Egy rákosrendezői bolyongásom után jutott eszembe, hogy szinte pont három éve mutattam be egy egykor berlini vasúti karbantartó telep helyén spontán kialakult természetvédelmi területet. Rákosrendező messze áll ettől is, de attól is, hogy kedvelt kirándulóhely legyen, így emlékeim után inkább a szintén berlini Északi Pályaudvar (Nordbahnhof) helyén kialakult sétateret és a szervesen kapcsolódó Berlini Fal emlékhelyét mutatom be.

A berlini Nordbahnhof 1875-ben. Mára nyoma is alig maradt. (forrás)

A Nordbahnhofnál is igazak a korábban megállapítottak: a II. világháború után Berlin vasúti közlekedése és vasúti infrastruktúrája is jelentősen átalakult. Egyrészt a háború közvetlen romboló hatása, másrészt pedig a bezártság és a korábban - mind a pálya, mind a karbantartás vonatkozásában - kiépített vasúti kapacitás szükségtelensége miatt vasúti területek kerültek használaton kívülre keleten és nyugaton egyaránt.

A névadó pályaudvar 1842-ben Stettiner Bahnhof (azaz stettini állomás, amit ma Szczecin néven találunk a térképeken) néven kezdte életét, míg az elővárosi rész Bernau irányába 1897-től üzemelt. Innen indult 1924-ben az első elektromos meghajtású elővárosi szerelvény.

A Nord-Süd S-Bahn (észak-déli gyorsvasút) földalatti megállóját 1936-ban építették, ekkor a "Kis-Stettiner" elvesztette funkcióját. Érdekes, az épületkomplexumból pont ez a kis épület maradt fenn az utókornak.

Vágányhálózat 1952 után. A főépülettől balra a kis elővárosi állomás (tömzsi "T" alakú). Jobbra a Gartenstrasse-Bernauer Strasse nyomvonalában állt a Berlini Fal. (forrás)

A II. világháború ismert kimenetele miatt az egykori Kelet-Berlinben található nagyállomás kapcsolat híján 1952-ben bezárt. Berlin kettéosztása után a gyorsvasút megállás nélkül áthajtott, a hely szellem-meg-nem-álló lett.

A Nordbahnhof főépülete 1952-ben a bontás megkezdése előtt. (forrás)

A gyorsvasúti állomást a német egyesítés után 1990. szeptember 1-én újra megnyitották, de annak állaga miatt hamarosan ismét bezárták, átfogó felújítási munkálatok után 1992. március 1-e óta működik újra.

1995-ben írtak ki ötletpályázatot a felhagyott Nordbahnhof területének hasznosítására, de csak 2004-ben kezdték el a megvalósítását. Eddig füveztek ?! – kérdezhetné az ember, mert csak 2009-re lett kész.

Észak felé tekintve a park jobb oldalán húzódott a Fal, azaz a két Berlin között felépített belnémet határ. Az S-Bahn állomás hátsó kijáratát befalazták, a vasút alatti gyalogos átjárót úgyszintén. A Nordbahnhof egykori területe kelethez tartozott és a senki földje volt, egyedül az itt föld alá bukó gyorsvasút keltett zajt.

A park mellett, az egykori FAL túloldalán a Gartenstrasse-Bernauer Strasse sarkánál épült fel az Berlini Fal Emlékhelye (Gedenkstätte Berliner Mauer). Helyzeténél fogva az állomási park egyben a „Falút” (Berliner Mauerweg) útvonala is.

Ami egykor a megosztás jelképe volt, az jelenleg az emlékezés helye és a területfejlesztés lehetősége. Hol van máshol a belvárosban ennyi beépítetlen terület? Irodaházak és lakónegyedek nőnek fel az egykori senki földjén, a város elszakított szövetei újra kialakulnak. Az új csili-vili üvegpaloták és környezetük – bármennyire is szép, vagy otthonos, esetleg kortárs – engem kevésbé fog meg, mint egy olyan hely, ahol a kikapcsolódás mellett a rég- és közelmúltra is emlékezni lehet. No nem, lehajtott fejjel és bűntudattal, de azt el nem feledve.

A Stettiner Vorortbahnhof épület(rész)e maradt meg egyedül. A 2007-es fotó óta legalább megújult az épület. És milyen székházat kell vasúti területre építeni? Természetesen vasútit.

A gyorsvasúti megálló főbejárata az Invalindenstrasse felől, ahol épp a villamosvonal főpályaudvarig tartó meghosszabbítása okozott káoszt.

Egykor innen indultak a vonatok Danzigba, azaz a mai Gdanskba is.

A gyorsvasúti megálló hátsó lejárata a semmi közepén, a Bernauer Strasse mellett ...

.. és ugyanez manapság. A kép készítése óta jobbra az államvasutak székháza nőtt ki a földből. 

Itt húzódott a Berlini Fal 1961 és 1989 között. A nyomvonala az egész városban követhető.

Egy gyors ugrás a park északi végén túlra: Hidak forgalom nélkül, tőlünk jobbra Kelet-Berlin (hidak a korábbi térkép jobb felső sarkában).

Az előző kép jobb oldalán, metszette a fal az állomást és a vasúti vágányokat, még itt is találhatunk darabokat a falból.

Ma már csak a gyorsvasút zavarja meg a csendet.

Csendélet váltóállító toronnyal. Balra kelet, jobbra nyugat, a fehér ház új építmény.

A gyalogos aluljáró kelet felől. Mivel a felszín is átjárható, elvesztette eredeti funkcióját.

Régebben egy ilyen fotóért nyugaton (ahol is állunk) nem járt semmi, keleten meg minimum lelőttek volna…

Vasúti relikviák a parkban.

Biztos pont a városban: a TV-torony mindenhonnan látható.

A „Noa” jelű állítótorony új funkciót kapott.

Építészként (is) szeretem, ha egy építés nem feltétlenül földig rombolással kezdődik.

Installáció ereje teljében lévőknek.

Közel 28 évig volt befalazva a gyorsvasút oldalsó kijárata (az állomás keleten volt), a háttérben már áll a DB székháza.

A fal helye a Nordbahnhof területén, keletről nézünk nyugat felé.

A fal túloldalán (keleten) található az új Gedenkstätte Berliner Mauer: a méltó emlékezés helye.

Fal-emlékmű a Bernauer Strasse mellett, kvázi merőlegesen a Nordbahnhofra. Balra nyugat, jobbra kelet.

A fal korai kialakítása: Fal-drótháló-figyelőtorony-gépjárműzár-át nem láthatósági fal.

Az élet újra visszatér: villamos a Bernauer Strassén, ma már az új főpályaudvarig kanyarog.

Sokaknak sikerült átszöknie a túloldalra, sokaknak nem.Itt az utóbbiakra emlékeznek.

Emlékhely az 1985-ben lerombolt evangélikus templom helyén.

Kukucs, azaz kelet felől itt kapom a második golyót, míg nyugatról ez természetesebb volt.

A fénykép készítésekor még csak ideiglenes végállomás volt, hosszú-hosszú tervezés-ötletelés-kivitelezés után ma már az új főpályaudvarig jár a villamos.

 Egy térkép a végére: Főleg keleten, az Oranienburger Vorstadtban jártunk. (forrás)