Hova megy ez a vonat?

Balti túra, epilógus: Helsinki - ami már nyugat?!

2015. július 01. Szerző: Ellátott utas

Az elmúlt hetekben virtuálisan is végigjártuk a Baltikumot, ahol szerzői kollektívánkból többen is megfordultak különféle időkben és módokon. Ez nem volt véletlen, hiszen a szovjet-orosz múlt és a német vagy lengyel örökség keveredéséből valami olyan született itt - közlekedési és kulturális szempontból is - amelyet máshol nemigen találhatunk Európában. Utunk során először az odajutási lehetőségeket vizsgáltuk meg, néhány praktikus tanáccsal megfejelve, majd elindultunk délről, Litvánia felől, megjárva a fővárost, valamint egyéb, a szovjet időkből, vagy jóval korábbról ottmaradt látványosságot számba véve, és kinézve a tengerpartra is. Ezután  átjutottunk Lettországba, ahol némi vidék után ismét a fővárosé volt a főszerep. Utána kalandosabbnál kalandosabb utakon Észtországba érkeztünk, ahol az út végén annak fővárosánál megint a tengerbe botlottunk. A sorozat zárásaként következzen egy kitekintés: a Baltikum nagyobb városainak sorsához hasonló történelemmel rendelkező finn fővárosba utazunk!

tuomiokirkko2.JPG

Ez nemcsak azért logikus, mert Tallinnból rengeteg hajó indul az öböl túlsó partján lévő másik fővárosba, hanem  mert Finnország a három kis államhoz hasonlóan szintén átélte az orosz fennhatóságot 1920-ig, de a függetlenségét a többiekkel ellentétben megtarthatta a második világháború után is. Helsinki azonban nemcsak fővárosként fiatal - ezt a rangot persze még az oroszoktól megkapta tartományi szinten - de általában városként is, még fél évezred sem áll mögötte. A jóval hosszabb múltú Turku és Tallinn mögött sokáig másodhegedűs maradt, és a Szentpétervárhoz való közelség sem hozott túl jót neki. Mindez leginkább az építészetben látszik meg: itt  nincsenek 200 évesnél idősebb épületek, főleg az 1809-es nagy tűzvész miatt. A klasszicizmus a szecesszió és a modern építészet azonban így is elég érdekes városképet hagyott hátra, amely sokban emlékeztet a német nagyvárosokra és Stockholmra is.

p1050293.JPGÉrkezés a tengerről: Helsinki előtt sok kis sziget (és így nyilván sok zátony is) található, így révkalauz vezeti a hajókat az utolsó szakaszon.

p1050324.JPGNemcsak vonattal, de hajóval is a város központjába érkezhetünk!

bw233_kauppatorimsch.JPGA kikötő mellett áll egyből a piactér, innen a nyári hétvégeken nosztalgiavillamos indul félóránként, hogy körbevigye utasait a belvárosban. A legjobb alkalom lesz számunkra is egy kis városnézésre.

havisammkaup.JPGA piactéren áll a Havis Amanda szökőkút, amellyel az egyetemi diákok szoktak elbolondozni a tavasz kezdetekor... mögötte a kék épület a városháza.

bw233_kauppatorimtu.JPGMost már felszállhatunk a szerelvényre is... a nyitott pótkocsi 1919-ben készült. Jól jegyezzük meg a jobb sarokban lévő épületet is...

uspenskinkatedr1.JPG...ami a Katajanokka szigeten lévő ortodox Uszpenszkij katedrális. A szigetre is vezet villamosvonal, de ott csak forgalmi kocsik járnak.

helsinkischildkrbar2.JPGAz előző képen a villamossal látszott egy teknőc a járdán... ezeknek nemcsak díszítő, de gyakorlati céljuk is van...

bw233-fahrgstr.JPGAz utasok többsége általában a nyitott kocsit részesíti előnyben...

tw50_pohjoesplanaadi.JPG...pedig a 10 évvel idősebb motorkocsi is legalább ilyen élmény. Közben már kikanyarodtunk a városháza elé...

tw50-fahrgstr2.JPGA motorkocsi utasterét se hagyjuk ki... ezt is az ASEA gyártotta, mint megannyi testvérét Odense, Stockholm vagy Göteborg számára.

tw50-spwobmi2.JPGFinnországban mindig is elismerték a svédet államnyelvként, ami nem is rossz dolog, ha az ember el akar igazodni - noha a lakosság nyelvtudása és a tájékoztatás terén is jó helyzete van az angolnak.

tuomikirkmalekspats.JPGJöjjön első stációként a főtér, amelynek közepén az 1852-ben épített székesegyház áll, valamint II. Sándor cár szobra

alekspatsdmmoewe2.JPGFerenc József arcképe még egész jól járt volna a legyekkel?!...

helsyliopisto.JPGA templomtól nyugatra áll az egyetem...

bw233_senaatintori.JPG...északkeletre meg a népgyűlés régi háza azokból az időkből, amikor még volt felsőház is a parlamentben.

tw50_vorraut2.JPGEgy kis kitérő után érünk be az állomás előtti térre...

suomkanstmkivip.JPG...de azzal ráérünk később is foglalkozni. De addig is megnézhetjük mellette a nemzeti színházat, és az egyik legnagyobb finn írónak a szobrát.

tw50_lasipalasi.JPGKövetkezik a Mannerheim-sugárút...

p1050306.JPG...ahol a villamos útvonalától északabbra a névadó tábornok lovasszobra is áll.

kolmeseppmtallberghs.JPGA "három kovács" szobránál fordulunk rá a fő bevásárlóutcára, az Aleksanterikatu-ra

pohjolanteingges.JPGUtóbbin láthatjuk a Pohjola-házat ilyen díszítésekkel

pohjolanttuerob1.JPG"Trollok vannak, ellopják a zoknikat, de mindig csak a balt..."

