Hova megy ez a vonat?

Azt a harmincát! – Itt a tavasz! (1)

2013. április 16. Szerző: feketén villogó térközjelző

Idén is eljött végre a tavasz, országszerte kivirágoztak a lassújelek, megteltek a vízzsákok is. Eközben a 30a vasútvonal mellett zöldellnek a felsővezeték tartó oszlopok és csiripelnek a verebek.

Naívan azt gondoltam, hogy a belső négyvágányos szakaszon az aluljáró építések miatt kizárt 40a vonalon is lesz valami felújítás, legalább azt a pár vízzsákot és süllyedést kioperálhatták volna a rendszerből. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha a 40a pár év múlva tervezett felújításakor ehhez a vonalszakaszhoz már nem kellene hozzányúlni. Most a 30a teljes kizárása miatt két vágányon bonyolódik a teljes forgalom, amelynek mindegy, hogy az a két vágány éppen melyik a négy lehetséges közül.

Hiányolom továbbra is a 40a vonalon az albertfalvai megállót, no meg a vonal nyomvonal-korrekcióját is: eltűnhetett volna a két vonal közötti „mező”, továbbá a Kővirág soron is elférne egy normális járda és buszmegálló a Méhész utcánál. A megépített zajvédő falakkal még szűkebbnek tűnik a közút.

Tavaszi körkép következik Kelenföldtől Érdig az ezidáig elvégzett munkálatokról.

Az elmúlt idószak történései képekben:

Kelenvölgy és Albertfalva határán:

alb 092.jpg

A Kővirág sor mellett kinőttek a zajvédő falak. A vonattal utazók két szürke fal közé szorulnak, de az itt lakóknak talán így csendesebb napjaik lesznek.

 

alb 089.jpg

Épül a sporttelepi gyalogos aluljáró is, nem szép, de legalább nem széles.

alb 086.jpg

Kelenföld felé tekintve

alb 084.jpg

Szerkezetileg hasonló állapotban van az Állvány utcai aluljáró is.

alb 083.jpg

Amit sohasem értettem: Mi lesz itt a két vasút közt? Búzamező? Szemétdomb?

alb-079.jpg

Közút-támfal-vasút-mező. Ebben a felállásban nem fér el a járda, de legalább megálló sem épül.

 

Most nézzünk át Budafokra:

bfo 078.jpg

Felül elkészült a Duna utcai aluljáró is, alul még tökölnek.

bfo 077.jpg

Szintezési hiba a budafoki peronban.

bfo 076.jpg

Budafokon térköveznek, plusz elektromos szerelés is folyamatban van.

bfo 075.jpg

A középperon is magasabb lett és új térkőburkolatot kapott.

bfo 071.jpg

A középperont is meg lehet majd közelíteni lifttel. Élmény lesz a Déli felé várva szaladgálni a 2-es és a 4-es vágány peronjai között (pl. a késik-nem késik témakör esetén).

Vágóhíd utca:

vág 004.jpg

Elmúlt vasárnap Háros és Kelenföld között felsővezeték-építés miatt egyvágányozás volt. Teher, személy, IC szépen várt a sorára.

vág 005.jpg

A munkaterület. Háros bejáratáig cseréltek felsővezetéket.

vág 003.jpg

A Vágóhíd utcai aluljáró is elkészült. Szélesebb lett, mint elődje volt.

vág 002.jpg

A 40a feletti híd majd 1-2 év múlva, a vonal felújításával egy időben fog átépülni.

vág 001.jpg

Hárosig van meg mindkét vágány, a balon zajlik a vegyianyag-gyár kiszolgálása.

Növény utca, Kolozsvár utcai átjáró:

kol 068.jpg

Végre elkezdték a gázvezeték kiváltását is, emiatt nincs befejezve az útépítés és átadva a komplett Növény utcai aluljáró...

kol 062.jpg

A Kolozsvár utcánál eddig csak az aluljárót bővítették ki.

kol 065.jpg

A hárosi dunaparti híd és a Kolozsvár utca között még a régi vágányt találjuk a helyén.

kol 064.jpg

Nagytétény felé tekintve

 

A következő részben a nagytétényi munkálatokról számolok be.

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr235228519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2013.04.16. 09:46:39

Pont az igazán érdekes rész maradt le :) Nagytétény-Érd alsó közötti rész hogy áll? Pont arra nem látni rá a 40-esről (max amit Érd bejáratán ácsorogva meg tud figyelni az ember).

v2peti 2013.04.16. 10:22:08

Kamera lesz a megállókban, vagy ezek is le fognak zülleni mint Barosstelep?

Mekkora szakaszon nincs még lefektetvea 2. vágány?

