Ha Hollandiában múzeumvasutakra vágyunk, Hágából, de különösen Rotterdamból kettőt is felkereshetünk. Amszterdam felől viszont már messzebbre esik mindkettő, de itt is találhatunk egy igen jó alternatívát, amely nemcsak a déli partokon fekvő két üzem minden előnyös tulajdonságát egyesíti, hanem a környezetébe is igen jól illeszkedik. Ahhoz, hogy megtaláljuk, elég könnyű megjegyezni, hogy hová is menjünk: Hoorn az.
Honfitársaink persze inkább hajlamosak egy o-ban és egy néhai politikusunkban gondolkozni, de attól még ezzel a névvel nem akkor lehet találkozni történelemórán, amikor a legújabb kor a tananyag. A nagy földrajzi felfedezések időszakában annál többször esik szó erről a városról, amely az indonéz szigetvilágra induló és onnan visszaérkező hajók legfőbb kikötőjévé vált, és innen kapta a nevét a Horn-fok is. (A németalföldi függetlenségi harcok Horn grófjának azonban nem itt, hanem belga területen voltak a birtokai.) Ez a tündöklés azonban nem tartott sokáig, már a XIX. század elejére is megállt itt a fejlődés, amikor pedig a beltengert gáttal zárták el – így lett a Zuiderzee-ből IJsselmeer – már nem lehetett túl messzire kihajózni, ezt pedig később egy második gáttal fejelték meg, amely a most már édesvizű tavat még kettéosztotta.
A kikötő hangulata azért megmaradt, csak a hajók lettek kisebbek...
...a kikötőhöz pedig itt is csatlakoznak csatornák, amelyek felett felvonóhidak vannak. Ahol pedig víz van, ott sirályok is...
Praktikus népek élnek errefelé is, ne kelljen túlzottan csavargatni a nyakát az embernek, ha nincs nála óra, és tudni akarja a pontos időt.
A főtéri egyik legdíszesebb épülete ma a tájegység történeti múzeuma.
Még az ilyen "mezei" mellékutcáknak is hangulata van itt.
Az itteni lakosoknak az egzotikus fűszerek után sem esett nehezére átállni a mindennapi mezőgazdaságra, így a vidéket ma szántóföldek és tulipánültetvények színesítik két farm között. Ami itt termett, azt hivatott elszállítani az 1887-ben megnyílt 20 km-es HÉV-vonal is, amely Hoorn-ból néhány jókora kanyarral érte el a szintén tenger- illetve most már tóparti Medemblik-et. Az 1935-ös államosításáig személyvonatok is szerepeltek a menetrendben, de utána több mint három évtizednek kellett eltelnie, hogy ez megint megtörténjen… az új múzeumvasút - amely eredetileg a Tramweg Stichting fiókintézménye volt - a teherforgalommal azonban csak két évig osztozott a vonalon. Utána sem bizonyult azonban rossz gazdának, hiszen Hoorn tehervágányain kiépítette a maga birodalmát.
A modern NS-állomás mellett máris több évtizedet megyünk vissza az időben.
Mellékvonali idill a felüljáró árnyékában - amit folyamatosan karban is tartanak.
A váltóállító toronyban is minden a helyén van, még a teáskanna sem hiányzik a kályháról...
...és természetesen a biztosítóberendezés is működőképes!
A mozdonyszín, mint a háttérben is látszik, nem pusztán tárolóhely, hanem a felújításokat is itt végzik. Ez a gőzmozdony Hága városközi vonalain szolgált, amíg oda is el nem ért a drót...
Érdemes a fűtőházban felfelé is nézni, mert még a légkondicionálás energiatakarékosabb változatával is találkozhatunk.
Mielőtt a gőzösök munkába állnának, tolatáshoz a dízel is megteszi. De az sem akármilyen, hanem egy 1935-ben készült egyedi példány.
Hasonló gondosságot tanúsítanak a közbenső állomások tekintetében is, különösen igaz ez Wognum-ra, ahol a következő kép részletei önmagáért beszélnek. Mindez pedig nemcsak kulissza, hanem kellék is, mert a gyerekeket is szeretik bevonni a játékba azzal, hogy velük pakoltatják fel és le az árut a teherkocsikra.
Még a csomagszállító tricikli is egy HÉV-társasághoz tartozott, ahhoz, amelyikhez az előbbi dízelgép.
Az áruraktár is tele van...
...és hasonlóan teljes a felszereltség a forgalmi irodában. Itt is működő bizber, stemplik és telefon az asztalon, felette pedig Vilma királynő képe, aki pont ezeknek a mellékvonalaknak a fénykorában ült a trónon.
A mellékhelyiségben azért már kellett némi változtatást tenni, mert a szagot és a legyeket már nem feltétlenül kívánjuk az autentikussághoz.
Az agrárvidéket és a korai áruforgalmat jól illusztrálja ennek a teherkocsinak is a rakománya.
Mivel a HÉV-ek általában középütközőkkel voltak felszerelve, így közvetítőkocsikra is szükség volt, és van itt ma is. A Douwe Egberts reklám pedig már csak egy ráadás...
Wognum-ban időzik nemcsak a vasút, hanem egész Hollandia legnagyobb mozdony-sztárja. Ez volt az utolsó NS-gőzös, amely 1955-ben köszönt el a szolgálattól - három évvel később egyébként a holland magánvasutak is beszüntették a gőzüzemet. Egyébként 1914-es német gyártmány, és ma Bello néven fut - ezt a nevet nem szépsége, hanem a jelzőharangja miatt ragasztották rá, és sok másik társára is.
A vasútnak kilenc "guruló Rembrandtja" - ahogy gőzmozdonyaikat emlegetik - van, ebből hét üzemképes. A képen látható gép 1929-ben Belgiumban készült, és több mint negyven éven át egy nitrogéngyárban dolgozott.
Itt már Twisk-ben járunk, de ehhez hasonló a beltenger déli partján is készülhetett volna régen...
...a Gooische Stoomtram ugyanis igazi előváros vonal volt Amszterdam és a mai holland médiaváros, Hilversum között. Akármilyen réginek is tűnik, négy évtizeddel fiatalabb, mint a Szentendrén látható Haraszti!
A végállomás, Medemblik nemcsak arra jó lehetőség, hogy sétáljunk vagy ebédeljünk egyet, de az itteni kikötőből egy 60 éves hajóval átmehetünk Enkhuizen-be, amely ugyanolyan ódon város, mint Hoorn, és innen nem okoz problémát a hazaút sem, mert az Amszterdam és Hoorn közötti vonatok is idáig járnak.
Már a megérkezés is stílszerű ezzel a szélmalommal!
Medemblik-ben a már szomját oltott mozdonnyal vár indulásra az ellenvonat.
Az állomás mindjárt a part mellett van, de azt nem látni a gát miatt... de oda se neki, fotóhelynek sem rossz.
Lehet itt is hangulatképekkel kísérletezni...
...mielőtt felszállnánk a Friesland nevű hajóra Enkhuizen felé.
Ha úgy döntöttünk, hogy maradunk, a városházát máris az állomás mellett tekinthetjük meg...
...a belső kikötőnél meg itt is láthatunk felhúzható hidat.
De legalább ennyire megéri a vonaton maradni, különösen ha az eredeti HÉV-szerelvény is forgalomban van. Az „alapjárat” ÖBB eredetű nyitott peronos kocsikból áll, és inkább csak az előtte lévő gőzmozdony miatt nosztalgikus hangulatú, meg persze azért is, mert a nyugat-európai utasok legfeljebb csak nálunk, vagy tőlünk még keletebbre találnának ilyen kocsibelsőket. De ha valami igazán különlegeset akarunk, akkor azokon az iskolaszüneti napokon (május elején, júliusban, augusztusban és október közepén) látogassunk ide, amikor két vagy három vonat is közlekedik, mert a másodikba és a harmadikba az eredeti állapotra restaurált járműveket sorolják. Legfeljebb csak két szépséghiba lehet ebben: az egyik, hogy minden országrész hálózatáról kellett egy-két kocsi a komplett szerelvényhez, a másik, hogy többségük 750, 1000 vagy 1067 mm-en járt korábban, és csak itt kerültek alájuk normálnyomközű forgóvázak.
Ez a kocsi a torkolatvidék legdélebbi részéről érkezett, amelyet mindössze egyetlen híd köt össze a többi országrésszel, a szárazföldön csakis Belgium felé lehet menni. A kinyúló forgóváz is árulkodik arról, hogy eredetileg méteres nyomtávon közlekedett.
Belül kapunk párnás...
...és fapados szakaszt is.
A már említett Gooische Stoomtram-ról két nyitott peronos kocsi is érkezett... akármilyen réginek is tűnik, tavaly ünnepelhettük a századik születésnapját, az előbbi jármű pedig idén fogja.
Ha valaki ezek után azt tippelné, hogy ez egy még fiatalabb kocsi, az viszont már téved... ez az Amszterdam-Hilversum vonal második kocsija 1904-ből.
Az egyenlőtlenség nemcsak első- és másodosztály, hanem első- és elsőosztály között is előfordult, a falak és a plafon ugyanolyan díszes, de itt magasabb háttámla, és karfa is járt az utasnak...
...de úgy tűnik, a magasabb fapados komforthoz is jó helyre kell születni, közelebb a fővároshoz.
Most végre mi is igazolást nyerhetünk azzal, hogy a HÉV-nek zöldnek kell lennie... ezzel a Groningen környékiek is egyetérthettek.
Az RTM kocsijaiból itt is megmaradt három...
...és úgy tűnik, Rotterdam környékén még kevesebbet számított, ha az embernek van pénze, legfeljebb csak a fenekét nem törte az ülés.
Jó egy évtizede már a poggyász- és postakocsikat is vagy múzeumvasutakon, vagy a volt SZU területén láthatjuk csak üzemben...
...itt azonban már nem postás, hanem a kalauz dolgozik...
...és a postazsákok is dísznek vannak csak.
Egy kis rejtvénnyel szolgálnánk olvasónknak: mihez tartoznak ezek a szerelvények. Egy rossz választ egyből ki is zárunk: nem a fékhez...
A klubtagok nem elégednek meg a felújítással, minden alkalmat megragadnak a járművek gondozásával...
...és még arra is odafigyelnek, hogy némelyik kocsiban petróleumlámpák világítsanak.
Az eredmény magáért beszél - itt éppen a Bello konyháján - de a léggyel és egy bizonyos Salamonnal kapcsolatos metaforáktól most inkább eltekintünk...
Ennyi munka után és közben is édes a pihenés...
A szépségért azonban itt is szenvedni kell, a pénztárcánknak legalábbis mindenképp: akár a vonatos-hajós kört, akár az oda-vissza vonatozást választjuk, mindkét opció 21 €-ba kerül, némi vigasz viszont, hogy ez napijegy, tehát a három szerelvényes megoldással többet is lehet utazni. De talán a fenti képek alapján is kijelenthető, hogy megéri… nem is egyszer, mert a klub mindig dolgozik valamin. Most például tovább zajlik Hoorn-ban az állomás kiépítése és több személykocsi felújítása is napirenden van – a fejlődés tehát nemcsak a jövő, hanem a múlt irányában sem állhat meg!
