Múlt héten már szolgáltunk néhány érvvel azzal kapcsolatban, mennyire méltatlanul szorul háttérbe ez a Drezdával sok tekintetben egy súlycsoportban lévő szász nagyváros… pedig ha itt nincsenek is olyan világraszóló műkincsek, mint a tartomány székhelyén, azért más területeken is igyekeznek adózni, ha nem is a képző- de az iparművészet oltárán mindenképp. Sok eddigi írásunkban foglalkoztunk már vonatok és hajók belső szépségével, de már arra is utaltunk – például Lisszabon kapcsán – hogy a szinte már művészi munkának tekinthető járművek a villamosvágányokról sem hiányozhatnak. Itt Lipcsében pedig talán a legtöbbet találhatjuk ezekből, és nemcsak Németországban, hanem talán a kontinensen is...
Jó apropó ez a virtuális tárlatvezetés arra, hogy a tömegközlekedés történetén is végigmenjünk. Akármennyire elcsépeltül is hangzik már sok cikkünk után, de itt is, „kezdetben vala a lóvasút” – mit tegyünk, ha egyszer sok város gyorsabban haladt a fejlesztésekkel, mint Herr Siemens, és nem vállaltak be más hajtási módokat, hanem maradtak a jól bevált „zabdízelnél”. Itt is ez volt a helyzet, hiszen már 1872-ben elindult az üzem.
A 95-ös pályaszámú lóvasúti kocsi nem eredeti példány, sőt, még korban sem teljesen passzol, mert az alapjául szolgáló teherkocsit csak 1908-ban gyártották.
Műló ide vagy oda, azért muszáj volt szemléltetni, hogy ennek a közlekedési eszköznek is megvolt a maga károsanyag-kibocsájtása. Már csak néhány műveréb kéne mellé...
A Große Leipziger Pferdebahn az első felsővezeték-oszlopok 1896-os kihúzása után nevének utolsó szavát Strassenbahn-ra cserélte, majd a kék színt választotta arculati elemként és egy éven belül munkanélkülivé tette az összes lovat. A legelső motorkocsikat még Breslau vagongyárából rendelték, de a vállalat elég hamar „önellátóvá” vált, saját műhelyében több motor- és pótkocsiszériát is legyártva.
Ez tehát az elektromos üzemmel egyidős kocsi, 308-as pályaszámmal...
...és szép színvilággal, részben faburkolattal, míves betűkkel, díszlécekkel.
A helyiek büszkék rá, hogy ez a kocsi minden tekintetben eredeti, beleértve a villamosberendezést is... ezzel pedig egyedülálló, mert más ilyen régi kocsit nem nagyon találni eredeti formában, pláne működőképesen.
A sorban következő motorkocsi csak egy évvel fiatalabb... viszonylatszámozást azonban még ekkor is hiába kerestünk volna.
Bent az utasokat ilyen harmónia fogadja...
...a részletek közül pedig egyszerre tudjuk itt kiemelni a függönyt, a falilámpát és még a faberakást is...
Az 500-as kocsi már saját gyártás, 1906-ból.
Német precizitás az utasbiztonság terén, és a kivitelezés nem ragad meg a funkcionalitás szintjén.
Mi a szebb? A kétféle bőrrel bevont plafon vagy ez a lámpa? Ja, még mindig az 500-as motorkocsiról van szó...
Hét évre rá már zárt peronos motorkocsik gördültek ki a főműhelyből, és már viszonylatszámok is léteztek...
...de a szépséggel még ezek után sem spóroltak, sőt...
Ismét néhány részlet... nem kell magyarázni, csak élvezni...
Ugyanebben az évben egy másik társaság, a Leipziger Elektrische Strassenbahn is feltűnt a színen, de az ő járművei pirosak voltak. Mivel nekik a semmiből kellett hálózatot teremteni, így kevésbé jó pozícióból indulhattak, hiszen a főbb utcákat már a „kékek” foglalták el. A harc végül egyik fél javára sem dőlt el, mert 1919-ben mindkettőt átvette a város – talán a kék cég örülhetett csak annak, hogy az ő neve alatt.
Az első generációs piros motorkocsi a berlini emeletes lóvasúti kocsihoz hasonlóan Drezdából tért vissza fél évszázad után, most teszik ismét üzemképessé...
...pótja azonban mindvégig helyben maradt... pontosabban nem, hiszen mindig is üzemképes állapotban tartották.
A változatosság gyönyörködtet, most éppen gót betűkkel...
...és ilyen faberakásokkal, meg egy mart búrájú lámpával.
A hasznos infók itt nem kőbe vésve, hanem fára festve vannak... az ablakhoz pedig egyébként sötétítő zsalu is tartozik.
Az első motorkocsi-széria után a másodikat is Köln gyártotta 1900-ban
A külső színek mellett még egy megkülönböztetés volt a két társaság között: a kékekben a fapadokban váltakozó színűek voltak a lécek, a pirosakban egyszínűek!
Itt metszett búra van, de a fák színvilága ugyanolyan gazdag, mint a pótkocsiban. A laternán keresztül pedig jól látszik, hogy még a tetőkonzol sem marad a funkcionalitás rabja.
Az egyik legszebb részlet ez a kapcsolószekrény, rajta a cég monogramja üvegbe csiszolva...
...bent pedig már egy fejlettebb vészvilágítás a gyertyához képest.
Ez a nyitott kocsi is piros, csak azért fehér, mert még zöld felújítás alatt áll...
Ezt már Weimar-ban 1913-ban gyártották, de van hozzáillő pótkocsi is.
Hogy a kavalkád teljes legyen, ejtsünk még szót az elővárosi vonalakat üzemeltető Leipziger Außenbahn-ról is, amely 1900-tól 1951-ig működött, de nagyrészt idegen járművekkel – csak 1920-ban szereztek be húsz darab motorkocsit.
Ez a kocsi is maximum-forgóvázas - aki nem emlékszik, hogy mi ez, vagy nem olvasott minket Woltersdorf kapcsán, ott pótolhatja...
A távolsági utazás már akkor is több komfortot igényelt...
...de akkor még ilyen esztétikai élmény is járt hozzá.
Kályhafűtés egy villamosban?! Hihetetlen, de igaz!
Az egységes közlekedési vállalat 1938-ban vette fel a ma is használt Leipziger Verkehrsbetriebe nevet, de nem ez volt az egyetlen említésre méltó cselekedete. Egyrészt az elődöktől átvett kocsiknak adott korszerűbb kinézetet, másrészt újakat is vásárolt az akkoriban divatba jött középbejárós építési móddal. Néhány motor- és pótkocsi ezek közül már akkor alacsonypadlós volt, legalábbis a felszállótérben…
A '20-as évek végén azért érkeztek "hagyományos" járművek is, a Pullman néven emlegetett motor- és pótkocsikon még a műhelyben dolgoznak...
...csakúgy, mint a középbejárós motorkocsin.
Nem ez a szóban forgó alacsonypadlós kocsi, de azért túl nagyot ebben sem kellett lépni felfelé.
A korszak produktuma ez a mobil jegypénztár is, könnyen megoldható világítással és fűtéssel. Ma a múzeum árusít benne könyveket és egyéb emléktárgyakat...
Az Außenbahn-motorkocsik többségét háromtengelyesre építették át, és új szekrényt is kaptak. Ez a kocsi egyértelműen a '40-es éveket tükrözi a fényszóró és az ablakok légoltalmi sötétítésével.
A keletnémet államban „népi tulajdonú üzem” (ezt jelentette a VEB, amivel minden NDK-s produktum gyártójának megnevezésénél is találkozhattunk) is folytatta még a régi járművek modernizálását, de hamar megtanulhatták az itteniek is azokat a varázsszavakat, amelyekkel országszerte lehetett aztán találkozni: LOWA, Reko, Gotha és Tatra…
A Berlinben már szintén látott LOWA-típusból ez volt a legelső motorkocsi, amely 1951-ben készült.
Erre az időszakra utal a német-szovjet barátság...
...és az ötéves terv propagandája is.
Belül viszont nem uralkodik semmiféle hadikommunizmus... itt tényleg a dolgozó népet szolgálják!
A Reko-pótkocsi most a múzeumi vendéglátóhely funkcióját kapta meg.
Az új járművek mellett azért a régieknek is hasznát vették, ez egy Pullman-motorkocsi új, egyirányú szekrénnyel...
A modernizálatlan T4-esek 2009-ig álltak forgalomban, de ez a kocsi már 1996-ban is múzeumi volt. A román és orosz városokba került járműveknek a második élete is véget ért már, de Phenjanban még lehet belőlük...
A kis szériájú KT4-esek profiltisztítás keretében mind Berlinbe kerültek, ez is onnan tért vissza.
Bent a szokásos Tatra-hangulat, de ez a jegykezelő különleges...
...hátul pedig itt is Zsiguli-lámpák, mint Tallinn-ban.
Apropó, Zsiguli... az NDK-s közlekedési vállalatok többsége a taxikkal is foglalkozott, erre emlékeztet ez az 1300-as...
A futószalagon gyártott járművek mellett a régiekre már nem volt szükség, de nem mind végezte a bontóban. Jók lehettek később játszótérnek, vagy éppen kerti laknak… és az itteni gyűjteményben még ezt is sikerült jól dokumentálni.
Már a külső kiülési lehetőség is megvan...
...aztán odabent már jól keveredik minden. A villamos már önmagában jó játék lenne, de a gyerekek később sem fognak unatkozni.
Teljes összkomfort: étkező, tálalószekrény...
...tévézési lehetőség (közben fent a tetőn még ott a régi reklám a forgalmi időkből)...
...és a meleg ételt sem kell nélkülözni, aztán el is mosogathatunk!
Egy kellemes estén sok minden elfogyhat, amit a lengyel, csehszlovák és egyéb kirándulásunkról hoztunk haza.
Készletek, hogy a lakókról, a kertről és magáról a villamosról is lehessen gondoskodni...
...és egy helyiség, amit itt csak állás közben lehet használni!
Más kocsik nem voltak ilyen szerencsések, jobb esetben szakszolgálati járműként - mint a háttérben lévő motorkocsi - vagy ilyen romhalmazként végezték. Mindkét villamos a kékek közé tartozott, az elől lévőből pótkocsi lesz majd olyan ablakkiosztással, mint ami az 500-asnak is van.
Számos ilyen kiskertből visszahozott villamos nyerte már vissza eredeti állapotát, a régi kocsikat 1969 óta gondozó közlekedésbarátoknak köszönhetően, de az első szériák járműveit még 1924-ben (!) a közlekedési vállalat tette félre. A felújításoknak azonban igazi lendületet a 100. születésnap adott, ennek évében nyitották meg a 11-es vonalon található Möckern kocsiszínben a villamosmúzeumot, amely májustól szeptemberig a hónap harmadik vasárnapján áll nyitva a látogatók előtt. Ilyenkor egy fiatalabb kocsi a belvárostól szállítja az utasokat, míg az igazán értékes járművekkel a múzeum udvaráról tesznek kirándulásokat.
A különféle vonókészülékek szemléltetése... a közelebbi a Németország mellett Lengyelországban, Svédországban és Finnországban is elterjedt Albert-típus.
Ülések, fűtőtestek és fali felfüggesztések evolúciója...
Egy holdfényjelző modellje...
...és egy terepasztal is megtekinthető a régi üzemi épületben.
Ez a homoktartó is már kiállítási tárgy, de aktív...
Az eddigi képeken is látható, hogy a gyűjtemény még nem mondható teljesnek és kialakultnak, a hely azonban nem lehet elegendő mindehhez… ezt már a helyiek is belátták, így a közeljövőben a főpályaudvarhoz jóval közelebbi Wittenberger Strasse remiz lesz az új múzeum. Ez pedig a fenti tapasztalatok alapján még több teret fog adni még több szép járműnek…
