Hova megy ez a vonat?

Vizesnyolcas

2015. július 09. Szerző: feketén villogó térközjelző

Kánikula, nyár, egy kis zápor még megfér egymás mellett, a szerda délelőtti helyenkénti 40 fokos meleget ítéletidő váltotta délután. Engem fél ötkor a Déli pályaudvaron ért el a vihar, a máskor szokásos 35 perces hazajutásomból 180 perc lett. Nézzük az események közlekedési vonat(k)ozását!

dsc09024.JPGSemmi sem indul, semmilyen késés nincs kiírva, egy kósza vonat érkezik a szakadó esőben. A volt postavágányok helyén sín-úszta-tó alakult ki, lassan a sínfej sem látszik ki a víz alól, az ott várakozó Dezső valószínű fel fog fázni. A víz az Alkotás utca felől érkezik.

16:40: Kezd szakadni, "miazhogy", ömleni az eső. Sem a martoni kirohanóst nem engedik el, sem az utána következőket. Úgy 30 perccel később egy jegyvizsgáló végigszalad a vonaton a következő kérdéssel: "Érd alsó helyett Érd felső jó? Akkor szálljanak át a 12-esen várakozó S40-esre, az indul előbb." Meg is tettem, mint ahogy a nép nagyobbik része. Eltelt még vagy 20 perc, erre elküldték a martonit...

dsc09030-34.jpgKözben kerültem egyet a kijelzők felé, egyesével elkezdtek megjelenni a késések. Olyan jó "mávosan", egy perc alatt (17:57-17.58) ennyi volt a változás, de tényleges köze a valósághoz semmi sem volt...

dsc09035.JPGEltelt 18:15 is, semmi sem indul, a következő közjáték az S10-esek utasait érinti: Bemondja a hangos, hogy perceken belül indul a vonat Komárom felé a 11-esről. A korábbi indulású, már legalább egy órája a 7-esen várakozó S10-es vonat utasaihoz kezdetben senki sem szól, óh, majd elmegyünk nélkülük, ők biztosan ráérnek.

dsc09038.JPGAzután jön egy sárga mellényes állomási kisegítő, aki értesíti őket és megindul a 7-11 közötti utasáramlás a vágányokon át. Ekkor már csak szemerkél, így nem tűnik lehetetlen feladatnak a vállakozás. Kitömjük. Sokan a korábban az S30-asnál "beetetettek" közül is átpártolnak ide, ők praktikusan Kelenföldig szeretnének eljutni. (18:17)

dsc09039.JPGTelik az idő, a vonat nem indul. Mert elromlott. Csak úgy. Következmény, hogy a néptömeg visszamászik a 7-esre, mert mégis az indul. (18:32)  És tényleg, kb. még 10 perc eltelte után megindulunk.

dsc09044.JPGKelenföld a színház és cirkusz következő állomása. (18:47) Én csak eddig jöttem, de előre is sajnáltam a kimaradt három vonat utasait, akik ezzel az első kitömött reménysugárral mentek haza. Kiírás szerint ez volt a  késés nélküli 16:58-as S10-es. Itt várt még egy veszprémi gyors (ind: 17:07), egy battai kirohanós (ind: 16:32), meg egy gárdonyi bokorugró, de kiírás szerint a 16:22-es füredi sebesnek volt álcázva. Késés kiírva csak legutóbbi helyen 20 percben volt.

dsc09047.JPGKelenföldön a peronhoz vezető mozgólépcsők is szolidárisak. Ha lassabban ér fel az utas, akkor talán nem tömik ki annyian a vonatot, vagy csak beázott?

dsc09048.JPGAz aluljáróban lévő kijelzők is csak 15-20 perc késésről tettek említést.

dsc09049.JPGA másik fele sem jobb, ide azért jutott egy darab +40, de kis számolás után belátható, hogy valótlan adat.

Nem voltak jobbak a BKK Futár kijelzői sem, csak az időjárás miatti megnövekedett követésről tájékoztattak, a tényleges indulásokról nem. Pedig a vezetőnél indulás előtt "pittyegett" a fedélzeti berendezés.

dsc09052.JPGAz estének nincs vége, a Péterhegyi úti alagút ismét kacsaúszta-tó, így az erre járó buszok Kelenvölgyön át nosztalgiáznak. Otthon kárfelmérés, két fa félig kidőlt, a szomszédban egy, de az vitte az elektromos légkábelt is.

A barack egyben, a paradicsom látszóra ép, soha rosszabb ne legyen a végeredmény. Inkább várok máskor is még két órát, csak a kertet kímélje az idő.

dsc09072.JPGMint az őrült, ki letépte láncát, vágtatott a víz a hagymán át...

Viharok voltak, lesznek, fa máskor is fog a sínekre dőlni, mint ahogy most is tette mindhárom délis vonalon. A jegyvizsgálók a várható indulásról érdemi infót nem kaptak, a kijelzőkön szereplő adatok használhatatlanok. Nem is a haváriahelyzet miatti késések okán szidnám a tisztelt vasúttársaságot, hanem ismételten a kritikán aluli utastájékoztatás miatt. Biztos én voltam a helikopter, hogy nem a gyorsabb M2-M4 útvonalon jutottam el a Déliből Kelenföldre, de ez legyen az én bajom...

