Blogunk első igazán nagy sikert aratott írásában Laptoptáskás ügynök szerzőtársunk osztotta meg a portugál fővárosban, és az ottani villamosokkal szerzett élményeit. Ezen a nyáron kis alkotói közösségünk újabb tagja látogatta meg a legnyugatibb fekvésű európai országot, ahol a három „hagyományos” villamosüzemnek helyet adó városban nézett szét jobban. Nem is hiába, hiszen több olyan különlegesség is van ezeken a helyeken, amelyek az első cikksorozatban nem kaptak helyet – de legalább olyan érdekesek lehetnek.
Ilyen állat nincs is, vagy mégis?! - a cikkből megtudhatjuk!
A lisszaboni villamos híre és népszerűsége már hazánkban is jóval előbb megvolt, mint mi bemutattuk volna… kevés hihetetlenebb hely van ugyanis az Alfama városrész szűk, kanyargós és meredek utcáinál, ahol nemcsak hazai, de nyugat-európai tapasztalatok alapján se feltételeznénk, hogy ott villamos jár. A kis kéttengelyes sárga motorkocsik azonban a mai napig bátran szembeszállnak az előítélettel és az egyre inkább növekvő autóforgalommal is. Dacolva a dugókkal, a néhol igencsak elhanyagolt pályákkal ma is turisták és helyiek sokaságát szállítják, nagyon sok központi helyet és nevezetességet útba ejtve.
Lisszabon és villamosa egy képbe sűrítve...
Vigyázz Malvin, jön a kanyar!
Űrszelvényprobléma, ugyan kérem...
Ez nem elveszett sín, és nem is hurokvágány - itt mindkét irányba, rendszeresen járnak villamosok!
Az üzem a tíz alacsonypadlós kocsit leszámítva – melyek azonban csak a 15-ös vonalon járnak – valódi „élő múzeumnak” tűnik, de a németországi Kiepe-gyárban a régi szekrények alá gyártott modern műszaki berendezés miatt mindez látszat. S nem lógnak ki a sorból a piros színű városnéző motorkocsik sem, ahol a külső megjelenésük mellett a különbséget csak az ülések plüsshuzata, az azok hátába beépített fülhallgató-csatlakozó és egy-két régi rézernyős lámpa jelenti. Az éles szemű és avatott szakértőben fel is merülhet, hogy van-e „igazi” nosztalgiavillamos a városban – a válaszunk az, hogy igen, csak máshol kell keresni.
Utasokra váró városnéző kocsi a Praca de Comercio-n
Ennyivel kap többet, aki kifizeti a borsos árú (de legalább a normál tujákra is jó) napijegyet
A „máshol” jelen esetben a Santo Amaro remiz, amellyel „mezei” turistaként is könnyen találkozhatunk a 15-ös villamossal a több fő nevezetességgel is büszkélkedő Belém-városrész felé tartva. Pont a Tejo torkolatán átívelő hatalmas függőhíd alatt helyezkedik el – de a múzeum csak egy része a telepnek, amely egyetlen ilyen létesítményként az összes többi villamost is elszállásolja.
Ha nem vasárnap vagy valamilyen más többé-kevésbé munkamentes ünnepen járunk itt, 10 és 18 óra között látogathatjuk meg a Carris múzeumát. Ezért 3 €-t kell kifizetni, de Lisszabon-kártyával 30 % kedvezményt kaphatunk a belépőre. A bejárattól jobbra először csak az „elméleti” részt láthatjuk, amelyen azonban hamar túllehetünk – és itt kezdődik az igazán érdekes program. A járműtelep túl nagy és szétszórt ahhoz, hogy a látogatók biztonsággal mozoghassanak a forgalmi kocsik között… épp ezért az egyes kiállítási területek között egy valódi nosztalgiavillamossal utazhatnak. Az első két városnéző kocsit a ’80-as években újították fel olyan fényűző belsővel, mint talán egyetlen más villamost se a világon – és a ’90-es évek végi leváltásuk után itt az 1999-ben megnyílt múzeumban fogták őket munkára.
Régen még a városnéző kocsi is jobb volt... :-)
Ilyen luxust régen is kevés villamosban lehetett találni...
Máshol csak műanyag vagy rétegelt lemez jut...
...meg neon és fehér falak...
...hogy a többiről ne is beszéljünk!
Bent a múzeumi járműcsarnokban minden olyan járművel találkozhatunk, amely 20-30 évvel ezelőtt még mindennapos dolognak számított a hálózaton: négytengelyes motorkocsit, a mindig is kisebbségben lévő pótkocsik közül egyetlen darabot – de az igazi attrakciót a valóban régi kocsik jelentik, nyitott peronnal vagy teljesen nyitott szekrénnyel, illetve a rattan-fonatú ülésborításokkal. Ezeknek a járműveknek egy része ma is üzemképes, és 2009-ben a múzeum 10 éves születésnapján ki is mentek a forgalomba – mivel azonban rúdszedőjükkel csak korlátozottan tudnak mozogni a hálózaton, és a nem túl jó közlekedési moráltól is féltik őket, így gyanítható, hogy a következő ilyen alkalomra még sokat kell várnunk.
A legöregebb ez a motorkocsi 1901-ből
Ebben "csak" a mindennapok eleganciája kapott helyet...
...de az is tud ilyen részletgazdag lenni...
...meg ilyen hangulatvilágítással rendelkezni.
