sikerült tovább hosszabbítani. Az első vasútvonal a Gernrode-ból kiinduló, 43 km hosszú Selketalbahn volt 1887-ben, amelyet öt éven át építgettek tovább a vastartalmú gyógyvizéről nevezetes Alexisbad-on át először a hegység keleti oldalának legnagyobb településére Harzgerode-ba, majd egy újabb útvonalon Stiege és Hasselfelde felé. A nyugati oldalon 1897-től kezdve alig egy év leforgása alatt készült el a 61 km-es Harzquerbahn Nordhausen és Wernigerode között, amelyhez még a századforduló előtt megépítették az 1141 méter magas Brocken hegyre vezető vonalat. Ez a 18 kilométernyi szakasz majdnem 600 méter szintkülönbséget küzd le szó szerint csigavonalban felmászva a hegy kopár csúcsára.
A vonal kiindulópontja Wernigerode, ahol a városháza is csak egy a rengeteg favázas (Fachwerk) ház közül...
...de itt találhatjuk (bal oldalt) Németország legkisebb házát is.
A fő nevezetességek között van még a várkastély is, amely belül legalább olyan hangulatos, mint kívülről.
Ez a homlokzat is fából van...
...ennél beszédesebb nevű utcát pedig talán sehol nem találunk!
Drei Annen Hohne az utolsó nekirugaszkodási lehetőség egy kis vízvétellel.
A Goetheweg forgalmi kitérőnél egy csonkavágányban kereszteznek a vonatok - itt már ritkulnak a fák
Brocken, végállomás - fent jó kilátás és pusztaság...
...illetve egy obszervatórium, rádióállomás, és turistaház. Ennyi!
A két vasutat csak 1905-ben kötötték össze Stiege és Eisfelder Talmühle között (ami még 8 kilométert jelentett) - és ehhez csatlakozott egészen 1963-ig a 36 kilométeres Südharz-Eisenbahn is - de négy évtized után ez a közös élet megszakadt. Nem a háború volt ennek az oka, hanem épp ellenkezőleg, annak lezárása: a szovjet hadsereg a Selketalbahn teljes pályáját és szinte az összes mozdonyt elvitte jóvátételként, a visszaépítésig pedig 1949-ig kellett várni, az viszont csak Lindenberg-ig történt meg, így egészen 1984-ig megint két külön hálózat volt a hegységben. 1961-ben a Brockenbahn is magasabb politikai kérdések áldozata lett, mivel a két Németország között nemcsak a berlini fallal nehezítették meg az átjárást, hanem a hegy – melynek nyugati lejtőjén húzódott az NSZK határa – is zárt területté lett nyilvánítva. A vonatok ezek után csak a lehallgató- és zavaróállomást üzemeltető katonák számára vitték fel az ellátmányt, és legalább ilyen nehézzé vált az utazás a „határsávba” is. A rendszerváltás előtti években a Brocken-re vezető vonalnak még az "üzemi" forgalma is megritkult, mert a vasúti pályába betonelemeket helyezve út épült a katonai járműveknek. Nem csoda, hogy 1991-ben, a vonal újbóli megnyitásakor Schierke, a Brocken előtti utolsó állomás után szinte teljesen újjá kellett építeni a vasutat.
Alexisbad-ból Stiege és Harzgerode felé párhuzamosan vezetnek ki a vágányok - nagyon jó fotólehetőségeket kínálva ezzel
Silberhütte állomás Traditionszuggal, motorkocsival és az ipar romjaival...
Stiege különleges attrakciója a hurok, amelynek köszönhetően a tehervonatok körüljárás nélkül vihették a hegyek közti pártszálloda fűtéséhez a szenet
Ugyanez egy másik nézőpontból...
Az LGB által modellben is megcsinált gőzmozdony vizet vesz Eisfelder Talmühle-ben... az utasok viszont nem csomagért, hanem némi frissítőért állnak sorba a poggyászkocsi előtt.
Az egykori határmenti települések közül kettő igencsak érdekes névvel bír: az egyik neve „Elend” azaz „nyomor”, a másiké pedig „Sorge”, magyarul „gond”. A „Kisbértől Nagybajomig” szóviccet könnyen meg tudjuk magyarázni a németeknek azzal, hogy ez olyan, mint a „zwischen Elend und Sorge” – csak itt az utazás is könnyebb a kettő között, mivel szomszédjai egymásnak!
A megszüntetés réme sokszor kísértette a vonalakat, de a Selketal akkor még meglévő teherforgalma és a másik vonalon egyre jobban növekvő turizmus számára hiányzott a megfelelő közúti háttér, így maradt minden a régiben… egészen a rendszerváltásig, amikor a Selketalbahn mentén a legtöbb fémipari üzem és bánya is befuccsolt. A turisták azonban fel tudták fedezni maguknak ezt a vonalrészt is, és még az is előnynek bizonyult, hogy a Gernrode-ben csatlakozó nagyvasúti szakasz jövője egyre bizonytalanabbá vált. 2005-ben itt egyedülálló módon az 1435 mm-t keskeny nyomköz váltotta fel 8 kilométer hosszúságban, ezzel pedig sikerült a vonalat két igencsak fontos célponttal gyarapítani: az egyik Bad Suderode (sajnos nemrég bezárt) gyógyfürdője, míg a másik Quedlinburg, amelynek favázas házakkal teli óvárosa is ott szerepel a világörökségi listán.
