Fél éve rendelkezem a közalkalmazottak utazási utalványával. Eme A4-es méretű „sajtpapír” használata során – a díjszabási terület iránt érdeklődőként – meglepő tapasztalatokat gyűjtöttem össze. Valószínű, hogy a néhány tízezer felhasználó szinte mindegyike számára természetes dolgokat figyeltem meg, vagy kollégáim, pályatársaim álla is leesik néha a csodálkozástól? Hiszen ki szeretne hozzám hasonlóan, a kákán csomót keresve, az utazási utalvány kezelésének meglétével, vagy szabályosságával kapcsolatosan érdeklődni? Hiszen a jegy fele annyiba került – innentől pedig a többi már nem tartozik az utasra. Én viszont úgy gondolom, ideje kicsit jobban körbejárni a témát. Hogyan igazolható a kedvezmény? Hogyan (nem) jut a pénzéhez utána a közlekedési szolgáltató? Jó-e ez a kedvezmény ebben a formájában? Blogunk igyekszik most is szakmai oldalról közelíteni a kérdéshez: éppen ezért, a kedvezmény indokoltságával kapcsolatosan a politikai jellegű kört elkerüljük – de bízunk benne, hogy így is érdekes olvasmány lesz.
A közalkalmazottak utazási kedvezményét a 85/2007-es kormányrendelet változtatta meg utoljára. Ezt megelőzően a vasút bocsátott ki évente megújítható arcképes igazolványt, melyet hologramos matricával lehetett érvényesíteni, és felmutatása mellett lehetett a MÁV vonatain 50%-os kedvezménnyel jegyet váltani. (A GYSEV utazásokhoz egy kiegészítő lapra volt szükség). Az autóbuszokon ilyen jellegű kedvezmény, a változás időpontjában nem volt.
A középső vonat még fél áron is drága: a kedvezmény az IC pót- és helyjegyre nem vonatkozik
A kormányrendelet kiterjesztette a kedvezményt az autóbuszokra is, azonban a javaslat előkészítőinek szándéka szerint egyúttal korlátozta volna a használatot, mégpedig évente 12 darab, menettérti utazásra. A rendelet megalkotásának és elfogadásának gyors tempója mellett nem volt alkalom (és megkockáztatom: talán szándék sem) szakmai vitát folytatni a tartalmáról, és gyakorlati működésének pontos szabályozásáról: sebtében összedobott lett, ugyanakkor mivel „szent tehén” témának tekinthető, azóta sem módosítottak rajta.
A 12 menettérti utazás két „célcsoportja” elég jól körülhatárolható: olyan közalkalmazottak számára készült, akik alkalmilag (de főként: hivatalos céllal) szállnak vonatra, vagy pedig magán céllal, évente néhány alkalommal megtesznek egy-egy menettérti utat (például rokonlátogatásra mennek, vagy leugranak kitakarítani a nyaralót). Előbbi csoport esetében a kedvezmény azt a burkolt célt szolgálja, hogy elkerülje azt, hogy ezek az utasok valamely állami intézményen keresztül „követeljék” utazásuk költségének megtérítését, bár több területről gyűjtött tapasztalatunk szerint ha egy közszolga hivatalos céllal száll vonatra vagy buszra, legalább akkora eséllyel vásárol teljesárú jegyet a munkáltatója nevére, mint kedvezményest a sajátjára. Ne feledjük, a közszférában dolgozóknál már csak a nekik munkát adó intézmények szegényebbek…. Vegyük az alábbi példát: ha egy tanár elvisz egy iskolás csoportot kirándulni (tanítási időben, és a pedagógiai programban rögzítettnek megfelelően), akkor valószínűleg joggal kérhetné, hogy utazási költségét térítsék meg. De ugyanekkor már a diák szülője is mondhatná: a kirándulás költségét állja az intézmény (és fenntartója). Mit lehet hát tenni? Legyen ugyanakkora kedvezménye mindenkinek: akkor diáknak, tanárnak egyforma összegbe kerül az utazás, így reklamálni nincs miért. A magán célú utazások „támogatása”, a mellett hogy egyik-másik kevésbé fizetett közszolga számára már jelentős megtakarítást jelent, egyben szimbolikus is: amíg létezik, nincs miatta konfliktus. Mivel a szféra dolgozóinak egy jelentős része valójában nem használja fel az utalványát, számukra mindegy hogy mennyi járat indul, vagy éppen kell-e rájuk gyorsvonati pótjegy, tehát egy bizonyos határig, a megrendelő a kedvezmény megtartása mellett javíthatja a mutatóit, érdemi tiltakozás nélkül…
A rendelet azonban nem számolt két másik utascsoporttal: több olyan állami cég működik, melynek dolgozói nem a hagyományos munkarend szerint dolgoznak. Tehát például csak havonta néhány alkalommal kell beutazniuk bizonyos útvonalakat, vagy éppen néhány, egymást követő napon folyamatosan ingáznak. Számukra a havi bérlet vásárlása nem lenne indokolható. Ezen kívül ott vannak még azok az utasok is, akik (személygépkocsi híján) gyakrabban utaznak, mint évi 12 alkalom, és esetleg többnyire csak rövid vagy közepes távolságokat.