20140623_145636.jpgA belvárosból érdemes az északibb kerületeket is meglátogatni, erre vagy a helyi gyártású csuklósok, vagy a számos Variobahn egyike áll rendelkezésünkre.

kallionkirkko.JPGÉszakkeleten ott van a szecessziós Kallio-templom...

kallionktuerin2.JPG...ilyen díszekkel a bejárati ajtó...

kallionkdecklamp2.JPG...és a plafon körül.

suomkansallismus.JPGÉszakkelet felé ott a Nemzeti múzeum...

p1050304.JPG...és a Temppeli, azaz a Sziklatemplom. Ez alig fél évszázados épület, falait a város alapjául szolgáló gránitsziklák adják, amelyek sokfelé látszanak csupaszon még a belvárosban is. 

20140623_125254.jpgBelülről mindez még jobban látható... a kiváló akusztikát azonban nem tudjuk visszaadni képekben.

pfw11_museum.JPGInnét még feljebb Töölö-ben van a villamosmúzeum, benne ezzel a lóvasúti kocsival...

tw165_museum.JPG...meg még öt másik járművel, de ezzel sajnos véget is ért a dolog. A többi részt vendéglátóhely és kultúrlétesítmények foglalják el az újranyitás óta... vigaszként csak annyi szolgál, hogy a megtekintés ingyenes.

A fenti városnéző villamost egy önálló szervezet, a Stadin Ratikat üzemelteti, az ő birtokukban egy modern négytengelyes kocsi is van, amelyet ki lehet bérelni. A közlekedési vállalatnál is akad néhány négytengelyes kocsi, - köztük a Sparakoff nevű kávézó-villamos (a "Koff" nem orosz hatást rejt, és nem is a kávéra utal, az egy sörmárka) - meg egy elővárosi motorkocsi. A többi régi járművet egy raktárban tárolják...

20140623_135136.jpgAz állomás gyalog sincs messze, de a villamosközlekedés túl jó ahhoz, hogy ne használjuk ki.

rautatieasturm.JPGA vasútállomás is szecessziós, egyik fő jelképe a tornya...

rautatieasfasre.JPG...a másik pedig ezek a lámpatartó szobrok, amelyeket éppen renoválták. De ez is csak egy jó alkalom egy kis reklámra...

rautatieasfasliren.JPG...amivel a VR amúgy sem fukarkodik, sokszor felhasználva e figurákat.

20140623_132119.jpgBent pedig ez a látvány fogad minket, nem kevés zölddel az állomáson és a vonatokon is.

20140623_132522.jpgAz elővárosban a motorvonatoké a főszerep: van Flirt szép számmal...

20140623_132532.jpg...de megvannak a régiek is, amelyek a Valmet gyárban készültek.

 20140623_132503.jpgA távolsági forgalomban a Pendolino-k mellett (amelyek Allegro néven Szentpétervárra is járnak) emeletes és egyszintes szerelvényeket találunk, mindkettőben létezik étkezőkocsi, éjszaka meg hálókocsi is.

100_8891.JPGAz "ezer tó országa" és a "húzz innen mint a vadliba" mind helyet kap a vonatok oldalán...

100_8888.JPG...de legalább ilyen zseniális az étkezőkocsi megjelölése is.

100_8886.JPGAz egyetlen igazi nemzetközi vonat a moszkvai Tolsztoj, amely még jobban kilóg a rövidke csarnokból, mint finn társai. A "batárkocsik" nagy részét már az új Siemens-hálókra cserélték, de az étkező, az akadálymentes és a luxusfülkés kocsi még olyan.

Hogyan juthatunk el Finnországba mindvégig vonattal? Nem túl könnyen és nem is túl olcsón. Mivel a Vilnius-Szentpétervár éjszakai vonat időközben megszünt (és ezzel együtt a litván-lett vasúti forgalom is), így vagy buszozunk egy hosszabb-rövidebb szakaszon, mert Riga felől még megmaradt a vonat, vagy pedig bevállaljuk a belorusz vizumot - az oroszt nem ússzuk meg semmiképp. Ha ezt az áldozatot sikerült meghozni, két éjszakát és két átszállást kell csak rászánni, utóbbiból az egyik mindenképp Szentpéterváron van, a másik pedig vagy Breclavban, vagy Moszkvában...

 

Egy vasútállomás mindig egy új út kezdete. Ez az út itt most immár teljesen a végéhez ért. Nem mintha nem jártunk volna még északabbra is, de ha újra ilyen irányba vetődnénk el, az már másik kaland, másik történet lesz...

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr247583884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2015.09.03. 20:01:46

itt én is voltam, csak télen, nektek jobbak voltak a fényviszonyok :)
süti beállítások módosítása