A kicsit hosszúra vett téli szünet után most akár az évszakhoz is illő lehet, hogy ne a messzi délre, hanem inkább északra kalandozzunk egy kicsit. Ebben van gyakorlatunk, hiszen pont egy éve írtunk Svédország fővárosáról és második legnagyobb városáról, valamint azok villamosairól – de arról sem felejtettünk el szólni, hogy aki inkább a vidékies hangulatra vágyik, de emellett mégis szereti ezt az urbánus közlekedési eszközt, annak is tartogat az ország látnivalókat. Nem szeretnénk azonban azt a benyomást kelteni, hogy a vonatok és különösen a kisvasutak kedvelőinek semmi jó indoka nincs egy ottani látogatásra – jöjjön hát egy régóta tervbe vett írás erről az ágazatról is.
Minden országnak megvannak a maga bogarai, ami megnyilvánulhat egyedi államberendezkedésben, jogrendszerben, eltérő mértékegységekben, bizarr ételekben és italokban… de a vasutak terén is akadhatnak bőven furcsaságok. A svédeknél ilyen lehet a nyomtáv megválasztása… itt hiába keresnénk 1000 és 760 (750) mm-es vágányokat, a nyerőszámok itt úgy hangzanak, hogy 1067, 891 és 600. Főleg a középső volt az, amely elég sokáig húzta, az ’50-es években még motorkocsikat is építettek az ilyen vonalakra… a 600 mm csillaga viszont pont akkorra áldozott le. Nem lehet túlzás csillagról beszélni, hiszen nemcsak aprócska gőzösök és lórék közlekedtek ezen a teherforgalmat szolgálva, hanem nagyobb mozdonyok, és olyan személykocsik is, amelyekben még párnás szakasznak is jutott hely.
Ez a kisvasúti kocsi is két osztállyal épült egy 30 km hosszú délkelet-svédországi vonalra, amely 1948-ban szűnt meg. Egy szintén megmaradt testvérét királyi kocsinak rendezték be... a király pedig tényleg utazott is vele 2011-ben.
Még 600 mm-re is tud elég sok dísz jutni, amit sok helyütt a nagyvasúton is hiába keresnénk...
Az előbbi kocsi párnás utastere belülről.
Ez a jármű a régió másik kisvasútjának épült, ebbe "csak" bőrhuzat jutott az elegánsabb osztályra. A különbséget nemcsak az ülésekkel, hanem a fűtéssel is hangsúlyozták: a kályhát úgy helyezték el, hogy a tüzelés-hamuzás a fapados részbe essen, a további meleget adó füstcső pedig a párnásba...
Jöjjön még egy kocsi Norrköping környékéről, 1903-ból...
...de ez a fapados beltér nem abból származik. További osztálykülönbség volt, hogy a harmadosztályon csakis hosszüléseket építettek be.
A kocsik felújításánál nem kötöttek kompromisszumokat, mindegyikbe az eredeti petróleumlámpás világítás került, villanykörtének nyoma sincs egyikben sem.
A gyűjteményben 11 gőz- és 10 motoros mozdony található meg, régies kinézete ellenére ez az iparvasúti eredetű gép a két legfiatalabb vontatójármű egyike, de már így is elmúlt 40 éves...
A teherszállítás egyik érdekes emléke ez a tartálykocsi is.
Az 1880-as évek végétől kezdve hét komolyabb hálózat és néhány iparvasút épült meg a félsziget Stockholmtól délre eső részein, nyolc évtizeddel később azonban már az utolsó is a megszűnés szélén állt. Nem mindenki nézte ezt tétlenül – a közlekedés emlékeinek megőrzése már pár éve bejáratott dolog volt a villamosok terén, és most itt is eljött a cselekvés ideje. Először is egy helyszínt kellett találni, amelynek jó a megközelíthetősége, önmagában is látványosságot jelent, ráadásul az infrastruktúra is nagyjából adott – és ebben sikerült is a legjobb megoldásra ráakadni. A Läggesta-Mariefred normálnyomközű szárnyvonalon már jó ideje elég volt egy motorkocsi a forgalomhoz, és az SJ már jó ideje gondolkodott a megszüntetésen. Ezt a vonalat építették át 600 mm-re, és itt vették fel a forgalmat az Östra Södermanlands Järnväg névre keresztelt új vasútvonalon.
A 4-es számú mozdony a K.M. Nelsson nevet viseli oldalán, az eredeti vonalának egyik igazgatója után. A Délkelet-Svédországban szolgált vontatójármű hazai gyártású, Motala műhelyeiben készült 1914-ben.
A kézi fordítókorong nemcsak amiatt jó attrakció, hogy így egy oldalnézeti képet is sikerült lőni a gőzösről...
Indulásra készen Mariefred-ből Läggesta felé.
