Hova megy ez a vonat?

Skanzennel a skanzenbe – a stockholmi Djurgårdslinjen

2015. január 15. Szerző: Ellátott utas

Az elmúlt hetekben-hónapokban keletkezett skandináv villamosos cikkeinket összefoglalva kijelenthetjük, hogy mind Dániában, mind Svédországban nagy pusztítást vittek végbe a villamoshálózatok között – de az ottani közlekedésbarátok nem hagyták ezt annyiban, s a megszüntetett üzemek járműveinek új „életteret” alakítottak ki egykori vasútvonalakon a fővárosoktól több-kevesebb távolságra. A járműpark összetételében, az infrastruktúrában és a jövőképben már találhatunk különbségeket – a legnagyobb viszont akkor kerül a szemünk elé, ha a nosztalgiaforgalmat nemcsak ezen vonalakon nézzük. A svédeknek ugyanis sikerült a fővárost is újra „belakniuk” villamosokkal – nem is akármilyen eredménnyel.

p1010473.JPG

Malmköping bemutatásakor már szóltunk arról, hogy a jobb oldali közlekedésre való 1967-es átállás mennyire megtépázta a villamoshálózatokat – különösen igaz volt ez Stockholmra, ahol csak néhány külvárosi, HÉV-szerű szakasz maradt meg, azok is nagyrészt egymástól külön-külön. A végzet nem kerülte el a legrégebbi vonalat, a pont kilenc évtizedet megért 7-est sem. Ezt a viszonylatszámozás előtt még Djurgårdslinjen-ként, azaz állatkerti vonalként emlegették, miután a hasonló nevű szigetet kötötte össze a belvárossal. (A név egy kicsit félrevezető, hiszen inkább a királyi vadaskertre utalt, ott azonban a mai napig nem találunk olyan állatkertet, amilyen a hazai köztudatban él – erről azonban később.)

p1010623.JPGA szigetre beérve mindjárt ez a kapu fogad, ami múltról és jelenről is sokat elárul

p1020207.JPGA parti útszakasz egyik elegáns szállodája mellett jut hely bőven közútnak, villamosnak és a gyalogosoknak is

p1020289.JPGA kötelező fotótéma a Djurgårds-hídon lévő villamos a túlsó part házsorával és a híd kandelábereivel

p1010166.JPGPanoráma a szigetről:  a bal oldali tornyok közül az első és a harmadik az óváros fő templomai, a középső homlokzat a királyi palotáé, míg a jobb oldali torony a városházához tartozik.

A sziget nemcsak az ottani zöldfelületek miatt vált kedvelt kirándulóhellyé a stockholmiak majd a turisták körében. Itt nyitották meg 1891-ben a Skansen-t, amelynek a neve azóta is a szabadtéri néprajzi múzeumot jelenti sok országban, így nálunk is. A Nils Holgersson utazásaiban is szereplő, ma már több mint 30 hektáros hely sokkal több, mint néhány egymás mellé rakott parasztház: számos korhű műhelynek ad helyet, különféle rendezvények helyszíne, és még egy vadasparkot is berendeztek itt az ország jellegzetes állatai számára. Egy kisebb „rendes” állatkert is csatlakozik önálló tárlatként, itt azonban hiába keresnénk főemlősöket, nagymacskákat vagy vastagbőrűeket (az utolsó elefántok 1992-ben távoztak) – de azért vannak például páviánok, lemurok, szurikáták, és az akváriumok, terráriumok lakóiból is széles a választék.

p1010007.JPGVan persze itt is rusztikus épület...

p1010024.JPG...meg persze szélmalom (csak azok a kordonok...)

p1010162.JPGAz összeesküvés-elméletek híveinek kedveskednénk ezzel a májusfával, a megfejtéseket a kommentek közé várjuk...

p1000913.JPGCsak az a fránya bankkártya-terminál ne lenne a pékségben... akkor még a villamosított petróleumlámpa (vö. betontalpfa és fém faház) se tűnne fel...

p1000927.JPGCsendélet a kárpitosműhely előtt...

p1000966.JPG...bent pedig a régi gépeken még ma is készülnek bútorok!

p1000931.JPGA transzmisszió hajtotta gépek mellett az áramellátás korhű kivitelezésére is nagy gondot fordítottak!

p1010003.JPGKisvárosi főtér telefonfülkével és benzinkúttal...

p1010009.JPG...meg hétvégi házacskák egykori lakóikkal.

p1010012.JPGSok giccs kis helyen is elfér...

p1010011.JPG...de odabent végre bizonyítékot kapunk arra, amit mindig is sejtettünk a "keksz" helyesírásáról!

p1000906.JPGValószínűleg George Lucas is járt itt, mikor Jar-Jar fajtabesorolásán gondolkozott...

p1010032.JPGA kiállítás területén ezt a kisnemesi kúriát is felépítették...