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr557611268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2015.07.09. 08:50:30

Vérbeli vasútbarátnak kell lenned ahhoz, hogy tényleg nem metróztál inkább Kelenföldig, hanem a biztos szívást választottad. Az utastájékoztatásba való totális belesz*rásban a legjobb a MÁV, szerintem ki kellene találni végre valami különdíjat erre és megküldeni nekik. Mindenesetre köszönet a bevállalós szerepedért, legalább kaptunk egy jó kis blogbejegyzést :-)

Wasquez 2015.07.09. 13:49:01

Fasznak picsogsz. Ott a metró, menj legközelebb azzal.

biciklis bakter · http://hovamegyavonat.blog.hu/ 2015.07.09. 14:07:26

@Wasquez: Attól még a vasútnak kezdenie kellene valamit magával. Ha a villany nem is jön vissza, de a tájékoztatás terén odatehette volna magát, és mondjuk ha a kalauzok meg az egyéb személyzet nem röhögcsélne a peronok között ugrándozó utasokon, az hasznos lenne... Nyilván ha sietett volna a szerző, akkor elmegy metróval, de megnézte, mások, akiknek pl. nem pont a metró jó, hanem vonattal akarnak hazajutni, hogy jártak. És nem jártak jól.

wrstjnethn 2015.07.09. 14:07:54

Ha már nincsen csilli-villi utastájékoztató rendszer (vagy ha van de csak papíron szállította le a haver) akkor nem értem, hogy ilyen esetben miért nem lehet egy kollégát egy telefonnal lerugdosni a peronokhoz és ha tudja az irányító (vagy hívják bárminek), hogy melyik vonatot fogja meneszteni, felhívni, hogy legalább elüvöltözhesse az utasoknak.

De nem kell aggódni, a lisztferihegyi aprómajmok is ezt adták elő pár éve egy teljes repülőtér lezárás után, csak ott ugye kicsit nagyobb volt a tét, hova jutsz el mivel...

a Lojalista 2015.07.09. 14:20:52

Én is szívtam éveken át mint bejáró. Út 27 km, menetidő 50-.....perc. A Nyugatiban is az volt a divat, hogyha bármi gebasz volt, minden kijelző elsötétült és minden vasutasnak tűnő személy elbújt, nehogy mán az utas zaklatni kezdje..
De volt olyan "intelligens" kalauz /mozdonyvezető is aki káromkodva ordította le a pofátlanul tájékoztatást kérő utast.

Eudocimus Ruber 2015.07.09. 15:07:07

A Keletiben is ugyanez volt a helyzet. Csak a Wiener Walzert engedték el valamikor 22:30 után, de a többi vonatról semmit sem lehetett tudni. A kijelzőn kiírták az indulási időpontokat, csak a vágányok számát nem adták meg. Meg bemondták, hogy a nép menjen inkább busszal. A külföldiekkel senki sem törődött.

Netuddki. 2015.07.09. 15:24:35

Ez van ha nincs gazdája egy vállalatnak...

feketén villogó térközjelző 2015.07.09. 15:42:45

@Wasquez: Igazad van. Mondhatnám azt is, hogy tanultam belőle és máskor megyek metróval. De akkor nem lesz cikk. :-)

Más oldalról: A vasúttársaság ebből sem tanul. Ha nincs problémafelvetés, akkor meg olyan, mintha minden a legnagyobb rendben menne. Nem számítottam ugyan másra, de utólag sem bántam meg ezt a három órát.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2015.07.09. 19:45:46

@feketén villogó térközjelző: Trollokkal nem érdemes foglalkozni, biztos meleg van még a panelban és a munkahelyén is mindenki utálja, valahol ki kell adnia a gőzt, ha már ilyen szánalmas személyiség. :-)

László Makay 2015.07.09. 20:39:27

A 16.28-as Komáromi majdnem pontosan elindult, Kelenföldön felszállt egy rendőr és a második kocsi egy részéből elküldtek minket, mert kellett a hely 60 menekültnek, akiket Pécsről hoztak. Közben lecsapott a vihar, elment az áram az egész pályaudvaron!
Amikor elindultunk a rendőrök azt mondták a kalauznak, hogy ők nem hagyhatják el Bp. területét úgyhogy vigyázzon a nyomikra Bicskéig. Szegény srác csak lesett! Szakadó esőben megérkeztünk Budaörsre, ahol a menekültek nagy része leugrált a vonatról és elszaladt. A kalauzember felhívta budaörsi rendőröket, elmesélte mi történt, de a vonathoz nem jött ki senki pedig ott álltunk még vagy 30 percet (fa dőlt a sínre).
Nagyjából 1 órát késtünk Bicskéig, 13 menekült jött velünk, a többi úgyis Bécsbe akart menni!

László Makay 2015.07.09. 20:40:00

A 16.28-as Komáromi majdnem pontosan elindult, Kelenföldön felszállt egy rendőr és a második kocsi egy részéből elküldtek minket, mert kellett a hely 60 menekültnek, akiket Pécsről hoztak. Közben lecsapott a vihar, elment az áram az egész pályaudvaron!
Amikor elindultunk a rendőrök azt mondták a kalauznak, hogy ők nem hagyhatják el Bp. területét úgyhogy vigyázzon a nyomikra Bicskéig. Szegény srác csak lesett! Szakadó esőben megérkeztünk Budaörsre, ahol a menekültek nagy része leugrált a vonatról és elszaladt. A kalauzember felhívta budaörsi rendőröket, elmesélte mi történt, de a vonathoz nem jött ki senki pedig ott álltunk még vagy 30 percet (fa dőlt a sínre).
Nagyjából 1 órát késtünk Bicskéig, 13 menekült jött velünk, a többi úgyis Bécsbe akart menni!
süti beállítások módosítása