Akik Portugáliába látogatnak, azoknak általában Lisszabon és ahhoz kapcsolódóan Sintra szerepel a programjában – de a második legnagyobb város Porto kisebb méretei ellenére is legalább annyira „kétpólusúvá” teszi az országot, mint Oroszországot Moszkva és Szentpétervár. A város borairól már mindenki hallott, mi pedig már írtunk az itt található Stadtbahn-ról is, amely a helyieknél a metró szerepét tölti be – a világhírű kétszintes Dom Luís I hídon viszont régebben járt más kötöttpályás közlekedési eszköz is, amely még ma is jelen van a városban.
Ezen a képen egy forgalmi- és egy nosztalgiakocsi található. Vajon melyik melyik?
Portoban 1872-ben indult el az első lóvasút, a villamos pedig 1895-ben jelent meg, majd kilenc év leforgása alatt teljesen kiszorította a négylábú vonóerőt. A buszok és az 1959-től 1997-ig közlekedett trolik (utóbbi közlekedési eszközzel már csak Coimbra-ban lehet találkozni az országban) előretörése miatt a normálnyomközű rendszernek egymás után szűntek meg a vonalai, míg végül csak a Douro partján lévő 1-es vonal maradt meg az óváros szélétől az óceánig.
Az 1-es vonal belvárosi végállomása...
...és a másik vége az óceán közelében. A villamoson mi mást is reklámozhatnának, mint portói bort...
Ez itt még csak a folyópart, a látóhatár szélén lévő mólónál kezdődik az óceán...
...az oda kimerészkedést viszont nem biztos, hogy megússzuk szárazon!
The light at the end of the world...
A villamos járműparkja Lisszabonhoz (és Sintrához) hasonlóan kizárólag régi járművekből állt mindig is, amelyeken ugyanúgy uralkodó látvány elem volt a rengeteg íves vonalvezetés és a rúdszedő. Ez az adottság jó ösztönző erő volt ahhoz a városnak és a közlekedési vállalatnak, hogy a kulturális főváros imázsát azzal is erősítsék, hogy két villamosvonalat is visszaépítsenek a belvárosban. A 18-as jelzésű vonal a legelső járat útvonalát járja be az 1-es által is érintett Massarelos remiz és a Carmo tér között, míg az utóbbi helyről a szomszédos vágányról indul tovább a 22-es, amely a város egyik jelképének számító Clérigos-templom és a Sao Bento pályaudvar érintésével megy el a Batalha nevű végállomására a siklóhoz. Visszafelé a Santa Catarina bevásárlóutca és a városháza szerepel a kocsikból látható látványosságok között.
A 18-as villamos nemcsak Prágában és Bécsben érinti a villamosmúzeumot - de itt még ilyen füves pályája is van
Faburkolat, bőrülés, villanykörte, és mindehhez csillámpadló... mint nálunk az UV-k utolsó éveiben, csak ide még elektronikus jegykezelő is jutott
A címert viszont nem cserélték ki modernebbre
A másik végállomáson a Carmo téren...
...a térnek nevet adó templom szomszédságában lehet átszállni a 22-es villamosra.
Maga a templom pedig ilyen azulejo-kkal van kirakva - kívülről!
A városkép elengedhetetlen elemei... villamos és a Clérigos-torony
Ilyen azulejo-borította templomok és ilyen terepviszonyok vannak a villamos vonalán...
...a fenti templommal együtt pedig még a jó együttállás is megvan!
Érdemes még egy közlekedéshez kötődő dologról is beszélni Porto kapcsán, ha egyszer el is haladunk mellette a villamossal… A Sao Bento pályaudvarról már szóltunk, mint olyan látványosságról, amelyet érint az egyik villamosvonal… de fő nevezetességét, az egész várótermet betöltő azulejo-díszeket csak bent láthatjuk. A Sao Bento az északi és keleti vonatforgalmat szolgálja csak ki, a lisszaboni vonatok a külvárosi Campanha-pályaudvarra érkeznek és onnan is indulnak.
Kívülről nemcsak pályaudvarnak, de bármilyen más középületnek is túl egyszerű lenne...
...bent azonban csak elég felfelé nézni...
...bármelyik irányba!
Van itt történelmi jellegű ábrázolás...
...közlekedéstörténetet is beleértve.
Paraszti idill...
...némi Mucha-zsánerű szecesszió...
...de attól még ez egy pályaudvar!
A már említett Massarelos remizben eredetileg a hálózat áramellátását szolgáló hőerőmű is működött 1915-től 1960-ig, amelynek üzeméhez a vizet a Douro-ból szivattyúzták ki. Ma ebben az épületkomplexumban található a főműhely és 1992 óta a (jelenleg a tető megrongálódása miatt nem látogatható) villamosmúzeum is. A múzeumi kocsik egy része, valamint néhány, kifejezetten charterforgalomra megőrzött (de amúgy a „forgalmi” kocsikkal azonos) jármű rendszeresen megfordul különjáratként a hálózaton, van olyan alkalom, hogy háromnál több kocsi is színesíti a barna-krémszínű flotta által járt hálózatot – május elején pedig még a többi múzeumi kocsit is forgalomba állítják egy napra.
Már a telep bejáratánál lévő lámpa is ipari műemléknek tekinthető...
A formavilággal és pálmafával már a másik két városban is találkozhattunk...
...meg ilyen életmentő ráccsal is.
Ahogy Lisszabonban, így itt is a fonott ülés az exkluzív jellemző, a lapostévé már csak ráadás...
Légsűrítő-kapcsoló...
Ez is egy maximum-forgóvázas kocsi, mint Woltersdorfban, csak itt a hajtott kerékpár van belül...
Az utastér a kéttengelyeshez képest csak annyi extrát kínál, hogy többen férnek be
Az antik kinézethez képest meglepően fiatal jószág...
...de ennek ellenére sem spórolták ki belőle a finom részleteket, akár szemmagasságban...
...akár felfelé nézelődünk.
A villamosüzem mindennap reggel 10-től délután 6-ig zajlik fél órás követési idővel – ehhez összesen négy motorkocsira van szükség, kettő az 1-es vonalon jár, míg a maradék a két „belvárosi” viszonylaton osztozik. A járműveken elhelyezett kártyaleolvasó csak a havijegyesek érdekeit szolgálja, mindenki más vagy egyszeri jegyet válthat 2,50 €-ért, a 24 órás jegy azonban csak 8 €-ba kerül.
