Az előző részben eljutottunk végre Szkopjébe, ahol egy igen jó és pihentető éjszakát töltöttünk. Szállásunk a Vardar folyó partján csendes környezetben volt, 5 percre a vasútállomástól, így egész sokáig alhattunk. Sokat ezúttal nem időztünk a városban - azt majd később - hanem mentünk tovább, a célunk pedig az Ohridi-tó, és annak névadó városa, Ohrid.

A kičevói vonat a belgrádi gyors mellett a 25 éve félkész szkopjei vasútállomáson

A vasút Ohridig jelenleg nem ér el, de ez nem volt mindig így. Amikor Jugoszláviát még kiterjedt keskenynyomközű vasúthálózat szőtte át, volt vasútja Ohridnak is. Az 50-es, 60-as években aztán megkezdődött a vasút normál nyomközűvé történő átalakítása, és ez érintette Macedónia nyugati részeit is. Szkopjéből a nagyvasút eljutott egészen Kičevo állomásáig, de onnan már nem épült tovább a maradék kb. 60 km-en, Kičevotól tehát busszal kell eljutni Ohridba. Kičevoig sem volt azonban eseménytelen az út.

A kép közepén látható öt Es-kocsit szándékoztuk felvenni

A Kennedyből és két kocsiból álló személyvonatunk (a napi két párból a reggeli) rendben elindult Szkopjéből, majd a második megállónál, Đorče Petrov állomáson megállást követően előjött a forgalmista, de menesztés helyett magyarázni kezdett a mozdonyvezetőnek. Éreztem, hogy itt akció lesz...

Vegyesvonatunk összeállt a rakodón

Így is lett, a szóbeli értesítés tárgya az volt, hogy a hátul, a rakodón álló 5 db. Es típusú nyitott teherkocsit vegye fel a vonat. Kerítettek tolatásvezetőt, és indult is a manőver. A rakodóra betolatni azonban nem lehetett a fővágányról, előbb ki kellett húznunk egyenesen, majd visszatolni egy másik vágányra, onnan előrehúzni, majd ismét hátra, immár a teherkocsik felé. Mindeközben az utasok teljes nyugalommal aludtak/mobiloztak/beszélgettek, ezek szerint ez itt napi rutin...

A kocsik felvétele után az eleggyel a fentebb vázolt dupla manőverrel visszatoltunk a felvételi épület elé, ahol jött a fékpróba. A hangos szóváltásokból és az ideges mászkálásból sejtettük, hogy valami nem egészen kerek, de végül az egyik teherkocsi fékezésből történt kiiktatását követően immár készen állt a vonat a további útra - 40 perc késéssel.

A vonat a Vardar völgyében halad felfelé Tetovo felé

A pálya egészen meglepő módon nem volt rossz, jó 80-as tempóban szeltük a kilométereket, utasok is jöttek-mentek, de itt azt hiszem nagy türelem kell a vasúthoz, mert az állomásépületek nagy része romos volt, főleg kiégett és/vagy szétlőtt állapotban, így a 40 percet késő vonatot türelmesen várni szép kihívás.

Ehhez tudni kell, hogy Macedónia észak-nyugati részén jelentős albán kisebbség él, és a 2000-es évek elején, mikor Koszovóval is meggyűltek a bajok, akkor az itteni albánok is mozgolódni kezdtek, de szerencsére viszonylag hamar sikerült elejét venni a villongásoknak, jelentős engedmények árán...

Az út során nem egyszer fordult elő, hogy jól működő fénysorompóval ellátott, vagy sima egyszerű andráskeresztes átjárókban úgy vágtak elénk traktorok és autók, hogy mozdonyvezetőként én a legstresszesebb munkának tartanám azt a vonalat, a napi 2 pár vonat ellenére. Volt, hogy az utolsó pillanatban tolatott vissza egy traktor Tetovonál a sínekről. A ritka közlekedés bátorrá teszi az erre járókat...

Leamorizált vasútállomás Tetovo közelében

A vasút nem a városokban, hanem azok mellett fut, a képen Tetovo látképe a hegyekkel

Innen az út viszonylag eseménytelen volt egészen Padalište állomásig, ahol megállás után csengetést hallottunk. Gondoltuk, hogy az állomásnál fénysorompó van, hiszen errefelé a fénysorompók csengetnek is, nyomatékosítva a vörös fény jelentését. De a csengetés jól hallható volt, mozdonyhang híján. Hopp, leállt a mozdony. Mi történt? Rájöttünk, hogy a csengetés a mozdonyból jön, és a motor vészleállásával van összefüggésben. Ajjaj, közel s távol ez az egyetlen vontatójármű, hogy jutunk így le Ohridba, ráadásul még egy nagy alagút és hegy előttünk van.

Kétszeri próbálkozás és újabb csengetés után végül kisebb szünetet követően sikerült újra alapjáratot csiholni a kissé viseltes Kennedyben, és újabb egy-két perc járatást követően indultunk is tovább, valószínűleg a hűtővíz nem bírta az erős emelkedőket...

Látványosabb hegyi szakasz Gostivar és Kičevo között

A Kičevóba érkezést követően a mozdony rögtön elegyrendezésbe kezdett, a 40 perces késés miatt szűk egy órája maradt a visszaindulás előtt leadni és felvenni a kocsikat - merthogy közben az itteni rakodón elkészült egy kocsi, amit természetesen magával is vitt a szkopjei vonat.

Vegyesvonatunk Kičevoban.

Kennedy és minaret, hamisítatlan balkáni egyveleg

Tolatási mozgás, elöl a hozott kocsik, középen a személyvonati rész, hátul a rakott kocsi.

Nem, nem Bali szigetére visznek, csak Ohridba

 Kičevoban az állomás előtt kiállított mozdony és kocsik emlékeztetnek a kisvasútra

Mi itt elbúcsúztunk egy kis időre a vasúttól, és busszal Ohrid felé vettük az irányt. A város igazi turistaparadicsom, kellemes zegzugos óvárossal, éttermekkel, parti sétánnyal, várral, öreg templomokkal, és a tó látványával, ami 700 m-rel a tengerszint felett hullámzik, szemközt pedig Albánia csipkés hegyei magasodnak.

Ohrid látképe

 Tóparti sétány

Ennyi vonatozás után itt Ohridban egy teljes nap pihenőt tartottunk, ettünk-ittunk, strandoltunk, és körbesétáltuk a látnivalókat - igazán érdemes itt akár egy hetet is eltölteni, abszolút európai a kiszolgálás, az árak pedig teljesen átlagosak.

Templom a tóval, háttérben Albánia hegyei

 Természetesen nem maradhatott el a szokásois menü, és a helyi sör sem

Zegzugos utcák vezetnek fel a várba és a templomokhoz

Ohrid vára a hegytetőn naplementében

Bár az egykori kisvasút állomásának helyét sikerült beazonosítani, de magát az épületet nem találtuk meg (egyébként az autóbusz-állomás mellett volt). A láblógatást követően ismét a sínek felé indultunk - először busszal, hiszen Macedónia beutazását Bitolából folytattuk, de erről majd a következő részben.