Egy napsütéses májusi vasárnapon párom meglepetés kirándulással kedveskedett nekem. Meglepetés volt, mert nem árulta el hová megyünk. Egészen vasárnap reggelig csak annyit tudtam, hogy a vonatunk London Marylebone állomásról indul majd. Amikor megvettük a jegyeket, már azt is tudtam, hogy Aylesbury-be tartunk, de utunk végcélját Kedvesem még akkor sem árulta el, amikor beültünk a taxiba. Csak a főútvonalról lefordulva realizáltam, hogy egy vasúti múzeumba megyünk. Mondanom sem kell mennyire megörültem, hiszen nem csak munkám, hanem hobbim is a vasút.

Indulásra készen a Chiltern Railways Class 168-as dízel motorvonata London Marylebone állomáson. Innen indult a meglepetés kirándulás.

Egykor elágazó állomás, ma vasúti emlékhely.

A múzeum talán nem a legjobb kifejezés. Furcsának találtam, miért van egy ilyen helynek átmenő vágánya és különszintű közúti keresztezése. Ebből már sejteni lehet, hogy a hely valaha élettel teli elágazó állomás volt, mozdonyszínnel, rakodókkal, utasokkal. Quainton Road állomás a helyi báró nyomására épült meg a 19. században, aki szeretett volna egy vasútállomást a birtoka határában. Később újabb, helyi érdekű vasútvonalak megnyitását követően elágazó állomássá fejlődött, majd a század végén a vonal a Metropolitan Railway, az első földalatti vasút üzemeltetőjének tulajdonába került. Így az 1933-as államosítással az állomás a londoni metró részévé vált, vagyis Quainton Road gyakorlatilag metróállomás lett, annak ellenére, hogy a fővárostól 71 kilométerre található. A csatalakozó szárnyvonalakat fokozatosan bezárták, végül az állomás személyforgalma 1963-ban teljesen megszűnt, három év múlva pedig az áthaladó személyszállító vonatok is eltűntek. Ma személyforgalom csak London és Alyesbury Vale Parkway állomások között van. A pálya innentől északra is ép, igaz a második vágányt a hatvanas években felszedték, eseti teherforgalom a mai napig zajlik rajta.

Átmenő vágány és közúti felüljáró egy nosztalgia vasútnál? Nem véletlenül, Quainton Road közforgalmú állomás volt a hatvanas évekig.

Alkalmi teherforgalom még ma is van a vonalon, jól látszik a hajdani második vágány helye is. Régen helyi érdekű vasutak ágaztak ki itt a fővonalból, ezért az állomás komoly vágányhálózattal rendelkezett.

A Buckinghamshire Railway Centert, mint annyi más hasonló helyet Angliában, önkéntesek hada működteti és tartja életben. Ezek az emberek fizetés nélkül, a saját szabad idejük terhére állítják helyre a régi vasúti járműveket és mutatják be a látogatóknak, milyen volt a vasút a hőskorban. Adományokból és a belépőjegyek árából tartják fenn a helyet. Nagy részük nyugdíjas vasutas, de vannak a fiatalabb generációkból is önkéntesek. A kiállított járművek és tárgyak egy részét más múzeumokból vagy vasútállomásokról szerezték be, például a jegypénztárnak és a kávézónak is helyet adó látogató központ a néhai Oxford Rewley Road állomás felvételi épülete, amit darabokban ide szállítottak majd újra felépítettek. A benne kiállított egyik gőzmozdony pedig a birminghami vasúti múzeumból került ide átmenetileg. Az egykori állomás tárolóvágányain a restaurálás különböző fázisaiban lévő járműveket lehet találni, az átmenő vágánytól északra található kisebb mozdonyszínben álló kazánjuktól vagy éppen alvázuktól megfosztott mozdonyok és a friss gépolaj szag is arról tanúskodik, hogy az önkéntesek nem tétlenkednek. Van néhány gép, amelybe már életet leheltek, ezek néhány kocsis nosztalgiavonatokat húznak. Ezekre a múzeum látogatói is felülhetnek, de nagy utazásra ne számítsunk: a szerelvény kitol az állomás kezdőponti váltókörzetéig, majd visszatér valamelyik csonkavágányra. A felújított gördülőállománynak futásengedélye, a vonatvezető önkénteseknek pedig vonalismerete nincs, így az országos hálózatra nem mehetnek ki a vonatok. Lehet, hogy ez a jövőben megváltozik, tervben van néhány gép és személykocsi futásengedélyének megszerzése. Az egyik vasútársaság ingyen biztosítaná a vonalismereti tanfolyamot az Aylesbury Vale Parkwayig tartó néhány mérföldes szakaszra a gárda vonatvezetői engedéllyel egyébként rendelkező tagjainak, így a múzeumhoz legközelebbi, Londonból sebesvonatokkal félóránként kiszolgált állomástól stílusosan, nosztalgiavonatokkal szállíthatnák a látogatókat.

Egykor felvételi épület Oxfordban, ma látogató központ.

 A Defiant névre hallgató, egykori fővonali, expressz vonatok továbbítására használt gőzös a birminghami múzeumtól kölcsönbe érkezett.

