Egy év sem zárulhat le úgy, hogy a kormány nem nyújt be költségvetés-tervezetet, és az eltelt évről szóló zárszámadást. Nekünk nem kell lemondanunk, ha nem tesszük meg, és persze egyébként is kevesebben kívánják a fejünk hullását, mint általában a politikusoknak, függetlenül attól, hogy éppen melyik országban is járunk. De már csak magánszorgalomból is megtesszük az év végi összefoglalót, ahogy azt az első és a második üzemévünkben is megtettük – gondolva egyben a lusta vagy elhavazott olvasóinkra, meg azokra is, akik csak az irányjelző szinonimájaként ismert hírportál valamelyik címlapjáról találtak ide hébe-hóba hozzánk.

Mennyiségben talán nem múltuk túl magunkat, hiszen idén csak 88 írást termeltünk ki a tavalyi 105 helyett – de még így is ugyanolyan töretlenül mehet át a sikerünk a következő évre, mint az átkosban a téesz kukoricája. A feltartott hüvelykujjak száma is már több gladiátor életét megmentené az ókori arénákban, miután már 1791-et számolhattunk meg belőlük abban a könyvben, ahol sokan szeretnek arcoskodni. Mi viszont kenyeret nem tudtunk adni a népnek, cirkuszt pedig nem szerettünk volna – de talán mégis sikerült a „tanít-nevel-szórakoztat” hármas elvnek megfelelnünk.

A sors úgy hozta, hogy a nézettségi plafont idén két olyan cikkel sikerült levernünk, amelyeket a német tengerparton kell keresni: az egyiket egy északi-tengeri szigetnél, amelyre gáton vezették át a vasutat, míg a másikat a Balti-tengernél, ahonnan kompon viszik át Dániába a szerelvényeket (pedig szentül hisszük, hogy a svéd irány érdekesebb). Szerzőink egy része azonban nemcsak az ilyen sikerek kedvéért utazgatott szívesen abba az irányba, amely felé egy jól működő iránytű mutat, hanem mert van például egy főváros, ahol több formában is a zöld az úr, egy nagyváros, ahol vannak vonatok, vasútállomások, villamosok és törpék, meg egy másik, ahol jókat lehet buszozni, ha úgy alakul. Feltéve, ha nem gőzzel hajtott dolgokat, egy vadászkastélyt vagy a szovjet ipar gyöngyszemeit akartunk csodálni északon, vagy éppen úgy volt kedvünk villamosozni több város járműveivel, hogy éppen egyik városban sem voltunk.

Más szerzőtársaink persze ennél kalandvágyóbbak voltak, ezért nagyban és kicsiben is elmentek a különleges mozdonyokkal teli Balkánt járni – még ha ennek kapcsán nehézségekbe is ütközhettek - vagy még ott is kötött pályát kerestek, ahol nem is gondolnánk, hogy létezik. Sőt, idén kollektívánkban egy angol kapcsolatot is szereztünk, így még többet tudunk elmondani a szigetország vasútjairól. Minek azonban ilyen helyekre menni, amikor még egy jól ismert szomszédban is jól érezhetjük magunkat – és már az odautazás is új kereteket kapott?! De néha még „mezeibb” dolgokért is jó volt kimozdulni, lett légyen szó buszozásról a hegyek között, az összes Volán-menetrend összegyűjtéséről, netán csak megnézni, hogyan lépett második fokozatba a 30-as vonalcsoport építése vagy a KöKi-feletti közúti hídé.

Néha azonban túl hideg, sötét vagy pocsék idő volt az utazáshoz vagy a mászkáláshoz – de lehet, hogy csak a munka vagy pénzhiány miatt maradtunk a négy fal között, és filozofáltunk tovább holmi utasjogokról, arról, hogy miért posta a postabhv, hogyan kéne jól bejárni vonattal Tolnát-Baranyát, meg hogy jó-e az ahogy most félárú jegyet válthatnak a közszolgák. Sőt, akár azon is, hogy mi mikor jutunk odáig, mint az angolok vagy a hollandok, a jegyek tekintetében, meg hogy miért nem megy el „csak úgy” egy nemzetközi vonat A-ból B-be. Néha még morgolódtunk is a problémakezelés buktatóin, az újságírók hozzá nem értésén, az új menetrenden – aztán jobb híján előszedtük a régi fotóalbumokat, és különleges dolgokat találtunk bennük, s ha még ez se lenne elég, zenét is hallgattunk.

Innét folytatjuk majd jövőre, hiszen maradt bennünk elég gondolat, érzés és úti élmény, amelyhez jövőre még biztosan fog valamennyi társulni. Most azonban mindannyian visszavonulunk a következő jó két hétre, hogy világnézetünknek és az év végi eseményekhez való hozzáállásunknak megfelelően töltsük el azt szeretteink, családunk és rokonaink körében, remélve, hogy minden úgy sikerül majd ezen időszak során, ahogy mi szeretnénk, illetve ahogy nekünk jól esik. Reménykedünk továbbá, hogy ez igaz lesz majd az újabb év során is akkor, mikor újabb cikkekkel jelentkezünk majd – s persze kívánjuk kedves olvasóinknak is mindezt!