A városban szinte minden utcában ilyen hangulat fogad...
Itt még az se számít sértésnek, hogy "menj a pokolba"...
...pláne ha ilyen hangulatos helyről van szó. A panzió neve egyébként "Pokol tornáca"...
Ezt a hosszabbítást viszont már nem a DB sikerei között lehetett elkönyvelni… ez volt az első kisvasút, amely még 1992-ben elkerült az államvasút keretei közül, és egyben az első személyszállító magánvasút is keletnémet területen. Akadt azonban sok más sikertörténet már a hosszabbítás előtt is… ebből a legelső a „tram-train” egyik különleges változata volt, amely mint „nordhauseni modell” vonult be a köztudatba. Az ottani szintén méteres nyomtávú villamost összekötötték a kisvasúttal, így ennek a járatai egyből érkezhetnek a pályaudvar előtti villamosvégállomásba – cserébe pedig a dízelüzemre is alkalmas Combino-k 10 kilométer hosszan egészel Illfeld-ig kimennek a HSB vonalán. Ezen a vonalrészen központi biztosítóberendezés is van, 2005 óta pedig Wernigerode és Brocken között is találhatunk ilyet.
Biztosítóberednezések terén érdekes, ám ebben a környezetben remekül működő megoldásokkal találkozni a HSB vonalain. A hálózaton szinte mindenütt rugós váltókkal bonyolítják le a keresztezéseket, így az állomási személyzet nem sok forgalmi feladatot bonyolít le, még akár olyan elágazó állomásokon is, mint Eisfelder Talmühle vagy Alexisbad. Amint azt említettük, Wernigerode és Brocken valamint Nordhausen Nord és Ilfeld között központi forgalomirányítás van, elektronikus biztosítóberendezéssel. A berendezés működése egyszerűsített, az állomások rugós váltósak, a jelzők csupán az általuk meghatározott szakaszokra való behaladást szabályozzák, és előjelzőkkel csak a hegy felőli irányokban találkozhatunk. Jelzők viszont nem csak az állomásokon vannak, Brocken felé így térközi közlekedésre is van lehetőség. Goethewegen távkezelt kitérőn át (szabad a tolatás jelzés mellett) lehet a kitérővágányra behaladni és megvárni az ellenvonat áthaladását.
Nordhausen Nord állomáson mechanikus berendezés üzemel, alakjelzőkkel - érdekes látvány a karos jelző mellett elhaladó Combino. A hálózat többi részén pedig rádiós forgalomirányítás van - ha motorkocsin utazunk, mi is hallgathatjuk az engedélykérést és -adást.
Intermodális csomópont egy kicsit másképp...
Combino, elővárosi forgalomban...
Gőzmozdony és villamos azonos hálózaton Darmstadban, Bernben és Brno-ban is elő szokott fordulni, de nem úgy, hogy drót nélkül és két külön vasúttársaság kezében
"Ab hier gilt die ESBO" - a villamos és a vasút határa Norhausenben. A tábla hátoldala arra hívja fel a vezető figyelmét, hogy innentől a villamosvasúti szabályok érvényesek. Azt is mondhatjuk, hogy egy vonatot látunk közeledni, majd a következő képen...
...már egy villamos távolodik Norhausen Bahnhofsplatz felé. Csak a motorkocsik járnak be az állomás előtti térre, ezen a pár tíz méteres szakaszon villamosként csengetve. A napi egy gőzvontatású vonat a HSB állomásról indul.
A gőzmozdonyok egyeduralma már ezen „vegyes üzem” előtt is kezdett megtörni, a ’90-es években először az északi-tengeri Langeoog szigetéről vásároltak motorkocsikat, majd a keletnémet járműjavítók is gyártottak néhány példányt. A forgalom azonban - elsősorban a Wernigerode és Brocken között sokkal nagyobb szerelvényeket igényel, így itt hosszú a jellegzetes nyitott peronos piros-krémszínű kocsikból álló szerelvényeket találunk -gőzvontatással. A vonatok többségét az ’50-es években ide készített robusztus új gépek viszok - napi 5-6 gőzős van itt legalább forgalomban de kis szerencsével a régi példányokat nemcsak a zöld Traditionszug-ok elején találhatjuk meg. A vonal sztárjai a Mallet-gőzösök, amelyekből hármat is megőriztek, ezekkel zömmel a Selketalbahn-on lehet találkozni.
Az egyik Langeoog-ról származó motorkocsi a stiege-i hurokban
Három jármű, két gyártótól... szerencsére még nem ez az egyeduralkodó kép a vonalon.