 Szalonkocsi a negyvenes évekből.

Ez a 8 hajtott kerékpárral rendelkező mozdony igazi különlegesség: Angliában született, ide is vonult nyugdíjba, de közben közel negyven éven át Dél Afrika személyvonatait húzta az ottani 1066 milliméteres nyomtávolságú hálózaton.

Class 115-ös dízel motorvonat, Aylesbury és London között hordta az utasokat, amíg 1992-ben a Class 165-ösök ki nem szorították őket.

 Jelenleg is restaurálás alatt áll ez a metrószerelvény, ami a Metropolitan vonalon közlekedett. A jármű érdekessége, hogy két, a német légitámadásban részlegesen megsemmisült vonatból építették, hiszen háborús időkben nem lehetett egyszerűen új kocsikat rendelni.

Ezt a gőz motorvonatot a Metro Camel építette 1951-ben és  ez is Afrikában koptatta a síneket: az Egyiptomi Államvasutak a kairói elővárosi vonalakon vetette be.

A kontinensen történő közlekedésre szánták ezt a két tengelyes tehervagont, az űrszelvény mellett az ütközők és a fékrendszer kialakítása is megfelel az UIC-szabványoknak. A vagonon végein kétféle tartószerkezet van, egy a brit vasúton használt, hordozható zárlámpának, egy a kontinensen honos zártárcsának.

 Felújításra váró személykocsik a tárolóvágányokon.

Mark 1-es fülkés személykocsi másodosztálya. Ezt példányt 1956-ban építették, és a Brit Vasút mindössze húsz évnyi szolgálat után letétbe helyezte, egy évvel később pedig a múzeumnak ajándékozta.

Így néz ki a kocsi kívülről: egyike azoknak amelyeken utazhatnak is a látogatók, igaz csak a kezdőponti váltókörzetig és vissza.

 Két kocsis vonatunknak a vonóerőt ez a Class 04-es, hattengelyes, hajtórudas dízel-mechanikus mozdony biztosította. 1952-től összesen 141 példányban készült és egyike volt az első sorozatban gyártott brit dízelmozdonyoknak.

 Kéttengelyes posta- és poggyászkocsi, de az igazi érdekesség a középen álló halszállító vagon. A padlózatban jégtartó rekeszek vannak, hogy a halat frissen tartsák. A vagonokat az esti expresszek végére csatolták, hogy hajnalra a friss hal már a londoni piacokon lehessen. Ezt a vagont később műhelykocsivá alakították, ekkor kapott ablakokat.

 Kazánjától ideiglenesen megfosztott 4-6-0 kerékkiosztású Whightwick Hall a műhelyben...

...nem messze az udvaron pedig a kazánra is ráakadtunk.

Standard fékezőkocsi. Az SR jelzés a Southern Railwayt jelenti, a jármű tehát az 1948-as államosítás előtti időkből származik.

Az átmenő vágánytól délre található, nagyobb mozdonyszínben rendezték be a tényleges múzeumot, vasúti járművek mellett más érdekességekkel. Mellette Quainton Road állomás eredeti formájában helyreállított peronjai járhatóak be. Itt mutatják be a mozgó postahivatalt, vegyis a Királyi Posta néhány szépen helyreállított levélosztályozó kocsiját, ahol a postai dolgozók menet közben, kézzel szortírozták a küldeményeket, sőt a levélzsákokat is menet közben adták fel a vonatra illetve le a vonatról. Ilyen vonatok pedig egészen 2004-ig közlekedtek a brit vaspályákon. A normál nyomtáv mellett a kis és még kisebb vasút is képviselteti magát. Utóbbi alatt a modellvasútat, konkrétan egy nagy méretű terepasztalt kell érteni. Előbbi pedig a kettő közötti átmenet, 5 és 7,25 inch-es (127 és 184 miliméteres) nyomtávon közlekedő minivasútat jelent. Ezeken a pályákon személyszállításra alkalmas kisvonatok közlekednek. Egy fontért bárki felülhet egy körre és végigutazhat az egy kilométer hosszú, elnyújtott nyolcast formázó pályán.

A múzeumban a forgalomirányítás...

...vagy a pályafenntartás kulisszatitkaiba is betekinthetünk.

Az egykori állomás peronjai a hőskort idézik: itt egy hirdetmény az V. György király koronázási ünnepsége okán Londonba induló különvonatok közlekedéséről tájékoztat.

A Királyi Posta 2004-ig közlekedtetett mozgó postahivatalokat.

A vonaton menet közben szortírozták a küldeményeket.

A fakkok egy-egy várost, illetve postakörzetet jelentenek. 

A nagyon kis vasút pályája: a négy sín három nyomtávot jelent, de itt csak kettőt használnak jelenleg.

Kicsi vagy nem kicsi, embereket szállít, úgyhogy fő a biztonság. Az elnyújtott nyolcas alakú pálya forgalomirányítását innen végzik.

A pálya mentén pedig fényjelzők vannak!

 Aki pedig még kisebb vasutat szeretne látni, annak itt ez a méretes terepasztal.