Németország egykor NDK-nak számító területét végigjárva találhattunk több kisvasutat Szászország területén, a Harz-hegységben, valamint a Balti-tenger partján is. Van azonban még egy, amely szintén tengerparti vonal, de emellett nagyon sok rokonságot mutat szász rokonaival is. Egy része – a nyomtáv, és hogy többféle korszakot és érdekességet is felvonultató nosztalgiavonatokkal utazhatunk egy szép kastélyhoz – csak véletlen egybeesés, de a többiről sokat elárul, hogy a vonalat jelenleg az egyik „sikertörténet” gazdái üzemeltetik…
Sokszínű vonat egy sokszínű utazáshoz...
Rügen Németország legnagyobb szigete az ország északkeleti sarkánál – igaz, a sors úgy hozta, hogy sem a legkeletibb, sem a (német egység óta) legészakibb pontnak ne számítson. Másfél évtizede még Magyarországról is járt errefelé vonat… hiszen itt található Sassnitz kikötője, ahonnan Svédországba mennek a kompok. A szomszédos Mukran-ban pedig széles nyomtávú vágányokat is találni, amelyen az Oroszországból (illetve a közelmúltig Litvániából is) áthajózott kocsik átrakását végzik. A vasútvonalak kavalkádját a Rasender (azaz száguldó) Roland-nak becézett kisvasút teszi teljessé.
Aki nem a közvetlen távolsági vonatok valamelyikével érkezik, azt Rostock illetve Stralsund felől flirt szállítja a szigetre...
...ha pedig Putbus-t célozza meg, akkor Bergen-ben erre a RegioShuttle-ra szállhat át.
Kisvasúti szerelvény és a reggeli első napfény találkozás Putbus-ban...
Az 1895-ben megnyílt első vonalszakasz kiindulópontja Putbus volt, amelyet egy helyi kis fejedelmi család emelt elegáns kisvárossá saját (240 férőhelyes) színházzal és – azóta sajnos elpusztult – palotával. A végállomás Binz lett, amely ma a sziget legfontosabb üdülőtelepülése, de akkori helyzetét jól jelzi, hogy csak az 1930-as évek végén kapott nagyvasúti csatlakozást (ennek a szerepe még ma is igen fontos, még Pozsonyból és Zürichből is szoktak ide vonatok érkezni).
Putbus különlegességei jól láthatók a légifotón is: a vasútállomás közelében a Circus nevű körtér, az ovális parkkal a Markt, jobb alsó sarkán a színházzal, valamint a kastélyparkkal. (forrás: Wikipedia)
Egy 5000-nél kevesebb lakosú városban ma már pláne luxusnak tűnhet egy ilyen színház, amelynek a belseje is legalább ennyire elegáns...
Az állomástól a belváros felé tartva haladunk el a Villa Schulenburg mellett, amelynek a (galériában megtalálható) részleteiért érdemes megállni egy kicsit....
Egy évvel később két irányba is történt hosszabbítás, egyrészt Sellinbe, másrészt pedig a sziget nyugati végébe az Altefähr nevű kompkikötőbe. Stralsundból egészen 1937-ig csak hajóval lehetett átkelni a szigetre, mielőtt elkészült volna a Rügendamm nevű töltés és a hozzá csatlakozó közúti illetve vasúti híd.
1896-ban egy másik kisvasúti vonalon is megindult a forgalom a szigeten: a fekvése és mérete alapján központnak számító Bergen-ből északra, Altenkirchen felé. Ez mindvégig önálló szakaszként, de ugyanígy a Rügensche Kleinbahnen égisze alatt üzemelt – később születtek is tervek a két vonal összekötésére, de az érintett települések csekély lelkesedése miatt ebből semmi se lett. A 38 km hosszú szakasz útjába egy mélyen benyúló öböl is került, így fél kilométeren át az összeköttetést két vasúti komp biztosította. A 24 méter hosszú hajókon három kéttengelyes kocsi fért csak el, így egy hosszabb tehervonattal többször is kellett fordulni, és 1925 után csak a párnás kocsik illetve a későbbi gyorsmotorvonatok utasainak nem kellett átszállniuk az átkelés miatt.
Putbus északi csonkavágányain szabadtéri múzeumot rendeztek be a régi járművekből, ennek része ez a Heeresfeldbahn-mozdony...
...és a kéttengelyes kocsik közül is több.
A sziget délkeleti sarkán lévő fürdőhelyek közül a vonal 1899-ben érte el Göhren-t, amellyel így egy 57 kilométer hosszú vonal alakult ki az egyik parttól a másikig. Ezen az utazás több mint három órát vett igénybe, a vasút azonban gondoskodott arról, hogy ne unja el magát senki: már 1926-ban lehetővé tették az étkezési lehetőséget a vonatokon. (Emlékezzünk csak, hogy erre még a Rhätische Bahn-on is két évvel később került sor!) Ehhez két kocsit állandóan összekapcsoltak, és közéjük zárt peronokat illetve zárt átjárókat építettek. Az egyikben rendezték be a kis konyhát illetve elárusítóhelyet, és mindkettőbe asztalokat illetve függönyöket is tettek.
