Hova megy ez a vonat?

Ikarus 3 in 1 - sűrűsödő buszfotós túrák, amíg lehet!

2016. július 13. Szerző: Thomas a laprugós

Blogunk az elmúlt másfél évben négy alkalommal is tudósított Borsod-Abaúj-Zemplén megyei buszfotós kirándulásokról, ahol öreg Ikarusokkal utazva mutattuk be a megye arcait, az eldugott falvaktól az ipari környezetig, hegyen-völgyön át. A túrasorozat nem ért véget, de kicsit talán én is kezdtem magam úgy érezni, mint aki túlságosan jóllakik az élményekkel -  elkerülendő hogy az olvasóink esetleg ezt érezzék, a blogon elmaradt egy beszámoló idén tavasszal. Miután azonban a múlt héten sorra került a hatodik közös út, illetve többen a résztvevők közül eljutottak június elején az Alföldre is egy hasonló utazásra, ideje már egy zanzásított beszámolóra, e három alkalomról. 

Áprilisban, az ötödik túrán kivételesen nem a 266-os típust, hanem a távolsági járatok, és iskolai kirándulások egykori sztárját, a 250-est választottuk. Sátoraljaújhelyről indulva pedig, a hegyközi térséget fedeztük fel. 

Aki mostanában kiballag az említett település vasútállomásához, bizony láthatja még ezt a kocsit, illetve az ugyancsak távolsági 256-os típust is - nem is egyet. Amíg Szerencstől idáig tart a vágányzár (egy bő tíz kilométeres szakaszon, csaknem fél(!) évig krampácsolnak), az ÉMKK borsodi részlege, a végsőkig széthajtott kocsikkal, de csinálja a vonatpótlást...

dscn5499.jpgVilyvitányban készültek el az első felvételek.

A Hegyköz központja Pálháza (legkisebb városi jogállást elnyert településünk, a maga bő ezer fős lélekszámával), ide fut be a Sátoraljaújhely felőli főút, és ágazik aztán el több irányba, zsákfalvakba, illetve Pusztafalu és Hollóháza felé. Volt tehát bőven választási lehetőségünk, hová látogassunk el. 

dscn5534.jpgVoltunk Füzérradványban...

dscn5516.jpg...és bevártuk a menetrend szerinti járatot Bózsva közelében.

A hegyközi buszhálózat - mivel egyetlen Sátoraljaújhelytől Hollóházáig tartó, Pálházától hurokszerű forgalmi tengelyt jelent, rengeteg zsákvonali leágazással, "természetesen" kellően áttekinthetetlen. Noha a vasúthoz való igazodás viszonylagos keretet ad neki, arra sajnos itt sem vették még a bátorságot, hogy a követési időket kiegyenlítve, és betéréseket rendszerezve, esetleg egyes járatoknál az igényvezéreltséget behozva, új menetrendet tervezzenek. Noha a képlet valószínűleg nem lenne túl nehéz: olyan menetrend szükséges, ahol a Sátoraljaújhelyről és vissza közlekedő járat a vasúti menetrendhez illeszkedjen (de okosan gazdálkodva a járművekkel, tehát lehetőleg a fordulóidőt alacsonyan tartva), valamint érdemes kihasználni a felső szakasz hurok jellegét is, mint ahogy Pálháza csomóponti jellegét. Talán erről majd máskor, egy külön posztban bővebben...

 dscn5559.jpgA kötelező kép Füzérről, avagy itt mindenki a buszra vár!

dscn5566.jpgHegyköz, és a gomolyok.

dscn5569.jpgEllenkező irányból nézve.

dscn5583.jpgKözös fotó a füzérkomlósi szobormozdonnyal. Valaha itt volt a hegyközi kisvasút vége.

A következő túraterv már újra 266-ost tartalmazott, egy magánkézben lévő példánnyal szerettünk volna az Alföldön tekeregni. A jármű azonban sajnos nem készült el a tervezett időpontra, így jött a szükségmegoldás: egy gyűjtő kezében lévő, korábban Békés megyében szolgáló Ikarus 260-assal vágunk neki a Nagykunságnak. Nem bántuk meg hogy így esett, egy újabb próbálkozás minden bizonnyal lesz az eredeti járművel is...A járat Budapestről közvetlenül érkezett, a Szolnokon csatlakozók első fotótémája az egykori cukorgyár lakótelepén volt:

jaszsag-busz_028.jpg

jaszsag-busz_038.jpgBPG-700

jaszsag-busz_053.jpgVárva, hogy mindjárt elzúg egy Traxx, teherkocsikkal. A kép az egykori Barta állomáshoz legközelebbi útátjárónál készült.

