A már több rész óta tartó svájci utazásunk elérte célját, Luzernt. Eddig utazhattunk villamoson, gőzhajón, többféle nosztalgiavonaton, panoráma-szerelvényen és még fogaskerekű szakaszokon is – most itt az idő, hogy a célhoz megérkezve megismételjünk néhány kellemes élményt.
Vajon a kinti vagy a benti látvány a szebb?...
Maga Luzern nemcsak nevének kezdőbetűjével és hangzásával hasonlít Lausanne-ra, hanem azzal is, hogy tóparti város, egy szintén sokféle néven emlegetett tó partján. Akkora szintkülönbségeket nem találunk ugyan, mint pár hegylánccal és hágóval lejjebb, de itt sem valami síkvidéki településre kell gondolnia a látogatónak. Különbség viszont a kötöttpályás közlekedési eszközök választéka… síneket ugyanis az állomáson kívül nemigen találhatunk, mivel a villamos felett már öt évtizede kimondták a halálos ítéletet. Trolibusz azonban jár itt is, és az országban (sőt, az egész világon) ez a másik hely, ahol a mindennapok szerelvényei is vontatnak pótkocsikat. 
Buszvégállomás, ahol a troli - és pótja - az úr...
A belváros felkereséséhez azonban nincs szükség a „szarvas” buszok igénybevételére, mivel mindjárt ott van az állomással szemben, csak a Reuss nevezetű folyón kell átkelnünk valahogy. Az óváros panorámájába csúnyán belerondító, többsávos útpályának helyet adó Seebrücke mellett van erre egy szebb megoldás is: a több mint 700 éves Kapellbrücke kőtoronnyal megtört fedett fahídja. Emlékszünk még a Golden Pass Classic címerére? Nos, ott Chillon mellett ez a másik jelkép. A híd jelen formájában azonban csak húsz éves, mivel 1993-ban – nem először – leégett. Az óvárosi utcákat a folyó mellett a Musegg-városfal bástyái szorítják szűk helyre, a bebarangolásuk után pedig a másik fahídon, a Spreuerbrücke-n sétálhatunk vissza. Érdemes a híd keresztgerendáira is felnézni, ott ugyanis a morbidságuk ellenére is igen érdekes haláltánc-képek emlékeztetik a járókelőket az élet végességére.
Déjá vu...
...ilyet azonban még nem!
A másik irányból legalább ilyen szép a látvány
Az óváros ilyen festett házakkal van tele...
...fentről pedig ilyen tornyok vigyázzák.
Haláltánc a szó szoros értelmében...
Mi azonban most az élet élvezetéért utaztunk ennyit – és ezt a vasútállomással szembeni kikötőben is bőségesen megtehetjük. Az itteni tó hivatalos neve Vierwaldstättersee, amit azonban csak az olaszok tükörfordítottak le „négy kanton tavának”, a franciában és az angolban egyszerűen csak Luzerni-tó a becses neve. Ennek a vizén is ugyanúgy van öt gőzhajó, mint a Genfi-tavon, és a szépségük sem marad el az ott pöfögő társaiktól. Még a felépítésük is azonos: az 1. osztály a hátsó étkezőszalont, és az emeletet jelenti, aki pedig nem ezt a luxust választja, az vagy egy kávézóban ülhet le az orr-részben, vagy pedig a gőzgépet és a lapátkereket csodálhatja kellő közelségből.
...na azért nem ilyen közelségre gondoltunk...
...inkább valami új vizekre hajózásra.
Meghaltam és a mennybe kerültem volna?!
A barométer kívülre és belülre is szép időket jósol...
Uri muri garantálva...
...közben pedig a gép forog...
...a hajógépész azonban az alkotóval ellentétben nem pihen.
Az öt hajó közül a két legöregebb számos hasonlóságot tud felmutatni: a tó körüli három őskanton - azaz a Svájcot megalapító a XIII. század elején államok - közül egy-egy, (az előző képeken látható) Uri és Unterwalden volt a névadójuk, és az 1. osztályú szalonok neobarokk berendezéseiben is sok a közös vonás.
Inkább igazi daru lenne a hattyúk mellé, mint toronydaru...
A művelet a Genfi-tóról már ismerős: tessék befáradni...
...helyet foglalni...
...aztán egy pillantást vetni a plafonra...
...pontosabban kettőt...
...majd az összhangban is gyönyörködjünk...
...miközben a gépész itt is teszi a dolgát.
A következő a sorban az 1906-os Schiller. Vajon miért pont a nagy német költőről kapta a nevét, és nem mondjuk a Luzernhez sokkal jobban kötődő honfitársáról, Wagnerről, aki éveket töltött a városban? Hamarosan megtudjuk, addig is élvezzük a szecessziós hajóbelsőt.
Schiller a vizen... Goethe azonban legfeljebb csak a vízben...
A névadónak méltó emléket sikerült állítani...
...nem mintha a hajó részletei nem lennének azok.
A nagy hal megeszi a kis halat, ezt eddig is tudtuk...
...ez az állat viszont nem a hajó sebességére akar utalni.
Aki nem bírja a tömeget, az emeleten lévő régi dohányzószalonban szeparálódhat - ilyen mind az öt hajón van, "Stübli" néven
Legalább ennyire szokatlan lehet a „középmezőny” képviselőjének, az 1913-as Gallia-nak a neve, de hasonló furcsaság van máshol is, hiszen a Genfi-tó egyik hajójának is Italie a neve, noha a Mont Blanc látványát kivéve kevés olasz dolog van arrafelé. Luzernben járva viszont rájöhetünk a francia kapcsolatra, mivel az egyik fő látványosság, a Löwendenkmal pont a Franciaországban elesett svájci katonáknak állít emléket.
Egy gőzhajó és még egy... sajnos ilyet itthon nemigen láthatunk...
Gall kakas, helvét vizeken...
A legfiatalabb (de még így is 1926-ban épült) hajó egyben a legnagyobb, és már neve is sejteti „zászlóshajó” mivoltát: Stadt Luzern. Ennek belsejében már az akkori idők visszafogottabb eleganciáját találjuk, de 1200 fős befogadóképessége így is impozáns – talán nem véletlen, hogy már az angol királynőt is köszönthették a fedélzetén.
Stílusosan a névadó város látképével...
Az egyszerűség ellenére is vannak finom részletek...
...de attól még nem hagyják elfeledni, hogy ez egy hajó.
Főszezonban akár négy hajó is forgalomban áll egyszerre, de erre szükség is van, mert az igencsak szabálytalan kiterjedésű tónak három sarkába is külön útvonal vezet Luzernből. Mi most a fővonal mellett maradunk, hisz emellett találhatók a legérdekesebb látnivalók. Az első máris a városon belül: az ország egyetlen „igazi” közlekedési múzeuma, a Verkehrshaus, amely még hajóállomást is kapott. Általános tematikájú gyűjteménye ellenére a vasútbarátok számára legalább annyi látnivalót tartogat, mint Nürnberg, York vagy Mulhouse ilyen gyűjteménye… köztük például a „Spanisch Brötli-Bahn-t”, az 1847-ben megnyílt első vasútvonal szerelvényét (igaz, a német Adlerhez hasonlóan ez is csak a 100 éves jubileumra lett újra elkészítve). A járművek egy része különleges jubileumok alkalmával ki is kerül a múzeumból, hogy újra közlekedhessen. De az Autotheater, ahol egy robot emeli le a "könyvespolcról" a közúti veteránokat egy közelebbi megcsodálásra, még nekik is érdekes lehet.
Pont Krokodilok nélkül állítanának emléket a svájci vasútnak?! (forrás: Wikipedia)
Van viszont itt másféle őshüllő is... (forrás: Wikipedia)
Mint a matchboxgyűjtemény, csak egy kicsit nagyobb... (forrás: Wikipedia)
Ha tovább hajózunk, találunk is mindjárt egy közlekedési helyszínt az egyik muzeális jármű számára… a világ első hegyi fogaskerekűjét, az 1871-ben megnyílt Vitznau-Rigi-Bahn-t. Ennek az első, ferde állókazánnal megépített gőzöse is a Verkehrshaus lakója, de a kerek évfordulókon gyakran visszatér régi munkahelyére. Aki azonban nem ilyenkor érkezik, az is találhat más gőzmozdonyokat, régi motorkocsikat és több nosztalgia-személykocsit, akár még luxus belsővel is felszerelve. A csúcsról pedig a másik vonalszárnyon, a mindössze négy évvel fiatalabb Arth-Rigi-Bahn-on juthat nagyvasúti csatlakozáshoz.
Ekkora emelkedő kell ahhoz, hogy a kazán egyenesbe kerüljön (forrás: Wikipedia)
Vannak viszont újabb gőzösök is, amelyek állandóan a vonalon laknak... (forrás: Wikipedia)
...de Svájchoz illően itt is a villanyé a főszerep (forrás: Wikipedia)
A Vierwaldstättersee keleti nyúlványát Urnersee-nek hívják a névadó Uri után, és itt található a két órás hajóút végállomása, Flüelen. E tószakasz partján vezet a Gotthard-vonal északi csatlakozása is, de a tó neve ellenére itt a harmadik őskanton területe van. Ennek neve pedig világszerte ismert, csak éppen mindenhol más és más alakban: Schwyz. Erről a vidékről indult ki a helvét lakosság mozgalma a Habsburgok és különféle más várurak ellen – s erről született meg Schiller műve, amelyből aztán Rossini operát is írt. A darab szereplőivel viszont az is könnyedén találkozhat, aki sem a svájci történelemmel, sem a színházzal nincs túl nagy barátságban… de legalább ultizni vagy snapszerozni tud. Mert bizony Tell Vilmosról van szó, akit a makk felsőn bármikor viszontláthatunk – a többi alsón és felsőn pedig a többi szereplő néz vissza ránk.
Még a hajókon sem hagyják elfeledni, hogy hol is járunk...
A történetnek csak egyetlen szépséghibája van: Tell Vilmos legfeljebb csak az Ajtósi Dürer sori ügyvéd miatt valóságos személy, és a lenyilazott alma legendáját is más mítoszokból vették át. A többi kártyafigura azonban valóban a krónikák lapjairól került bele a drámába. Uri székhelyéhez, Altdorf-hoz Flüelen-ből kell még valamennyit buszozni, ott azonban a legendát még ma is ápolják, és láthatjuk is Tell szobrát. Az egyik legendás svájci turistaútvonalnak pedig szintén Wilhelm Tell-Express a neve: a Luzern-ből induló hajókázás után a Gotthard-on át egészen Ticino kantonig mennek a szervezett csoportok.
Makk felső, teljes életnagyságban... (forrás: Wikipedia)
...és a Tellspielhaus, amelyet csak Schiller művének építettek (forrás: Wikipedia)
Ha hajóval mentünk vissza Luzernbe, onnan egy órányi, minden különlegesség nélküli vonatútra esik Zürich, de a keleti part vonaláról is oda tartanak a szerelvények a legalább ilyen szép Zugersee partján, ami méltó lezárása lehet a Golden Pass-túrának. Mielőtt azonban búcsút vennénk Svájctól, érdemes Zürichben is körülnézni egy kicsit – a záró fejezetben majd pont ezt fogjuk tenni.