p1010034.JPG...s láthatjuk, hogy azért azoknak is volt pénzük és ízlésük.

p1010167.JPGSkanzenvasút itt nincs, csak "skanzensikló"...

p1010226.JPGA nyílt tánctéren épp oldie-partit tartottak ahhoz illő zenekarral és közönséggel

p1010050.JPGA már említett vadludakból több van az egész városban, mint galambból - és nem nagyon zavarják őket a körülöttük lévő emberek sem.

p1010088.JPGNéhány a Skansen állatai közül: elsőként a rozsomák, amelynek kapcsán csak annyit mondanánk: Szomszédok vs. X-Men 1:0...

p1010119.JPGVan itt még jávorszarvas is, az autósok megnyugtatása érdekében jól bezárva...

p1010122.JPG...a halászás és a kukázás között félúton megrekedt medve...

p1010156.JPG...meg rénszarvas is, de egyiknek sem vörös az orra.

Ha a Skansen nem lett volna elég látványosságnak, a szigeten ott van még két kastély, a Gröna Lund nevű vidámpark, a néprajzi témájú Nordiska Museet… meg az 16xx-ban elsüllyedt, majd 19xx-ban kiemelt Vasa hadihajó múzeuma, és a legújabb turistacsalogató, az ABBA-múzeum (a svéd könnyűzene más alkotóit is bemutató pop-rock kiállítással szimbiózisban). Még néhány kisebb attrakciónak számító múzeummal együtt ez már elég ahhoz, hogy tömegeket vonzzon oda a belvárosból – távol a fő metróvonalaktól.

p1010489.JPGA Rosendal kastélyt Napóleon egykori marsallja, a XIV. Károlyként trónra emelt Bernadotte számára építették, így belsejében is az empire stílus dominál.

p1010533.JPGAz előbbi király dédunokája, Eugen herceg legkisebb fiúként nem kerülhetett trónra, de a közeli Valdemarsudde kastély szellősebb szecessziós stílusával ő is maradandót hagyott a stockholmiak számára. Jó ízlése érthető, hiszen festő volt...

p1010227.JPGA Gröna Lund "csak" egy vidámpark, de attól még a helyiek szeretik...

p1020287.JPGIsmét villamos a hídon - a háttérben lévő toronyrengeteg mind a Nordiska Museet-hez tartozik

A város vezetése még a ’70-es években rájött, hogy nem lenne butaság ide ismét villamost járatni – de erre egészen 1991-ig kellett várni. A belső végállomás a belváros széli Norrmalmstorg lett, a rakparton és a szigeten lévő sínek azonban az eredeti nyomvonalat követték, és egy jókora hurokban fordultak meg a Valdemarsudde kastély mellett – de a Skansen előtt is kialakítottak visszafogási lehetőséget. Az ismét 7-esre számozott vonal csak januártól márciusig állt le, igaz viszont az is, hogy a nyári hónapokon kívül csak hétvégeken közlekedett - ez a közlekedési rend ma is megvan, a régi kocsik 11 órától legalább 17 óráig (nyáron azonban még egy két órával tovább is) járnak, 12-től 30 percig terjedő követési időkkel. A járműpark gerincét kezdettől fogva a főváros számára épített két- és négytengelyes ASEA-gyártású motor- és pótkocsik jelentették, amelyek mellett a Göteborg-ból átvett Mustang-szerelvények teljesítettek szolgálatot. (Ezekre azért esett a választás, mert még „őshazájukban” át lettek építve jobb oldali közlekedésre, és fővárosi társaikkal ellentétben volt belőlük bőven.) Az egyik Mustang-pótot külön attrakcióként kávézónak építették át, ennek állandó vontatója egy Oslo-ból átvett motorkocsi lett.

p1020184.JPGNéhány hibától eltekintve ez a kép akár 85 évvel ezelőtt is készülhetett volna...

p1010613.JPGA motor- és a pótkocsi is a '30-as évek stílusában lett helyreállítva.

p1010698.JPGEz a "két szoba - konyha" becenevű középbejáratú pótkocsi csak néhány évvel fiatalabb a fenti kéttengelyeseknél, de már egy későbbi kort idéz, amikor a nagy négytengelyes kocsik által vontatva a később metróval felváltott gerincvonalakon mozgatott meg nagy utastömegeket.

p1010690.JPG Tényleg van benne valami HÉV-es érzés...

p1010658.JPGItt látszik, hogy a pótkocsikat könnyű dolog volt átépíteni balról jobbra... csak a csatlást kellett átfordítani, meg az üléseket!

p1010673.JPGA dupla (sőt, egyes kocsikon tripla hátsó ajtó és a mellette lévő kalauzülés sem hagy kétséget afelől, hogy ez régen a vége volt...

p1010662.JPGA Mustang-típus a Stuka és az UV kortársa volt, ez látszik a belsejében is.

p1010663.JPGEgy újabb lehetőség az utasok beugratására a villamoson elhelyezett kormánykerékkel...

p1180012.JPGAz előző képeken kékben szerepelt motorkocsi öt évvel ezelőtt - amikor Magánvasutas szerzőtárs járt a svéd fővárosban - még ilyen reklámszíneket viselt!

