Kádár elvtárs ma is velünk zakatol

Az 1970-es, 80-as évek kedvezményeinek bemutatása óta már két hét eltelt, ha magunkhoz tértünk a focicsapatnak és a gépjárművezető-tanulóknak nyújtott kedvezmények varázslatos, békebeli álomvilága után, nézzük, mi történt azóta. Erős kijelentéssel kezdek: a kádárizmus ezen a területen egyáltalán nem ért véget, éppen ellenkezőleg: minden reformkísérletnek még több kedvezmény a vége, minden rendteremtési próbálkozásból káosz lesz. A szociálpolitikai kedvezmények egyértelműen döntően szavazatmaximalizálási célra használatosak, szakpolitikai szempontokról utoljára 2007-ben hallhattunk, de akkor sem vitték túlzásba. Lássuk, kinek mi jár!

A tanulók kedvezményei néhány kitérő, kísérlet után alig változtak. Ami a korábbiakhoz képest tisztult, az egyrészt a kedvezmény jogalapja, másrészt a jogosultság igazolásának alapdokumentuma. Mára ez a kedvezmény csak az alap- közép- és felsőfokú iskolarendszerű képzésben részt vevőket illeti meg, a már sokszor emlegetett vezetni tanuló fiatalokat tehát nem. A jogosultság igazolásának kérdése ezzel szorosan összefügg: a jogalkotó szándéka szerint mindenre jó dokumentum a diákigazolvány – lenne. Diákigazolványt az igénylők részére időben legyártani, a már meglévőket időben érvényesíteni, az elveszetteket pótolni, az adatváltozásokat átvezetni  ugyanis ennyi év után sem sikerül. Bár a diákigazolvány fennállása során már chipet, vonalkódot is tartalmazott, elektronikus ellenőrzés hiányában a jegyvizsgálat középponti kérdése még ma is az igazolvány hátoldalán lévő matrica. Bonyolult ügy ez, tanköteles korban elvileg nem kell, de ember legyen a talpán, aki a tanéveknél is gyakoribb oktatási reformok sűrűjében a tanköteles kort ki tudja hámozni; közoktatásban ezen kívül évente, felsőoktatásban félévente kell az igazolványokat érvényesíteni. A matricák egyre fejlettebb védelemmel vannak ellátva, de ez mit sem segít, ha százával, ezrével „tűnnek” el a postán vagy az iskolákból, így hát akinek van igazolványa és internete, annak nem lehet gond az érvényesítés. A diákigazolvány egyéb tartalmi hiányosságairól is meg kell emlékeznünk: a már említett reformok miatt át-, szét- és összeszerveződő intézményeket lehetetlen követni; a géntechnológia és az űrturizmus korában a vasúti társaság sajtcetlije kell annak kezeléséhez is, ha egy tanuló egy intézmény több telephelyére jár órákra, és mondjuk gyakorlati képzésre is jár egy újabb helyszínen.

A menetdíjból biztosított kedvezmény a rendszerváltás hajnalán és most is 50%, néhány évig 67,5% is volt, ezt 2007-ben vágták vissza. A tanulóbérlet rendkívül kedvezményes, 90% körüli kedvezményes ára a vizsgált korszakban végig adott volt. Egy hamvába halt kísérletet még meg kell említenem szintén 2007-ből: a nagy kedvezményreform lendületében a levelezős hallgatók hazautazási kedvezménye is megszűnt, ennek pótlására találták ki az ún. hallgatói bérletet, azonban mire az első ilyet eladhatták volna, szeptemberre ez a termék nyom nélkül eltűnt.

A legújabb korban öltött tömeges méreteket, hogy magyarok külföldi iskolákban tanuljanak, a külföldi diákigazolványokkal is kezdeni kell hát valamit. A vasút ezekről kezdetben nem vett tudomást, 2010 óta Díjszabásában próbálja körülírni, mit kell jegyvizsgáló számára is érthetően feltüntetni egy ilyen igazolványon a belföldi kedvezmény igénybe vételéhez. A felhajtást leginkább azért nem értjük, mert a jogszabály szerint a külföldön tanulók is jogosultak magyar diákigazolványra, na most ha kell nekik az utazási kedvezmény, miért nem szereznek egy ilyet?

Thomas, a laprugós különvéleménye:

Olvasva a felsőoktatási, felsőfokú szakképzésben részt vevő tanulók és közalkalmazottak kedvezményeihez kötődő sorokat, számomra az látszik, hogy a rugalmasságukkal van a fő probléma. A képzési helyszínek váltakozásán felül képtelen kezelni például egy hazautazáshoz váltott bérlet esetét, ha a tanuló a menetrendi adottságok miatt oda és vissza más útvonalon, netán más szolgáltatóval utazik. 

