Ha a bejegyzés címében feltűnik a kettőhatvanhatos szám, a törzsolvasók talán már tudják is miről lesz szó - és remélem hogy ilyenkor jellemzően inkább örülnek az újabb cikknek, mintsem csalódottan kattintanának tovább. Az újabb olvasók, no és a rend kedvéért azonban ide is szükséges egy kis felvezetés: a múlt évben néhány buszbarát összeszervezett egy fotóstúrát Rudabánya és Aggtelek környékére, egy Ikarus 266-ossal, mely típus a hazai utakról kiveszőben van. A túrát idén tavasszal egy újabb követte Ózd térségében, és hamar jött a következő ötlet: júniusban irány a Cserehát, és a Zemplén nyugati fele. Ennek rövid összefoglalóját olvashatjátok most, annyi rendhagyó kiegészítéssel, hogy a beszámolóba bekeveredik néhány, korábbi évben itt töltött nap emléke, és a hozzá kapcsolódó "ismeretterjesztés" is.

A III. "pattogós" túra kocsija Baktakéken

Aki még közforgalomban szeretne velük találkozni, utazni: a Dunántúlon már egyedül csak az ex-Somló Volánnál van még állományban (tartalékként). A Dunától keletre néhány példány a nógrádi utakat járja, de jelentékenyebb számban már csak két korábbi Volán-társaság, a Borsod és a Kunság szolgáltatási területén találhatóak meg.

Az utazás Encsről indult, és a Hernád völgyét elhagyva máris a Cserehát területén gurult a busz. Az első megálló Fancsalon volt, én itt csatlakoztam a túrához:

Coop, bicikli, Suzuki, és érkezik a busz. A helyiek figyelmeztetését pedig illedelmesen megköszöntük: tudjuk hogy járatos busz csak késő délelőtt lesz, de mi másra várunk... 

Tisztázzuk, hogy nem elírás, és nem a Cserhát tájegységéről lesz szó: nem reprezentatív tapasztalatom szerint sokan ezt hajlamosak összetéveszteni. A Hernád és a Bódva közötti dombvidékre gondolunk, melyről az átlagos földrajzi műveltségűek az alábbi kulcsszavakat sorolják: aprófalvak, szegénység, romák. De valóban ennyire homogén-e? A válasz: nehéz elszakadni attól az érzéstől, hogy itt "szinte lementél a térképről", de e mögött egy nagyon sokféle, szinte végletes arculatú hely képe bontakozik ki. A táj történetét már részletesen, sokan feldolgozták: ennek a múltnak én egy-egy elemét ragadnám most csak meg, kapcsolva helyszínekhez, hangulatokhoz.

A gyér forgalmú országútra Baktakék határában véletlenül sikerült négyféle járművet bezsúfolni..:)

A túrát egy baktakéki megállással folytattuk, majd egy kis zsákfalu, Gagyapáti felé vettük az irányt. A piciny településre, mely ma leginkább üdülőfaluként funkcionál, csak iskolai napokon tér be autóbusz - állítólag van (egy fő) rendszeres utasa...

A falu szélén, az elmaradhatatlan feszülettel. 

Pár éve ősszel: gondosan nyírt gyep a felvégen, béke és nyugalom - a háttérben az egykori iskolaépület látható.

Iskola? Itt? Mikor a faluban 150 lakosnál több nem volt az elmúlt száz évben? Arra a falusi iskolára kell gondolni, ahol egy-két tanítóval, összevont osztályokban folyt a tanítás (összevont osztály: ahol több évfolyam tanul együtt). Ha a fiatalok elvándorlása nem indult volna meg magától a múlt század 60-as éveiben, erre az 1971-es településhálózat-fejlesztési koncepció (a rímelés a 1968-as közlekedéspolitikaival megvan) még rátett egy lapáttal: ez a dokumentum gyakorlatilag kategorizálta a falvakat, a szerint hogy az "fejlesztendő vagy megszüntetendő". A kisebb, félreesőbb falvak nem, vagy csak korlátozottan kaphattak a közművekből, közintézményekből, továbbá tiltott volt új épületek építése, telkek parcellázása is. Így szűnt meg itt is hamar az iskola, és a térség falvainak archaikusnak fennmaradt építészeti képét is közvetve ennek a koncepciónak köszönheti.

Alsógagy, Gagyapáti elágazás, őszi hallgatagságban. Nagy a kontraszt a nyári képekhez képest.

Fotóstársam Felsőgagyon olyan perspektívát keresett, hogy a csenyétei bekötőúton álló busz felett a templom is látszódjon.

