Az előző részben Svájc délnyugati sarkában, Genfben tettünk látogatást, hogy aztán onnan induljunk tovább a Golden Pass valódi kezdete, és kiindulópontja, Montreux felé. Ahogy az egész zürichi utazásnak, ennek is van egy „szaladós” alternatívája a Genfi-tó partján igen sűrű ütemben közlekedő közvetlen InterCity és InterRegio vonatok képében – de muszáj mindenáron sietni? Ha már kisétáltunk Genfben a tópartra, a víz és a hegyek látványa könnyen meggyőzhet minket az ellenkezőjéről – és ezt ráadásul nemcsak a vonatablakból lehet élvezni!
Az egyik oldalon francia...
...a másikon meg svájci - mint a tó maga!
A Genfi-tó, mely Nyugat-Európa legnagyobb tava, német és angol megnevezésében is a városhoz és a körülötte lévő kantonhoz kötődik – francia neve (Lac Léman) viszont jóval nyilvánvalóbbá teszi, hogy a világszervezetek ellenére sem ez a város a tó egyetlen és kizárólagos középpontja. Az északi, svájci oldalon legalább ennyire a magáénak tudhatja Lausanne és Montreux is… míg a túlsó parton, ahol már nemcsak a nyelv, de a közigazgatás is francia, ott találjuk az ásványvizes polcokról jól ismert Evian-t is. Egy ilyen tekintélyes állóvíz felszínét pedig nemcsak hattyúk és kacsák népesítik be – hanem természetesen hajók is. Nem is akármilyenek: 1896 és 1927 között tizenkét lapátkerekes gőzhajó épült a tavi forgalom kiszolgálására. Ezek közül nyolc még ma is vízen van – igaz viszont, hogy már csak négyben járnak az eredeti gőzgépek dugattyúi fel-alá. Háromban (Vevey, Italie és Helvétie) az ’50-es és a ’70-es évek óta dízelmotorok lapátolják a vizet, és az 1904-es évjáratával „korelnök” Montreux sem kerülte el ezt a sorsot – ez utóbbi viszont négy évtizeddel később a nagyjavítása során megint gőzüzemre lett visszaépítve. A legfiatalabb Rhône egy különleges műszaki megoldást is a magáénak tudhat: egyedülálló módon hidraulikus vezérlésű gőzgéppel rendelkezik.
Teljes gőzzel előre - méltó tükre a névadó országnak
A részletek magukért beszélnek...
A genfi kikötő pénztárainál érdekes dolgot vehetünk észre az árakat nézegetve: a hajókon is választhatunk az első- és a másodosztály között! Ha nem a lapátkerekesek egyikére szállunk fel, akkor viszonylag egyszerűen meghatározható az osztálykülönbség: a felső fedélzet jelenti a magasabb kategóriát. A régi hajókon viszont ennél bonyolultabb a helyzet… mivel a földszint nagy részét is az első osztályú utasoknak tartják fent. Nem is akármilyen formában: az egész hátsó részt egy hihetetlen pompával berendezett tágas étterem foglalja el, ahol a fedélközi konyha gondoskodik arról, hogy senki ne maradjon éhen egy ebéd- vagy vacsoraidőbe nyúló utazás során.
Tessék befáradni...
...majd helyet foglalni...
...és végül körbepillantani!
Gondoltuk volna, hogy mindez egy hajón van?
Az sem marad azonban luxus nélkül, aki csak másodosztályra vett jegyet: erre a komfortszintre is berendeztek egy „szalont” a hajó elejében, s noha ez „csak” egy büfé, itt is igen szép faborítást és lámpákat találhatunk. Írva vagyon viszont, hogy nemcsak kenyérrel él az ember – s a másodosztályú utasokat bőven kárpótolja a hajó közepén dolgozó gőzgép, a kapitány csengőjelei a gépészhez, és persze a kis ablak, amelyen keresztül a lapátkerekeket láthatjuk dolgozni – vagy legalábbis az általuk felvert vizet.
Egy metszet a gőzgépből...
...és annak "lelkéből".
Interaktív program 800 főre méretezve.
Akár vonattal, akár hajóval vágunk neki az útnak, a távolsági megállók és a főbb kikötők szinte mind ugyanazok. Kettőt érdemes kiemelni, az elsőt nemcsak a vasútbarátok számára: Nyon-t, ahol a tónak egy egész múzeumot szenteltek – bőven gondolva a hajókra (beleértve a már szétbontott négyet) is, melyek több berendezési tárgyát is megtalálhatjuk a kiállításon. Innen indul egy 1000 mm-es nyomtávú vonal is a helyek közé, melynek régi neve (NStCM) arra utal, hogy egykoron a francia Morez-ben volt a végállomása, ma azonban már csak a határig,
Ez vajon még kisvasútnak számít?
Genf és Montreux között nincs közvetlen hajó, Lausanne-ban mindenképp át kell szállni… így érdemes pár szót erről a városról is szólni. „Mezei” turistaként minden bizonnyal az olimpiai múzeumot (mivel a NOB székhelyén járunk) és a Musée des Arts Bruts-t célozzuk meg – ez utóbbi a világ legbizarrabb művészeti gyűjtemények egyike, hiszen a festők és szobrászok mind egy pszichiátria falai közé zárva hozták létre műveiket – de a belvárosban „csak úgy” is jól esik a séta...
Citius, altius, fortius...
...feltéve persze, ha nem kell egészen odáig felgyalogolnunk a kikötőtől, mert csak az első stáció, a vasútállomás is 72 méterrel feljebb helyezkedik el a tó partjától, és onnan még 45 méter a szintkülönbség a belvárosig. Itt lép be a képbe a tömegközlekedés, ami ebben a városban elsősorban trolibuszt jelent… illetve mindössze négy éve Svájc első és egyetlen metróját is. (Zürichben még a ’70-es években népszavazáson kaszálta el a lakosság a földalatti vasút megépítését.)