További bonyolítása a szabályoknak nem járható, de a lazításuk is csak további kiskapukat nyitna meg. Út lehet-e a teljes egyszerűsítés? Ahol ezek a kedvezmények kikerülnének a szociális kedvezmények köréből, a vasúttársaság saját üzletpolitikai kedvezményként árusíthatná, viszonylati korlát nélkül. Viszont a lehetőséget meghagyná, hogy a diák, illetve dolgozó intézménye, saját költségvetéséből, rászorultsági alapon támogassa a kedvezményt adó kártya megváltását.

Az előző részben említett széleskörű dolgozói kedvezmények a közszférában dolgozók esetében egészen sokáig fennmaradtak, sőt, bővültek. A MÁV által kiállított és érvényesített igazolvánnyal korlátlan számú 50%-os menetjegyet válthattak, egészen 2007-ig. Ekkor a kedvezményt alaposan átalakítottak, de még történelmi távlatokból sem látszik a szakpolitikai szándék:

• a kedvezményt ezután autóbuszra is igénybe lehetett venni (bővítés)
• a kedvezményt ezután évi 12 menettérti utazásra lehetett igénybe venni (szűkítés)
• a kedvezményt központi kiállítású igazolvány helyett a munkáltató által tetszőleges darabszámban kinyomott sajtpapírral lehetett igénybe venni (bővítés, sőt, a kiskapu szélesre tárása).

A szakma képviselői máig értetlenül állnak különösen a harmadik intézkedés előtt: úgy szűkítették a kedvezményt, hogy valójában a közszférában dolgozók és munkáltatóik lelkiismeretére bízták, hányszor tizenkét utazási lehetőséget nem szégyellnek saját maguknak biztosítani.

 A "12 ablakossal" nagy probléma az is, hogy ez egész pontosan 12 oda-vissza utazásra jogosít. Ez - főleg gumikerekűknél - főleg azért vezethet nagy káoszhoz, vagy bizonytalansághoz, mert az utasnak itt az esetek nagy többségében nincs lehetősége oda-vissza úti (vagy akár csak egy átszállásos utazás teljes hosszára jogosító) menetjegyeket egyszerre megváltani. A probléma ezzel akkor van, amikor a buszvezetőnek kéne kibogoznia az egyes ablakok firkálmányaiból, hogy az éppen kért menetjegy nem-e folytatása, vagy visszaútja egy korábbi utazásnak, ugyanis így dönthető el, hogy ugyanazon rubrikába, vagy egy másikba kéne-e "szignóznia". Ebből sokszor az van, hogy egyáltalán nem ír rá inkább semmit, sőt eleve hanyagolja az ilyen töltögetést mindenkinél. Ugyanez a helyzet viszont egyszeriben számos visszaélés, ügyeskedés melegágya is lehet. És akkor még egyik kedvenc vesszőparipánkról, a busz-vasút közti átszállásokról nem is értekeztünk...

A vakok, a siketek és nagyothallók kedvezménye nem új dolog: a jogosult 90%-os, a kísérője 50%-os menetjegyet válthatott, 2007 után aztán mindketten 90%-ra lettek jogosultak. A nagyobb változás a kedvezményre jogosultság igazolásában történt, és itt már képbe jönnek más fogyatékkal élők is. Hogy kitől milyen igazolást, igazolványt fogad el a vasút, az évekig vita tárgya volt, az országos érdekképviseleti szerveik (pl. SINOSZ) mellett a Magyar Államkincstár által kiadott igazolás néhány éve már megnyugtató megoldást jelent. Más kérdés, hogy ezt a MÁK-igazolványt ételallergiára, viselkedési zavarra és más, fogyatékosságnak csak nehezen nevezhető tünetre is kiadják, a kártyabirtokosnak, sőt, a vele utazó barátnak, barátnőnek, játszópajtásnak, osztálytársnak is jár ezzel a 90%-os kedvezmény, ugye mindegyikünknek van ilyen ismerőse.

Immár hat éve a közalkalmazottakéhoz hasonlóan a nyugdíjasok kedvezménye is igénybe vehető autóbuszon is. A korlátozott számú kedvezményt itt is utalvány alapján lehet igénybe venni, de szerencsére ez központi kiállítású maradt (bár amikor tavaly egy jogosult két utalványt is kaphatott a Nyugdíjfolyósítótól, az a közlekedési vállatoknál okozott egy kis kapkodást...). A 80-as évekhez képest még annyi a változás, hogy két 50%-os bélyegzési hely egyidejű felhasználásával 90%-os kedvezmény érhető el, tehát az is kihasználhatja, ami neki „jár”, aki egyébként nem utazik túl gyakran. Ennél a kedvezménynél még a megosztás joga szokott a vonaton sok konfliktust utazni, hiszen aki maga is jogosult erre a kedvezményre (de például a saját lehetőségeit már elhasználta), az a házastársa, élettársa utalványát felhasználva is utazhat.