Az út egyik derültséget kiváltó jelenete ezt követően jött: a tanyák között futó mellékúton, egyik bejárónál megálltunk fényképezni - és percek teltek el, mire észrevettük hogy sikerült pont egy megállóba érkeznünk, csak a tábla bújt el kellően az útmenti erdősávban. A tábla alapján jártunk tehát a "Szakosított sertéstelep" bejáratánál!

Kenderesen a vasútállomás előtt álltunk meg:


jaszsag-busz_072.jpg

jaszsag-busz_089.jpgTsz-busz?

jaszsag-busz_115.jpgTsz-busz. Kétpó után, a mellékúton Mezőtúr felé...

jaszsag-busz_116.jpgSzerencsésen észrevett lehetőség egy közös fotóra: pont jött a Bz Szarvasról!

jaszsag-busz_136.jpgEz pedig már tervezett együttállás volt, Bagimajornál.

jaszsag-busz_117.jpgÉs még ilyet is láttunk: mezőgazdasági "Ancsa"

És akkor a harmadik túra: irány a Matyóföld!

p1010749.jpg

p1010772.jpgEngedélyt kaptunk egy rövid bekukkantásra a bükkábrányi bányába (no nem a bányaterületre - ott jó eséllyel elsüllyedtünk volna). A háttérben a vasúti rakodó, ez hétvégén üresen áll.

p1010781.jpgIlyeneket láttunk volna, ha mégis bemegyünk.

p1010786.jpgZöld-sárga, mégsem GYSEV.

p1010798.jpgGyári fotó?

p1010806.jpgÉs a legszebb rész: a Cserépfalu és Cserépváralja között, a szőlőben.

p1010819.jpg

p1010824.jpgA Déli-Bükk szelíd lejtői

Az út során elhaladtunk a Hór-völgy bejárata mellett is. A hegység belsejébe hosszan benyomuló, Hollóstetőnél a miskolci útba csatlakozó szakasz már sok éve zárva van a közforgalom elől, nem volt azonban ez mindig így. A buszon utazva szóba került, hogy volt pár évig rendszeres buszközlekedése is, Lillafüredről közvetlenül Mezőkövesdre! Ellenőrizve a régi menetrendben, turisztikai célt szolgált: munkaszüneti napokon közlekedett, reggel felfelé, délután lefelé.

p1010833.jpgBÜKKZSÉRC :)

p1010834.jpgHa tehetem, Ikarus mellé parkolok!

p1010847.jpgA Nagy-Eged meredek szőlői előtt pózol a túra két résztvevője. A márka tényleg örök - de ezt talán elég ha a fanatikusok így gondolják, nem lenne baj ha a közszolgáltatás megrendelője nem ebben gondolkodna... 

p1010860.jpgBúcsúzás. A BPR-695-ös kocsi valószínűleg utolsó nagyobb útjára vállalkozott, a mezőkövesdi üzemegység külön ígéretet tett rá, melyet ez úton is nagyon köszönünk, hogy a buszt júliusban még kibérelhetjük. Rövidesen lejáró műszaki vizsgája után várhatóan selejtezésre kerül majd.

Fogynak az öreg vasak. Lassan, már ahogy éppen a járműbeszerzések alakulnak - sajnos nem függetlenül minden megrendelői önkénytől. Amíg vannak, és utazunk még velük, terveink szerint továbbra is szállítjuk még a képes beszámolókat.

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr818883132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

újember · http://vasut.kTeam.hu 2016.07.17. 14:15:37

A szokásos "köszönöm" mellett kiemelném a 2. idézőjeles részt.
Egyre kevésbé titkolt vágyam az itt vázolt rendszer pilóta-projekt jellegű bevezetése. (Eddig nem sok mindent tettem választott szűkebb pátriámért, és senki sem próféta saját hazájában, de helyi ismeretekkel nyilván rendelkezem, hétről-hétre bejárom az itt látható útvonalakat.) Ezért az emlegetett bejegyzést szívesen olvasnám előzetesben. Örülök, hogy másnak is feltűnnek ezek az adottságok, lehetőségek.
süti beállítások módosítása