Az időjárás nem volt aznap a legkedvezőbb, de még így is sokan szálltak a nyitott kocsiba.
Régen a kutyaszállítást is sikerült úgy megoldani, hogy az állat ne legyen az utasok terhére...
...de ez csak egy illusztratív célzatú műkutya...
...ahogy a teherkocsiban meg egy szintén illusztratív célzatú műtehén áll. Ha darabárut és ekkora állatot már nem is fuvaroznak, azért a rakodótér másra is hasznos lehet...
A múzeumvasúti idők tanúja ez a "zenekari kocsi" is, amely személyzeti tartózkodónak sem utolsó...
A vonalon félúton fekszik Marielund állomása, ahol ismét kiderül, hogy nem a méret a lényeg... komoly biztosítóberendezés és komolyan vett szolgálat fogadja itt a vonatokat.
A vasúttörténet nem túl sok esetet jegyez fel, amikor a keskenyebb nyomtáv volt erősebb... pont hogy inkább távolabb kerültek egymástól a sínszálak a nagyvasúttal való kompatibilitás, vagy a járműbeszerzési tervek miatt. Még napjainkban is előfordulnak több helyen ilyen tervek... a Zillertalbahn átépítése az előbbi, a svájci Waldenburgerbahn-é (750-ről 1000 mm-re) az utóbbi miatt van napirenden. Ellenpéldáról viszont már blogunk is beszámolt, a Harz-hegységben tett látogatás kapcsán, és a hazai hírek most is egy ilyen esettől hangosak, de ez kevésbé tűnik fel, hiszen inkább a politika kerül előtérbe... de attól még ne feledjük el, hogy a készülőfélben lévő új magyar kisvasút a Székesfehérvár-Bicske vonalat használja részben, és később talán még nagyobb részben is...
Az új múzeumvasút legfőbb előnye az volt, hogy egyáltalán nem a semmibe vezetett: Mariefred mint település már önmagában is többet adhatott, mint egy erdei tűzrakóhely egy forrás mellett, itt áll azonban a királyi paloták egyike, a Gripsholm várkastély. Az 1380-ban emelt épületet Vasa Gusztáv szerezte meg magának, de fénykora két és fél évszázaddal és két Gusztávval későbbre tehető. Ráadásul Mariefred a harmadik legnagyobb svéd tó, a Mälaren partján fekszik, amely a különféle vízi összeköttetéseknek köszönhetően egész Stockholmig kínál hajóutat.
Mariefred központja tipikus svéd faházakkal.
Az öböl túlsó parján áll a kastély...
...ennek bejáratánál pedig még mindig találunk felvonóhidat. Ez a szerkezet egyébként inkább Hollandiára jellemző... Amszterdamban ugyanúgy akad belőle, mint Van Gogh egyik festményén.
Itt már a külső várudvarban járunk...
...ahol ezek az ágyúk inkább csak lélektani hadviselést szolgálnak.
Sajnos odabent nem szabad fotózni,így érjék be az olvasók a belső udvarban ezzel a fából faragott kiszögelléssel...
A kikötőhöz is kimegy egy vonalszakasz, a kisvasút pedig a hajókhoz is csatlakozást kínál... itt éppen a legrondább zápor közepette.
A kisvasút nemcsak az utasokat örökölte meg nagy rokonaitól, hanem az állomásépületeket is, amelyeket teljesen sikerült a letűnt idők hangulatában felújítani. Különösen igaz ez Mariefred-re, amely teljesen központi szerepet kapott a járműteleppel – és itt azt is sikerült elérni, hogy minden mozdony és személykocsi fedél alatt tölthesse a kellemetlenebb évszakokat.
A település vagy a kastély felől visszatérve is megvan az összbenyomás az állomásról...
Az állomásépület is olyan faház, mint amilyenből sok a stockholmi Skansent is díszíti...
...és a belső részleteket is ez a kidolgozás uralja, mint itt a váróterem padjain...
...vagy a pénztár melletti falon, jól megoldva a fali hirdetmények világítását is.
A szomszédos áruraktárban egy kis múzeumot és egy stílszerű kávézót is berendeztek...
...itt pedig azt is megtudhatjuk, hogy mi ugyan alig két évtizede ismerjük az Ericsson márkanevet, de ők már több mint egy évszázada gyártanak telefonokat!
A vontatási telepen még kisiklasztósarukat is találunk...
...előtte meg egy 600 mm-es angolváltót. Ilyenért azonban már nem kell ilyen messzire utazni, mert van Almamelléken is...
Még néhány hasznos részlet: víztorony és hajtánykamra.
