Ausztriában vonatozni, kirándulni, várost nézni és úgy általában szinte bármit csinálni jó, ezt már tudjuk. A nyugati csücsökbe azonban talán kevesebben jutnak el, főleg vonattal, ezért mai cikkünkben Tirolban és Vorarlbergben nézünk szét.
Már jóval a munkálatok kezdete előtt lehetett olvasni arról, hogy a két tartomány között húzódó autópályát átépítik, így teher- és személyforgalomban is erősítenie kell az ÖBB-nek, s erre készül is serényen. A várható többlet teherforgalomra felfigyel a vasútfotós, erre már további programok is építhetőek, a lehetőségek tárháza szinte kimeríthetetlen az alpesi országokban. Magyarországról a zürichi railjettel Feldkirch például kevesebb, mint 10 óra alatt elérhető, ami elég tisztességes annak tudatában, hogy a táv autóval sem teljesíthető sokkal gyorsabban. Kis trükkel (Sparschiene jegy Zürichbe) kifejezetten kedvező ajánlatot is kaphatunk (tapasztalatok alapján többen utaznak így…)
Az arlbergi vonalon is éjszakára erősödik a teherforgalom, de az áradat egy-egy részét este és hajnalban is kifoghatjuk. Ez a szép hosszú tehervonat Feldkirchtől nem messze, Ludesch és Nenzing között tempózik - a nyári időpontnak és a nyugatabbi fekvésnek hála negyed kilenckor még simán lehet fotózni.
Hajnalban, pár kilométerrel arrébb látható az egyik viccesen rövid teher (akadt belőlük pár, valószínűleg az autópálya lezárás miatt is). Előfordult az is, hogy az egyetlen kéttengelyes tehervagont is egy Taurus továbbította…
Ritka már Európában az igazán vegyes távolsági vonat, a 464-es számú EN ilyen.
Fahíd az Ill folyó felett, Nenzingnél. A környéken több ilyet is találhatunk.
Zürich-Graz viszonylatú Transalpin EC (nem a híres Zürich-Bécs, de név- és részleges útvonalegyezés esete áll fenn). A vonatot forda szerint továbbítja az ÖBB-GYSEV Taurus kombó, mögöttük a közkedvelt, nemrég felújított svájci panoráma vagonnal.
Rankweil városka temploma, ami miatt jelen poszt szerzője kétszer is élvezhette Bregenz város vendégszeretetét.
München-Zürich viszonylatú EC-k svájci szerlvénnyel és az SBB Cargo mozdonyával, félúton Németország és Svájc között, Ausztriában. Bár elsőre úgy tűnhet, a háttérben mégsem a Balaton, hanem a Bodeni-tó látható. A Bregenz és Lindau közti parti szakaszon azonban kísérteties a hasonlóság a két tó között. Nem mellesleg az egész szakasz szabadstrand…
Amúgy az osztrák hivatali ügyintézés csillagos ötösre vizsgázott. Mert mit csinál a hülye magyar vasútfotós turista? Meglát egy szép templomot (Rankweil), lepattan a vonatról és ügyesen fennhagyja a telefonját meg a pénztárcáját a Talenten. Az ÖBB lost-found és a rendőrségi Fundamt (milyen szép hivatalnév...) hivatalnokainak és a szállodai recepciós segítőkészségének, az otthonról kapott támogatásnak és a hidegvérnek hála fél nap múlva újra tulajdonosa zsebében pihent a készpénz-hiányos, ám egyebekben érintetlen tárca és a telefon. Maga a rendőrségi ügyintézés 20 percet vett igénybe… Viszont úgy tűnt, hogy az elhagyás-megtalálás ebben a sűrű életű háromországos csücsökben határon átnyúló nemzetközi sport lehet. A buszos irodában pl. csak telefonból volt vagy egy tucat – mindez egy nap termése! És mindezt úgy, hogy a bevándorlók, szerencsepróbáló világfik és seftelők innen sem hiányozhattak. Mellesleg az akármi-amtban egy lengyel útlevél után sorra kerülő említett tárgyakat egy olasz turista szolgáltatta be. A jótékonysági célra kissé eltúlzott készpénzadományon túl egyetlen szívfájdalom, hogy így kimaradt a programból a Venice-Simplon Orient, de sebaj, majd máskor.
Feldkirch meglepően változatos domborzatú és épített örökségű középkorias kisváros, bőven megér egy látogatást, főleg ha az ember a környező hegyekben is tervez túrát.
