Az elmúlt hónapokban Svájcot járva több várossal és azok tömegközlekedésével is megismerkedhettünk… köztük volt Genf, Lausanne és Zürich is. Nem esett még szó azonban Basel villamosairól, noha több indok is van arra, hogy erre is vessünk néhány pillantást. Ha pedig már a városban járunk, nem hagyhatjuk ki a szinte minden sarkon megtalálható baziliszkuszok feltérképezését sem.

Két világ találkozása...

Hogy mi is az a baziliszkusz? A második Harry Potter könyv (és film) óta már sokan ismerhetik erre a választ:

 „A kies honunkban leledző temérdek félelmetes bestia és szörny-állat között aligha akad tsodásb és halálosb fajzat, mint a Baziliskus, más néven a Kígyók Királya. Ezen tsúszómászó, mely gyakorta giganticus méreteket ölt, száz-évekig is elélhetik. Böltsője a tyúknak tojása, mellyen varangyos béka kotlik. Gyilkos fegyvere is felettébb tsodás, hisz' halálos méregtül tsepegő foga mellett a nézése is halált hozó: valamely ember vagy állat tekintetének tüzébe kerül, nyomban életét veszíti. A pókok menekülnek a Baziliskus elől, mert emez gyűlölt ellenségük. A Baziliskus pediglen féli a kakasnak rikkantását, minek hallatán menten kiszenved.”

 …de az eredeti legenda egy kicsit másképp szól. A baziliszkusz nem tyúk- hanem kakastojásból kel ki, méregfog helyett a leheletével tud még ölni a pillantáson kívül, és inkább gyíkokra, békákra emlékeztet, mint kígyókra… illetve a kakasokkal már csak a származása miatt sem óvakodik, sőt, még hasonlít is rájuk sokszor. Ezzel a csudalénnyel Bécs és Varsó legendáriumában is találkozhatunk, de csak egy-egy házra vetítve, és nem olyan gyakran, mint Basel esetében. Ezt persze leginkább csak a közös etimológia (ami a görög Basileios azaz „király” szón alapszik) táplálja, a város lakói mégis rengeteg helyen ábrázolták ezt a csudaszörnyet. Több helyen megtalálható a városházán, valamint a főpályaudvar tetején is, és a városi ivókutak egy részében is a baziliszkuszok köpik a – szerencsére méregmentes – vizet. Sőt, még az egyik helyi rádióadó neve is Basilisk…

Egy baziliszkusz a főpályaudvar tetején...

...és vízköpőként a város több pontján is.

Variációk egy szörnyű témára...

15 évvel ezelőtt még az eddiginél is több baziliszkuszt lehetett látni városszerte, mivel nemcsak épületek homlokzatán választották őket a város címerpajzs-hordozójának oroszlánok és griffmadarak helyett, hanem a tömegközlekedési eszközökön is is! 1947-től 1999-ig ott díszelegtek minden olyan villamoson, buszon és trolin, amely ebben az időszakban közlekedett – kivéve a nyitott kocsikat, hisz azokon nem volt hová tenni – de a város kötöttpályás közlekedése (noha nem dicsekedhet olyan különleges megoldásokkal, mint Zürich vagy Lausanne) nemcsak miattuk válhatott "szörnyen" izgalmassá az idők során.

Régi házak, alacsonypadlós középrész utólag beépítve és extrém lejtviszonyok... már külön-külön is fotóra kívánkoznak

Az évszázados múlttal rendelkező villamosok története a legtöbb helyen az előddel, azaz a lóvasúttal szokott kezdődni… Basel viszont nem tartozik bele eme „legtöbb”-be. A város lakói talán még a svájci átlagnál is maradibbnak számítottak, épp ezért még 1881-ben is csak az omnibuszokat vezették be, és mire egy évtizeddel később elhatározták a lóvasút elindítását, rá kellett jönniük, hogy azt már rég meghaladta az elektromos üzem. Így 1895-ben már egyből a villamos indult meg a városban, s alig két évtized alatt jelentős hálózat épült ki, mely nem állt meg a közvetlenül a település szélén lévő német és francia határoknál sem, hanem két irányba is nemzetközivé tette az üzemet. Ezek később az egyik belvárosi félkörrel együtt a ’60-as években megszűntek, de most már újra épül egy vonal a németországi Weil am Rhein-be.