A régi "étkezőkocsik" már külön járnak, de a zárt peron és a konyha megmaradt...
...és az utastérben is az asztalok
A RüKB, mint magánvasút, először állami felügyelet alá került, majd 1949-ben teljesen államosították. Az 1960-as évek legvégére megszűnt a teherforgalom, majd felszámolták a Putbus-Altefähr szakaszt és a teljes északi hálózatot is. Nem szántak jobb sorsot a megmaradt vonalnak sem, de 1974 után itt is megnövekedett a nosztalgia iránti igény, amelyhez szerencsés húzásnak bizonyult a műemlékké nyilvánítás is. A régi kocsikból és a vonal eredeti két gőzmozdonyából a ’80-as évek végére itt is sikerült felépíteni egy Traditionszug-ot, amelyben az egykori étkezőkocsik tagjai is helyet kaphattak, mint (párnás szakasszal és asztalokkal rendelkező) szalon- illetve büfékocsi.
A vonali képeken az 52Mh pályaszámú gőzmozdony látható, ez pedig 53-as számú testvére, amelyet 2011-ben ugyanúgy kiállítottak az ITB-n, mint a Molli új gépét...
A Traditionszug egyedi járműve ez a Hannoverben a '30-as években készült kocsi...
...de a postaszakaszos poggyászkocsi is eltér attól, amit a szász vonalakon láthattunk.
Természetesen itt sem maradt el a járműpark modernizálása, amely igencsak érdekesen történt: a DR nagyon sok mozdonyt (köztük még IV K-kat is) és kocsit állomásított át ide a szász, illetve szász-anhalti kisvasutakról. Ezekből a kocsikból készültek el itt a Reko-járművek, amelyekkel a mindennapi forgalom most is zajlik – de az RhB emlegetése már csak azért sem lehet véletlen ebben a cikkben, mivel itt is a nosztalgia-büfékocsikat sorozzák be a menetrend szerinti vonatokba.
Ez a mozdony Magdeburg mellől érkezett egy felszámolt kisvasútról, amely azóta újra éledezik...
...ez pedig a már futólag emlegetett szász-anhalti iparvasútról - de csak 2008-ban...
...de van eltéveszthetetlenül szász eredetű is.
1996-ban itt is beköszöntött a magánvasutak korszaka – és az új üzemeltetőt ismét Rügensche Kleinbahn-nak hívták. A váltás nem is maradt eredmény nélkül, mivel a Bergen-Putbus-Lauterbach normálnyomközű vonal alsó szakaszába sikerült egy harmadik sínszálat is beépíteni, így a kisvasúti szerelvények még egy helyen elérhették a tengerpartot, és a Lauterbach-ban nyaralók is könnyebben eljuthattak Binz felé.
Az összevonáshoz túl nagy ráfordításra sem volt szükség...
...és már kész is a hosszabbítás Lauterbach felé
Ennek a társaságnak az üzemeltetési engedélye azonban tíz év után lejárt, és nem történt hosszabbítás. Az új üzemeltetőt a Pressnitztalbahn személyében sikerült megtalálni. Ezt a nevet már hallhattuk, amikor egy valódi sikertörténetnek bizonyult múzeumvasútról beszéltünk… de a siker nem állt meg csak ennyiért. Sok egyesületi tag ugyanis nemcsak a szabadidejében akart vasúttal foglalkozni, vagy pedig könnyebben össze akarta egyeztetni azt a nagyvasúti szolgálatával… így aztán egy önálló vasútvállalatot is alapítottak ilyen néven, amely először leginkább tehervonatokkal foglalkozott.
Ez a dízelmozdony szintén a Pressnitztalbahn tulajdona, eredetileg Nyugat-Németországban, majd Ausztriában szolgált...
...ez az NDK-s konstrukció pedig Jöhstadt-ban. Személyszállító vonatot egyébként egyik sem továbbít.
Az új logo és a külön kerékpárszállítás is szépen jelzi a vasút szerepét a turizmusban
Az új társaság számára a korábbi üzemeltető miatt nehéz volt az indulás, mivel az nem bocsájtotta azonnal rendelkezésre a járműveket… így először Szászországból kellett mozdonyokat és kocsikat hozni az üzem felvételéhez. Azóta viszont normalizálódott a helyzet, és még a Bergen-Lauterbach vonalon is átvették a forgalmat – a kisvasúton pedig a barna, RüKB-korszakot idéző Traditionszug mellett már egy zöld, DR-nosztalgiaszerelvény is forgalomba állt.
A kéttengelyes kocsik közül egy van, amelyik üzemképes - a szélesebb ablakú részben párnás ülésekkel
A 2010-ben felújított 1.2. osztályú kocsi csak kívülről idézi az NDK-s időket...
...belül a plüsshuzattal és a bőrtapétázott falakkal szebb korok tanúja!