A feldkirchi állomáson is nemrég söpört végig az ÖBB Bahnhofsoffensive, így meglehetősen steril, csupakő-csupafém, túlakadálymentesített, de tiszta és kulturált állomás fogadja a népet. Resti a peronon, hegyi kápolna a szomszéd domboldalban. A railjet szét-össze műsorszámot akár három perc alatt is előadják, ha szükséges (a normaidő sem sokkal hosszabb). A képen azonban a fél órás ütemben közlekedő Bludenz-Bregenz (-Lindau) viszonylatú S-Bahn egyik szerelvénye látható.
Tirol talán legismertebb vasútfotós kultuszhelye St. Jodok am Brenner falu, nagyjából a Kékestető magasságában. Itt esett az meg, hogy a nehéz domborzati adottságokat – nevezetesen durva emelkedés – különféle bonyolult és drága technikai megoldások helyett úgy hidalták át a mérnökök egy ügyes csellel, hogy az Innsbruck és a Brenner-hágó között, a Sill folyó völgyében futó vasutat St. Jodok falunál bevezették egy mellékvölgybe. Így ugyanaz az emelkedés jóval (több kilométerrel) hosszabb vonalszakaszra oszlott el. Ez a bravúr máig Európa egyik leglátványosabb vasúti szakaszává teszi a Brenner-vonalat. A szerző pár óra alatt egy ázsiai és egy kelet-európai vasútfotóssal is találkozott. Az utakon a helyiek által elhelyezett kétnyelvű (!) tájékoztató táblák fogadják a cső (khm… objektív-) látású turistákat, melyek lényege: ne rongálják meg a kerítéseket, és ha magas a fű, ne menjenek a legelőre. Bizony, itt a tehéncsorda az úr!
A táj nagyon alpesi, a templom sehr-sehr-tiroler.
Kettő a számolhatatlan RoLa-vonatból. Nem (csak) a képek ferdék, az autópálya-viadukt is emelkedőben van.
Egy DB-ÖBB eurocity kanyarog Olaszország felé. Az osztrák szerelvény Münchenből érkezett, Innsbruckon át.
Innsbruck vállalhatóan osztrák város (ahogy azt "Egyik lábam itt..." című könyvében a bolondos Bill Bryson is megjegyzi), jelentős olaszos beütéssel, némileg meglepő kosszal és rendezetlenséggel. Mindez persze a Belvárosra nem igaz, viszont a főbb sétálóutcákon mozdulni sem lehet az esernyős, egyen-ruhadarabos (nem, a színes baseball-sapka még mindig nem menő Európában…) ázsiai turistáktól.
Egy kis városi anziksz, St.-Nicolaus-strasse. Rövidke, de kifejezetten hangulatos utca a város „budai”, hegyesebb részén.
Hangulatkép a vasárnapi miséről. A dómban túl sok volt az ember és túl kevés a levegő (az érdeklődést a város védőszentjének ünnepe is indokolta), de kint hamar kiderül, hogy ott az igazi buli. Kivetítő ugyan nem volt, ám megahangfal igen, így a szabad levegőn hallgathatja a hívő a (tiroli) német nyelvű prédikációt és az angol nyelvű énekeket, melyek egy rasztahajú afroamerikai hölgy torkából szabadulnak fel.
Innsbruck-ban a főpályaudvaron kívül nem sok használható fotóhely adódik, de az legalább látványos. A peronok egyik végében a kinézet és „tájba illesztés” szempontjából megosztó hatású Adlers hotel trónol, másik irányban vágottvegyes háttérrel találkozunk, melyben barokk templomtorony, síugrósánc, csipkés hegyorom, egykori váltótorony, fenyőerdő, felüljáró és gyárkémény osztozik egymással az oszloperdő tagolta szűk helyen.
Belföldi IC vár indulásra Bregenz felé.
A Nizza-Moszkva vonat ma percre pontosan érkezett. Az infotáblák jelezték, azt is, hogy beszállni csak előzetes foglalással lehetséges. Az orosz hálókocsik luxusa kívülről nem látszik (ez szokatlan az oroszoktól), de egyes vagonokban fullextrás szállodai apartman várja a milliomosokat.
Forgalmas felüljáróról nézhetünk a távolba. A Nordkette hegylánc előtt, az ívben az innsbrucki Westbahnhof fekszik. A változatos utazás záróképén egy mára már szinte teljesen „kihalt” állatfaj, a hagyományos IC érkezik Bregenz felől. A railjet-ek itt is átveszik lassan az uralmat.
