Szoktak mondani sok mindent. Gyakorta elhangzik, hogy a balatoni vonatok esetében nem az a hír, ha késik, hanem ha pontos. Persze itt még a sztereotípiáknak szokott szerepe lenni. Aztán amikor a szomszédblog kigyűjti, hogy melyik záhonyi átlós melyik nap mennyit késett, statisztikai alapokra kerül a nem túl fényes bizonyítvány. Az semmiképpen se kifogásolható, ha a vasúttársaság (mint szolgáltató), és az állam (mint megrendelő) a Balaton-partra irányuló jelentős szezonális igényt igyekszik minél több vonattal kielégíteni, nekünk is volt már ötletünk a továbblépésre. Ezáltal azonban a pályában rejlő kapacitás és a lehetőségek szűkülnek a téli időszakhoz képest, ha orvosolni kell ezt-azt. Ha azonban majd' minden késik, azaz a papírra vetett tervek nem teljesülnek, az az utasok lemorzsolódásához, és végül a vasúti közlekedés csökkenő részarányához fog vezetni. Ez hátrányosan érint lényegében mindenkit: akik vonattal akartak eddig menni, nem véletlen tették, akik nem, azok pedig egyre több vonatról áttért utast lesznek kénytelenek elviselni - például az autópályán, a dugóban. Ha pedig ettől a tó idegenforgalma csökken, az turisztikai tekintetben árthat az országnak. Nem ártana tehát, ha változna az a felállás, hogy utas és vasutas egyaránt átszenvedett időszaknak élné meg ezt a 72 napot, azok között is különös tekintettel a 11 hétvégét. Mi szükséges mindehhez? A megoldáshoz sokszor a problémák megismerésén át vezet az út, ezúttal a múlt vasárnapi eseménysorból próbálok tanulságokat levonni.

Aranyhíd Expressz kerül egy Flirt-öt Balatonfenyvesen. Itt is alig van már percre pontos vonat, de komoly gond nincsen: ami jelentősen késik, az csak a záhonyi, ennek oka viszont a biztosítóberendezés bedöglése Szajolnál a reggeli órákban