A helyközi autóbusz-közlekedésben a múlt évben megmozdult kicsit végre az állóvíz: létrejöttek a Közlekedési Központok (bár sok előnyét ennek még nem láttuk), és két év kihagyás után több helyen is elindultak az új és használt járművek beszerzései is. Borsod-Abaúj-Zemplénben viszont e téren egyelőre csend van: azt már nehéz megmondani, hogy az Észak-Magyarországi Közlekedési Központ (ÉMKK) csak nem kapott, vagy nem is nagyon fog kapni abból a bizonyos apanázsból, ami (elvileg) segíthet abban, hogy a megalakult új szolgáltatók ne az esélytelenek nyugalmával várják a piacnyitást. Akármi is lesz, egy azonban biztos: a régi Ikarusoknak - köztük a 266-os típusú járműveknek, már itt sem lehet túl sok hátra. A múlt év őszén, ennek apropóján már szerveződött egy Galyaságot és Aggteleket érintő buszfotós túra, melynek sikerén felbuzdulva most az Upponyi-hegységet, valamint Ózdot vettük célba. További apropót szolgáltatott az is, hogy egy lengyel közlekedésbarát csoport is ugyanezen a hétvégén látogatott el a térségbe, így a programunk egy ponton össze is kapcsolódott az övékével. Április utolsó szombatja tehát az Ikarusoké volt, melyek hegyi terepeken, ipari környezetekben elevenednek meg a most következő képes beszámolóban:
Kora délelőtt indultunk Kazincbarcikáról, és már a város belterületén tartottunk egy fotómegállást:
266-os, és 260-as: Kazincbarcikán mindkettő típusból bőven akad még.
Járművünk, a BRF-852-es kocsi volt, mely azonban magánbusz, nem tartozik a Borsod Volán állományába. Azért nem tőlük béreltük, mert nagy mennyiségű különjárati kocsit kértek ugyanezen a napon (iskolai kirándulásra), így a mi igényünket már nem tudták vállalni. Hogy ez a kocsi tartozott-e valaha a Borsod Volán állományába? Rendszám alapján nem, a külső jegyek alapján valószínűleg igen. A közösségi közlekedés területén (meg a náluk javító kisebb magánosoknál) - gyakran komplett motort, vagy karosszériaelemeket cserélgetnek a rossz és még rosszabb állapotú kocsik között, úgyhogy ilyesmi megeshet néha...
A Sajó-völgyében indultunk el egészen Putnokig, majd bevettük magunkat az Ózd-Kazincbarcika-Dédestapolcsány háromszög dimbes-dombos területére:
A falu ahol ezzel a busszal nem jártunk: Uppony. A hegyek mögött kell valahol Ózdot keresni. Ez a falu a Lázbérci-víztározó megépítése óta zsákfalu, így nem került az útitervbe. Az innen északnyugatra (a képen a jobb oldali dombok alatt fekvő) Borsodbótát azonban kétszer is érintettük.
A putnoki vasútállomás mellett.
Sárga-zöldben minden, miközben kis tolatás árán útjára engedtük az Alfa Localot Sajómercsén.
A lengyel csoporttal Sáta fölött találkoztunk volna, azonban megváltozott az útitervük, így végül a Sajómercse és Borsodbóta közötti út egyik völgyében, egy szerpentinút kanyarjában vártuk be őket.
A csoport Wroclawból érkezett, egy Ikarus 260-assal. Itt aztán egy csuklós Ikarust rendeltek az ózdi üzemegységtől, hogy azzal járják be a környéket. Hogy miért Ózd és a Sajó-völgy? Tetszik vagy sem, lehetett ebben valami perverz ipari-társadalmi katasztrófa-turizmus - azzal együtt, hogy hasonló nehézségekkel küszködő területeket Lengyelországban is lehet találni.
Ami talán a legjobban elgondolkodtatott az út során: az eldugott aprófalvakban (ahol például az előző buszos túrán is voltunk) már szinte nem is figyelem az összerogyni készülő, hagyományos tornácos parasztházakat. Ózd környékének falvaiban azonban nem lehet nem észrevenni, hogy a lakatlanul álló épületek közül sok már az 1970-es és 1980-as években épülhetett, több generációsnak szánt ház, akár még jó minőségű anyagból is - romjaik akaratlanul is emléket állítanak a rendszerváltásnak, mint óriási törésnek Ózd és környéke életében.
A mi buszunk...
...és az övéké.
A harmadiknak érkező menetrend szerinti járat feltűnésekor hangos sóhaj szakadt fel a résztvevőkből, majd árkon-bokron rohanás kezdődött a fotózás végett - én meg csak simán szerencsés helyen álltam, így az elsők között vettem észre az érkező Ikarus 260-ast.
Ez itten a napos-ajtós kép? :)
A mi buszunkon több olyan járműfotós is képviseltette magát, akik szisztematikusan gyűjtik a rendszámokat, és a legutolsó faluba is elmennek egy-egy hiányzó kocsiért. Jellemző volt maga a beszélgetés, amikor egy maszek kocsi mellett elhúzva kérdésként merült fel, megálljunk-e miatta úgy hogy ellenfényes, majd aztán kiderült, hogy az előző rendszámmal már valószínűleg meg is volt az illetőnek. :)
Tisztelem az ilyen fanatikusokat - és itt kérek elnézést, hogy minőségüket tekintve az én képeim időnként gyengécskébbek - mert inkább az utazás élménye miatt jöttem, egy kompakt fényképezőgéppel a zsebemben...
Miután kellően kiörömködtük magunkat, célba vettük Ózdot...
Kanyargós, rossz hegyi utakon.
Partnak fel...
....Ózdot, ahol különleges program várt minket: a busszal behajthattunk az egykori vasmű területére, így a zöld hátteret sötét színűre cseréltük:
Az első pillanatkép az érkezés után
Az ózdi kohászat története a XIX. század közepéig nyúlik vissza: bővebben itt lehet róla olvasni. Ha azonban ez valakinek nem lenne elég, a Városi Múzeumot is érdemes felkeresni. Sajnos csak munkanapokon találjuk nyitva - azonban a gyárról, a városról itt minden megtudható. Én csak két közlekedési vonatkozásút választottam ki (a rossz képminőségért elnézést):
Sínmetszetek
És az ingázók hely és közlekedési mód szerinti megoszlását mutató tabló.
A "Másfélmillió lépés Magyarországon" című, 1970-es évek végén készült kultikus sorozatban látható egy jelenet, melyben a hajnali műszakos busz érkezik Mályinkára, az ózdi ingázókért. A narráció az alábbi: "a keresőképes - elsősorban a férfi lakosság többsége, nem a saját falujában talál munkát". A videórészlet itt megtekinthető, körülbelül 7:10-től.
Pillantás a "mélykemence-csarnok" maradványai közül: az épületek egy részét az utóbbi években már elbontották. A csarnokot jelenleg kulturális rendezvényekre (koncert, színielőadás) hasznosítják, alkalmi jelleggel.
Az épület mellett.
Arányok...
A gyártelep közvetlenül a buszállomás mellett található: a vizit után egy gyors közös kép bele is fért a CKA-508-as rendszámú Volánbuszos Ikarus 396-ossal, mely ezen a hétvégén a Budapest-Ózd vonalon szolgált.
A lengyelek pedig ezzel a 260-assal érkeztek Magyarországra.
Az ipari program azonban még nem ért véget: az Ózd centeri városrészében működő salakosztályozó-művet is meglátogattuk:
Szállítószalagok alatt.
Forgolódás a porban, a fotósok kedvéért.
A centeri kanyart követően ismét a hegyek között folytattuk utunkat: útbaejtettük Királdot, majd a nap folyamán egyszer már érintett sátai fotóhelyet - az itt, még a délelőtt folyamán készült képpel zárom a beszámolót. A közös csoportkép után Dédestapolcsányban (ahol a buszfordulóban éppen az a BHR-392-es kocsi parkolt, mellyel az előző fotóstúrát megtettük) én ugyanis elköszöntem, hogy aztán bakancsos turistaként folytassam a táj felfedezését. Köszönöm a lehetőséget újfent a szervezőknek, az együttlétet a csapatnak - és ha netán ez a sorozat "trilógiává bővülne", remélem hogy arról az útról is itt tudósíthatok majd.
Sátán voltunk a 266-ossal...:)