Adani 2013.04.16. 13:03:31

Albertfalvánál tényleg elvteszték, hiszen lehetett volna közös megálló mindkét vonalon, ill. igen lehetett volna

Lett volna idő rendberakni a 40a-s vágányokat is, de hát egyszerűbb vinni a gömböt és gurítani a kockát.

feketén villogó térközjelző 2013.04.16. 16:20:14

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: A következő részben eljutok Tétényligetig. Egy érdi ismerősömtől tudom, hogy ott csak a földmunkákkal tökölnek, Tárnokon meg támfalat építenek. Tehát mint az első Tárnok-Érd beszámolómban írtam kábé ugyan az a helyzet.

feketén villogó térközjelző 2013.04.16. 16:21:40

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: Érden a földmunka, Tárnokon a támfalépítés a sláger, többre nem jutottak. a két vágány Nagytéténytől kábé a 7-es út hídjáig ér, valahol Érd alsó előtt vége van.

Gabesz9 2013.04.16. 17:52:27

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem kicsit viccesnek tűnik az, hogy anno az 1860-as évek elején a mai 30-as vonal megépítése Nagykanizsáig rövidebb ideig tartott, mint manapság a 63 km-es Kelenföld-Fehérvár szakasz felújítása.

Girhes Joe 2013.04.18. 12:00:21

@Gabesz9:
Mondjuk anno nem a forgalom fenntartása mellett épült. :D De van valami abban, amit mondasz, hiszen a Tárnok-Kelenföld se forgalom melletti felújítás, hanem de facto új építés. Mondjuk amennyit a közutasok az M0-ás déli szektorának autópályává szélesítésével tökölnek évek óta (pedig ha valami, az igazán sürgős lenne), na annak a nyomába nem ér a vasútépítés lassúsága.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.04.18. 13:58:45

Csak egy dolgot emelnék ki.

Befelé a két belső vágányon kellene haladni a szerelvényeknek, hogy a befele tartó utasok a középperonról a hamarabb érkező vonatra tudjanak felszállni.

Adani 2013.04.18. 17:22:44

@Gergő77:

Mikor a Mezőtúr-Gyoma szakaszt újították fel a cseheknek másfél évig tartott azt a 20 km nyíltvonalat átépíteni volt egy 3x meghosszabbított fél évig tartó vágányzár is. Most a hasonló hosszúságú Gyoma-Mezőberény állomásköznél a helyzet az ,hogy augusztus végén kezdték el, decemberben már az egyik vágány tokkal-vonóval átadva. A másikat is már építik. Meglesz az kevesebb mint egy év alatt ha jó ütemben haladnak. Persze Csárdaszállás és Mezőberény átépítése más tészta, de az megy a forgalom fenntartása mellett is, de Csárdát már elkezdték ahogy Berénynél a közúti felüljárót is.

padorjan 2013.04.19. 21:34:51

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Az túl utasbarát lenne. A 2×2 vágány simán elférne egymás mellett Budatétény (Campona) mh.-ig és utána kéne szétválnia. Így lenne egy négyvágányos vonalunk Kelenföld és Budatétény (Campona) között mindenhol állomással. Útközben néhány nagysugarú, nyíltvonali kitérő is segíthetne a reggeli borulásokon.

sanyi76 2013.04.19. 22:04:06

@feketén villogó térközjelző: sajnos ez az idő nem fogadott kegyeibe minket van olyan képem mikor a fülke aljáig ért a sár rengeteg földet kellett megmozgatni most a cölöpözés végeztével már látszik a munka vége de még van mit csinálni

Vaandor 2013.04.19. 23:04:02

De jó, már aggódtam, hogy nem folytatódik!

jack o'neill 2013.04.22. 01:31:35

Egyetértek a posztíróval! Minden ismerősöm (és én is) azt gondoltuk, hogy amíg kizárják a 40-es belső szakaszát, logikusan meg is csinálják. Hát nem!
Albertfalván a megálló kihagyása ostobaság, mint az is - és ez az egyik legbutább - hogy nem épül átkötés a 30-as és a 40-es között Háros magasságában. Pedig eredetileg akarták is!
Budafok megállóhely felújítása egy vicc lett. A térkő elég trágya módon lett lerakva. Esőbeálló a középperonon nem lett. Sanszos, hogy az utastájékoztatás, padok, kukák triója se lesz megcsinálva. A borászati suli felé eső aluljáró elhagyása lift érdekében méretesen nagy hiba volt. A lift valószínűleg úgyse működik majd sosem (Magyarországon vagyunk ugye), míg a peronok közti átrohanások azt fogják előidézni, hogy szépen kibontják az emberek az életvédelmi kerítést.
Arról már nem is beszélve, hogy a friss pályán már vannak hibák (bár nem olyan durvák, mint Fehérvár-Marton szakaszon, ahol lett 60-as lassújel is). Sőt ami nagyon szép, hogy 1-2 helyen vissza is fogják bontani a Tárnok-Kelenföld szakaszt ahogy hallom.