A belváros látképébe bőven belefér a troli is...
Lausanne-nak 1964 óta nincs „igazi” villamosa, de a közlekedési eszközök választéka még így is igen sokszínű maradt. A troli a maga 1932-es évjáratával az első városi hálózat volt az országban (és ami még érdekesebb, hogy maradt is nosztalgiakocsi az első szériából), és ma is a legnagyobb hálózatot tudhatja magáénak. Az egyik legnagyobb különlegesség viszont mégis a pótkocsis üzem, amely úgy tűnik, itt nem vet fel technológiai vagy biztonsági aggályokat, sőt, még előnyösnek is tartják, hogy ugyanaz a kocsi könnyen közlekedhet olyan megnövelt kapacitással, amelyet hétvégén „otthon hagyhat”. Néhány majdnem 40 éves pótkocsi mellett nagyon sok alacsonypadlós típust is találunk, melyek a kormányzott hátsó tengelynek köszönhetően legalább olyan fordulékonyak, mint egy csuklós.
Itt nem kifutó modell...
Vannak azért csuklósok is a hálózaton, noha egyszer már csúnyán befürödtek velük: a Neoplan által 2001-ben gyártott járműszériát nagyon gyorsan visszapasszolták a gyártónak, miután rövid időn belül két kocsi is kiégett. Később ezekkel a kocsikkal megkezdődött a házalás, ennek keretében az egyikük Budapesten is próbázott, majd egyre több pletyka szólt arról, hogy valamelyik bolgár trolibuszüzem, vagy pedig Bukarest veszi meg azokat – végül azonban Ploiesti-ben landoltak, amelynek köszönhetően ott található a legmodernebb troliflotta Romániában.
A kötöttpályás tömegközlekedést három teljesen önálló és más-más műszaki megoldásokkal rendelkező vonal alkotja, melyek közös átszállóhelye (és kettőnek a végállomása is) a Bel-Air nevű csomópont. A leghosszabb múltra a méteres Lausanne-Échallens-Bercher (LEB) viszonylatú és nevű vasút tekint vissza, itt még gőzmozdonyokkal indult meg a forgalom (az egyik ma is feltűnik a helyi nosztalgiavonatok élén) 1889-ben – később aztán ebből is a jellegzetes svájci HÉV-vonalak egyike lett. Ennek szomszédságából indul 1991 óta nagyrészt egyvágányú vonalon át a normálnyomközű m1-es vonal is, mely azonban inkább hasonlít a nyugatnémet Stadtbahn-okra, mintsem valódi metróra. S végül ott van a már említett metró, amely viszont nem vadonatúj és önálló közlekedési eszköznek tekinthető, hanem egy fogaskerekű utódjának - és hogy még érdekesebb legyen a történet, utóbbi 1959-ben két az 1800-as évekből származó siklót váltott majd 2008-ban lett belőle egy párizsi rendszerű automata üzem, gumikerekes járművekkel, ráadásul a belvároson át egészen az északi városrészekig kiterjesztve. A múltját viszont nem tagadhatja meg ez a „hegymászó” vonal (a két végállomás között 337 méter a szintkülönbség!), mivel a vasútállomás alatt nem sikeült második vágányt kiépíteni. A másik különlegessége, hogy a belvárosban meg egy muzeális vashíd alsó szintjén vezették át két domb között. A két metróvonalat 2020 környékén fogja majd követni a harmadik, és a villamos visszaépítése is terítéken van.
Ilyen volt...
...ilyen lett!
Lausanne-tól keletre a tájat a szőlő uralja, akár a hajó, akár a vonat ablakából nézzük… de ez a látvány nem tart ki a „svájci Riviéra” közepén lévő Montreux-ig. A világ e hatalmas luxus-pihenőhelye már Vevey-ben elkezdődik, és két világhírű nevet is ehhez a városhoz köthetünk: az egyik az itt még szobrot is kapott Charlie Chaplin, a másik pedig egy itteni élelmiszergyáros, bizonyos Nestlé. S itt kezdődik a VMCV nevű közlekedési társaság birodalma is, akik a két V (Vevey és Villeneuve) között Montreux és Chillon érintésével korábban villamost üzemeltettek, ma pedig egyetlen majdnem 13 km hosszú trolivonalat!
Fent a bor, lent a víz...
...a város mellett pedig a róla elkeresztelt hajó.
Montreux-nek a legújabb kori zene a lételeme, a legkülönfélébb formákban. Az itteni jazzfesztiválról még az is hallhatott eleget, aki nem ezt a muzsikát hallgatja, s a hard rock szerelmeseinek is az alapműveltség része, hogy a Deep Purple egy itteni klub leégéséről írta meg a Smoke On The Water-t. De ez volt az igazi menedék- és alkotóhely Freddie Mercury számára is, aki ma a város tóparti piacterén bronzba öntve áll jellegzetes koncertpózában. A környék viszont sokkal régebben is hatott a művészekre: Chillon vára, amely ma is középkori állapotában maradt meg, Byron-t ihlette meg… s ezt akkor is könnyen megértjük, ha a gőzhajó helyett a vonatot vagy a trolit választjuk a megközelítéséhez.
Szállodák és üdülők - ahogy ez egy "Riviéra"-hoz illik!
Chillon, amely valóban rabul ejt...
"Who wants to live forever?" - ilyen látvány mellett valószínűleg mindenki!
Svájc azonban mégis inkább a hegyek, mint a vizek országa – de legközelebb már végre ilyen tájak között vonatozhatunk!
