Hova megy ez a vonat?

Minek színezzelek? - A fehér csíkok

2014. január 23. Szerző: biciklis bakter

Miután kitárgyaltuk a dízelmozdonyok, a villanymozdonyok és a motorvonatok színvilágát, belevágunk a személykocsik színes családjába.

A MÁV valamikor az 1970-es években kezdett átállni az olajzöldről a ma már hagyományosnak mondható kék színtervre, de valahogy mindig növesztett oldalhajtásokat a kezdeményezés. Az alapkoncepció nagyjából úgy foglalható össze, hogy a kocsik teteje szürke, az oldaluk "MÁV kék", a távolsági kocsik pedig törtfehér oldalcsíkot kapnak. Az első változatban a kék sötétebb árnyalatú volt, a csík pedig keskenyebb, és a MÁV felirat hangsúlyosan kiemelődött a kocsi közepén, ahogy ezen a fotón is látható (Ab Van Donselaar képe Hamster által tolmácsolva).

1980A.jpg

Egy szép bautzeni első osztályú kocsi (19-80 A) nem éppen belföldi vonatként (az Y-kocsik közül ez a sorozat rendelkezik egyedül nemzetközi futást engedélyező vizsgával - RIC).

A 80-as évek eleje óta azonban felnőtt egy generáció, aki világ életében a ma is jól ismert szélesebb fehér csíkos gyorsvonati kocsikat látta, az azóta kihalt néhány sorozattól kezdve a ma is futó győri, bautzeni vagy lengyel gyártású kocsikon is. Az egyes sorozatok jellegzetességeinek taglalásától itt most eltekintenék, erre a jobban érdeklődőknek itt található egy nagyszerű oldal, az átlagutasnak pedig itt egy sokkal szemléletesebb.

Ott tartottunk, hogy a széles csík ma is uralja a kocsikat, de a 2000-es évek elején a rettenetesen leromlott kocsipark sürgős beavatokozást igényelt, így szerezte be a MÁV-Start az ún. halberstadti kocsikat Németországból, amelyek a szükség miatt azonnal az eredeti német festésben álltak forgalomba, ami Verkehrsrot alapfestést és egy oldalsó, valamint egy vékonyabb ablakok felett végigfutó fehér csíkot jelentett. Ugyanennek a színtervnek a DB Regio türkiz változata is előfordult a kocsik között, így főleg Pécs környékén igen színes vonatokat lehetett látni kezdetben.

Dscf13541_kicsi.jpg

Ez a kép hivatott szemléltetni a piros színű halberstadti kocsikat. Erre ugyan nem a legalkalmasabb, viszont történelmi eseményt örökít meg: a vonat vezérlőkocsival előre közlekedik!

halbivezerlo.jpg

Itt pedig a kékre festett halberstadti vezérlő, az ablak fölötti csík innentől honosodott meg a magyar színtervben.

A kocsik lassan elkezdtek bekékülni a soron következő fővizsgák alkalmával, de annyira megtetszett a színterv alapkoncepciója a vasútnak, hogy megmaradt az ablak fölötti fehér csík is. A kocsik elsősorban távolsági forgalomban vesznek részt, tehát az oldalsó fehér csíkkal ebbe a kocsiparkba szépen bele is illenek.

2035AB.jpg

Ráncfelvarrott fülkés kocsi.

Az idő kereke természetesen nem áll meg, a kocsipark évről évre öregszik, így muszáj néha újítani is. Új kocsik megint nem érkeztek, így jött el a magasabb tartalmű fővizsgák ideje, mikor is a kocsibelsők is kezdtek megújulni, és a MÁV-Start mai színvilágának megfelelő belső ráncfelvarráson estek át a kocsik. Nem sok ilyen van még, de bízunk benne, hogy ahol érdemes, ott meglépik ezt a kis esztétikai fejlesztést. Ami a külcsínt illeti, a halberstadti kocsik színtervének sikere töretlen, így a régebbi fülkés kocsikon is megjelent az ablak fölötti csík.

Kis kitérő: ablak fölött csíkot eleddig csak az első osztályú kocsikon láttunk, ott is a sárga csík jelezte messziről, hova ülhetünk a drágább jegyért kicsit kényelmesebb ülésre.

Az újonnan megjelent csík fehér, és már nem jelzi külön messziről az első osztályt, arra maradt a kocsi oldalán a számjel. Aki a 15 kocsis vonatban akarja gyorsan meglelni az első osztályt, annak bizony lehet egy sprintje a peronon, vagy kell egy jó szemüveg, hogy meglássa a számot. A magam részéről megtartottam volna a sárga csíkot...

Van egy másik olvasata is a sárga csík fokozatos eltűnésének. A START-on belül időnként felülkerekedik egy olyan irányzat, mely szerint a hagyományos vonatokban első osztályra egyáltalán nincs szükség, ez az elképzelés egyébként szerintünk is ésszerű. Állítólag a nehezen megszülető végső döntés eredménye, hogy a festés már a "bolhás" nélküli állapotra készül, de a feliratok (melyek könnyen cserélhető matricák) még utalnak a magasabb kocsiosztályra. Ennek az átmeneti állapotnak azért van létjogosultsága, mert 1. osztályú kocsi 2. osztályúvá minősétéséhez a bürokrácia is megkéri, ami neki jár, konkrétan a jármű típusengedélyét, hatósági bizsgáját érinti egy ilyen átalakítás, ami nem két fillér.