A büfékocsit már kívülről is fel lehet ismerni, ugyanúgy, mint barna rokonát...
...itt viszont még hangulatosabb a belső a natúr faburkolatok miatt...
...így az út még egy zárva lévő büfé mellett is élmény.
A vonal Putbus és Binz között mezei tájon halad át, majd egy hosszú erdei szakasz következik. A Jagdschloss megállónál kell leszállni az egész sziget egyik legfontosabb és legszebb látványosságához, a Granitz vadászkastélyhoz, amely az erdőt elhagyva jól látható a vonatból is. Az 1851-re elkészült épület is Putbus uraihoz tartozott, de már a kisvasút megnyitása előtt látogatható volt a nagyközönség számára.
Jagdschloss megállóhely az erdő közepén található...
...onnan az útátjáró folytatása vezet fel a domb tetejére a kastélyhoz.
A külső ugyan dísztelennek tűnik, de a felső oromzat és az ablakok már sejtetni engedik, hogy érdekes épületről van szó (forrás: Wikipedia)
Vadászkastélyhoz illően a bejáratot is vadászkutya őrzi, nem oroszlán vagy griffmadár...
Minden szobát a faburkolatok, valamint a márvány- és kerámiakandallók uralnak, néhány hozzájuk illő bútorral.
A fogadószoba dísze ez a bizarr festmény is a szamárral a halpiacon.
Hogy a kastély milyen régi turistalátványosság, azt az is jól mutatja, hogy a vitrinben a róla készült emléktárgyak is már múzeumi darabok...
A háború végén a berendezés nagy része eltűnt, de az 1966-ban újranyitott kastélymúzeumban az utóbbi években egyre több mindent rekonstruálnak a még hiányos mivoltukban is igen szép termekben.
A kiállításon láthatjuk, hogy mi mindent lehet vadászmotívumokkal díszíteni...
...sőt, azt is, hogy mi mindent lehet az agancsokkal, trófeákkal kezdeni!
Az étkező falait pedig ezek a tányérok díszítik, így minden vad szó szerint méltó terítékre kerülhetne...
...érdemes azonban még feljebb, a plafonra és a csillárokra is egy pillantást vetni.
A legfőbb attrakció azonban mégis a 38 méter magas központi torony, amelynek tetejére 154 öntöttvas lépcsőfokon lehet feljutni – ami meg is éri a fenti kilátás miatt.
Lentről talán ijesztőnek tűnik a magasság...
...de már az út kezdete is megéri ilyen korláttal...
...és ilyen lépcsőfokokkal.
Útközben ez a halászsas fogad minket...
...és végül legalább egy madár fölé biztos felemelkedhetünk.
Binz...
...és a környező tengerpart látványa a torony tetejéről...
...valamint a másik irányba a sziget jellemző tájképe.
Akinek kevés volt ennyi kép, vagy az összhangra kíváncsi, az 3D-ben is gyönyörködhet a kastélyban, amelynek pincéjében még egy étterem is helyet kapott.
A hátralévő szakaszon a tengerpart közelében (de a vizet nem láthatóan) haladnak végig a vonatok Göhren-ig, ahonnét már nincs messze a szárazföld vége. Az állomás melletti restiben nagyon finom halas ételeket is lehet enni (sőt, a halból, meg az abból készült specialitásokból, mint az itt Bismarckhering-ként ismert ruszli - haza is vihetünk, de az étlapon azért van „für Fischmuffel” (azaz „halgyűlölőknek”) rovat is.
A Traditionszug Göhren állomásépülete előtt...
...és egy normál szerelvény vonat mozdonya vízvételezés közben.
...egy irányváltás a zárlámpák tekintetében is...
...és ismét irány Putbus!
A vonatok egész évben kétóránként indulnak mindkét végállomásról - de mivel a menetidő 1 óra 20 perc, így két szerelvényre van szükség, amelyek Binz-ben kereszteznek. Júniustól szeptemberig egy "betétjárat" is bekapcsolódik a forgalomba Binz és Göhren között (amely majdnem éjfélig jár) - ekkor Sellin is helyet ad vonattalálkozásoknak - és ebben az időszakban van kisvasúti forgalom Putbus és Lauterbach között. A jegyek árát a megtett zónák száma határozza meg: egy zóna ára 1,80 €, Putbus és a kastély valamint Binz és Göhren között három zóna van, a teljes szakasz pedig öt zónát jelent. Van napijegy 20 €-ért, de ennél jobban megéri a névre szóló hetijegy, amely három zónáig 15 €-ba, ezen felül 30-ba kerül.
Keletnémet kisvasúti túránknak ezennel a végére értünk. Mint említettük, van még néhány kisvasút ezen a tájegységen, ahová még szintén érdemes ellátogatni, csak még mi sem tettük meg – és igaz ez a nyugati tartományokra is, különösen Baden-Württemberg erdőire és az Északi-tenger part menti szigeteire. Reméljük, hogy hamarosan erre is lehetőségünk nyílik majd – és akkor az ott szerzett élményekről is tudósítunk majd.