2001, a Magyar Igazolvány születése óta a határon túli magyarokkal is számolni kell. Az idősek és a diákok a magyar állampolgárokkal azonos elbírálás alá esnek, ezen kívül a 6-65 év közöttiek korlátozott számú, valamint a 18 éven aluliak csoportos kedvezménye is létezik.

Ha már idősek: híres történet, hogy az eredetileg 70 éven felülieknek szóló díjmentes utazási lehetőség Horn Gyula nagylelkűsége miatt terjedt ki minden 65 éven felülire 1997-ben (és majdnem a légi utazásokra is…). Vidékiek természetesen ismernek rémtörténetet a reggel virággal, délután gyümölccsel Budapestre ingázó nénikkel, bácsikkal, vagy a télen a lakás felfűtése helyett országjárásra indulókkal (lásd a Retúr c. színes magyar filmdrámát, néhaiszínész nagyjaink főszereplésével). A kedvezmény szakpolitikai indokoltságát egy másik cikkben egyszer majd megvizsgálom, ide viszont még egy részlet kívánkozik: Magyarország 2004-es Uniós csatlakozása után az EU polgárainak állampolgárság szerinti megkülönböztetése nem megengedett, ezért sok indulatot gerjeszt, hogy a svéd, a német idős a díjmentes utazás örömét ugyanúgy élvezheti. A szakmai megoldás lassan egy évtizede a jogalkotó kezében van: magyar lakcímhez vagy magyar nyugellátás folyósításához kellene kötni a kedvezményt, hogy ezt miért nem teszi meg, arról a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot kérdezzétek.

A sportolók és természetjárók legutóbb említett széleskörű kedvezménye egyszerűsített formában egészen 2007-ig létezett. Az illetékes sportszövetség nyomtatványával lehetett 50%-os menetjegyet váltani.

Állíthatom, a régi díjszabások gócponti menettérti jegye nagyobb érzékenységet mutatott a városok vonzáskörzetének különleges utazási igényeire, mint a mostani díjszabás. A 2005 szeptember 1-jétől a közelmúltig életben volt Budapesti Közlekedési Szövetség jelentette az elmúlt két évtizedben a modern, versenyképes díjszabási megoldások prototípusát:

• Budapesti Egységes Bérlettel, később Budapest-bérlettel a városhatáron belül igénybe vehető a legtöbb vonat,
• ehhez a bérlethez csatlakozó menetjegy vagy bérlet váltható a városhatár és a BKSZ külsőn területén fekvő valamely állomás között.

Ezt a kedvezményt a gyorsvonati pótjegy elővárosi utazási igényekre tekintet nélkül történő kiterjesztésével a szakminisztérium épp most készül meggyengíteni, amit a magunk részéről nagyon sajnálunk.

Terjedelmi okokból a MÁV, később a MÁV-START ezernyi, új utasok szerzésére irányuló próbálkozását tényleg csak megemlítjük e sorokban. Közülük többről külön posztot is lehetne írni (akár vendégszerzőként is, valaki?). Egy-egy emléke sokaknak lehet 2006-ból a Rossmann-jegyekről, a kultúrprogrammal egybecsomagolt vonatjegyről, azaz a MÁV Vándorról, a szerdán olcsóbb InterCitykről (Cityszerda). A legnagyobb hatású üzletpolitikai kedvezménynek a 2008-ban bevezetett START Klub kártyát tartom, mely a rendszeresen utazó, de nem idős, nem tanuló, nem fogyatékos, azaz a szociálpolitikai kedvezményre egyébként nem jogosult utasokat szólítja meg. Azóta négyféle termék tartozik ide, ezek megtalálták a maguk közönségét: az erőviszonyok a következő hónapokban fognak átrendeződni, amikor majd valósággá válik a néhány napja közzétett hír, és a gyorsvonati pótjegyet legkönnyebben START Klub kártya vásárlásával lehet majd elkerülni.

Elképzelhető, hogy sok érdekességet nem említettem meg, némi önuralomra volt szükség a terjedelmi korlátok betartásához. A tarifás sorozat legközelebb már arról fog szólni, hogy mi a baj a jelenlegi szociálpolitikai kedvezményekkel és hogyan kellene hozzáfogni az átalakításukhoz.