2009_0822_165645.jpgSzintén 2009-es kép az azóta ugyanúgy bekékült norvég bevándorlóról...

2009_0822_151627.JPG...de a mögötte lévő kávézó-pót is színt váltott már azóta. De a csésze még mindig ott a tetején!

A vonal „köldökzsinór” szerepe eléggé kínálta magát ahhoz, hogy a közforgalom számára is hasznos legyen… és már a megnyitás évében is megfordult rajta egy modern jármű, az AEG brémai alacsonypadlósa. (Ezzel aztán később is lehetett utazni Svédországban, mert Norrköping megvásárolta.) 1995-ben az akkori vezető gyártók mindegyike lehetőséget kapott, hogy a legújabb kocsikat bemutassák itt, annak reményében, hogy valamelyikük elnyeri a külvárosi vonalakra a járműszállítási jogot. Egy évtizeddel később viszont már komoly elhatározás volt a mindennapi üzemre, és ez újabb teszteket eredményezett… majd 2010-ben munkálatokat is. A teljesen felújított pálya és a kibővített remiz mellett a vonalat is meghosszabbították a Sergels Torg-ig, amely az egyik széle a főpályaudvart is magába foglaló hatalmas metró-átszállóhelynek. (Nem tettek le azonban arról sem, hogy a közeljövőben legalább a pályaudvarig érjenek el a sínek - a munkálatok nemrég kezdődtek meg, és 2018-ra ígérik az átadást.) A hat Flexity (azaz Bombardier-gyártású) motorkocsit azonban ugyanúgy a villamosbarátok klubja üzemeltette, de már egy rendes cég keretében. Egyetlen komolyabb eltérés azonban a mai napig van egy „mezei” villamosüzemhez képest: valamennyi kocsin van kalauz!

p1010605.JPGA Flexity-k eredetileg feketék voltak arany csíkokkal, de egy-két évvel később ők is megkapták a kék színt.

p1010603.JPGEz a tuja az ABBA-múzeumot reklámozza: a rajta lévő macskák a kvartett egyik kultikus fellépőruháját díszítették, amely természetesen szintén megtekinthető a kiállításon.

p1010476.JPGA hat kocsi mellé nyaranta mindig jön egy kisegíteni Norrköping-ből, ahol ugyanez a típus közlekedik. Korábban teljesen megtartották a narancssárga-fekete színeket rajta, most azonban csak "álarcot" kapott - de a kijelző akkor is elárulná, ha teljesen kék lenne!

A nosztalgiakocsik forgalmát ebben az új korszakban 7N viszonylatszámon fenntartották, de már csak a Skansen-ig… viszont normál tarifával. A régi kocsik némelyike ugyan kiszorult Malmköping-be, de cserébe egy gyártáskori állapotára felújított nyitott peronos szerelvényt is forgalomba állítottak.

p1000897.JPGAz új időket új viszonylatszám és végállomás is fémjelzi...

2009_0822_151001.JPG2009-ben még ez a pótkocsi is a fővárosban járt...

p1020682.JPG...most azonban ez is Malmköping lakója.

p1010722.JPGA nyitott peronos égszínkék motorkocsi sem jöhetett máshonnan, mint az ASEA-gyárból... pont tavaly 110 éve

p1020175.JPGA pótkocsija pont egy évszázada követte... a színterv egyébként a Stockholmi Déli Villamostársaság arculatát idézi fel - volt mellette egy északi is.

p1020136.JPGA nagy ablakok, a sok szép fa és a nyitott peron könnyen kedvenccé teheti ezt a pótkocsit...

p1020155.JPG...s a másik nagy előnye, hogy a '20-as évek szerelvényében is képes a kapacitást növelni. Záróképünkön a szerelvény ismét a Norrmalmstorg felé halad, a háttérben újra a Nordiska Museet.

Ebben a páratlan karriert befutott villamosüzemben sokkal több potenciál rejlik még, amelyről a város többi villamosvonalához kapcsolódóan is meggyőződhetünk majd – de mielőtt ezt megtennénk, még a belváros környékén is érdemes lesz körülnéznünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr837071601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.06. 13:16:46

A májusfához csak annyit, hogy ezt midsommarkor (nyári napforduló, a svédek egyik legnagyobb ünnepe) szokták használni, betekerve friss nyírfa(nyárfa?)ágakkal.De hogy miért van rajta zsidó- és kommunista csillag, azt passzolom.Pedig guglival is rája kerestem, de nem jött semmi releváns infó...
A poszt kitűnő, grat és kösz.
süti beállítások módosítása