 Határátkelő a város közepén - és itt régen még villamos is járt...

A határt átlépő vonalak mellett a svájci oldalon is épült több „vidéki” szakasz, amelyek azonban négy különféle magántársasághoz tartoztak. Ezek közül kettő még járművekkel sem rendelkezett, csak a vonalat adta bérbe a városnak, a Birgigtalbahn-t (amelynek egyetlen megálló erejéig a mai napig van francia korridor-szakasza) pedig csak a ’80-as években kapcsoltak hozzá a hálózathoz, előtte önálló HÉV-vonalként működött, teljesen eltérő műszaki megoldásokkal. A négy cég 1974-ben egyesült Baselland-Tram néven, a zöld városi szerelvények mellett az ő sárga járműveik is feltűnnek a hálózaton… de a „vidéki” szakaszok közül Pratteln-be még mindig a BVB kocsijai járnak, illetve a BLT-nek a városi forgalomban is fontos szerepe van.

 Az előbbi határátkelőhely svájci oldala a villamosvégállomással - városi szakasz, de mégis a BLT jár ide

Basel járműparkjában az egyedfejlődés nem sokban tért el a máshol megszokottaktól… akadtak azonban különlegességek is, melyek egy részét még ma is megtalálhatjuk a forgalmi kocsikon. Ilyen például a légfék, amely egyedül a 2001-től beszerzett Combino-kra (illetve a legmodernebb járművekre, a BLT kezében lévő Stadler Tango típusra) nincs felszerelve, valamint az, hogy bármilyen járműtípust képesek összekapcsolni bármivel úgy, hogy még utasokat is szállítanak vele – és ez a legtöbbször nemcsak egy-két különmenetre terjed ki.

Mi a mano(')?! - a légfékezést itt nemcsak a nosztalgiajárműveken veszik komolyan

Lent légtömlő, fent pedig az elektromos csatlás áramszedőhöz hasonlító megoldása... Zürichben, Bécsben és Prágában is létezett ilyen. Az átjáró-hídlemez pedig csak ráadás, régen még ez a lehetőség is adott volt.

A régi két- és háromtengelyes pótkocsik már korábban is jól megfértek a négytengelyes egységtípussal, majd a helyüket a Svájcban egyedülállónak számító (és a németországi rokonaiknál jóval keskenyebb) Düwag-csuklósok és a ’80-as évek járműsorozatai vették át. Az UV-k búcsúja óta itt van egyedül lehetőségünk arra is, hogy motorkocsik közé csatolt pótkocsikat lássunk városi forgalomban… ráadásul olyan, már a negyedik X-en is túllévő pótkocsikat, amelyekbe nemcsak klímát, de a közepükre még egy alacsonypadlós részt is beépítettek, saját ajtóval.

Motor-pót-motor... ráadásul két különféle motor!

Az előző képen látott pótkocsitípus a másik oldalról... nemcsak a csuklósokon működhet... (forrás: Wikipedia)

A Combino-k jól ismert problémái a baseli példányokat sem kerülték el, sőt, talán még nagyobb mértékben is jelentkeztek rajtuk, mivel a város teli van szűk ívekkel, és még 74 ezrelékes emelkedőt is találunk – ezek pedig a rögzítőcsavarokat jobban igénybe tudták venni. A sorozat hibáit itt is elhárították, de újabb széria nem érkezett – a tervekkel ellentétben viszont a BVB nem a Stadler kocsijait vásárolja meg, hanem a Bombardier mellett döntött.

Rokon, vagy nem rokon?! Akármennyire nem hasonlít a pestihez, ez is Combino...