A Gagyapátihoz hasonlóan zsákfalu Csenyétére nem tértünk be, és ez nem volt véletlen. Hat évvel ezelőtt ezt én ugyan megtettem: a szépen gondozott előbbi település után itt düledező házak, szétrabolt templom várt rám. A teljesen lecsúszott, kizárólag romák lakta településen gyakorlatilag nincsen munkalehetőség. A csereháti romák a csenyéteieket még külön kinézik maguk közül...

Felsőgagytól Krasznokvajda felé utaztunk tovább. Ez számít a Cserehát egyik "főútjának", de a térség elzártságára jellemző, hogy amikor pár évvel ezelőtt az esőzések miatt megcsúszott az út töltése, a helyreállítás több évet vett igénybe...

A krasznokvajdai mezőgazdasági telepen. A térségben mindig az agrár szerepkör dominált, de a földek nem voltak alkalmasak nagy volumenű termelésre.

Krasznokvajda a maga 500-600 fős lakosságszámával igazi térségi központ, gyógyszertára, postája, iskolája van. A busz táblájára ekkor felkerült Kány és Pamlény két Krasznokvajdával szomszédos zsákfalu. Az 1970-es évek végén végzett falukutatás foglalkozott annak a napi néhány buszjáratnak a menetrendi fekvésével mely e falvakat kiszolgálta: a dokumentumot most nem tudjuk megmutatni, annyi azonban biztos, hogy a menetrendek itt sem sokat módosultak az elmúlt évtizedekben, ha mégis, akkor inkább járat szűnt meg, mint indult...

Ez a kép már szerepelt a blogon korábban, címe: Hidegindítás Krasznokvajdán...

A közforgalmú menetrend szerinti buszok nem látják el hatékonyan feladatukat: a falugondnoki autóbuszok itt nagyobb részt vállalnak a lakosság ellátásából. Kár, hogy a közszolgáltatás keretei közé nem vonhatóak be...

Kis falu, kis önkormányzat (Perecse)

Kány: görögkatolikus templom mutatja az itt megtelepedettek ruszin gyökereit

Kukkantás a templom belsejébe: az ikonosztáz a XVIII. századból való...

Kány, csárda. A településtől távol eső, mezőgazdasági telep melletti megállóhelyet a 2000-es évek elejéig szolgálta ki menetrend szerinti járat. 

Ki tudja, hány éve van még más országrészekben az ehhez hasonló, félreeső, egy-egy külterületet kiszolgáló zsákvonali megállóknak - és úgy általában az ott zajló életnek? Veresháza tanyaközpontban, Csongrád megyében a megállóban hagyott gumicsizma, vagy Csollányospusztán Tolnában, az ott leszálló kisfiú (akinek a buszon maradt lánykák obszcén jeleket mutogattak), talán ugyanezt szeretnék tudni...

És akkor a buzitai határon: a háttérben már a kassai ipartelep sejlik fel

Szépséges öreg fa őrzi a határt, mely itt a dombtetőn halad, és egy szakaszon el is kísér minket Szemere felé.

Tipikus csereháti tájkép: lankás dombok, irtások, és a taghatár jelöléseként meghagyott magas fák

A határon átvezető út több mint szimbolikus: a Cserehát északi részének eredeti vonzáskörzete nem Miskolc, hanem Kassa volt. Különös, de az első buszjáratát Krasznokvajda, (már az első bécsi döntés után) Kassa felől kapta! Ma pedig a Cserehát legészakibb falvaiban emelkedni kezdtek az ingatlanárak: a Kassáról kiköltözők felfedezték maguknak ezeket a csendes településeket, ahol így ma már nem ritka a szlovák szó sem.

Itt már jól benne jártunk a délutánban, így a menetrend szerinti járattal nem érintett Kány-Szemere úton, majd Pusztaradvány felé ereszkedtünk le a Hernád völgyébe. Rövid vizsolyi szusszanás után, célba vettük Boldogkőváralja vasúti megállóhelyét, ahol közös vonat-busz fotózást terveztünk, majd a hegység nyugati felének két kis faluját, Mogyoróskát és Regécet kerestük fel - melyek fölött a látképet egy pompás vár uralja. (Illetve, csak a romjai: de jelenleg toronydaruval újjáépítik...)

A tegnapi facebook-kép, csak laposabb látószögből...

Mogyoróska bekötőútján

Erdőzés 

A várhoz vezető kocsiúton

Innen már visszafelé vezetett az utunk Encsre, a 3-as főúton kicsit még megfuttattuk az egész nap mellékutakon döcögésre kárhoztatott öreg Ikarust. A program remek volt, köszönet mindenkinek aki hozzájárult a megszervezéséhez és lebonyolításához - úgy néz ki, "még kér a nép", lesz még folytatása...