A jövőbeni menetrendtől se várok sok jót. Ahogy már belengették több vonat nem lesz a Déli szűk befogadóképessége miatt. Ergo amint meg lesz az átadás, a martoni vonatok mennek szépen vissza a 30-asra. Pedig mennyire jók most itt a 40-esen. Napi szinten látom, hogy Budatétényben nagyon sok utasnak remek megoldás a battai/szabolcs-újvárosi/fehérvári vonatok között közlekedő martoni. Azért hálás nézni, hogy még szombat reggel is van Budatétényben szépszámú ember aki a martonival megy tovább (és a szabolcsi-fehérvári vonatra is marad nép).
Úgy látom nem is volt cél semmiféle logikus módosítás. Pedig szinte adja magát, hogy az alsóin menjenek a gyors/IC/sebes vonatok óránként egy, Érd alsót és Tétényligetet kiszolgáló személyvonattal, míg a felsői pályán maradnának a martoni/szabolcs-újvárosi/fehérvár/battai elővárosi vonatok. Igazából ez túlontúl jó lett volna az erre lakó/utazó embereknek.

*Amúgy azt tudja valaki, miért nem mehet egymás mellett - átjárási lehetőséggel - a két vonal pl Budatétényig?

feketén villogó térközjelző 2013.04.22. 10:11:51

@jack o'neill: Megérne egy cikket a későbbi vonalhasználat, elosztás, vagy IC+gyors+teher / személy szétválasztás, zavarérzékenység is.
Bár vannak "lehetett volna ilyen" is ötleteim, sajnos ez a vonat már elment.
Ettől függetlenül lehet, hogy összeszedem ezirányú gondolataimat is. :-)

FrankyLon 2013.04.22. 13:48:25

En is azt hittem, hogy a vaganyzarat kihasznalva felujitjak a 40a szoban forgo szakaszat. A megallokiosztast pedig nagyon elszurtak. A magam reszerol a 40a-ra tereltem volna minden elovarosi vonatot. Budafoknal es Albertfalvanal a peronokat a 40a melle tettem volna. A 30a-n Kelenfold es Erd Also kozott nem lenne megallo, itt mennenek a tavolsagi (gyors) es a tehervonatok. Mert ha mar negy vagany van, miert ne hasznaljak ki. Nagy Britanniaban sok a negyvaganyu elovarosi vonal, es ott jellemzoen ez a leosztas; 2 vagany a `slow` lassu vonal, amelyen a mindenhol megallo elovarosi szerelvenyek kozlelekednek, 2 a `fast`, ahol minden mas megy, es remekul bevalik. Visszaterve, a 40a-n normalis menetrendkiosztassal pl. orankent egy battai, egy martoni, egy fehervari es egy szabolcsi (utobbi esetleg `Szabolcsig csatoltan, `Szabolcstol osztva `Ujvaros es `Sarbogard fele tovabb kozlekedve) szemellyel Erd felso es Kelenfold kozott 15 perces kovetes is megvalosithato volna, ami mar (elo)varosi vonatkozasban is hasznalhato jaratsuruseg. Plane, ha a helyi buszok jaratait ugy alakitjak ki, hogy rahordjanak a vasutra. Belso vegallomasnak nem veletlenul emlitettem Kelenfoldet. Egyreszt, a Deli kapacitasa tenyleg problemas, ennek ellenszere lehetne, ha nehany elovarosi vonat nem a felypalyaudvarra jarna be, hanem atmenne a korvasutra, es alternativ vegallomasra menne, ugy mint Koki vagy Rakos. (Tovabb mereszkedek, elgondolkodnek atmeno elovarosi jaratokon is, pl. egy Szazhalombatta - Vac orankent egy vonatparral. Persze ez mar megint egy kulon tortenet, athelyezett megallokkal a korvasuton, racionalizalt varosi kozleledesi kapcsolatokkal.) Masreszt, akarmennyire is faj, meg kell baratkozni a deli bezarasaval. A tobbszorosen szuk keresztmetszet (a 3 vonalbol osszejovo forgalmat ket vaganyon kell betuszkolni a Delibe, ami az alagutban csak egy, mivel hiaba a ket vagany ott, egyszerre csak egy vonat tartozkodhat az alagutban es maga a Deli palayudvar helyszuke okan gyakorlatilag megoldhatatlan bovitese) miatt erre nincs mas alternativa. Arrol nem is beszelve, hogy Kelenfoldet mar most, a Delit elobb utobb fel kell ujitani. A Deli egyszeruen nem eri meg a penzt. Verzik erte az en szivem is majd, de lassuk be, ez elkerulhetetlen. Persze ehhez kellenek a jo Kelenfoldi varosi kozleledesi kapcsolatok, es itt nem az agyonmarketingezett kampanymetrora gondolok, hanem a 2-es metro kivezetesere a jelenlegi nagyvasuti palya felhasznalasaval Kelenfoldre.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.04.22. 14:07:43

@FrankyLon:

"ket vaganyon kell betuszkolni a Delibe, ami az alagutban csak egy, mivel hiaba a ket vagany ott, egyszerre csak egy vonat tartozkodhat az alagutban "

- ????

