Hova megy ez a vonat?

Piros virágok mellé piros villamos - egy különleges nőnapi ajándék Krakkóban

2017. március 10. Szerző: Ellátott utas

Az idei március 8-án a krakkói közlekedési vállalat olyan módot választott a hölgyeknek való kedveskedésre, amellyel az urak sem érezhették magukat mellőzöttnek. Ekkor adtak át ugyanis a nagyközönségnek egy újabb nosztalgiavillamost, amely egyből járatba is állt mindkét nem örömére, és a női utasok virágot is kaptak a személyzettől. A közismerten kék-fehér villamosok közé keveredett piros szerelvény azonban nem a virágok színére, és nem is az alkalom baloldali gyökereire utal, annak az okait máshol kell keresni…

17155982.jpg

Az 1930-as évjáratú motorkocsit eredetileg Gdansk villamosüzeme számára építette az ottani vagongyár öt másik társával együtt. Ezek közül kettő szakszolgálati feladatot kapott, majd 1989-ben kerültek Krakkóba, hogy ott majd egy egész országra szóló járműgyűjtemény részét képezzék, a helyi kocsik mellett varsói, wroclawi és poznani „vendégjátékosok” társaságában.  A következő két és fél évtized alatt azonban rendre kimaradtak a folyamatosan zajló felújításokból, és hiába kapta vissza a műszaki múzeum területén álló járműtelep is a vágányait időközben az elkészült járművek elszállásolására, sok éven át csak használaton kívüli kocsiszínekben vártak a restaurálásra.

582500.jpgEzzel a járműtípussal már találkozhattak blogunk olvasói, mikor Wrocław nosztalgiavillamosairól írtunk - ott kettő is üzemképes belőle. A háttérben a múzeumi kocsiszín épülete látszik.

886654.jpgA tavaly elkészült gdanski kocsit sikerült a Barbakánnal a háttérben is megörökíteni...

886653.jpg...meg a főpályaudvar régi - ma már használaton kívüli épülete előtt is. Jól látható, hogy a régi német megnevezése került rá a villamostársaságnak, ami egy apró, de jól látható jele annak, hogy gyógyulnak be a sebek a két nemzet között... főleg, hogy ezt már egy másik megőrzött gdanski kocsi is megkapta, amely ugyanabban a gyárban készült.

886652.jpgA bemutatkozó úton Gdansk turisztikai hivatala sok mindennel készült, hogy városukra ne csak ezzel a kocsival hívják fel a figyelmet.

Tavaly januárban azonban végre elkészült az első, 273-as pályaszámú kocsi, amelyet eredeti állapotában újítottak fel. Ezt először három hétvégén át a krakkói közönség próbálhatta ki, mielőtt visszatért volna „szülővárosába”. Már ekkor tudni lehetett arról, hogy a testvérén is dolgoznak, és hogy az az ’50-es éveket fogja tükrözni megjelenésében, beleértve piros-fehér színét is, de az még nem volt egyértelmű, hogy Gdansk vagy Krakkó járműparkját fogja gyarapítani. Most azonban kiderült, hogy a 272-es pályaszámot viseli, és „második hazájában” fogja folytatni életét. Sőt, társat is kapott az 1952-ben gyártott ND típusú pótkocsi képében, amely már jó ideje üzemképes, de ebből az alkalomból szintén bepirosodott – ezzel a színtervvel, amelyet egész Lengyelországra egységesen szántak, itt is megpróbálkoztak, a hagyományos kék-fehér színösszeállításhoz ragaszkodás azonban erőteljesebbnek bizonyult.

17190342.jpgBemutatkozás a főműhely előtt.

17156086.jpgEnnek a kocsinak is ugyanolyan szép lett a belseje, mint testvéréé - nehéz eldönteni, hogy a női utasok ennek örülnek jobban, vagy a virágnak...

17156065.jpgÚjabb színfolt a belvárost átszelő vonalon... a jobb oldali sétálóutca vége már a főtérbe torkollik.