Menetkapcsoló rendszeresen fővizsgáztatva
Van itt még egy évvel későbbről nyitott motorkocsi...
...négytengelyes zárt...
...a Remodelado-k ősatyja...
...áramvonalas-panorámás...
...szögletesen modern...
...és modernizált régi, de még az eredeti technikával!
Az előző cikkben szó esett arról is, hogy a város tömegközlekedését nemcsak a villamosok, a buszok és a metró alkotja, hanem egy lift és három sikló is. A liftről már közöltünk képet, adósok vagyunk viszont a 2002 óta műemléki védettséget élvező siklók bemutatásával.
Az első és legfontosabb tudnivaló: egyáltalán nem olyan siklókról van szó, mint a budavári, vagy mondjuk Graz, Salzburg, Prága vagy Párizs siklója – de erre nem az „Elevador” illetve „Ascensor” nevek cáfolnak rá. A közös vonás ezekkel csak annyi, hogy egy igen meredek pályán két, egymással drótkötéllel összekötött kocsi jár fel és le – de legtöbb vonásukban inkább a villamosokra hasonlítanak. Például abban, hogy ezek is egy normális utcában futnak, ahol könnyen kerülhetnek a jármű útjába gyalogosok és autók is… épp ezért a járművek is tulajdonképpen a lejtviszonyoknak megfelelő kinézetű villamosok vezetővel, aki ugyanúgy kapcsolja a fokozatokat és fékez, mint a „normál” tujákon szolgálatot teljesítő társai.
A leghosszabb, 283 méteres utat bejáró. Bica-sikló járművei hasonlítanak leginkább ehhez a közlekedési eszközhöz, ferde kocsiszekrényükkel és „szakaszos” utasterükkel - és egyben ez jár a legszűkebb és leginkább életteli utcában is a Baixa nyugati oldalán, nem messze a Camoes tértől. Itt tényleg a lakók ajtajában van a pálya, de rengeteg üzlet és vendéglátóhely mellett is elhalad. Az alsó állomáson a 25-ös, a felsőn a 28-as villamos áll meg. A siklót eredetileg a Nerobergbahn-ról már ismert „vizes” módszerrel hajtották 1892-es megnyitásától kezdve, de már négy évvel később gőzüzeműre építették át, majd 1914-től elektromos hajtást kapott.
Egy kocsi az alsó állomáson, "beárazva"...
...és az út, amelyet meg kell tennie fölfelé.
Eredetileg a kocsik alsó része sárga volt, de a rengeteg firkálás miatt lematricázták őket. A már látott jobb oldali a főtér, a Rossio kövezetének mintáját kapta, míg az összes többi siklón a portugál házakat kívül-belül borító csempék, az azulejo-k jelennek meg.
Egy ilyen kocsi matrica nélkül is színt csempé(s)z az életünkbe...
Azulejo kicsiben is létezik... ez például a sikló utcájában díszíti az egyik házat.
A legöregebb az 1884-ből származó Lavra-sikló, amely ugyan csak pár sarokra van a főtérnek számító Rossio-tól, mégis a három közül ez a legkevésbé ismert és frekventált. Ezen már ferde főkeretű villamoskocsik járnak, völgy-oldali részükön hosszított homloklemezzel. A vonal hossza 188 m, a legnagyobb emelkedő 22,9 %-os.
Ne állj a sikló útjába... az azulejo-mintás matrica még a szomszéd házhoz is jól passzol
A látvány minden szempontból meredek...
A vezérállás alapján ez inkább tűnik villamosnak...
...de az utastér alapján pláne. A mai világ azért itt is felüti a fejét...
A felső végállomáson
Elveszett sínek itt, a hegyállomás szomszédságában is vannak - ráadásul olyan, ahol a felsővezeték viszont nem veszett el!
A harmadik, 1885-ben megnyitott sikló a Gloria-nevet kapta, az előző kettőhöz hasonlóan a helyéül szolgáló utcáról elnevezve – ide is a Rossio-tól északra kell elindulni a Liberdade sugárúton, de annak nem a jobb, hanem a bal oldalán kell keresni. Ez a legforgalmasabb vonal – hogy innen se maradjanak ki a számok, 265 méter hosszú, és maximális meredeksége 17 % – amely a részben íves vonalvezetése és az egyik végén nem fonódó vágányok miatt tér el a többitől. (Mindhárom siklón saját, Phönix-sínből álló vágányokon futnak a kocsik, így kerekeik normál abroncsozásúak.) Korábban ezen még fogasléc is volt, és a hajtást itt is a víz súlya adta – de aztán pont harminc év után villamosították.
Reggeli műszakkezdésre várva a forgalmi kitérőben...
...majd turistákra odalent. Mint látszik, van belőlük bőven...
Egyszer fent...
...egyszer lent!
Így lesz a ferde egyenes!
A korábban ismertetett lifthez hasonlóan a siklóknak is önálló tarifájuk van, de a 3,60 €-s, hegy- és völgymenetre egyaránt jogosító összegeket nem kell külön megfizetnünk, ha van napijegyünk vagy Lisszabon-kártyánk. Üzemidejük hajnali 7-kor kezdődik (vasárnaponként azonban csak 9-kor), és este 9-ig – illetve a Gloria egészen éjfélig – járnak.
Egy hét múlva ez a portugál látogatás is Lisszabonon kívül folytatódik – de az első célpont még nem Porto lesz.