Nyári idill Tapolcán - Szabadidős célra is használható a kedvezmény
Az utóbbi csoporthoz tartozom, de azzal kiegészítve, hogy szívesen járok el kirándulni, így az átlagnál többet utazok. Ezért már két éve úgy döntöttem, hogy vasútra megváltom a Start Klub kártyát, az utazási utalványt pedig csak autóbuszra, illetve egyéb közlekedési eszközökre (HÉV, hajó) szeretném felhasználni. Az elmúlt fél év során nagyjából kéttucatnyi alkalommal szálltam buszra, és kétszer mentem HÉV-vel. A 12 rubrikából 5-öt „sikerült” felhasználnom. Arról természetesen előzetesen is tudtam, hogy nem minden alkalommal kezelik az utalványt, azonban a várakozásaimat így is alulmúlták a tapasztalatok.
A hivatalosnak tűnő információk szerint akkor tekinthető érvényesnek mindez, ha a jegyre dátummal együtt felvezetik az utazás útvonalát. Ilyenből azonban csak egyet sikerült begyűjtenem: Békásmegyer és Szentendre között utaztam HÉV-vel. Az első néhány utazásnál, „naiv, új ügyfélként” kértem a jegy kezelését. Néhány reakció, Volán-járatokról:
- (Vasi Volán, környéki járat): - Nem, nem írok rá semmit. Majd a kolléga visszaútban.
- (Vasi Volán, másnapi visszaút, fiatal sofőr): - Most ezzel mi a f*szt kezdjek? Jöttök itt mindenféle papírokkal. Nem tudom, mit kell velük csinálni. (Végül kezelte, megegyezés alapján rendszám, járatszám, dátum megadásával)
- (Mátra Volán, környéki járat): - Nem szoktunk erre írni. De ha az utas ezt kéri…! Nem tudom egyébként, mit írjak rá…
- (Volánbusz, távolsági járat):
- Igen, elvileg kellene kezelni…
- Egy járatszámot nem írna rá?
- Nem.
- Ellenőrzést nem kapunk?
- Remélem, nem.
A "rettegett" ellenőrzés végül egy Vérteses távolsági járaton esett meg. Indulás előtt éppen kiveséztem a témát a jármű vezetőjével, aki meg is mondta, hogy miért nem kezeli: az én A4-es papírom a szabályosnak nem tekinthető, hiszen csak a pecsét van rajta, de nem a hivatalos, vízjeles okmány. Arra a kérdésemre, mennyit látott már a hivatalos típusból, azt válaszolta hogy egyik város környékén valamelyik vállalatnál mindenkinek ilyenje van, de egyébként nem sokat… És az ellenőr a papírt aztán szó nélkül nyújtotta vissza nekem.
Ne siessünk el a járművezető díjszabási ismeretei mellett! Semmilyen vízjel meglétét nem írja elő a jogszabály, sőt semmilyen formai követelményt nem támaszt: legyen rajta megfelelő számú bélyegzési hely és tűnjön az irat eredetinek (a kiállító intézményben erre jogosult vezető aláírása és az intézmény bélyegzője a kötelező). Ez tehát nem túl sok elvárás, de a felhasználók és a közlekedési társaságok munkavállalói mégis sokszor belezavarodnak. Hogy csak két szélsőséget említsünk: tapasztalataink szerint fegyveres/rendvédelmi szerveknél divatos, hogy az ezredes kartárs nem szeret (nem tud?) aláírni, ezért újból és újból aláírás-bélyegzővel próbálkoznak, amit a vasúton a jegyvizsgálók azonnal 8000 Ft-os pótdíjjal jutalmaznak; másik, szintén vasúti példa, amikor a jegyvizsgálók között elterjedt az a teljesen alaptalan legenda, hogy a cégszerű aláírás mindig kettős aláírás, ezért az összes, csak egy aláírást tartalmazó utalványt megfogták…
Hamisítható-e egy ilyen utalvány? Megkérdeztem azt a kollégát, aki a munkahelyemen ezekért felelős. Ő határozottan állította: nem nagyon van olyan kiskapu, melyet kihasználva megkockáztatná, hogy illetéktelen számára ilyen utalványt kiállítson. Másik információforrásom pedig évek óta „bizniszel” magának ilyen utalványt: valamely „elfekvő” típusú középiskolából, évenként még a sorszámot sem cserélik le rajta. Hogy itt miért merik megtenni? A válasz valószínűleg az lehet, hogy a problémás diákoknak fenntartott intézményeknél eleve elnézőbbek a szabálytalanságokkal szemben, és ez az adminisztrációnál is tetten érhető. Harmadik tapasztalat a blog egy másik szerzőjéé: az általa ismert intézmény gazdasági irodájának egyik asztalán név nélkül, de aláírva, bélyegezve mindig található pár tucat utalvány, melyből mindenki annyit visz el, amennyit nem szégyell. Betelik egy hónap után, na és?