Ezen a képen jól látható a Mallet-ek anatómiája
A sáska nem szöcske, ahogy arról Vízipókék is meggyőződhettek – ugyanúgy nem ildomos összekeverni a Meyer-rendszerű szász IV K-kat a Harz Mallet-gépeivel. A Meyer-rendszerben két forgóvázon áll a mozdony, a Mallet-ben ezzel szemben csak az első gépezet forgóvázas, a hátsó a főkeret része.
A nosztalgiajárművek között egy egész szerelvényre való teherkocsi is van...
Az első Traditionszug még a Harzquerbahn 75. születésnapján közlekedett, de ennek a kocsijai inkább ezt az időszakot idézik, nem a gyártásuk korszakát. Az egyik helyi egyesület azonban két „fapados” kocsit is felújíttatott régebbi állapotára, ráadásul még az egykori szalonkocsit is rekonstruáltatta, sőt, egy vonatra való régi teherkocsit is összeszedett. Ezekkel évente többször is szerveznek több napos, az egész hálózatot átfogó, többféle mozdonnyal vontatott különvonatokat, de a kevésbé vasútbarátabb igényeket maga a Traditionszug is kielégíti, általában a Brockenre vagy a három nagy végpont egyikéről a másikra utazva. Ebbe a vonatba a szalonkocsi mellett a nyitott teherkocsiból átépített „Cabrio”-kocsi is gyakran bekerül.
A Traditionszug-ban hét kocsi van különféle állapotban, de külső megjelenésük alapvetően egyforma, vagy négyszögletes ablakos...
...vagy aszimmetrikus, széles ablakokkal készült.
Bőrülések, alumínium szegélyes lámpák... az "Ostalgie" itt is testet ölt
A vasútbarátok által gondozott két kocsi ezzel szemben valódi fapados.
A szalonkocsinak már a külső megjelenése is elegáns...
...belül viszont legalább olyan szép, mint a wernigerode-i kastély termei.
Mindez igaz a bárszakaszra...
...és a mellékhelyiségre is.
Nem mehetünk el szó nélkül még egy egzotikum, az eredetileg normálnyomközű 110-es sorozatból átépített dízelmozdonyok mellett, amelyekben a tengelyterhelés csökkentésére az eredeti kéttengelyes forgóvázakat háromtengelyesekre cserélték. A szakszolgálati- és különvonatok mellett az egyre gyérebb teherforgalom ellátása is a feladataik közé tartozik. 2001 óta csak Eisfelder Talmühle és Nordhausen között szállítanak követ a Rollbock-okra felrakott normál teherkocsikban.
A mozdony beceneve - harz-i teve - nem véletlen...(forrás: Wikipedia)
A Brocken-re nyáron félóránként-óránként is követik egymást a vonatok, a többi vonalon azonban csak úgy öt-hat vonatpárt találunk. Nordhausenből Wernigerode két, Quedlinburg három óra alatt érhető el, míg Wernigerode és Quedlinburg között öt órát kell vonatozni - ez utóbbi két hely azonban már busszal és nagyvasúton is elég közel van egymáshoz ahhoz, hogy a visszaúton ne unja el magát az ember. A Brocken-re bármely állomástól (még a szomszédos Schierke-ből is) 21 €-ba kerül a menetjegy, oda-vissza 32-be - a három végpont között pedig egységesen 18 illetve 27 € az egy úti meg a retúr utazás ára. A vasútbarátok kedvéért vannak kombinált és több napra érvényes jegyek is.
A hatalmas hálózat forgalma nem egységes. Míg a Brockenre - elsősorban Wernigerode felől évente akár egymillió utas is fellátogat, más szakaszokon - különösképpen a Drei Annen Hohne - Eisfelder Talmühle között, illetve a Selketalbahn felső szakaszán a forgalom kifejezetten gyenge. Eisfelder Talmühlétől Drei Annen felé a napi egy gőzvontatású kirándulóvonat kivételével bőven elég az egy vagy két motorkocsiból álló rövidke személyvonat. Nem véletlenül merül fel kissé nehezebb időkben a forgalom szüneteltetése, kérdés az, hogy a gyengébb forgalmú szakaszok fenntartást vajon meddig lehet finaszírozni, van-e e szakaszoknak hosszú távon jövője.
A kifejezetten a Harz számára épült 99.23-24-es sorozatból 17 darab épült az ötvenes években, a Brocken felé a mai napig ezek a gépek alkotják a vontatás gerincét. A 17 példányból 9-10 darab üzemképes, de a gépek többségét nem vágták szét, hanem a hálózaton, elszórva mozdonyszínekben tárolva várják a feltámadást.
Normál szerelvény a Selketalbahn-on, amely nem vegyesvonat...
...hanem egy plusz lehetőség a biciklisek számára!
Ha csak Szász-Anhalt tartományt nézzük, akkor sem mondhatjuk, hogy „ez a Harz lesz a végső” a kisvasutak felsorolásában, hiszen egy régi 750 mm-es iparvasúton is van múzeumi forgalom – de ha a hegyek után most a tengerpart felé tekintünk majd, ott is lesz még bőven látnivaló.
