A címben szereplő német kifejezés egy helyi ételspecialitásra utal, amely a mi finomfőzelékünkkel lehet rokonságban: a különféle zöldségeket – leginkább borsót, répát és spárgát – vajban párolják, és ahhoz felvágottat vagy rákot adnak. Ezt két évszázaddal ezelőtt találták ki, hogy a napóleoni háborúk utáni kaotikus időkben „az adószedők és a koldusok ezt látva inkább más városokba menjenek”. Furcsamód manapság is sokan elkerülik a várost, pedig akár a tömegközlekedést, akár az építészetet és a kulturális adottságokat nézzük, nagyon is van itt mit nézni… lássuk is, hogy mik ezek.
A kerülő egyik oka, hogy hiába van szó méretéből adódóan vasúti csomópont, a Berlin vagy München felé tartó komolyabb útvonalak elkerülik, ezzel pedig inkább a környéki riválisok, mint Halle és különösen a hasonló méretű, de tartományi székhely Drezda jár jól. Ez a jelen érdemtelen a múlthoz képest, hiszen mégiscsak itt volt az első német távolsági vasútvonal végállomása 1839-ben (ez Drezdából érkezett, és az első mozdonyok egyike, a Saxonia rekonstrukciója legalább olyan érték, mint az Adler modern mása), és ma is itt áll a pont idén száz éves főpályaudvar, amely még ma is a legnagyobb vasútállomás Németországban.
Az eredetileg 26 vágányos pályaudvaron ma már csak 21 sínpárnál lehet vonatra szállni.... az épületben pedig egy jókora bevásárlóközpont is elfért.
A jobb szélső vágányokat egy parkoló miatt áldozták be, de a 24-est meghagyták egy járműkiállítás számára... itt vannak gőzösök, meg több villanygép is - ezt a '30-as években gyártották gyorsvonati mozdonyként, öt tengellyel, amelyből három hajtott...
A kortárs gyorsmotorvonatok közül volt "Leipzig" típus is, de ez a "Hamburg" - az egykori kormányzati jármű az ezredfordulón még egyébként üzemképes is volt.
A jövő szerencsére többet mutat… már 2013 decemberében megnyílt a City-Tunnel, amely a belváros fontosabb pontjainak is vasúti csatlakozást adott, és a nagy fejpályaudvar hátrányait kiküszöbölve egy átmenő S-Bahn-forgalmat is meg lehetett vele teremteni. 2018-ra pedig elvileg teljes hosszában elkészül az a nagysebességű vonal, amely Erfurt és Nürnberg érintésével 3 órára rövidíti le a müncheni eljutást. Ezen a vonalon találhatjuk majd egyébként az ország leghosszabb, több mint 8 km-es viaduktját is
Ezen a két évvel ezelőtti képen még nem lehetett lejutni az 1-2. vágányhoz... most azok az alagsorban futnak!
A CityTunnel-nek négy megállója van a föld alatt, amelyet az összes S-Bahn érint, 5-10 perces követési időt nyújtva ezzel.
Wilhelm-Leuschner-Platz... mi jut előbb eszünkbe róla, a pesti 4-es metró, vagy a berlini Nord-Süd-Tunnel?
A főtéren a régi mázsaház lejárója rejti most a megállót.
A vonal a felszínt a Bayerischer Bahnhof-nál éri el. Az 1842-ben megnyitott pályaudvarnak a fogadócsarnoka két évvel később készült el. A '70-es években forgalom nélkül maradt pályaudvar épületét az alagút építéséhez 30 méterrel odébb kellett tolni... majd vissza!
A Markt megállóhelyen a régi városháza az, amiben elsőként gyönyörködhetünk... a belváros viszont nem merül ki ennyiben.
Most azonban hagyjuk egy kicsit a vonatokat, és nézzünk körül a városban. Van is mit, hiszen mégiscsak Wagner szülővárosáról és Bach legfontosabb működési helyéről van szó, de a – német területen második legrégebbi – egyetemen Goethe is tanult, aki a Faust egyik legfontosabb jelenetét is Lipcsében helyezte el. Egy ilyen oktatási intézmény önmagában is jelenthetne szellemi életet, de nemcsak ez lehetett az oka, hogy Lipcse később a könyvek városává is vált, kiadók, nyomdák és illusztrátorok sokaságával.
A Tamás-templom...
...előtte pedig mi más is lehetne, mint Bach szobra. A zeneszerző földi maradványai is itt nyugszanak most, mivel az eredeti sírhelynek helyet adó Johanniskirche a bombázások martalékává vált...
...csakúgy, mint a Paulinerkirche, de utóbbi szimbolikusan, az egyetem épületébe integrálva azért újjáépült.
Lipcse egyik fő különlegessége a rengeteg passzázs...
...ennek közepén áll a Faust-ból is ismert Auerbachs Keller. Mefisztó pedig ilyen háttérrel tényleg mondhatja, hogy eladó az egész világ...
Sok passzázst modern házakkal sikerült gazdagítani...
...de utóbbiba még ezen a házon juthatunk be. Ha már itt tartunk... egy cikk szerint Budapesten a Párizsi Nagy Áruház azaz a Divatcsarnok az az épület, amely legjobban tükrözi Gotham City hangulatát. Nos, Lipcsében sok ilyet találni, ez is ilyen lehet...
...de ennek a kései szecessziós háznak is efféle hangulata van...
...különösen ezekkel a vízköpőkkel.