A BLT-nél fellelhető villamosok többé-kevésbé megegyeznek zöld rokonaikkal, sőt, arra is volt már nem kevésszer példa, hogy több városi kocsi is „besárgult”. Már amelyik… mivel ők készítették el az egyik egykori BVB-pótkocsira a kanton bankjának a legendás reklámját: a száguldó malacperselyt, egy jókora disznófővel a kocsi végén. A röfi aztán túlélte a reklámot, sőt, még a kocsi Belgrádba szállítását is – és átkerült egy másik pótkocsira. Az év végén a Tango-k forgalomba állításával már erre sem volt szükség, de kultikus mivoltához helyet sikerült neki találni: a stuttgarti sertésmúzeum gyűjteményébe került.

Repülő malacról hallhattunk már, nade sínen járóról?!... (forrás: Wikipedia)

Csehországot és Szlovákiát leszámítva nincs olyan villamossal rendelkező ország az egykori „keleti blokkban”, amelyben ne járnának használt nyugati villamosok – és ez fordítva is elmondható, azaz kevés olyan „nyugati” villamosüzem van, amelynek a járművei ne kezdtek volna „második” életet valahol keletebbre. Basel esetében a szerb főváros volt az átvevő, ahová 2001 óta több mint 60 kocsi érkezett. A CAF-kocsik beszerzése és a KT4-esek modernizációja ellenére még ma is fontosak a közlekedési vállalat életében, talán nem véletlenül vették át tavaly év végén a BLT másodkézből származó kocsijait is. Basel villamosai viszont már az ’50-es években is kaptak „második esélyt”, akkor Innsbruck vett át több motor- és pótkocsit.

 A múltbéli járműpark legalább olyan érdekes volt mindig is, mint az, amelyikkel nap mint nap találkozhatunk… és erről most is meggyőződhetünk, mert sokkal több és változatosabb nosztalgiakocsi jár itt, mint Zürichben. A legöregebb példány 1900-ban épült, de nem ő a gyűjtemény igazi sztárja, hanem az 1915-ös évjáratú négytengelyes középbejáratú motorkocsi. Ennek a beceneve „Dante Schuggi”, aminek viszont semmi köze a reneszánsz költőhöz, hanem tájszólásban annyit tesz, mint „Juliska néni”. A már gyártásakor is egyedülálló jármű ma gördülő étteremként közlekedik egy szintén középbejárós, de háromtengelyes pótkocsi társaságában, minden héten más és más menüt kínálva egy másfél órás utazás keretében.

Az egyik legrégebbi motorkocsi egy rekonstruált nyitott peronos pótkocsival...

...és a Dante Schuggi szerelvénye. A két kocsi feletti erkélyen pedig a már korábban látott címertartó baziliszkuszok vannak!

Asztalok, hangulatvilágítás... ki mondta, hogy az éttermi környezetet csak vonaton lehet megvalósítani?

De legalább ilyen népszerűek a nyitott pótkocsik is, különösen az, amelyik még tetővel sem rendelkezik – ennek is jutott egy igencsak találó becenév: „Badwännli” azaz fürdőkád. A nyári időszakban a nyitott kocsik városnéző járatban közlekednek minden vasárnap, de évente legalább két-három alkalommal (köztük a januári múzeumok éjszakáján) majdnem az összes régi szerelvény forgalomba áll. Egy villamosmúzeumra azonban egyelőre csak a tervek vannak még meg, de a közlekedési vállalat, illetve a járműveket gondozó Tramclub Basel minden érdeklődőnek szívesen megmutatja a járműveket előzetes bejelentkezés után. A „zöld-sárga” kettősség pedig nosztalgiafronton is megvan:  BLT a négy magántársaság egyikének, a Birseckbahn-nak a kocsijait állítja be a megrendelt különjáratokba, és ezek között is találunk nyitott pótkocsit illetve háromtengelyes járműveke.

Egy baziliszkusz-címeres motorkocsi nyitott póttal

Akár a nosztalgia- akár a forgalmi járművek miatt keressük fel Baselt, a rengeteg kanyarral és emelkedővel szabdalt belvárosi szakaszok, az elővárosi vonalak, és a Rajna hídjai is elég sok fotótémát tudnak nyújtani az érdekes összeállítású szerelvényekhez. Ha pedig a néha „rejtőzködő” baziliszkuszok közül is el tudunk csípni minél többet, joggal mondhatjuk, hogy „szörnyen jó” élményekből lehet részünk városszerte.