582496.jpgAz N-típus a Woltersdorf-ból is ismert KSW-k helyi utángyártása. A képen szereplő motorkocsi sokáig Nürnbergben színesítette a múzeumi járműparkot, de végül csak visszakerült ide, hogy megfelelő vontatója legyen az előző képen lévő - akkor még kék - pótkocsijának.

886804.jpgBelül fapadok és gömbölyű burkolatú lámpák fogadnak ebben a típusban - némelyikben az egyik oldalon kettős ülésekkel

Az üzemképes nosztalgia-motorkocsik száma így már 13-ra gyarapodott a városban, ami a hat pótkocsival együtt az országban is a legnagyobb gyűjtemény. Ebben is számos különlegességet találunk, például a Schindler listájában is szerepelt 87-es pályaszámú motorkocsit, vagy az inkább trolibuszairól ismert Eberswalde egyetlen megmaradt villamosát, amelyet az üzem 1941-es bezárása után került Krakkóba. De már a ’90-es években Nürnbergből átvett járművek is ide kerültek, miután sikerült azokat alacsonypadlós kocsikkal, vagy még újabb német és osztrák villamosokkal leváltani.

886809.jpgA legrégebbi motorkocsit 1913-ban Graz építette a város számára, ebben villamosoknál ritka módon két - párnás és fapados - kocsiosztály is van!

886649.jpg A mögötte lévő pótkocsi rekonstrukció, amelyhez a Nürnbergből átvett MAN-járművek egyikét vették alapul.

886651.jpgItt van a már említett eberswaldei villamos, amely a múzeum csarnokában vár következő útjára.

565644.jpgA '30-as évek jellegzetes motor- és pótkocsijai Sanok vagongyárából kerültek ide, ebből a típusból kettőt is megőriztek, a képen láthatót az '50-es, '60-as évek állapotában...

886802.jpg...belül azonban ugyanolyan igényesen helyre van állítva, mint az 530-as pályaszámot viselő gyártáskori rokona. A hátsó peronon lévő oszlopos valami a jegykezelő készülék.

p1120788.JPGAz N-ek után a Konstal-gyár a cseh T1-es és K2-es villamosokat kezdte másolni. Míg az előbbi típusból csak Varsó számára építettek, a csuklósokból szinte mindenhová került. A 102N sorozat első szériájának még ezt a formabontó kinézetet kapta meg, csak utána álltak át a gömbölyded Tatra-kinézetre.

100_5692.JPGA nürnbergi kocsik szintén megkapták a kék-fehér színtervet, ezen viszont azért maradhatott meg az eredeti német kinézet, mert kizárólag nosztalgiacélokra vették át. A csuklós rokonai közül megőrzött jármű is ezt a zöld-krém kombinációt viseli, de azon már mátrixkijelző van... nem véletlenül, mert a történelmi járműparkba besorolása után is még közforgalomban maradt a széria forgalomból kivonásáig.

Nürnberg és Krakkó között a kapocs jóval erősebb ennél, mert már a ’40-es években is kerültek ide motor- és pótkocsik a német nagyvárosból. Ezek közül is egy négytengelyes motorkocsi felújítása után vissza is került a nürnbergi múzeumba, jelenleg pedig már a második pótkocsin dolgoznak a számukra, ahol a meglévő alvázra az eredeti szekrényt rekonstruálják. A főműhely jó tapasztalatokkal bír a muzeális járművek felújításában, Zwickau és Braunschweig is volt már a megrendelőik között, de most is vendégeskedik náluk egy Konstal-csuklós, amely Wrocławnak készül.

564420.jpgA 2012-ben az eredeti alvázra rekonstruált szekrényű első pótkocsi kívül...

785751.jpg...és belül is szép referenciája a főműhelynek.

Hasonlóan jó a választék buszokból is - tizenkettő képezi jelenleg a nosztalgia-állományt! A legöregebb 1929-ből származik, de már a '90-es évek első felének alacsonypadlósaiból - itt nem is annyira a fiatal koruk az elgondolkoztató, hanem hogy már akkor is be tudtak szerezni ilyen kocsikat a nyugati gyártóktól, ráadásul újakat - is félretettek kettőt. Az Ikarus név is kézzelfogható formában meg lett örökítve az utókornak, ami érthető is, hiszen már a 60-asok és 620-asok is szereplői voltak a városi forgalomnak, de ezekből nem maradt meg, csak a 200-asokból.

100_5789.JPGA legrégebbi busznak angol alváza és motorja valamint lengyel karosszériája van... Krakkóban csak 5 évig jártak, utána egy magánfuvarozó használta Zakopane környékén. Aprócska mérete ellenére 16 utas fér el benne kényelmes bőrüléseken, és 50 km/h-ra is képes.

100_5779.JPGAz Ikarus 620 kortársa ez a Jelcz-busz, amely a Skoda 706 RTO licence alapján készült - csuklós változatban is, amiből szintén megőriztek egyet - és gömbölyded alakja miatt az "uborka" becenevet kapta. A lengyel gyártó a cseheknek a képen is látható pótkocsikkal hálálta meg a gesztust. Mindkettőből több is fennmaradt országszerte, csak sajnos az előírások nem engedik, hogy a pótokkal utasokat szállítsanak.

100_5775.JPGAz eredeti állapotú 280-as mellett egy kék-fehér 260-as is állományban van.

A múzeumi remiz ennyi jármű számára már túl kicsi, így nagy részük a forgalmi telepeken állomásozik – a legtöbbjükkel azonban az utcákon lehet találkozni nyaranta. Június végétől szeptember közepéig minden vasárnap (és munkaszüneti napon) más-más szerelvény közlekedik a normál díjszabással közlekedő „0” viszonylatjelzésű vonalon. Ez a zsidónegyedként is ismert Kazimierz városrészben lévő múzeumtól a belváros érintésével hol a Cichy Kacik végállomás körüli parkerdőhöz közlekedik, hol pedig a szocreál ipari negyed Nowa Huta a célpontja. Az utóbbi években számos érdekes vonalszakasszal jelentősen kibővült hálózaton viszont különjáratokra is számos lehetőség van, egy kétkocsis szerelvényt pedig három órányi villamosozásra nem sokkal többért kaphatunk meg, mint Budapesten egy szóló motorkocsit egyetlen órára!

582489.jpgAz N-ek továbbfejlesztett változata a 4N1 megjelölést kapta, külsőre a szekrény szoknyalemezelése és a kétszárnyú - részben elektromos működtetésű tolóajtókról ismerhetők fel. Ezek nagy részét később egyirányúra építették át - egy ilyen szerelvény éppen egy parkoló autó által akadályoztatva vár a szabad útra a Kazimierz utcáiban forduló hurkon.

582486.jpgA már említett - és az 524-es póthoz hasonlóan Sanok-gyártmányú - "filmsztár" motorkocsi az előző utcákban lett megörökítve Spielberg klasszikusában, itt azonban Cichy Kacik felé tart éppen a füves pályán.

886805.jpgNowa Huta szélén a Vanda-domb a városrész kedvelt pihenőhelye, ennek szomszédságában egy jókora hurok is található, ahol a nosztalgiajárat épp a visszaútjára vár.

17098562.jpgHasonló élmények és jó fotólehetőségek várnak az új szerelvényre is... itt éppen a főpostánál fordul be a Kazimierz felé, háttérben a székesegyház tornyai látszanak.

A méretében és fontosságában is második helyet elfoglaló lengyel városba nemcsak a régimódi járművek miatt érdemes ellátogatni közlekedési szempontból – hamarosan a mindennapi üzemről is olvashat blogunk közönsége!

A 272-es motorkocsiról készült képek forrása a krakkói közlekedési vállalat (MPK Kraków) facebook-oldala!

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr1612325063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása