Az elmúlt hetekben virtuálisan is végigjártuk a Baltikumot, ahol szerzői kollektívánkból többen is megfordultak különféle időkben és módokon. Ez nem volt véletlen, hiszen a szovjet-orosz múlt és a német vagy lengyel örökség keveredéséből valami olyan született itt - közlekedési és kulturális szempontból is - amelyet máshol nemigen találhatunk Európában. Utunk során először az odajutási lehetőségeket vizsgáltuk meg, néhány praktikus tanáccsal megfejelve, majd elindultunk délről, Litvánia felől, megjárva a fővárost, valamint egyéb, a szovjet időkből, vagy jóval korábbról ottmaradt látványosságot számba véve, és kinézve a tengerpartra is. Ezután átjutottunk Lettországba, ahol némi vidék után ismét a fővárosé volt a főszerep. Utána kalandosabbnál kalandosabb utakon Észtországba érkeztünk, ahol az út végén annak fővárosánál megint a tengerbe botlottunk. A sorozat zárásaként következzen egy kitekintés: a Baltikum nagyobb városainak sorsához hasonló történelemmel rendelkező finn fővárosba utazunk!
Ez nemcsak azért logikus, mert Tallinnból rengeteg hajó indul az öböl túlsó partján lévő másik fővárosba, hanem mert Finnország a három kis államhoz hasonlóan szintén átélte az orosz fennhatóságot 1920-ig, de a függetlenségét a többiekkel ellentétben megtarthatta a második világháború után is. Helsinki azonban nemcsak fővárosként fiatal - ezt a rangot persze még az oroszoktól megkapta tartományi szinten - de általában városként is, még fél évezred sem áll mögötte. A jóval hosszabb múltú Turku és Tallinn mögött sokáig másodhegedűs maradt, és a Szentpétervárhoz való közelség sem hozott túl jót neki. Mindez leginkább az építészetben látszik meg: itt nincsenek 200 évesnél idősebb épületek, főleg az 1809-es nagy tűzvész miatt. A klasszicizmus a szecesszió és a modern építészet azonban így is elég érdekes városképet hagyott hátra, amely sokban emlékeztet a német nagyvárosokra és Stockholmra is.
Érkezés a tengerről: Helsinki előtt sok kis sziget (és így nyilván sok zátony is) található, így révkalauz vezeti a hajókat az utolsó szakaszon.
Nemcsak vonattal, de hajóval is a város központjába érkezhetünk!
A kikötő mellett áll egyből a piactér, innen a nyári hétvégeken nosztalgiavillamos indul félóránként, hogy körbevigye utasait a belvárosban. A legjobb alkalom lesz számunkra is egy kis városnézésre.
A piactéren áll a Havis Amanda szökőkút, amellyel az egyetemi diákok szoktak elbolondozni a tavasz kezdetekor... mögötte a kék épület a városháza.
Most már felszállhatunk a szerelvényre is... a nyitott pótkocsi 1919-ben készült. Jól jegyezzük meg a jobb sarokban lévő épületet is...
...ami a Katajanokka szigeten lévő ortodox Uszpenszkij katedrális. A szigetre is vezet villamosvonal, de ott csak forgalmi kocsik járnak.
Az előző képen a villamossal látszott egy teknőc a járdán... ezeknek nemcsak díszítő, de gyakorlati céljuk is van...
Az utasok többsége általában a nyitott kocsit részesíti előnyben...
...pedig a 10 évvel idősebb motorkocsi is legalább ilyen élmény. Közben már kikanyarodtunk a városháza elé...
A motorkocsi utasterét se hagyjuk ki... ezt is az ASEA gyártotta, mint megannyi testvérét Odense, Stockholm vagy Göteborg számára.
Finnországban mindig is elismerték a svédet államnyelvként, ami nem is rossz dolog, ha az ember el akar igazodni - noha a lakosság nyelvtudása és a tájékoztatás terén is jó helyzete van az angolnak.
Jöjjön első stációként a főtér, amelynek közepén az 1852-ben épített székesegyház áll, valamint II. Sándor cár szobra
Ferenc József arcképe még egész jól járt volna a legyekkel?!...
A templomtól nyugatra áll az egyetem...
...északkeletre meg a népgyűlés régi háza azokból az időkből, amikor még volt felsőház is a parlamentben.
Egy kis kitérő után érünk be az állomás előtti térre...
...de azzal ráérünk később is foglalkozni. De addig is megnézhetjük mellette a nemzeti színházat, és az egyik legnagyobb finn írónak a szobrát.