FrankyLon 2013.04.22. 14:33:16

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

A Gellert hegy alatti alagutrol beszelek Kelenfold es a Deli kozott. Az alagut a legszukebb keresztmetszet, mert egyszerre csak egy vonat tartozkodhat bent. Ennek az oka, hogy az alagut szuk, a vaganytengelytavolsag kisebb a szabvanyosnal igy az urszelvenyek metszik egymast, ezert bar ket vagany van, egyszerre csak egy vonat kozlekedhet az alagutban. Raadasul, bar elotte es utana az orszagosan jellemzo jobb oldali kozlekedes van, magaban az alagutban bal oldali a kozlekedesi rend. Ennek oka, hogy a Deli jarmutelepenek kihuzoja `belog` az alagutba, vagyis a kihuzo tulajdonkeppen az egyik fovaganyban vegzodik, ezert terelik at a befele halado vonatokat a `helytelen` vaganyra. Vagyis, ugy nez ki az athaladas, hogy a vonat eloszor atjar a menetiranyszerinti bal vaganyra, majd kivarja a szembol jovo forgalmat, athalad az alaguton, majd atjar a menetirany szerinti jobb vaganyra. A 40-es sebessegkorlatozas csak hab a tortan.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.04.22. 20:44:01

@FrankyLon:

Azt nem tudtam, hogy az űrszelvények metszik egymást.

Mi a helyzet a rakszelvényekkel? Elvileg ha azok nem metszik egymást, elférnének.
Úgy nem mehetnek?

Adani 2013.04.22. 21:07:40

@FrankyLon:

Erről már én is hallottam, valaki mondta ,hogy átsétált már azon az alagúton előtte szólt róla a közeli őrhelynél és mondták neki, hogy óvatosan de egyszerre csak egy vonat van bent a másik vágányra át lehet menni ha baj van, de amúgy ott is vannak lyukak a falban is, vész esetére mint a hűvösvölgyi kisvasút alagútjában vagy a piliscsabain (ezeken meg én sétáltam át, az utóbbin persze tavaly mikor már vágányzár volt).

FrankyLon 2013.04.22. 21:19:24

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ennyire pontosan en sem tudom, ismerni kellene a MAV vonatkozo utasitasat. Arra viszont emlekeszem, hogy nehany eve, amikor meg Magyarorszagon laktam a Szili vontatta, jobbara Bhv-kbol allo szerelvenyek mindig bevartak egymast az alagut mindket oldalan. Azt nem tudom, most mia helyzet, hogy a Flirt-ok, Talentek elfernek-e esetleg egymas mellett.

jack o'neill 2013.04.23. 00:23:18

@FrankyLon:
Valami nem stimmel ezzel. Még pedig az, hogy nem egy és nem húsz alkalommal mentem át úgy vonattal az alagúton, hogy másik vágányon jött befele egy másik. Parasztingával ugyanúgy, mint Halbival. FLIRT-tel meg pláne. Volt, hogy a FLIRT vezér nem kapcsolta fel a világítást és a mi utasterünkbe a mellettünk befele érkező gyorsnak a utastér világítása szűrődött át.
Tény és való, gyakran bevárják egymást a szerelvények, de én valami más okra gondoltam mindig.

sanyi76 2013.04.23. 09:58:09

@jack o'neill: igen mert nincs hely rá ugyanis a föld alatt olyan közmű vezetékek futnak hogy azokat nem lehet kiváltani ezért nem lehetséges a dolog de nincs is értelme hamarosan el tünik majd az ember áradat a campónától marad olyan mint régen

jack o'neill 2013.04.25. 00:21:25

@sanyi76:
A Camponától miért tűnik el a nép?
BKV-ra nem fognak átszokni.
Az alsói vonal átadása meg hol érinti az itteni utasokat? Az utasok 2-3% az, aki a vonatpótlóval alsó felől jön. Szóval az ő hiányuktól nem leszünk kevesebben.
A pótlóbuszt sem értem. 12 méteres turistabusz? Mikor a reggeli csúcsban, hétköznap épp számoltuk az azt használó 9 fő utast?
süti beállítások módosítása