Hova megy ez a vonat?

Nem engedünk 48-ból!

2012. június 21. Szerző: Laptoptáskás Ügynök

Mert bizony, ez már a negyvennyolcadik bejegyzés ezen a blogon. Közeledve a jubileumhoz, de rendhagyó módon nem azt ünnepelve, számot vetünk magunkkal, azaz, hogy a legutóbbi hasonló összefoglaló óta mi minden született itt. Az összegzés időzítésének oka az is, hogy mi is „nyári menetrendre” térünk át: jövő héttől augusztus végéig a kisebb olvasókedvre való tekintettel ritkábban, de nem kevésbé érdekes, esetleg kirándulásokhoz is hasznos írásokkal szeretnénk megjelenni, hogy nyár végére új élményekkel feltöltődve, új ötletekkel felszerelkezve tudjuk visszaállítani az eddig megszokott intenzitást.

Tarifafaragás

Budapest aut. ford. folytatta a megkezdett, és sikeresnek bizonyult díjszabási szálat. Bátor elemzésében kísérletet tesz behatárolni, hogy egy európai szemléletű közlekedési szövetségnek milyen díjszabási következményei kellenének, hogy legyenek, és mik azok a pótmegoldások, amivel a rendszer ezután egyszerűsíthető. Ezek után mindjárt neki is esett az ideálisnak tekintett célrendszerbe nem illeszthető elemek kritikájának: a feláras szolgáltatások minőségének megkérdőjelezése után bizonyítja, hogy az fajlagosan valóban nem is jelent annyit, és nem is kerül annyira sokba ma már, mint a kezdetekkor. Azonban mindjárt megoldási javaslatot is kínál: ha a feláras vonat idejétmúlt, akkor milyen legyen az olyan távolsági vonat, ami minden paraméternek képes megfelelni? Mi a szerepe ma az első osztálynak, és hová lehet vele eljutni az új rendszerben? Ezekre a kérdésekre kapunk választ a cikkekből.

Meredek!

Feketén villogó térközjelző új rovatot indított a közelmúltban: a „meredek” ötlet lényege, hogy a magyar vasútbarátok, vagy egyszerű kirándulni vágyók által kevésbé ismert, mégsem túl messze levő, megközelíthető élményvasút-vonalakat mutassa be, ahol bár hajdanán más szempontok motiválták a vonal megépítését, ma már egyértelműen a turizmusé a főszerep. Bevezető cikkében mindjárt adott is ízelítőt a rovat céljáról, majd belecsapott a lecsóba: elsőként a festői Bodeni-tó környékének ilyen vasútüzemeit dolgozta fel, az első cikk után a minap jelent meg a következő írás annak szomszédjáról. Munkássága azonban mégsem ennyire egysíkú: Thomas, a laprugós szerzőtársa átszállásos írásai például arra ösztökélték, hogy szemléltetésképpen hozzon egy pozitív példát Németországból, Grünstadtból.

Menetrendek

Laptoptáskás Ügynök is folytatta megkezdett rovatát a jobb menetrendi lehetőségek kialakításával kapcsolatban: folytatta a vasúti infrastruktúra menetrendi szempontú átalakítási lehetőségeinek vizsgálatát, majd az általános vizekről másfelé evezett, mégpedig a különleges menetrendi jelenségként rengeteg helyen megjelenő keveredő szerepek irányába. A keveredő szerepű járatok kialakulásainak okainak vizsgálata után kimutatta, hogy milyen menetrendi hatások nyomán csökkenhet ezek száma, és ezek közül egyet, a menetrend strukturálásának kérdését már mélyebben is elemezte, ebben is az indokolatlan szerepkeveredések megszüntetési lehetőségeit keresve.

Nyűg, vagy erény a teher?

Magánvasutas is megkezdte saját rovatát a blogon: az országot érintő lényegesebb tehervasúti útvonalak közül elsőként a zalai útvonal elemzésére vállalkozott. Posztja bár a témakörben egyelőre folytatás nélkül maradt, a térség elemzése többek fantáziáját is megmozgatta: az útvonal nemzetközi személyforgalmáról, távlati lehetőségeiről Ellátott utas írt, míg a szlovén határátmenet mai és jövőbeni lehetőségeivel, kishatárforgalmával biciklis bakter foglalkozott, a tervek szerint önálló sorozatot indítva ezzel.

Aktualitások

A stabil téamkörök és elemzések mellett jutottak erőforrások egyes aktuális témák, pillanatok megragadására. A Föld Napja alkalmából Thomas, a laprugós írta le gondolatait a kerékpározásban rejlő kiaknázatlan lehetőségekkel kapcsolatban, míg a Máv-Start vonataiból búcsúzó büfé- és étkezőkocsik rekviemjét Ellátott utas írta meg, szintén figyelemmel az esetleges kitörési lehetőségek, követendő példák irányába.

Úti beszámolók

A blog néha szürke világába kifejezetten érdekes színfoltokat hoz egy-egy ilyen élménybeszámoló, mely természetesen szintén közlekedési vonalról vizsgálódik és von le következtetéseket. Az elmúlt időszakban Thomas, a laprugós a Mátrában járt fotósvonattal a 2007 óta szünetelő személyforgalmú 84-es vonal azon szakaszán, mely a bezárásig kihasználtabb volt, biciklis bakter pedig egy korábbi vajdasági utazásán tapasztaltakat osztotta meg, melyből kiderül, hogy a magyar vasút milyen jól áll járművekkel – csak a megfelelő összehasonlítási alapot kell megtalálni.

Hogyan tovább?

A nyár közeledtével ha le nem is állunk, lassítunk a tempón mi is, hogy utána újult erővel vethessük magunkat a megkezdett és meg nem kezdett rovatokba. A jövő cikkei közt megtalálhatóak lesznek majd a tervek szerint a kirándulásokat hazai és nemzetközi fronton elősegítő leírások, tovább folytatódik az említetteken kívül az utastájékoztatós rovat is, melyet biciklis bakter egy írással azért ebben az időszakban is bővített, ami a tájékoztató berendezések, eszközök világába kalauzolja az olvasót. A közlekedési eszközválasztás témaköre is fejlődhet még, amelyben em il cikkére reagálva Ellátott utas fejtette ki véleményét, de a keretes írások tekintetében egyfajta szerkesztőségi bemutatkozóként is használjuk. Ezeken kívül kifejezetten Budapest-témájú írások is szerepelnek még terveink között.

Nincs más hátra, mint vonatra pattanni, és élvezni a nyarat!

nyar_hz_kicsi.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr984601651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása