Hova megy ez a vonat?

Azt a harmincát!

2012. október 08. Szerző: feketén villogó térközjelző

Megújul és korszerűsödik a Kelenföld-Székesfehérvár közötti 30a jelű vasútvonalunk, a munkálatok már évek óta tartanak. Míg Tárnok és Székesfehérvár között már csaknem elkészült a felújítás látványos része, addig Kelenföld és Tárnok közötti egyvágányú szakaszon szeptember 4-én ment el az utolsó személyszállító vonat.

A Kelenföld-Tárnok vasúti pályaszakasz felújítására 2011. április 13-án köttetett szerződés a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) és a közbeszerzésen nyertes szlovák Doprastav a.s., a cseh Subterra a.s. és a magyar EuroAszfalt Kft. hármasa alkotta DSE Konzorciummal.

IMG_1028.JPG
 

A munka látványos része a szeptember 5-i vágányzár után kezdődött a vasútvonal teljes kizárásával és a forgalom részben a 40a vasútvonalra történő terelésével. A vágányzári menetrend és az utas(nem, vagy félre)tájékoztatás külön cikket is megérdemel, de rögtön szeretnék a közepébe vágni, mert zajlanak az események. A régi vonal utolsó működő napjait és a fejlesztés eredményét szintén később kívánom bemutatni, lesz még itt a tél miatt uborkaszezon.

IMG_1030.JPG 

Már majdnem sopánkodni kezdtem, hogy a vágányzárból már eltelt két nap, és semmi sem történt még, de ezen véleményemet rögtön szertefoszlatta egy felsővezeték-(le)szerelő gépsor, mert két nap alatt  eltávolították a vágány feletti felsővezetéket, valamint a hozzá kapcsolódó szerelvényeket. Hónapok óta éjszakánként egyesével állították fel a 30a vonallal párhuzamosan futó 40a vonal mellett az új felsővezetéktartó-oszlopokat, így a régi közös kereszttartók is elbonthatóvá váltak.

Elkezdődött a pálya felszedése is, ezt egy kb. 300 m hosszú SMD80 típusú géplánc végzi. A munkafolyamat a következő: Pályamunkások eltávolítják a sínleerősítő kötőelemeket, majd a géplánc felemeli a sínt és kihelyezi oldalra. Utána egy végtelenített markolókar egyesével felszedi a betonaljakat, majd 20-as csoportokba rendezi, majd a kötegeket két portáldaru szállítja el a szerelvény elején található tároló kocsikhoz.

Mivel a művelet miatt a gép utolsó egysége alatt már nem volt vasúti pálya, ezért itt két lánctalpon haladt a szerelvény. A felszedési folyamat sebessége tyúklépésnyi, egy-egy helyen bőven van idő a folyamat megtekintésére.

Legközelebb ellátogatunk Nagytéténybe is, valamint útközben megtekintjük az új Pohár utcai magálló környékét is.

Most lássuk képekben is az első hét történéseit:

00 029.jpg

Áll a sorompó, jön a vonat, idén mindkettő utoljára.

 

01 008.jpg

Még békeidőnek látszik, de már áll az új jelzőhíd és az új felsővezeték-tartó oszlopok.

02 027.jpg

Valami piroslik a szerelvény elején, a mapi munkafolyamat végéig nincs rá szükség.

03 041.jpg

Kötőelemek eltávolítása. A hely ugyan árnyékos, de iszonyú zajos.

04 035.jpg

Betonaljak egyenkénti felszedése

05 043.jpg

Portáldaru viszi a tároló helyre a 20 darabos csomagokat.

06 026.jpg

Kis matek: egy kocsira 2x(4x20) betonalj kerül.

07 032.jpg

Ahol már nincs vasúti pálya, ott a lánctalp az úr.

08 049.jpg

Felszedett pálya és a mellérakott sín.

09 054.jpg

Síndarabolás és csoportokba rendezés – ezúttal a színes-fém-tolvajok előtt és engedéllyel történt.

10 031.jpg

A teljes géplánc szeptember 6-án csütörtök délután Albertfalván

11 015.jpg

Péntek egy óra körül a szerelvény eleje már majdnem Budafokon volt. A térközjelzőkből már mind a négy állt és kettő be is volt üzemelve, ellentétben az 1. képen szereplő állapottal.

12 017.jpg

Péntek fél kettő Budafokon. Kifüggesztett hirdetmény hiányában is tudatosult az utazóközönségben a vágányzár.

13 050.jpg

Este fél hat, Budafokot elhagyta a teljes gépsor.

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr744824787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Laptoptáskás Ügynök 2012.10.08. 10:59:52

Az a vicc, hogy amikor legutóbb láttam, egy hete, még álltak a régi felsővezeték-tartóoszlopok is, rajta a vonal lassújel-kimutatással. Ami a vasútüzemi szabályok szerint most már a pécsi vonal bal vágányára vonatkozik a Budafok-Kelenföld szakasz nagy részén (ahol a pályák egymás mellett futnak/futottak), mert az sehol sem számít, hogy a lassújelek a vágánytól pár méterre helyezkednek el, hiszen arról teljesen jól láthatók. Nyilván nem tartják be őket a Bp felé jövő vonatok (vonalismeret is van a világon), nehogy egyszer valakinek mégis eszébe jusson...
süti beállítások módosítása