Az üzemeltetőknek már ennyi munka is elég kihívást jelenthetett, de a fejlődés további feladatokat rótt a nyakukba – amelyek azonban egyben az előrelépés lehetőségét is kínálták. A Södertälje-Eskilstuna fővonal elég nagy kanyarokkal kerülte ki a fjordvidék tavait és gránitszikláit, így a ’90-es években a svéd vasút a kiegyenesítés mellett döntött, jókora viaduktokkal és bevágásokkal. Ez Läggesta állomásának az áthelyezését is eredményezte, így a régi állomás mind „Läggesta alsó” maradt meg – most már kimondottan a múzeumi forgalomra alapozva, és némi gyaloglást is eredményezve a stockholmi vonatokhoz.
Läggesta alsó is fából készült...
...az eresz alatt teli régi reklámokkal...
...bent a váróteremben pedig egy ilyen szép csillárral.
A nagyvasút oda került fel, a viaduktra...
Az „alsó” pályaudvarról nemcsak ez az egyetlen szárnyvonal indult ki, hanem egy másik is a tó túloldalán lévő Täxinge felé – ezt a települést is a kastélya miatt érdemes felkeresni, amelynek ugyan királyi vonatkozásai nincsenek, de egy cukrászdája igen. Az attraktivitás növelése érdekében az egyesület ezt a vonalat is átvette, és 2011-ben már ide is a keskenynyomközű szerelvények járhattak kastélytól-kastélyig. A hálózat ezzel hirtelen a háromszorosára nőtt – Läggesta pedig elágazó állomássá – de egy új lehetőség is felmerült, hogy ne váljon unalmassá a vonatozás, a két part között ugyanis egy hajójárattal zárult be a kör.
Täxinge felé aznap csak dízelvontatás volt. Ezt a mozdonyt már egyszer említettük, mikor a Grutas szoborparkról írtunk... a szovjet múlt ugyanis ennél is adott, Ukrajnából hozták el.
A vonat ablakából kitekintve jól látszik az öböl túlpartján Mariefred és a kastély is...
Täxinge épületében a fa helyett a tégla a mérvadó...
...belül azonban ugyanolyan érdekes, mint a másik kettő. Ilyen mérleget már láttunk máshol is...
Visszaútra várva az egykori 1435 mm helyén... a jelző pedig csak dísznek van ott.
Ehhez a kiránduláshoz, mint feljebb már írtuk, választhatjuk egyik irányba a hajót Stockholmból, de a vonatozás minden bizonnyal gyorsabb és olcsóbb mulatság, és persze jóval gyakoribb is. Arra is lehetőségünk van azonban, hogy spóroljunk valamennyit a költségeken: a svéd fővárosban még akkor is maximálisan megéri a Stockholm-kártya megvásárlása, ha csak a legfőbb látnivalókra (ami általában a Skansen, a Vasa-múzeum, a Drottningholm-kastély és az óváros nevetességei szoktak lenni) szakítunk időt, ez pedig nemcsak a Gripsholm kastélyba érvényes, hanem a Södertälje-ig tartó vonalszakaszon az elővárosi (SL) járatokra is. A kisvasúton a tarifák függenek az útvonal hosszától, a kocsiosztálytól, és hogy retúrt váltunk-e. A legolcsóbb, csak az egyik vonalra szóló egyúti jegy 70 koronába kerül, ha viszont oda-vissza utazunk, az kevesebb, mint másfélszer annyiba. (Ha InterRail-lel érkezünk ide, akkor erre is jár 50% kedvezmény). Van családi menettérti- és napijegy is, ennek 225 és 325 korona az ára csak az egyik, illetve mind a két vonalra. A közlekedési időszak május közepétől szeptember közepéig tart minden hétvégén, de a svéd nyári szünetben - június végétől augusztus közepéig - a hét többi napján is járnak vonatok. Hogy éppen mely szakaszokon és mennyi vonatpár van üzemben, azt a kisvasút honlapján kell megnézni előre.
Ilyen emeletes motorvonatokkal juthatunk ide Stockholmból...
...s ha leszálltunk, tudjuk majd, merre kell menni.
Rendes múzeumvasúthoz illően itt is vannak kéregjegyek... a bal oldali az első vonalra szól, másodosztályon való egyúti utazásra jogosít fel, míg a másikkal a teljes szakaszon utazhat az ember oda-vissza a fapadoson. Az ilyen jegyek szerelmesei tovább értékelhetik a többi finom részletet: a keletbélyegző helyetti dátumnyomatot és az eltérő formájú lyukasztókat is...
Svédország, Finnország és Dánia után talán úgy lenne illendő, hogy újabb cikkeinkben Norvégiát vegyük sorra, innen azonban szerzőinknek még nincs úti élménye. Ahogy viszont a balti országokkal is sikerült bebizonyítanunk, sokféle út vezet még északnak… és a következő hetekben egy ilyenre fogunk majd lépni.