Láthatjuk tehát: adott egy könnyen megkérdőjelezhető hitelességű okmány, melyet a járművezetők többsége nem kezel, és van, hogy nem is tudja pontosan mit kezdjen vele (többen állítják, hogy szóltak is neki: nem kell kezelni). Ahol írtak vagy pecsételtek rá valamit: az egyik budapesti elővárosi pénztárban, igaz a pecsétet visszaútként kaptam, egy három héttel korábbi, más országrészben tett utazáshoz. Egy pecsétet nyomott rá a Kunságos 266-os vezetője, akiről előzetesen külön is tudtam: szigorúan veszi a papírozást. A Budapestről késő este rajtoló távolsági járat vezetője is pecsételt egy visszautat: azt ugyan ő nem tudhatta, hogy a két nappal korábbi dátum mellett álló négyjegyű szám micsoda. Én sem tudtam volna utólag, ha nem tűnik fel még akkor, hogy ez a HÉV-kalauz azonosítója…
Kecskemétről Miskolcra: egy bélyegzési hely, vagy egy sem?
A tapasztalatok arra mutatnak (megerősítve más források által is), hogy a nagyobb távolságot megtevő járatokon és a Volán-pénztárakban többnyire szigorúbban tartják magukat a szabályhoz, és nagy a fegyelem a HÉV-en is.
Vasúton sokkal rendezettebb a helyzet, nem csoda, hogy a „pecsételős utasok” körében az autóbuszok népszerűbbek ott, ahol mindkét eszköz elérhető. A MÁV-START-nál és a GYSEV-nél ugyanis már vásárláskor bélyegezni kell a pénztárban, a jegyvizsgáló pedig anyagilag eléggé motivált abban, hogy az elmaradásokat felfedezze. Tapasztalataink szerint felülellenőrzés (vasútul: „vizsgáló főkalauz” megjelenése a vonaton) is gyakoribb, mint a volánoknál, ezért az érdekelt kollégák nem szívesen kockáztatnak. Lazaság, felületesség zsúfolt, rövid távon közlekedő elővárosi vonatoknál kaphat teret (az automatából váltott jegyek esetében is, nem csak a vonaton történő jegykiadásnál) vagy olyan kombinált, bonyolult, több buszt és vonatot érintő utazásoknál, ahol a rengeteg kezelés már olvashatatlan.
Mi kerüljön aztán a kezelés során a papírra? A szabály ugyanis kimondja: a közlekedési eszközök közötti átszállás megengedett, és egy utazásnak tekinthető. Ha feltételeznénk, hogy mindenki szabályosan kitölt mindent, elég egy oda-vissza utazás mondjuk Dobogókőről Ceglédre (busz-HÉV-vonat), és már az odaút végére tele is lesz a rubrika, nincs hová írni a visszautat. Nem próbáltam még olyat, hogy álló nap utazzak, közben többször közlekedési eszközt váltva, kacifántos útvonalon: de azért elgondolkodtam, mit kezdene vele a vasúti jegypénztáros, ha mondjuk egy nap harmadik vonatútja végén (közbeiktatva két buszozást) elé tolnám a nálam lévő jegyet, bizonygatva hogy ez bizony még az odaút…
A kedvezmény elvileg menettérti útra érvényes. Ha a vasúti pénztáros mondjuk Várpalotán szigorú, akkor mondhatja az utasnak, hogy a budapesti visszaút előtt mutasson egy odaúti jegyet. Ha az történetesen Pétfürdőre szólt, akkor viszont jöhet az újabb rubrika. Ekkor mondhatja azt az utas, hogy akkor adja Pétfürdőtől…?
Az eddig leírtak azt mutatják: ezzel a szociálpolitikai jellegű kedvezménnyel sok baj van. Hogy mi legyen a jövője? Az utas, a közlekedési szolgáltató, és az állam szemszögéből, folytatjuk majd a vizsgálatot, egy következő bejegyzésben.