2035AB_2.jpg

Frissen felújított 39-30-as középszámú AB (első-másodosztályú) kocsi a szegedi IC-ben. Az első osztályt csak a szám jelzni, de az ablak fölött ott a fehér csík.

Itt kell szót ejteni az első osztályúból másodosztályúvá avanzsált egykori 19-05 középszámú Ap, most 29-05 Bp szám- és betűjelet viselő termes kocsikról. Ezek a kocsik a személy- és sebesvonatok első osztályai voltak, egyszínű kék festésben, fehér oldalcsík nélkül (nem távolsági gyorsvonati funkció), csak az első osztályra utaló sárga csíkkal az ablak fölött. Átlényegülésük a sárga csík eltűnésével járt mindössze, egyéb nem változott. Az elmúlt pár évben azonban új feladatot kaptak az akkor Kelet-Magyarországon lakó kocsik, és gyorsvonatokat állítottak ki belőlük, melyek a 80-as és 100-as vonalakon járnak. Az imént említett felújítási hullámba ezek a kocsik is belekerültek, és a tavalyi nyári szezonban a Balaton déli partján is gyakran előfordultak. A színterv egységességére törekvés szépen látszik: a távolsági új funkció miatt megjelent a fehér oldalcsík, és a halberstadtiról dizájnolt ablakok feletti keskeny csík is. Szerintem igen mutatósak lettek, és a magam részéről ezt a színtervet alkalmasnak tartom a továbbiakban is a távolsági kocsipark színezéseként megtartani.

2905Bp.jpg

Mutatós lett a 29-05 Bp kocsi is, ez az ablak fölötti csík megdobja a megjelenést.

Közel sincs a sztorinak azonban vége, a jövő héten a nemzetközi és InterCity kocsiparkkal folytatjuk, az izgalmak majd ott kezdődnek...

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr165777452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

innovation 2014.01.23. 09:00:31

Visszaolvastam a korábbi írásokat is. Valaki egyik kommentben írta, hogy a villany legyen kék, a diesel a piros. Nohát, eddig lövésem nem volt, mi alapján színezik a kocsikat. Az egész egy nagy kavalkád. Aztán azt is írták, hogy megszokta az ember, hogy a Volvo busz megáll a St. Gellért téren, aztán kiderült, dehogy. Amóta össze-vissza cserélgetik a buszokat, a kijelzőt kell nézni - már, ha van.

Támogatnám a MÁV-ot abban, hogy egységes arculattal rendelkezzék, de ez a kék szerintem nagyon gáz. Persze, ez szubjektív. Főleg a szürke csíkokkal.
Nekem nincs bajom a pirossal (és a bordó RailJettel), de minél előbb el kellene gondolkodni az egységes színezésen, mert - remélem - hamarosan jönnek a magáncégek és azoknak is lesz saját színezése.

Egyébként nekem bejön még a GYSEV és a felvidéki RegioJet színezés is.

A végére kérdés: esetleges olajzöld visszacsempészése? Mit gondoltok?

padorjan 2014.01.28. 11:40:22

@innovation: "minél előbb el kellene gondolkodni az egységes színezésen, mert - remélem - hamarosan jönnek a magáncégek és azoknak is lesz saját színezése"

A ČD is elindult ebben az irányban, aztán kb. minden tizedik kocsira egy újabb verzió kerül(t). Náluk a Praha-Ostrava vonalon 3 szolgáltató versenyez: a színes, a sárga és a fekete. :)

Aureliano Buendía 2014.01.28. 17:17:59

Ismét egy remek cikk, mondhatni hiánypótló, de akárcsak a többinél, itt is az az érzésem, hogy túl rövid volt.

Pl. érdekelne a háttere annak, hogy mikor és milyen megfontolásból hagytak fel az olajzöld festéssel.

A fehér/szürke/stb. csík ezek szerint eredendően a távolsági (gyors)vonatokat jelölné. Érdekes amúgy, hogy az új festésnél már túlhúzzák ezt a csíkot az ajtó vonalán.

Első kép Gyimesbükk?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.28. 17:42:24

@padorjan:

Jelenleg nem a többszolgáltatós modell fele húzunk.

Pedig a szabad verseny jót tenne az áraknak.

Nálunk verseny helyett központi bizottságokban döntenek az árak csökkentéséről, csak a hozzá társult vízfej nem lesz kevesebb.

harmadik utas 2014.01.28. 18:40:38

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Az nem egyértelmű, hogy az árak milyen irányban mozdulnának szabad verseny esetén, de nem valószínű, hogy lefelé. A bevételek ugyanis meg sem közelítik a kiadásokat, üzleti szempontú árcsökkentés ezen nem biztos, hogy segítene.

totii 2014.02.01. 23:59:01

Borzalmasak ezek a narancsszínűre festett részek belülről, ketrechatást keltenek bennem.

otomatik portakal 2015.06.26. 10:21:51

Az kimaradt a leírásból még - pedig az utolsó előtti fotó jól személteti - hogy a "halberstadti" színterv további hozadéka a csíkok kifuttatása a homlokfalig és az ajtólapok szürke színe a kalapácslakk helyett. Ez is sokat dob a látványon.
süti beállítások módosítása