A Riquet-ház viszont inkább a keleti hangulatot vegyíti a szecesszióval...
...portáljától...
...a homlokzaton át...
...egészen a toronyig!
Ebből a múltból a kettéosztás, majd az újraegyesítés egyaránt sokat elvett, a könyvkiadók többsége Nyugat-Németországban folytatta, de megmaradt a Nemzeti Könyvtár, amely az NDK-ban is folytatta a könyvek gyűjtését, majd 1990 után a frankfurti testvérintézménnyel egyesülve szolgálja a köz javát. A lipcsei könyvvásár is megmaradt Európa legrangosabb kiállításának a témában, de a 850 éves múltra visszatekintő vásár már nehezebben állja a versenyt a frankfurti, hannoveri és berlini konkurenciával szemben, és a BNV-hez hasonló esemény is már a múlté a szocializmussal együtt.
A Nikolaikirche nem építészetileg tanúja a XX. századnak...
...hanem mert eme impozáns tető alatt gyűltek össze a békés tüntetők 1989-ben, amely aztán a keletnémet rendszerváltás fontos epizódjává vált.
Azért emlékek maradtak, mint ez a pingvines neonreklám...
...vagy a modernül újjáépített opera (ahol nincs nyári szünet, erre utalnak a túlméretezett gumikacsák)...
...és rajta még mindig az NDK-címer.
A munka mindent legyőz - na jó, de mi a fene van a munkaundorral?!
A villamosüzemet azonban csak annyiban tudták megtörni az évek változásai, amennyi ide is kijutott az 1950 és 1980 közötti nem túlzottan villamosbarát közlekedéspolitikából, de még így is Berlin után a második legnagyobb hálózatot itt találjuk – ráadásul ez is tisztán villamos, nem Stadtbahn. A másik „leg”, amivel még rendelkezik, az a legszélesebb nyomtávú villamosüzem a volt Szovjetunión kívül a maga 1458 mm-ével és a legtöbb T4-es – több mint 100 még üzemképes kocsi!
...egy kocsi a belváros nyugati...
...és a keleti szélén. Néhány már Szófiába is átkerült a modernizált kocsikból.
Járnak viszont hármas egységekben is...
A csehszlovák tuják pótjaikat már rég elvesztették, csak négy, eredetileg bicikliszállításra szánt alacsony középrészű kocsi van még állományban. A helyüket a Bombardier alacsonypadlós pótkocsijai vették át, ebből 38 készült, de a közelmúltban Rostockból is vettek át néhány darabot.
Rostock mellett még Darmstadt vásárolt be alacsonypadlós pótokat - előbbi helyen a T6-osok selejtezése után most váltak feleslegessé, és Lipcse mellett többségüket Kassel veszi meg... míg az utóbbi városban az alacsonypadlós motorkocsik mögött kaptak helyet. De itt szász földön is ilyen sors vár rájuk, ha a T4-esek elfogynak...
Na ezt már tudjuk, hogy mi, az pedig látszik rajta, hogy merre megy.
Nem ezekkel a járművekkel kezdődött azonban a lépcsőmentes villamosozás élménye, az első alacsonypadlós széria most lép be a második X-be, ezekhez csatlakoztak nem sokkal a foci-VB előtt az első 12 tengelyesek, amelyekből még később is utánrendeltek néhányat. Velük egy időben érkeztek a helyi főműhelyben kifejlesztett Leoliner-ek is, amelyek egyszerre egyesítik a befogadóképesség optimalizálását az akadálymentességgel.
A háttérben az új városháza...
A hosszú járművek tulajdonképpen három négytengelyes kocsiból és két befüggesztett középrészből állnak.
Helló, Leó... ez a típus csak részben alacsonypadlós, ahogy ez az ablakokon is jól látszik.
A főműhelyből két cég is kinőtte magát, amelyek nemcsak a helyi járművek főjavításával foglalkozik, hanem sok más üzemnek (például Münchennek) is modernizálnak kocsikat, de a kis szériában Halberstadtba is került Leoliner-ek mellett más típusok gyártásába is belevágtak. A Bielefeldnek épített Vamos igencsak hasonlít a hannoveri TW 3000-esekre, amelyeknek a szekrénye szintén Lipcsében készült.
Pár és fénykép erejéig azért emlékezzünk meg a buszokról is, amelyek azonban inkább csak kiegészítői a villamosüzemnek, és a csillagos, oroszlános meg tacskós járművek kavalkádja sem emelkedik ki túlzottan az átlag német kínálatból… habár a hibrid Hess-buszok több szempontból is érdekesek.
Egy kétajtós tacsi egy újabb szép belvárosi házzal...
A svájci Hess cég jellemzően trolibuszokra (és pótkocsikra) specializálódott, hazáján kívül csak kevés megrendelője akad
A jobb oldali Citaro James Irvine design-ja alapján készült 2000-ben, amikor a hannoveriek is ilyen buszokat vettek a világkiállítás alkalmából. Ezek már nem állnak forgalomban... legalábbis Lipcsében (és Hannoverben) nem, de Klapieda és Tirana utcáin találkozhatunk velük!
Talán meglepő, hogy a villamosok történetét most szó nélkül hagyjuk, a nosztalgiajárművekkel együtt – de ez nem véletlen. Ez a téma ugyanis terjedelmében és szépségében is méltó arra, hogy jövő héten külön cikkben tárgyaljuk!