Következik a Mannerheim-sugárút...
...ahol a villamos útvonalától északabbra a névadó tábornok lovasszobra is áll.
A "három kovács" szobránál fordulunk rá a fő bevásárlóutcára, az Aleksanterikatu-ra
Utóbbin láthatjuk a Pohjola-házat ilyen díszítésekkel
"Trollok vannak, ellopják a zoknikat, de mindig csak a balt..."
A belvárosból érdemes az északibb kerületeket is meglátogatni, erre vagy a helyi gyártású csuklósok, vagy a számos Variobahn egyike áll rendelkezésünkre.
Északkeleten ott van a szecessziós Kallio-templom...
...ilyen díszekkel a bejárati ajtó...
...és a plafon körül.
Északkelet felé ott a Nemzeti múzeum...
...és a Temppeli, azaz a Sziklatemplom. Ez alig fél évszázados épület, falait a város alapjául szolgáló gránitsziklák adják, amelyek sokfelé látszanak csupaszon még a belvárosban is.
Belülről mindez még jobban látható... a kiváló akusztikát azonban nem tudjuk visszaadni képekben.
Innét még feljebb Töölö-ben van a villamosmúzeum, benne ezzel a lóvasúti kocsival...
...meg még öt másik járművel, de ezzel sajnos véget is ért a dolog. A többi részt vendéglátóhely és kultúrlétesítmények foglalják el az újranyitás óta... vigaszként csak annyi szolgál, hogy a megtekintés ingyenes.
A fenti városnéző villamost egy önálló szervezet, a Stadin Ratikat üzemelteti, az ő birtokukban egy modern négytengelyes kocsi is van, amelyet ki lehet bérelni. A közlekedési vállalatnál is akad néhány négytengelyes kocsi, - köztük a Sparakoff nevű kávézó-villamos (a "Koff" nem orosz hatást rejt, és nem is a kávéra utal, az egy sörmárka) - meg egy elővárosi motorkocsi. A többi régi járművet egy raktárban tárolják...
Az állomás gyalog sincs messze, de a villamosközlekedés túl jó ahhoz, hogy ne használjuk ki.
A vasútállomás is szecessziós, egyik fő jelképe a tornya...
...a másik pedig ezek a lámpatartó szobrok, amelyeket éppen renoválták. De ez is csak egy jó alkalom egy kis reklámra...
...amivel a VR amúgy sem fukarkodik, sokszor felhasználva e figurákat.
Bent pedig ez a látvány fogad minket, nem kevés zölddel az állomáson és a vonatokon is.
Az elővárosban a motorvonatoké a főszerep: van Flirt szép számmal...
...de megvannak a régiek is, amelyek a Valmet gyárban készültek.
A távolsági forgalomban a Pendolino-k mellett (amelyek Allegro néven Szentpétervárra is járnak) emeletes és egyszintes szerelvényeket találunk, mindkettőben létezik étkezőkocsi, éjszaka meg hálókocsi is.
Az "ezer tó országa" és a "húzz innen mint a vadliba" mind helyet kap a vonatok oldalán...
...de legalább ilyen zseniális az étkezőkocsi megjelölése is.
Az egyetlen igazi nemzetközi vonat a moszkvai Tolsztoj, amely még jobban kilóg a rövidke csarnokból, mint finn társai. A "batárkocsik" nagy részét már az új Siemens-hálókra cserélték, de az étkező, az akadálymentes és a luxusfülkés kocsi még olyan.
Hogyan juthatunk el Finnországba mindvégig vonattal? Nem túl könnyen és nem is túl olcsón. Mivel a Vilnius-Szentpétervár éjszakai vonat időközben megszünt (és ezzel együtt a litván-lett vasúti forgalom is), így vagy buszozunk egy hosszabb-rövidebb szakaszon, mert Riga felől még megmaradt a vonat, vagy pedig bevállaljuk a belorusz vizumot - az oroszt nem ússzuk meg semmiképp. Ha ezt az áldozatot sikerült meghozni, két éjszakát és két átszállást kell csak rászánni, utóbbiból az egyik mindenképp Szentpéterváron van, a másik pedig vagy Breclavban, vagy Moszkvában...
Egy vasútállomás mindig egy új út kezdete. Ez az út itt most immár teljesen a végéhez ért. Nem mintha nem jártunk volna még északabbra is, de ha újra ilyen irányba vetődnénk el, az már másik kaland, másik történet lesz...
